Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-03-14 / 10. szám
2 gyjHzmBEff 1931 március 14. Egy tanácstag naplójából Uj ügyosztályban az idegenforgalom - Kik és hogyan akarnak tanácsnokok lenni? — Akik nem tudnak megélni a bőséges nyugdíjból Irta: Ilovszky János árának kialakítása terén kell keresnie a maga. igazi hivatását. — A legkevesebbet kell mondanom az üzemi ügyosztály munka- programjáról. Ennek az ügyosztálynak én voltam éveken keresztül a vezető tanácsnoka és terveimet e téren mindenki ismeri. Különben is az Elektromos-Művek és a Vízművek nagyobb összeget kapott beruházási programjának a végrehajtására. Ennek a programnak a megvalósítása most éppen folyamatban van. Általánosságban azt kell kijelentenem, hogy a főváros közönségének vízzel, villannyal, gázzal való ellátását nemcsak száz százalékos biztonsággal kell biztositanunk, hanem egyben arra is törekednünk kell, hogy megfelelő propaganda révén újabb és újabb fogyasztókat kapcsoljunk be az üzemekbe. — A magasépítési ügyosztály nem csinálhat programot, mert hiszen ez az ügyosztály a más ügyosztályok által készített építési programokat szokta végrehajtani. Itt csak any- nyit mondhatok, hogy a munkálatok végrehajtását elsősorban a takarékossági szempontok érvényesítése érdekében fogom, ellenőrizni. A közlekedési ügyosztály a jövőben, mint XV. polgármesteri ügyosztály kizárólag közlekedési kérdésekkel fog foglalkozni. Ebben a vonatkozásban a legaktuálisabb kérdés a fővárosi közlekedési vállalatok egyesítése. Őszintén bevallom, ebben a tekintetben nem tudok egyéni véleményt nyilvánítani. Ezzel a kérdéssel ugyanis még nem foglalkoztam és nem szeretek nyilatkozatot tenni, anélkül, hogy az érdekelt vállalatok álláspontját ne ismerném. Borvendég Ferencnek ez a nyilatkozata, amit az ellenőrzése és felügyelete alá rendelt ügyosztályok legközelebbi munkaprogramjáról tett, hatalmas perspektívákat nyújt. A főváros közönsége a legteljesebb megnyugvással veheti tudomásul Borvendég alpolgármesternek azokat a kijelentéseit, amelyeket a legszigorúbb takarékossági szempontok érvényesítéséről tett. Aki kormányoz, annak messze előre kell látnia! Bölcs városkormányzati intézkedése S i p ő c z Jenő polgármesternek, hogy a fürdők és az idegenforgalom ügyét, más ügyektől elkülönítette és a kettőt összekapcsolva, a városgazdasági ügyosztály keretében egyesítette. Ez nemcsak helyénvaló, de az egyszerűsítésnek helyes értelmezése, Széttagoltságokat megszüntetni és az egyesítéseket úgy elrendelni, hogy az ügy, de főleg a köz lássa a hasznát! Nem kétséges, hogy az intézkedésnek eredménye nemsokára látható, illetve érezhető is lesz. * Csoda-e, ha a tanács tagjai a választások miatt lázálmoktól gyötörve fekszenek éjjelente ágyaikban? Nem csoda. Reggeltől késő estig, a jogos, de főleg a jogosulatlanul előre haladni akarók tábora látogat meg Téged, szegény tanácstag! Agyonbeszélik a fejedet! Senki sem akarja az előtte levőt mel- lőztetni, azonban ... hátha ... mégis ... ha lehetséges... és tetszik tudni a „mellékkörülmények“ — mint főkörülmények ha úgy hoznák magukkal ... és igy tovább. Ha valaha egyszer nagynénéd, Ku- tyabagoson, — tengelytörés következtében kénytelen