Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-02-07 / 5. szám
6 ■I TU BUDAPEST 1931 február 7. A főpolg’árinestei’ látogatása a Keresztény Községi Pártban. Ripka Ferenc dr. főpolgármester abból az alkalomból, hogy a Keresztény Községi Párt egyhangúlag melléje állt a választásnál, kedden este a szokásos heti értekezlet után látogatást tett a Keresztény Községi Párt helyiségeiben. A párt tagjai a belépő főpolgármestert ovációval fogadták és őt Csilléry András dr. ügyvezeíö alelnök köszöntötte. Ripka főpolgármester hosszabb beszédben köszönte meg az üdvözlést és a párt részéről beléje helyezett bizalmat, ’megállapítván, hogy ha a Keresztény Községi Párt és ő egyes vonatkozásokban külön utakon járnak is, a célkitűzésűk: Budapest naggyá tétele közös. Hir Wurnib árvaszéki elnök- helyettes nyugalomba vonulásáról. Az egyik városházi hetilap híradása szerint Wurmb Elemér árvaszéki elnökhelyettes, aki a múlt hónap 6-án betöltötte 35. szolgálati óvét, a közeledő tisztujitással kapcsolatban be sem fogja adni pályázatát, hanem nyugdíjazását kéri. Laptársunk közleménye szerint az elnökhelyettesnek az a szándéka, hogy a jövőben minden idejét és munkásságát kifejezetten csak a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének kívánja szentelni, amelynek ő közel egy évtizede elnöke. Az elnökhelyettest ezen szándékában mindenesetre megerősítheti az a főpolgármesteri kijelentés, amely szerdán délelőtt abból az alkalomból hangzott el, hogy a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének küldöttsége újraválasztása alkalmából üdvözölte a főpolgármestert. Wurmb Elemér volt a küldöttség szónoka, akinek üdvözlőszavaira kijelentette Ripka főpolgármester, hogy nem hagyja magát álhumanizmustól vezettetni és szigorúan ragaszkodik azon álláspontjához, mely szerint mindenkinek, aki kitöltötte szolgálati idejét, nyugdíjba kell mennie. Wurmb Elemér árvaszéki működése mindig mintaképe volt a hivatali kötelességtudásnak, szorgalomnak és tehetségnek, mégis örvendenünk kell, ha távozása kapcsán az árvaszéknek, a főváros mostohagyermekének, fiataljai jobb előlépési lehetőségekhez jutnak. Másfelől kétségtelen, hogy a FANSz. elnökének működése nem merülhet ki segitőalapi üdülőtelepek látogatásában, a mai viszonyok közepette itt egész emberre van szükség, aki minden idejét és képességét az alkalmazottak ügyeinek tudja szentelni. \ Hangli rejtelmes Protektorat Dabócsu eddigi bérletének jogtalan meghosszabbításával a Közszáliitásí Szabályzat súlyos megsértésébe akarják belevínní a főváros vezetőségét nrn ezosi evőeszközök és dísztárgyak HENGER ANTAL ezüstárugyár IV., DALMADY-UTCA 9. SZ. Munkácsy Ernő épület- és mfilakatosoiester, takaréktfizhely. és kályhákéul« ♦ BUDAPEST. TU.. Kézsa neca Sl ' Tel.: J. 312-80 Lepter János VASSZERKEZET ÉS VASARUGYAR R.-T. Budapest, H„ Asztalos Sfindor-ut 8. sl TELEFON: József 333 - 60 Híd- és kózépltésí vázszerkezetek KóppIlnger-rendszerQ füzdilt Idomvasablakok Préselt vaslemez-ajtók EpOletvasalások, szab. ablakrugzórak. kovácsénak stb. — Az Uj Budapest tudósítójától. — Több alkalommal szó vétettük a Hangli kioszk és a hozzátartozó Vi- gadó-kávéház bérletének dolgát. A két helyiség most Babócsy Lőrinc volt főpincér bérletében van, akinek bérlete ez év május elsejével lejár. A városgazdasági ügyosztály minden előkészületet meg is tett a Köz- szállitási Szabályzat értelmében az uj versenytárgyalás kiírására, az erre vonatkozó feltételek a polgár- mester előterjesztése kapcsán az