Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-05-02 / 17. szám
Liber alpolgármester lett a fMSi elnöke Sohasem Kérésiem díszes tisztségeket es megválasztásomat, mint az embernek szólót, Köszönöm! — mondotta szekioglaló beszédében az ni elnök - A Nemzeti Szövetség a iövárosi tisztviselő társadalom reneszánszát vária uj elnökének működésétől, bár súlyos időkkel es niabb megpröbáltatásokhai keli számolni — Az Uj Budapest tudósitójától -Ünnepnapja volt kedden délután a fővárosnak: Liber Endre alpolgármestert elnökévé választotta a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, a tisztviselők parlamentje. Az az egyhangú lelkesedés, amely ezt a szép aktust kisérte, bizonysága annak, egyfelől, hogy arra valóban méltó kartárs került a tisztviselők egyesületének elnöki székébe, másrészről annak, hogy a tisztviselők jól választottak, amikor a meleg szivéről és bajtársias érzületéről ismeretes Liber Endrét választották meg elnökükké. Az a hang, amely Liber elnöki megnyi-. tójából kiesendül, uj irányt, uj horizontokat igér a tisztviselőtársadalom jövőjét illetően, és ha valamikor szükség volt ezekre a Liber Endre által annyira birtokolt vezéri képességekre, akkor ma van, amikor közismerten újabb és újabb veszélyek fenyegetik a fővárosi tisztviselői kart. Az elnökválasztó közgyűlés lefolyásáról egyébként itt következik részletes tudósításunk: M árkus József dr. főjegyző, szövetségi ügyvezető alelnök elnökölt az elnökválasztó közgyűlésen, amelyre feltűnően sok tisztviselő jött össze. Ott voltak Lamotte Károly dr., Gallina Frigyes dr., Szlovák Pál dr., S a 1 a- m o n Géza dr., Bódy László dr. tanácsnokok, Spannberger Alajos dr., G u t h Ferenc dr., S z e n t e Miklós dr., Unger Béla dr., Hamvasy István dr., Holtzspach Ödön dr., M uzsikó István dr., Bucsánszky Bertalan dr. kerületi elöljárók, azután Ágoston Géza dr. árvaszéki elnök, Csorna Kálmán dr. és Novák Sándor dr. elnökhelyettesek vezetésével az egész árvaszék, Várady Jenő dr. tiszti főügyészhelyettes, Sebő Béla főszámvevő, továbbá K 1 á z e r Kálmán h. fő- számvevő, Dingha Árpád pénztári igazgató, Király Kálmán ügyosztály- vezető műszaki főtanácsos, számos főjegyző, tanácsjegyző, műszaki főtanácsosok és tanácsosok, tiszti orvosok, főszámtanácsosok, számtanácsosok és egyéb vezető tisztviselők. A FANSz. elnökségét az elnöklő főjegyzőn és főtitkáron kivid Szenté Miklós kerületi elöljáró és H o n f f y Lajos adóhivatali igazgató, alelnökök képviselték. Az elnök megnyitó szavai után elsőnek az osztály főtitkára, Budó Jusztin dr. levéltárnok terjesztette elő részletes jelentését a szövetség 1930. évi működéséről, amit a közgyűlés élénk tetszésnyilvánítással fogadott. Ezután az igazgatótanácsnak az alapszabályok módosítására vonatkozó javaslatát terjesztette elő a főtitkár, amit a közgyűlés egyhangúlag elfogadott. Majd Virágli István számtanácsos. számvizsgálóbizottsági tag ismertette a múlt évi zárszámadást és az 1931. évi költségvetést, amit a közgyűlés változtatás nélkül elfogadott. EzNEMES GYULA •ki. gépészmérnSk, bel. eég. hat. eag. villany- berendezési vállalat és rádió cikkek nagy raktára II., Marglt-kOrut 58. — Telefon: 559—48. Elvállal mindennemű e szakmába vágó berendezéseket Waldmann Sándor asinióaOgyi, ftidOsseba, dmyéksxék és mosdó- Wandeaécek. Óloméi uk, viz-, g*5r-, légezeaz- sji««1 vények. Piperecikkek. Fayancemosdók. klozet- eaInaik, bldetak és Qlódeexkák stb. etb. Bndapest, VI., Vilmos császár-ót 61. Telefoni 102—74. után a tárgysorozat legfontosabb pontjára került a sor. B u d ó Jusztin dr. főtitkár felolvasta W u r m b Elemér eddigi elnök lemondólevelét a szövetség elnöki tisztéről, mire az elnöklő ügyvezető alelnök részletesen és meleg szavakkal méltatta Wurmb Elemér elnöki munkásságát és azokat a hervadhatatlan érdemeket, amiket ő a szövetség fejlesztése, megerősítése és felvirágoztatása körül szerzett. Ezekért a közgyűlés elismerését és köszönetét fejezte ki, majd hálája jeléül a főtitkár által előterjesztett igazgatótanácsi javaslatra egyhangúlag és nagy lelkesedéssel a FANSz. tisztviselő- osztályának tiszteletbeli tagjává választotta. Ezenkivül kiváló érdemeit a közgyűlés mai