volt éjjelezni az ideigl. fogalmazó és egyben a t. pályázó hatodik oldalági rokonánál, — úgy arra való hivatkozással, és a rokonoktól származó ajánólevéllel jelenik meg Nálad, felemlítvén, ha rokona akkor — 19... ápr. 16-án éjjel 11-kor nem segít, úgy az éjszakát a sárban kellett volna eltöltened, — kéri, hogy a tanácsnok-választásnál ez alapon feltétlenül vedd figyelembe és támogasd pályázatát. A jogosulatlan előretörési kísérletek szertelenségei még soha sem nyilvánultak meg olyan méretekben, mint most. * Az állami alkalmazottak fizetési osztályai az egész ország területére szólnak, de a különböző állomáshelyek pótlékai és lakbérei egyenetlenek. Ezzel szemben a főváros alkalmazottainak fizetése, a legalacsonyabb fizetési osztálytól a VII. fizetési osztályig nagyobb, mint az államiak fizetése. Viszont a Vl.-tól a IV. osztályig alacsonyabb, de a IV.-től feljebb ismét magasabb, a reprezentációs pótlék figyelembevétele mellett. Ez is érthető. És érthető az is, hogy szóba fog kerülni a Vl.-tól a IV.-ig terjedő fizetési osztályok újabb javadalmi rendezése, mert a fővárosi tisztviselők reprezentációs kiadásai igen lényegesek és ezért jogosult, hogy javadalmaik elbírálásánál, megállapításánál, erre figyelemmel legyenek. Ezt nem nehezményezi senki, de annál jobban azokat a kísérleteket, amelyeket enyhén szólva, jövedelem-halmozásnak lehetne nevezni. Ily irányban súlyos jelenségek láthatók. Mit látunk? Ha valaki nyugdíjba kerül, ezt a szegény várost fejőstehénnek nézi. A jól megérdemelt és megszolgált nyugdíjon felül, — amely teljes szolgálati idő betöltése esetén tisztességes megélhetést nyújt — különböző címeken nem is olyan jelentéktelen összegeket óhajtanak egyesek állandó járadékul biztosítani. Jíz idlök jele! S/enT István BuTorcsarnoh VEI., István-út 19. szám alatt megkezdte olcsó bnlorárusítását tsewau navi résziéire A mai viszonyok között, amikor az adófizető polgár vért izzad, hogy adófizetési és egyéb kötelezettségeit teljesíthesse, — éppoly jogosulatlan szertelenség a fejésnek és a jövedelemhalmozásnak ez a módja, mint az a mód, amellyel a tanácsnoki székeket rohamozzák az arra legkevésbé sem jogosultak. Az első szertelenségnek a kijelölő választmány vethet gátat, a másodiknak pedig a törvényhatósági tanács kell, hogy gátat vessen. A városnak kötelessége, hogy a szorgalmas és tehetséges alkalmazottainak előmenetelt biztosítson és ha szolgálati idejük letelik, tisztességes megélhetést nyújtó nyugdijat adjon, de kötelessége, hogy még csirájában letörjön in in den olyan törekvést, amely a jogosulatlan szertelenségekben nyilvánul meg. HOBTOBÜ6YI JUHTBRfi MlNDENÜrr KAPHATÓ! TERMELI: ORSZ. nw6v. TEJSZ0UETKEZE1I KÖZPONT KÁRÁSZÉN FERENC IMl*- £S TIRTflLÍGYDR. TELEFON: 915-07. BUDAPEST, VI., VáCI-ÚT 163. SZ. bélelést legjobban, legolcsóbban vállal BOROSS, Viola-utca 14. A%° Állandó bútorvásár a Központi Városháza épületében BUDAPEST, 1V„ KÁROLY K1RALY-UT 28 Telefon : Aut. 896-06. háló, ebédifi és ariszoba bátorok szaloonarnitarák, rekamlerek. Kedvező fizetési feltételek. Rfiro’tos és Paszományt» mesteren Orsz. Sz. Városházi történetek MEGVÁLASZTOTTAK TEHÁT a szakbizottságok tagjait is a. múlt hét péntekjén, és