Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-03-07 / 9. szám
2 iLFjmmPESi' 1931 március 7. akaratú támogatását. Az érettségi után ő segített engem a fővároshoz — 1897-ben. Akkoriban, a milleniu- mi ünnepségekből áradó sok fölemelő érzés szinte magával ragadott engem. Magasabb célok hajtottak és fokozták munkakedvemet. Előbb a főváros gazdasági hivatalában dolgoztam, majd 1907-ben, miután előbb a kerületi közigazgatásban dolgoztam, berendeltek központi szolgálatra a középitési ügyosztályba. Ekkor került sor először a nagy útépítési program megvalósítására és igy egyszerre nagyobb és nagyobb feladatok hárultak rám. 1913- ban lettem tanácsjegyző. A vízvezetéki és világítási ügyosztályba helyeztek, ahol az ügyosztályvezető állandó helyetteseként szoros kapcsolatba kerültem a Vízművekkel, a nem sokkal azelőtt megváltott Gázmüvekkel és az Elektromos-Művekkel. 1922-ben néhai Sallay Árpád tanácsnok halála után előbb mint főjegyző, majd mint helyettes tanácsnok vezettem a vízvezetéki és világítási ügyosztályt. 1923 októberében tanácsnokká választottak meg. Azóta itt dolgoztam alpolgármesterré történt megválasztásomig. Elvem volt mindig a kötelességnek lelkiismeretes, legjobb tudás szerint becsülettel való elvégzése. Ez lesz továbbra is az elveik. Más érdeket nem ismerek, mint a főváros közönségének ' az érdekét, tehát a közérdeket. Állandó bútorvásár a Központi Városháza épületében BUDAPEST. IV.. KÁROLY KIRALY-UT 28 Telefon : Aut. 896-06. háló, ebédlő és uriszoba bútorok szalongarniturák, rekamierek, Kedvező fizetési feltételek. Karátos és raszomanyos mesterek orsz. sz. ERDÉLYI ■HHHHEHHi MÜINTÉZETE udvari fényképész IV.» SßHlfTlSlWBlS-ü 2, Felmondhat-e Édes Endre tanácsnok Édes Endre fővárosi lakónak? Édes tanácsnok felkérte a polgármesteri, hogy a Petőfi- fér 2. számú ház lebontásának ügyét vegye el a város- gadasági ügyosztálytól, mert ö is ebben a házban lakik — Az Uj Budapest tudósitójától — Amikor a főváros törvényhatósági tanácsa még az elmúlt esztendőben a régi Piarista-ház lebontását elhatározta, már szóbakerült, hogy az épület mellett levő, Petőfi-tér :. szám alatti házat, amely szintén a főváros tulajdona, bontsák le és a helyét parkírozzák. A törvényhatósági tanács legutóbbi ülésében a polgármester erre vonatkozó előterjesztését el is fogadta és a város- gazdasági ügyosztály már utasítást is adott a tiszti ügyészségnek, hogy a Petőfi-tér 2. számú házban levő lakások és üzlethelyiségek bérletét mondja fel. Az üzlethelyiségek felmondása semmi nehézségbe nem ütközik, más azonban a .jogi helyzet a lakások bérletét illetően. A lakásrendelet értelmében ugyanis negyedévenként csak egy lakást lehet felmondani, azzal az indokolással, hogy arra a háztulajdonosnak van szüksége, viszont abban az esetben, ha a ház lebontásra kerül, csak akkor szabad a lakásokat felmondani, ha a lebontott ház helyére azonnal újat építenek. Vagyis a helyzet az, hogy vagy a negyedévenkénti felmondásokat véve tekintetbe, legalább két esztendeig tartana a lakások kiürítése és a bontás megkezdése, vagy pedig a FELSENFELD RUDOLF Bélyegző- és pecsétbélyeggyár, véső és dombornyomó műintézet Alapítva: 1901. Telefon: A. 103—94. Budapest, V., Bálvány-utca 16 házban levő lakókkal szemben esetleg más megfelelő lakás biztosításával, egyezségi utón kell a kiköltözést biztosítani. A szóbaníorgó házban három üzlethelyiség van: egy fűszeres,, egy vendéglős és egy cipőkészítő. Összesen tizenegy bérlője van a háznak, közöttük Holtzspach kerületi elöljáró Lyakovich főszámtanácsos, egy vállalati igazgató, egy tanárnő, és Édes Endre tanácsnok a városgazdasági ügyosztály vezetője. Vagyis az a furcsa helyzet áll elő, hogy Édes Endre tanácsnok a. főváros képviseletében kénytelen