Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-11-28 / 47. szám
Í931 november 28. CU BUDAPEST 7 Különvélemény a centrale-kérdésben A Magyar Dunántúli Villamossági Et. bánhidai erőműtelepe Középeurópa egyik legmodernebb és leggazdaságosabb áramtermelő központja s az ország egyik legértékesebb alkotása. Állitom és bizonyítani fogom, hogy az Elektromos Műveknek a bánbidai erőműtelepre, mint egyedül biztonságot nyújtó tartalékra és csucstelepre feltétlenül szükség van és igen súlyos hibát követett el a főváros vezetősége, amikor a bánbidai erőmű építkezéseit figyelembe nem véve, a bánhidai erőművel való kooperációra, együttműködésre, idejében nem készült fel. A bánhidai erőműtelep 1930 év májusában teljesen elkészült s a Beszkárt részére, a rendszeres áramszállítás 1930. év junius hó 28-án, vagyis csaknem másfél évvel ezelőtt kezdődött meg. Ha az Elektromos Művek a bánbidai erőműtelep kooperációjára kellő időben felkészült volna, akkor ugyancsak 1930 junius hó 28-tól kezdve összes szükségletét a bánhidai erőműteleptől vehette volna át és ugyanabban az időpontban, vagyis másfél évvel ezelőtt a nagy termelési költséggel és túlságosan nagy személyzettel, tehát igen gazdaságtalanul dolgozó Váci-uti és Berzenczey-utcai áramtermelő telepeit azonnal leállíthatta volna és nem kellett volna az .áramot különböző magáncégektől igen magas áron, legutóbb a Ganz- gyártói 5 fillér helyett 17.5 fillérért és az Állami Gépgyártól 5 fillér helyett 10 fillérért vásárolni kilowattóránként, t. i. a Dunántúli Villamossági Rt. áramát 4.8—5 fillérért hajlandó adni. Az Elektromos Művek az elmúlt évben a, Váci-uti és a Berzenczey-utcai telepen összesen 51 millió kilowattóra áramot termeltek, a termelési költség 12.4 fillér kilowattóránként, a Dunántúli Villamossági Et. maximálisan 5 fillér egységára helyett, úgyhogy az 51 millió kilowattórának a termelése kilowattóránként 7.4 fillérrel került többe, vagyis összesen ezen idő alatt 3.7 millió pengő veszteséget jelentett Budapest székesfővárosnak, a két régi telepnek üzemben tartása azzal szemben, hogyha az áramot a bánhidai erőműtől vette volna át az Elektromos Művek. Ha 1930 junius hó 28-tól a mai napig terjedő áramtermelést vesszük tekintetbe (a Váci-uti és Berzenczey-utcai telepeken), akkor cca 5 millió pengőre tehető az az összeg, amit 1930 év junius hó 28-ika óta a bánhidai erőművel való együttműködéssel, egyidejűleg a Váci- uti és Berzenczey-utcai telepek leállításával a főváros elérhetett volna. S u- lyos mulasztás terheli ezért az illetékes tényezőket (áz összes szakértőknek ez a véleménye) — még akkor is, ha itt nem 5 millió pengőről, hanem 500.000 pengőről volna szó. De rá akarok mutatni egy másik körülményre is, arra nevezetesen, hogy a kelenföldi erőműtelepnek az építése sem történt kellő szakértelemmel és előrelátással, nevezetesen az 5-ös és 6-os számú turbogenerátorhoz 25 000 kilowatt teljesítményű nagy gépegységekhez két darab nagynyomású kazán elkésve rendeltetett meg, úgyhogy a két nagy gépegység kazán hiányában ez év februárjáig nem is volt teljesen kihasználható, mert egy nagy gépegységhez 3 darab 1000 m2-es nagynyomású kazánra van szükség, a telepen pedig összeKÉPKERETEK, SZKL0NBUT0R0K Templomi tárgyak — Termek aranyozása. IMGV JÓZSEF, ARAHYOZÖHIESIER VII. RÖZSA-U. 3. TELEFON : 344-58 sen csak 4 nagynyomású kazán volt. Ez év februárjában helyeztetett üzembe még két nagynyomású kazán s igy összesen jelenleg 6 nagynyomású kazán van a kelenföldi telepen, ami tulajdonképpen a 2 nagy egységhez sem elegendő, mert egyik állandóan javítás alatt van. A 7. számú turbó- generátor részére megfelelő nagynyomású kazán nem is áll rendelkezésre, úgyhogy megfelelő nagynyomású kazán hijján a kelenföldi telep naxi- mális teljesítménye 60.000 kilowattóra, úgyhogy ezzel a telep tulajdonképpen túl is van terhelve annyi- r a, hogy azt nem is