igy semmi akadálya sincs már annak, hogy meginduljon a városházán az alkotó munka. Ugyan az uj fővárosi törvény szerint vajmi keveset ér a szakbizottsági tagság, véleményező szervvé devalválódott a bizottság, melynek határozatát a polgármester ha akarja, figyelembe veszi, ha akarja, — annál kevésbé, mert egyáltalában ki sem. köteles kérni. Mindegy! A pártok körében, főleg a kisebbekben ádáz dulakodás folyt a szakbizottsági tagságokért, minden bizottságba három-négy jelölt is akadt az egyetlen vagy legfeljebb két helyre, bizonygatván, hogy a szóbanforgó szakbizottság teendőihez csak ők értenek, senki más! Különösen a minor um gentium, az uj bizottsági tagok voltak azok, kik hevesen követelték jogaikat, hangoztatván, hogy munltásságukra a főváros uj berendezkedése szerint sehol sem marad tér számukra egyebütt, mint éppen a szakbizottságokban. Nagyobb zavart azonban ily au- spiciumok mellett sem kelteitek a választások, aki eljött, hamarosan el is ment, és vajmi kevesen jöttek fel a közgyűlési terembe, hogy a protekciót hajh ászó tisztviselők■ figyelmeztető céduláit összegyüjtsék. (Általában a kilincselés körül is bizonyos rezerváltság észlelhető, fáradtak a talpak, mindenki kijárta a reárótt penzumot, és most már fatalista módon várja a törté- nendőket.) A vezérek egyetlen pártból sem. jöttek el, a karzat üresen tátongott, egyetlen eseményként az uj alpolgármesterek székfoglalása hatott az elnöki emelvényen... * AZ ELÖLJÁRÓK KÜLÖN ASZTALNÁL TÖMÖRÜLNEK a közgyűlési büffében, szinte azt hinné az ember, hogy hétről-hétre itt tartják az elöljárói értekezleteket. Együtt uzsonnázgatnak a tiz kerület érdemes vezetői, megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat, tennivalóikat. terveiket. A minapában elmesélte az egyik elöljáró, — a nevét nem Írjuk ki, majd a végén kiderül, hogy miért, — hogy néhány hónappal ezelőtt panaszos levél érkezett hozzá. A levél, amely Írójának teljes címét is magában foglalta, azt a kijelentést tartalmazta, hogy a szóbanforgó elöljáróságon panamáznak, és az ő segélyét a tisztviselők elsikkasztják. Az előljárp jó ember, derék ember, igazságos ember. Kiküldte az altisztjét a megadott címre, hogy a levél írója azonnal jöjjön be hozzá. Re is jött a levélíró, egy középkorú, kisirtszemü hivatalnoknő-féle személyében, aki pattogó hangon mondotta el az elöljárónak, hogy fenntartja a levélben foglaltakat, mert őt rutul rászedték, megvonván tőle az addig élvezett havi tizenhat pengős segélyt. Az elöljáró rögtön behozatta az aktákat, behivatta a referens fogalmazót és természetesen kiderült, hogy az állásnélküli tisztviselőnő segélyét azért kellett beszüntetni, mert a szokásos vizsgálat megállapította róla, hogy időközben állásba került és igy megélhetéséről gondoskodni tud. — Nézze fiam, — szólt elöljárónk atyai hangon a nőhöz — bebizonyosodott, hogy magának nincs igaza, sőt még vissza is követelhetnők a segély egy részét, mert időközben állásba került. Hajlandó ezekután bocsánatot kérni és visszavonni Írásban, amit a hozzám beküldött levélben az elöljáróságról állított? — Nem vagyok hajlandó! — felelte izgatot hangon a nő. — Fenntartom, amit mondottam és azt a bíróság előtt is