felmondás ni Édes Endre lakónak, a Petőfi-tér 2. szám alatti ház fővárosi bérlőjének. Hogy ezt a felemás helyzetet és az önmagával való tárgyalást elkerülje, Édes tanácsnok azzal a kérelemmel fordult a polgármesterhez, hogy a Petőfi-tér 2. számú ház felmondásának intézését vegye ki a város- gazdasági ügyosztály kezeléséből, és utalja át valamelyik másik ügyosztály hatáskörébe, amelyik lakásügyekkel amúgy is foglalkozik. Valószínűleg a szociálpolitikai ügyosztályt fogja, a polgármester a Petőfi- tér 2. számú ház ügyének további vitelével megbízni, amivel azután Édes tanácsnok azirányu kérelme százszázalékosan teljesítve lesz. CZEQÍDY JMS JÓID műköaru készítő, fal- ős padiúborkoiú msstsr Sxékesfó városi ét állami szállitó-k erteilen khrftl I BUDAPESt, KISTEMPLOM-U. i. TELEFON : JÓZSEF 4«-88. Szív- és érbetegek külön osztálya A főváros legkedveltebb gyógyintézete Dr. PAJOR szanatórium és vizgyógyintézet BUDAPEST, Vili., VAS-U. 7. Városházi történetek BÚCSÚZNI FÁJ — mondotta, az újságírók' szónoka, amikor a városházi sajtó kedden délelőtt elköszönt a nyugalomb avonuló két alpolgármestertől. Valóban: a banális közhely ez alkalommal komoly és mély tartalmat kapott, meg voltak hatva a._ sajtónak egyébként szentimentá- lizmussal nem túlzottan vádolható képviselői, de maguk a távozó alpolgármesterek is. Meghatottan rezegtek a hangok, egy-két könnycsepp is odalopakodott a szemek áljába. — mit tagadjuk, érzékeny volt a búcsú, aminthogy a. városházi újságírók legtöbbjét a hivatalos érintkezésen túlmenően évtizedes baráti szálak is fűzik Bűz át h Jánoshoz és B e re z e l Jenőhöz. Bűz á t h elemlegette a búcsúztatás alkalmával, hogy harmincnyolc esztendővel ezelőtt aktiv újságíró, sőt nyomdai szerkesztő is vált a Magyarországnál. Egy darabig ő tördelte a lapot is, később azonban a hivatalnoki pályát mégis többre becsülte, mint a hírlapíróit és abbamaradt az újságírói karriér. B e r- czel viszont arról beszélt, hogy változatlanul szeretni és szolgálni fogja, a főváros érdekeit, mert bizony egy harmincöt esztendős szerelmet nem lehet máról holnapra szétszakítani. Ahogy Arany János öreg Toldija melankolikusan jegyzi meg: Elmegyünk mi vének. Hire sem marad meg karunk erejének. Más emberöltő és más nemzedék nő fel... Bizony Búzáik Jámos és Bérezel Jenő munkássága, már a múlté. Az eredmények azonban, amelyeket az ő alkotó elméjük, puritán tisztességük és fáradhatatlan szorgalmuk hozott létre, itt maradtak és amíg e város város marad, hirdetik az ő elfeledhetetlen nevüket... JOAN ÖV ICH PJLNÉ, Joano- vich Pál nyug. államtitkár, székes- fővárosi törvényhatósági bizottsági örökös tag, felsőházi tag felesége március hó 1-én hajnali három órakor hosszas betegség után csendesen elhunyt. Temetése kedden délután volt a Farkasréti temető halottasházából. A ravatalra koszorút helyezett a Keresztény Községi Párt és a temetésen a párt. képviseletében ott voltak C sil- l ér y András dr. és B e dnár z Bobért ügyvezető alelnökök, L amp el Vilmos, Nagy Ferenc. A főváros részéről B u z át h és Bérezel alpolgármesterek, valamint több tanácsnok jöttek el, az Elektromos Művek részéről, melynek Joanovich igazgatósági elnöke, Deutsch vezérigazgató vezetésével eljött az egész igazgatóság és a főtisztviselők. A többi közgyűlési párt részéről Kozma Jenő és B iic h l e r Józsefet láttuk a temetésen. * NÉMET HY BÉLA TANÁCSNOKNAK FIUUKOKÁJA született, első unoka, aki a Némethy ne- vet viseli. Az újszülött fia Némethjj Gábornak, az Autóbuszüzem tisztviselőjének és a szentkeresztségben az Ákos nevet, nyerte. Születése majdnem, az életébe került édesanyjának, aki Reme t e Viktor tanácsjegyzőnek a leánya. SZERDÁN DÉLELŐTTRE lecsillapodtak az izgalmak, az alpolgármesterjelöltek egymásután