volna szabad. A megrendelt további 4, illetve 5 nagynyomású kazán üzembehelyezésére kb. háromnegyed év múlva lehet számítani s igy a kelenföldi telep azideig gazdaságosan ki sem használható. Tény az, hogy a kelenföldi telep mai teljesítménye, 60.000 kilowattóra majdnem teljesen megegyezik a bánhidai erőműtelep jelenlegi teljesítményével, ahol is jelenleg 3 darab 21.000 kilowatt, összesen 63.000, illetve 65.000 kilowattóra áll rendelkezésre. A bánhidai erőmű tehát a kelenföldi áramtermelőtelep részére szinte ideálisnak mondható, mert a bánhidai erőműteleppel való együttműködés esetén Budapest áramellátása teljesen biztosítva van és egyedül csak igy van biztosítva, mert ha pl. Kelenföldön n a- gyohb üzemzavar állna elő, a főváros áramszükségletét a Váci-uti és Berzencze-utcai telepekkel pótolni nem lehetne, mig a bánhidai áramtermelő- telep nehézség nélkül kisegítené a várost. A bánhidai áramteleppel való együttműködés esetén a Váci-uti és Berzenczey-utcai telepek azonnal leállíthatók és nem szükséges többé az Elektromos Műveknek áram átvételére különböző magáncégekkel költséges megállapodást létesíteni, mert az teljesen feleslegessé válik. Értesülésem szerint a kötéri állomás már augusztusban teljesen elkészült arra, hogy a bánhidai áramtermelőteleppel az együttműködést azonnal megkezdje, mert a legkiválóbb szakértők és a Ganz-gyár véleménye szerint is a megrendelt szabályozó berendezés nélkül is a kooperáció legnagyobb biztonsággal veszélytelenül megkezdhető. Én most nem akarom kutatni azt, hogy az általam kimutatott veszteségekért és mulasztásokért kit terhel a felelősség, én csak azt kérem a főváros adófizető polgárai nevében, ne folytassuk tovább a köny- nyelmü pazarlást, hanem kezdjük meg azonnal a takarékosságot. Ezért szükségesnek tartom és a közgyűlésen határozati javaslatot terjesztettem be azirányban, hogy az Elektromos Művek Váci-uti és Berzenczey-utcai telepei — minthogy régi, rossz hatásokkal dolgozó és ma már fölöslegesen üzemben tartott telepek, — azonnal üzemen kívül he- lyezendők s a szükséges összes pótlandó árammennyiség a Magyar Dunántúli Villamossági Rt.-t ó 1 veendő át, mert az a fővárosra a legjutányosabb. Az indítványt a közgyűlés tárgyalás végett kiadta a polgármesternek. Pászti János törvényhatósági bizottsági tag. PAL MIH A LY ólomöntődéje Budapest, I., Zita Klrályné-ut 14. Alapittatott 1897-ben TeleTon : Aut. 675-86. Ólompecsét, halásza'i cikkek és fegyvergolyó öntöde 1 DASS ES ROOACS sodrony fonat-, kerítés-, ágybetét- és vasbutorgyár Budapest n. FO-uica «8 Teleloa : AUptUaí év Aut. 517-47. 1883. Mi A LEGOLCSÓBB A LEGDRÁGÁBB kincse Önnek — a szeme. Vigyázzon író, mert a gyenge vagy káprázó világifás időelőtt tönkreteszi A LEGOLCSÓBB a modern gyöngyfénylámpa Annyiba se kerül, mint egy napi dohányzása. Amit lámpákra ma kiad, azt később szemüvegen és orvoson százszorosán megtakarítja. GONDOLKOZZÉK és összes izzólámpáit azonnal cserélje ki modern TUNGSRAM GYÖNGYFÉNYLAMPÁKRAl írpllér Marsovszky, finndel Károly, János Szanatárinm R.-T. Ajánlatok a Gellért szálló és az ísványvizüzem bérbevételére — Az Uj Budapest tudósítójától — A Budapesti Autóbuszközlekedési B.-T. felháborító és naiv bérbevételi ajánlata után rövid csend következett be azon a fronton, ahol fővárosi üzemeket akarnak ingyen vagy igen olcsón bérbevenni. Most, hogy az üzemek költségvetési vitája befejeződött, újra megélénkült ez a front és máris két ajánlat van a polgármester előtt, az egyik a Gel- lért-szálló és fürdő, a másik az Ás- ványvizüzem■ bérbevételére vonatkozik. A Gellért-fürdő és szálló bérbevételére alakulandó, állítólag amerikai szindikátus élén Marsovszky Ivor miniszteri tanácsos, a Rácfürdő többségi szindikátusának képviselője és Gellér Mihály, az Astoria Szálloda R.