be fogom bizonyítani. —- Erre módja lesz, lelkem, — hangzott a felelet és az elöljáró annak rendje és módja szerint, felhatalmazást kérvén a polgármestertől, megindította a bűnvádi eljárást. A törvényszék ki is tűzte a tárgyalást, a hires Se hadi-tanács elé került az ügy és a főtárgyalásra természetszerűen megidézték az elöljárót is. Tárgyalás előtt az elöljáró bement a tanácselnökhöz és bemutatkozván, megkérte, hogy soronkivül intézzék el az ügyet, lévén ő hivatalnok-ember, akire felek tömege vár odahaza. Schadl meg is Ígért mindent, jó félórái várakozás után azonban kiderült, hogy a vádlott nő nem jött el és igy a főtárgyalást nem lehetett megtartani. Taxiba vágta magát egy órai ottléte után az elöljáró, bement a hivatalába és várta a fejleményeket. Eltelt egy hónap, mire újra idézés szólítja ^ elöljárónkat a törvényszékre. Újra a szokásos várakozás, bemegy a tanácselnökhöz, a vádlott újra nincs ott, mire a. legközelebbi tárgyalásra elővezetését rendeli el a törvényszék. Egy órai várakozás után újra taxi, rohanás az elöljáróságra ... Lásd, mint fentebb. A következő tárgyalásra csakugyan megjelent a vádlott is és igy megtartható volt a tárgyalás. Röviden: a vádlott a levél írását elismerte, bizonyítani azonban természetesen nem tudott, nem tudhatott. El is Ítélték kemény 30, azaz harminc pengőre. Az elöljáró taxiba vágja magát... Lásd, mint fentebb. Diktum faktum, a bíróság harminc pengőre büntette a nőt, az elöljárónak saját személyes zsebét illetően legalább húsz pengőbe került a taxiköltség. A várakozást, idegeskedést, időveszteséget nem is számítva. Meg is fogadta: többet feljelentést nem tesz senki ellen, még ha azt mondják is róla, hogy ellopta az egész elől j ár ó- Ságot! * JÁROSSY JENŐ DR. nemcsak ügyes ügyvéd, hanem kiváló dalköltő is, sőt a Keresztény Községi Párt józsefvárosi listáján mint kerületi választmányi tag is szerepel. Nincs csodálkozni való tehát azon, hogy vasárnapi hang ver seny én. amelyet Uray Margit társaságában rendezett, ott volt nemcsak a Józsefváros úri közönsége 1 lovszky János és B a j á n Ferenc dr. vezetésével, hanem megjelent ott M a g dől n a hercegkisasszony is, továbbá B ár- czy István, Budapest nyugalmazott főpolgármestere. Zengtek a szebbnél-szebb, lelke- sebbnél-lelkesebb magyar nóták, önfeledten tapsolt a közönség, amelynek igazán ritka műélvezetben volt része. Amikor két nóta között percnyi szünet volt, Ilovszky hangosan felkiáltott: — Pincér, gyorsan egy liter bort szódával! A körülte ülők nevettek, és Ilovszky barátunk kissé zavarodottan nézett körül. Azután ő nevetett legvidámabban, és elmondotta, hogy annyira magával ragadta a gyönyörű nőt á- z á s, hogy megfeledkezett hirtelen mindenről, és csak az jutott az eszébe, hogy ilyen gyönyörű nótákat egy pohár bor nélkül hallgatni nem lehet . . . * CSÖNDES DERÜLTSÉGET KELTETT a pénteki rendkívüli közgyűlésen, hogy M ad ar as s y-B eck Gyula báró, aki közismert figurájával a Rassay-párt közgyűlési padsorait díszíti, négy heti szabadságot kért a törvényhatósági bizottság közgyűlésétől. Notabene: a kitűnő báró városatyai működése eddig csak a büffében váló fogyasztásban merült ki . . . A jobboldalon gúnyos közbekiál-