vonultak át a f őpolgármesteri hivatalba, hogy visszalépjenek, annyira biztos volt már az első helyen jelölt Liber Endre és Borvendég Ferenc győzelme. Csak a főorvosi állás körül volt még néminemű zavar, noha a Községi Polgári Párt hétfő esti és a Keresztény Községi Párt kedd esti értekezlete (ahol Hammer fertőtlenítő intézeti' igazgató a próbaszavazás alkalmával mindössze nyolc szavazatot kapott) kétségtelenné tették, hogy a főorvosi pozícióban sem lesz változás. Noha az eredmény ily körülmények között kétségtelen volt, mégis öt órára, amikorra Ripk a főpolgármester az ülés megkezdését hirdette, roskadásig zsúfolva voltak a karzatok. Az elnöki emelvénnyel szemben levő karzat közepén L i- b er Endréné foglalt helyet fiával és lányával, a másik oldalon Borvendég Ferencné foglalt helyet családja körében, de igen sokan jöttek el a városházi tisztviselők közül is, hogy szem- és fültanui legyenek a. választási aktusnak. Az ülés felfüggesztése után H a- lász főigazgató leoltatja a nagy csillárokat, a bizottsági tagok részben az első emeleti Szavazóhelyiségbe vonulnak, hosszú sort állva az ajtó előtt, részben a büffékbe vonulnak. V alóban tűrhetetlen zsúfoltság uralkodik itt! Alig van tisztviselője a városnak, aki ott ne szorongana az asztalok között, szavazatot kérve a közelgő válaszKOHN GYULA KEFE ECSETGYÁROS Aranykosz’orus mester GYÁR: VII. RÓZSA-U.20 Telefon: József 302—45 MOLNÁR ISTVÁN ÉPÍTÉSZ BUDAPEST I., HORTHY MIKLÓS-UT 36. TELEFON: LÁ. 11-09 FAHN SÁNDOR VÉSNÖKI MŰTEREM VII., KÁROLY KÜRUT 9. I. 32 Speciáliszásziöszegekben.Eauieti sport jelvények és plah tt?h. Tel.: j. 415-16 „SEMINARIUM" papir-, irószerkereskedés és nyomdavállalat URA II ES I TS IS TU A If Bndapest, iu., Prohászha Ottokár utca 8. Telelőn: Aut. 831-92. 10 eue fennálló cég. Iskolaszerek, füzetek, irodafeszerelési ci- kék nyomtatványok olcsó beszeizéfi helye. KROPSCH GUNTHER kézi tűzoltó készülékek Budapest, Vili., Scitovszky-tér 2. sz. Telefon: József 406-39 Sázoltóli üfa6oIfóft t?oroUófi ViazoMófz Magyar gyártmány Beton, makadOm aszfalt feiuaga- sanoz vegyen Mompressorl Liska Jenő oki. gépészmérnök, kompressor-uerbeadú Orczy-ut 22. Tel.: I. 335-42 WiHARTFERENC építész és építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. 5/b. Telefon : József 350—97. túsokra. Egy-egy törvényhatósági tanácstagot úgy fogadnak, mintha legalább is k h apurtalai m o- har adzs a lenne, a zsebek tele cédulával, mindenki dolgozik, agitál és protezsál. Az uj fővárosi törvény létrejöttének egyik indoka az volt, hogy megszüntesse a. kilin- c s elé st: ezzel szemben a helyzet az, hogy az agitáció soha nagyobb fokot nem ért el, mint a szerdai alpolgármesterválasztó közgyűlésen... DE MÁR JÖNNEK IS AZ ELSŐ HÍRNÖKÖK, hírül adván, az előrelátható eredményt, már vonul is fel Ripk a az elnöki emelvényre, és Gallina tanácsnok már olvassa is a szavazatszedő küldöttség jelentéséi. Küldöttség megy az uj főtisztviselőkért, élén Bódy Tivadar nyug. polgármesterrel, jön Halász főigazgató a két, hajdú és ünnepi zsakettben az öt főtisztviselő. A gyorsírói asztal előtt félkörben helyezkednek el, az újonnan megválasztottak, Liber Endrével a jövendőbeli helyettes polgármesterrel kezdődik a sor, és végződik a másik oldalon Csordás tiszti főorvossal. Az eskü letétele és a beszédek után következik a nap legfontosabb pillanata: a két u j alpolgármester felvonul az elnöki emelvényre. Borvendég a sajtó- karzat oldalán megy fel, Liber o másik oldalon. Közben már fogadják természetesen mindketten az első gratulációkat. Alighogy helyet foglalnak, a főpolgármester máris megrázza a. csengőt, bejelenti, hogy péntek délutánra a szakbizottságok megválasztása céljából rendkívüli ülést hívott egybe és bezárja a közgyűlést.