ujonan megalakuló törvényhatósági tanács első érdemleges ülése elé fognak kerülni. Ugyanezen alkalommal fog foglalkozni a törvényhatósági tanács azzal a lehetetlen ideával is, hogy a Hanglit lebontsák, az ott vegetáló fákat kivágják, hogy az ily- képpen üde zöldjétől megfosztott, kopár terület ne zavarja a Vigadó perspektíváját. Ettől a zavaros ötlettől függetlenül egyre-másra jelentkeznek Babócsy barátai, hogy a főváros a Köz- szállitási Szabályzat és a várospolitikai etika súlyos megsértésével mellőzze a Hanglira való uj versenytárgyalás kiírását, és néhány esztendeig még Babócsyt hagyja meg a bérletben. A bérlő ezirányu beadványa is fekszik a városgazdasági ügyosztályban, melynek vezetője Édes Endre tanácsnok, éppen az Uj Budapest hasábjain jelentette ki, hogy az uj versenytárgyalás kiírása mellett van és ezirányban tett előterjesztést a polgármesternek. Az egész ügy tulajdonképpen nem lényeges, és a mai súlyos gazdasági MUCSNYÁK KÁROLY üadapesl Székesfővárosi Vlnaao euerem Bankettek, társasvacsorók, lakomák, stb. céljaira az I. emeleti éttermek kaphatók. Elsőrangú konyha. — Szolid árak. TELEFONI AUTOMATA 811-41. 44 99 ARISTOS égetett üreges agyagtéglával olcsón és gyorsan építhet. Gyártja: Sorg Arafal Építőipari B.-T. Budapest, X. her., Gergelu-utca S. sz. ERDÉLYI udvari fényképész 1V„ SemniBlWBÍS-U KA1ZER TELEFON: 630—14 ÉPÍTÉSI VÁLLALATA /., SZÍRTES-U. 3/b. válságban egyéb fontos problémák bőven akadnak, mint a Hangli ügye. Ha Babócsyék elég erőseknek érzik magukat, fognak tudni pályázni, és amenyiben pályázatuk megfelelő és eddigi működésűk ellen nem merül fel kifogás, újra meg fogják kapni a bérletet. Ha pedig jobb és garan- ciaképesebb pályázó akad, akkor a gazdasági élet kérlelhetetlen törvényei szerint Babócsy kénytelen lesz megelégedni azzal, amit tiz esztendő alatt keresett a Hangli-kioszkon. Felháborító azonban, hogy egy ennyire jelentéktelen ügyben is akadhatnak olyanok, akik a verseny- tárgyalás nélküli bérletmeghossza’b- bitást emlegetik és feltételezik, a Közszáliitásí Szabályzatot mindenkor tiszteletben tartó polgármesterről, hogy az ő kedvükért, vagy Babócsy kedvéért azt át fogja hágni! Az a naiv kifogás, hogy a fővárost meg kell kímélni az uj bérlőjelöltekkel való kísérletezéstől, saját dugába dől, mert a beérkezendő ajánlatok elbírálásánál a főváros vezetőségének módjában lesz a jelentkezőket megrostálni és az arra legérdemesebbnek juttatni a bérletet. Ily körülmények között szinte komikusnak találjuk a lehetetlen erőlködést Babócsy bérletének meghosszabbítása érdekében, mely lehet az eddigi bérlőnek és az érdekelt vagy érdektelen protektoroknak szép álma, de a közérdek és a közélet tisztaságának olyan flagráns megsértése lenne, amelyért a felelősséget a városházi élet egyetlen aktiv tényezője sem vállalhatja el. SCH ÜLZ 7üTeLÉStTc’h NTlCÁr *~\ÉS építési r.t. A. °KL. t. MÉRNÖK GVA’R KÉMÉNYEK. KAZAN BE FALAZÁSOK, IPARI KEMENCÉK.TÉGLA* és.MÉSZÉGETÖ KEMENCÉK. BUDAPEST, VII. ARÉNA U.80. TELEFON• iZSEF 3*9- ©4. )ZSEF <410-42. KOHM GYULA KEFE é. ECSETGYÁROS Arany kosz orus mester GYÁR: VII., ROZS A-U. 20 Telefon: József 302—45 Alapítási év: 1868. CRISTOFOLI VINCE KŐPADLÓ, FAYENCE FALBURKOLAT BUDAPEST, VII., GIZEILA-UT 31. SZÁM Telefon: Aut. 982-20. Zugló: 69-07. BUDAPEST SZÉKESFÖVÁEOS Széni Gellert Byúgiifíirdőie a rél Sósfürdő rádióaktív hévforrásai. A legtökéletesebben berendezett gyógyintézet. Iszapkezelések, vizgyógyintézetek, szénsavas- és sósfürdők, gyógytorna (Zander), fofrólég- és villanykezelések, in- halatórium, pneumatikus kamra stb. KERESZTÉNY SZIBÓIPIROSOK SZÖVETKEZETE FINOM POSZTÓ NAGYÁRUHÁZA BUDAPEST FŐÜZLET: IV., KÁROLY KIRÁLY-UT 30. FIÓKÜZLET: II., ZSIGMQND UCCA 14. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát. Valódi angol szövetekben és más gyártmányú divat különlegességekben nagy választék. Hazai szövetekben, bélésárukban és szabókellékekben a legolcsóbb bevásárlási forrás. Hitelképes egyéneknek fizetési kedvezményt nyújtunk. Szerdán választják meg a törvényhatósági tanács uj tagjait. Mint a főpolgármester a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen már bejelentette, a törvényhatósági tanács tagjait a szerdán, e hó Il-én megtartandó rendkívüli közgyűlésen fogja megválasztani a főváros törvényhatósági bizottsága. A Keresztény Községi Párt kedd esti értekezletén ejti meg a jelöléseket. Eszerint az eddigi listán szereplők, kerülnek újra megválasztásra. Ezzel szemben hir szerint az Egységes Községi Polgári Párt listáján változások várhatók, ezek során a törvényhatósági bizottságban eddig helyet nem kapott uj emberek is szóhoz fognak jutni. Befejeződött a tiszti ügyészség vásár- pénztári vizsgálata. Az ezévi költségvetés tárgyalása kapcsán a közgyűlésen bejelentette S i p ő c z polgármester, hogy a Vásárpénztár ügyeinek megvizsgálásával Szemethy tiszti főügyészt és Sebő főszámvevőt bízta meg. A részletes vizsgálat megejtésére a főügyész megbizásából F e r t s e k Leó dr. tiszti ügyész szállt ki a Vásárpénztár- boz és betekig tartó működés után most elkészítette jelentését a Vásárpénztár régi rezsimjének működéséről. Az Ereky-Karch rezsim mülödésé- ről szóló jelentés, amely a mai rendszer teljes igazolását foglalja magában, tudvalévőén már régebben elkészült és az illetékes faktorok elé került. F értsék ügyész most végzett a régi igazgatóság működésének felülvizsgálatával is, jelentése már a polgármester előtt fekszik és az rövidesen a törvényhatósági tanácsot is foglalkoztatni fogja. Készül az országgyűlési választók névjegyzéke. A Szilveszter napján tartott népszámlálás kapcsán tudalevően a választójogosultság szempontjából is összeírták Budapest lakosságát. Mivel a törvény kifejezetten csak esküt tett végleges tisztviselők számára engedi meg a névjegyzék feldolgozását, 111 y e f a 1 v i statisztikai hivatali igazgató most azzal a kérelemmel fordult az elnöki ügyosztályhoz, bogy a névjegyzékek elkészítésére megfelelő számú személyzetet rendeljen ki. Gallina tanácsnok intézkedésére az elnöki ügyosztály kétszázötven tisztviselőt szólított fel a névjegyzék összeállítási munkálatokban való részvételre. Szerdán délben jár le a tisztnjitási pályázat. A főpolgármester hirdetménye szerint a törvényhatóság tudvalévőén nyilvános pályázatot hirdetett a polgár- mesteri, a két alpolgármesteri, az árvaszéki elnöki, a tiszti főügyészi és a tiszti főorvosi állásokra. A tisztujitási pályázat batárideje szerdán déli 12 óra, amikor is a polgármesteri és alpolgármesteri állásokra pályázók részéről a főpolgármesternél való egyszerű jelentkezés elégséges. A szakhivatalok vezetői állásra való pályázat Írásban terjesztendő be. A hét végéig a meghirdetett állásokra sem jelentkezés sem pályázat beadása nem történt: hagyományos szokás szerint csak a végleges terminus napján illetőleg az azt megelőző napon fognak a pályázók, akik között idegen ez alkalommal n e m lesz, jelentkezni. GATTYAN PÄL kövezőmester és útépítő vállalkozó BUDAPEST, VII«, EGRESSY-UT W