üléséről felvett jegyzőkönyvben megörökítette*. Majd a háromtagú számvizsgáló-bizottság tagjaivá Koronthály Kálmán. Virágh István és Pl acht József főszámtanácsos, illetőleg számtanácsosokat választotta meg a közgyűlés. Márkus J ózsef dr. elnök bejelentette ezután, hogy ilyen módon az elnöki szék megüresedvén, az igazgató- tanács április 21-én tartott ülésében az elnöki tisztségre első helyen Liber Endre alpolgármestert, második helyen Span n b e rger Alajos dr. kerületi elöljárót, harmadik helyen pedig Sebő Béla számvevőt jelölte. Közölte egyúttal, hogy az utóbbi két jelölt visszalépett. Az elnöki közlés tudomásulvétele után a közgyűlés imponáló számban megjelent tagjai helyeikről felállva, óriási tapsvihartól kisért lelkesedéssel és éljenzéssel egyhangúlag Liber Endre alpolgármestert választották meg a FANSz. tiszt viselöosztályának elnökévé. A népes küldöttség élén megjelent alpolgármestert szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel fogadta a közgyűlés. Miután az uj elnök az elnöki emelvényen helyét elfoglalta, az elnöklő főjegyző lelkes szavakkal üdvözölte az egész tisztviselői kar szereteté- től kisért alpolgármestert, a továbbiak során rámutatva arra, hogy az elnöki tisztség elfogadásáért minden egyes tisztviselő hálás neki, mert jól tudja, hogy óriási elfoglaltsága mellett az elnökség áldozatot jelent. Majd Isten áldását kérve munkásságára, az elnöki székbe beiktatta. Ezután Liber Endre alpolgármester mondott nagyobb beszédet: — Őszinte meghatottsággal és benső megilletődéssel lépek erre a helyre, ahova hivatalnoktársaim meggyőző óhaja, egyhangúságban megnyilvánuló bizalma szólit. A fővárosi alkalmazottaknak, egy összetételében sok hivatást felölelő, feladataiban széleskörű tisztviselői karnak nemescél u közössége ez, melyben a munka kapcsolatai révén egymáshoz közelálló egyének a munkatársi szeretet, a bai'áti együttérzés erős kapcsával forrnak egységgé kifelé és befelé egyaránt. Végtelenül megtisztelő tehát reám nézve, ha ez a közösség engem választott ki arra a polcra, melynek elsősége nem hivatali főnökséget, magasabb hatalmat, hanem a vezetés, irányítás kötelességét jelenti. — Az első szavam ebben a percben csakis köszönet szava lehet, a köszönet szava azokért a meleg és szeretetteljes üdvözlő szavakért, amelyeket dr. Márkus József főjegyző ur, mint a Szövetség ügyvezető alelnöke intézett hozzám és amelyekben helyesen állapította meg, hogy hivatali munkásságomban mindenkor a tiszt viselőtárs aim iránt érzett szeretet és baráti érzés vezetett. De meg kell köszönnöm elnökké való megválasztatásomat is, mert úgy érzem, hogy egy közhivatalnokot, ki már pályája javát megfutotta, külső díszeknél értékesebben tüntet ki pályatársainak felé irányuló bizalma. Különös jelentősége van ennek a bizalomnak itt ebben a körben, ahol meggyőződésem szerint ez a Választás nem a magasabb állást betöltő, szélesebb hatáskörrel biró főtisztviselőnek, hanem a sze- retetében és jóindulatában a régi és csak szolgálati idejében, tehát gyümöl- csöztethető tapasztalataiban az elsők között levő férfinak, embernek szólt, aki k a r t á r s, sőt a szó szoros értelmében b a j t á r s kiván maradni ezen a polcon is. — Nagynak érzem azt a feladatot, mely elé az Önök választása állit. Annál nagyobbnak, mert, akik ismernek és 34 éves hivatali működésem alatt sok kartársammal kerültem érintkezésbe, tudhatják, hogy sohasem kerestem díszes, henye tisztségeket, hanem mindig komoly teendőkre, célokra, kötelességekre fordítottam figyelmemet. — Felelősségem és feladataim tudatában őszintén meg kell vallanom, hogy még mindig súlyos időkkel kell számolnunk, melyekben egy gazdasági válság a maga ólomsulyával nehezedik rá az élet minden viszonylatára és nemcsak az enyhülés elmaradása fenyeget még egyelőre, hanem éppen súlyosbodás olyan téreken is, ahol ez a köz kárával és az egyén áldozataival jár. Félő, hogy a tisztviselőosztály ismét erősen besorozódik az áldozathozó osztályok közé, de éppen az a tudat, éppen az a megható emlék a tisztviselőosztály heroikus áldozathozataláról a közelmúltban megerősít, hogy minden képességünkkel iparkodjunk az aggasztó terhek elhárítására, de viszont megedz, hogy ne félve nézzünk egy kilátástalannak hitt jövő felé. — Nem tudok más programmot adni, mint ezt, hogy a szó melegebb, emberibb értelemben vett megértője, igazi barátja kívánok lenni a fővárosi tisztviselőknek és ha hivatali állomásomban nagyobb hatásköröm van, mint sok más tisztviselőnek, ezt a nagyobb hatáskört arra kívánom felhasználni, hogy sokak élén többet tehessek a tisztviselők összességéért és minden egyes tisztviselőtársam érdekében dolgozhassam. — Amidőn az elnöki állást elfoglalom, biztosíthatom mindnyájukat, hogy elnöki teendőmben mindenkor a tisztviselőtársaim iránt érzett szeretet HŐBÁNYAI HÁTRÁNY ÉS ASÉALT IPAR rniED és enuDER oki mérnökök Budapest, X., tiuöniröl-üt 64. Telelőn: lóiset 449-44. Kátrány Aszfalttermékek Kiöntő aszfalt Vízszigetelés Aszfaltburkolat i ■ 1 ■ I 1 ■ 1 ■ 1 ■ 1 ■ 1 ■ • ■ 1 ■ 1 II ! A főváros legkedveltebb gyógyintézete Dr. PAJOR szanatórium és vizgyógyintézet BUDAPEST, VIII., VAS-U. 7. Szív- és érbetegek kfilön osztálya V i ■ t fog vezérelni, törekedni logok helyzetük folytonos javítására, féltő gonddal fogok őrködni érdekeik fölött minden változásnál és szemem előtt tartom mindig a hajlithatatlan igazságosságot, mellyel a szövetség minden igaz ügyéért szivesen fogok harcolni. — A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, mely ma élére állitott, nem régi intézmény, de annál közelebb áll szivemhez, hiszen akkor, amidőn hányatott időszakok után, mint megnyugvást teremtő szervezet létesült, az alapitók között résztvettem én is és ma a testület szép felvirágzását látva, mindany- nyian büszkén tekinthetünk alapításunkra. Az alapitók sorában annakidején ott láttuk a székesfőváros köztiszteletben álló polgármesterét, Sipőcz polgármester urat is, akit a közbizalom immár harmadszor emelt ebbe a diszes vezető állásba és aki a tisztviselők iránt érzett meleg szeretetéről és jóindulatáról már a,z alapitás idejében, de azóta is számtalanszor adott fényes tanúbizonyságot. Ez a szervezet céljául tűzte ki az elmélyítését azoknak az érzelmeknek, kapcsolatoknak, melyek a tisztviselőt társához fűzik és a szövetség munkájára visszatekintve, a tisztviselői érdekek sokszor hathatós megvédése mellett ott látjuk eredményként az elszórtan álló egyének és kisebb csoportok egységbe tömöritését, egy érzelmi közösségbe való foglalását. Liber alpolgármester ezután Wurmb Elemér érdemeiről emlékezett meg igec melegen, majd igy folytatta: — Senkisem állapíthatja meg saját magáról, hogy munkájával mennyit használt a hazának, de senkinek sem szabad olyan szerénynek lennie, hogy azt mondja, az ő munkája közömbös a hazának, mert ez csupán az ő közömbösségét jelentheti. Az a tudat, hogy a nemzetért dolgozunk, adhat erőt minden nagy munkában és minden kicsinyben és a mi szövetségünk, amint ebben a tudatban fogant, ebből merítheti szent irányjelzőjét a jövőre. — Tisztviselőtársaim bizalmat jelentő választása előtt meghajolva, elfoglalom az elnöki széket, azzal a kijelentéssel, hogy csak egy munkás akarok lenni a szövetség munkájában s ha megkülönböztetést szántak nekem, ezt kötelességtudásom és céltudatosságom nagyobb teljessége adja meg. Még egyszer köszönöm kitüntető bizalmukat, még egyszer köszönöm elnökké való megválasztatásomat. A minduntalan élénk tetszésnyilváni- tásoktól megszakított. beszéd végén a közgyűlés meleg ovációban részesítette szeretett, népszerű alpolgármester-elnökét. A közgyűlés a Himnusz éneklésével ért véget. KRAL GYULA HOrAKAOOMESTCR SIRFMI PK és mártAnyAru aincmLUi gyártelepe BUDAPEST. III., LAJOS-U. 77/79. TEL 624-88. Differ Ferenc építőmester 17111.. !0«ross-utca 30. M. Miit Andor ds Ödön okleveles mérnök, építőmester, vállalkozók BUDAPEST I., KELENHEGYI-UT II. SZÁM. WORTHINGTOH SZIVATTYÚIÉT RESZVEUYTARSASI6 Budapest, V., Vaci-ut 4 Telefon: 222—10 Dugattyús, centrifugál és turbina szivattyúk. Kutszivattyuk kézi és motorhajtásra. Légcompressorok, hűtőtornyok, benzinmotorok. BENE BENEDEK SE™ BUDIPEST, Vili., PRÍTER-UTGA 6/C. * TELEFON: J. 463 - 33. TprvP7 nagy és kisfeszültségit elektromos vllá- 1 i x Oltási és erőátviteli, távbeszélő-, jelző-, éS KéSZit: rádió- és villámhárító-berendezéseket