-T. vezérigazgatója állanak. A polgármester előtt fekvő ajánlatuk tulajdonképpen csak keretajánlat, amely konkrét bérösszeget nem is igér: ellenben ígéri a Rácfürdő bekapcsolását a főváros fürdőpolitikájába a Gellérttől a Rudasig terjedő colonade és a Gellérthegyre felmenő lift megépítését és a Citadella átépítését. A pénteki nap folyamán Gundel Károly, a Gellért-szálló vendéglőüzemének bérlője beadvánnyal fordult a polgármesterhez, amelyben kéri, hogy a szálló esetleges bérbeadásánál őt is vepyék figyelembe, mert a mögötte álló tőkék segítségével ő is megfelelő ajánlatot tud tenni. Beadványában hivatkozik Gundel arra is, hogy mióta ő működik a Gellértben, annak forgalma Gyönyörű 4 lángu 17 cn P valódi bronzcsillár I f-üU 1. Villanyvasaló 8'50 P és az összes villamos- és rádiócikkek bámulatos olcsó árakon DOKUPIL GYULA gépészmérnöknél; IX., Úllói-ut 1. (Kálvin-tér sarok.) j. PBRüFflKÖGYflR R.-T.1 ezelőtt KLEINER ÉS BOKMAYER Táros! irodák: Bpest, Főh. Sándor-tér 4. Telefon: József 301—14 és József 301-16. Gyár: Bpest, Noszlopl-n. 2. T. J.: 390-46. GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőzkészülékek, csővezetékek. hütőhelyisé- gek szigetelésére. „Kabe‘‘ Jelű kovaföld építési és szigetelési lemezeket. Száraz glpszt&blafalak. rabttzfalak, mennyeze- iit. stncoo-mnnkák stb. szállítása és készítése. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Geliert GMiirdöje • rét SésfOrdó rádlóabtlr hévforrásai. A legtökéletesebben berendezett gyógyintézet. Iszapkezelések, vlzgy égy intézetek, szénsavas- és sóofflrdök, gyógytorna (Zander), forrólég- és rillanykezelések, in- halatórlnm. pneumatikus kamra stb. jelentékenyen fellendült és a külföldiek az ő kifogástalan üzletének hírnevét öregbítik Budapestről való távozásuk alkalmával. A városházán — mint azt Pet- rovácz Gyulának lapunk mai számában megjelent nyilatkozata is bizonyítja — nem mondanak elvben nemet az ajánlatra vonatkozóan, mindenesetre azonban részletesen meg kell vizsgálni, hogy áll-e megfelelő tőke az ajánlattevőknek rendelkezésére ígéreteik beváltására. Egészen más a helyzet azzal azt az ajánlatot illetően, amelyet a János Szanatórium R.-T. tett az Ás- ványvizüzem kibérlésére vonatkozóan. Évi 25.000 pengő bérösszeget ígért az üzemért a szanatórium-üzemében az elmúlt évben mindössze 7000 pengőt mint nyereséget elkönyvelő részvénytársaság, melynek élén Dán Viktor, az ismert szűcsiparos áll. Azt ígérik ezenfelül, hogy az átveendő autók és üvegkészlet árát négy év alatt részletekben megfizetik. A városháza illetékes tényezői a János Szanatórium R.-T. ajánlatát természetszerűen még csak tárgyalási alapul sem fogadhatják el, annyira komolytalan lévén az. Mindenesetre ajánlani kellene az Olcsó- János szanatóriumnak, hogy sürgősen társuljon a Budapesti Autóbuszközlekedési R.-T.-vel a dohányjövedék, a posta és a távirda, sőt esetleg az Álamvasutak együttes bérletére ... Streck gázgyári igazgató előadása. A Házi Tüzelőberendezések Kiállításával kapcsolatban a M. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet (VIII., Jó- zsef-körut 6) helyiségében f. é. november hó 30-án (hétfőn) délután 6 órakor Streck Ede, a szfőv. Gázművek h. igazgatója „A gázhasználat szerepe a háztartási konyha racionalizálásában“ címmel előadást tart. I Kertes Oröhlahásoh Az előkelő közönség bizalmától támogatott, legszolidabb alapon megszervezett, utánfizetésektől, perektől mentes építési akciónk keretében, november i-i beköltözéssel, fővárosunk legelőkelőbb részén megépítjük nyolcadik társasházunkat a Szent Imre- szobor mellett, 1, 2, 3 szobás (elő- kertre néző hallos) villaszerű öröklakásokkal. 300 ü-öles kert, hangfogó válaszfalak, díjtalan üzlethelyiségek. Tetszés szerint szövetkezet, vagy a tulajdonos nevére szóló telekkönyve- zés. A Diószegi úti „Hunnia-udvar“- ban még pár remek három-, négy-, ötszobás villa-szerü öröklakás kapható. Olcsó, flx árak. Előnyös törlesz- téses kölcsön. Kívánatra prospektus tervekkel, öröklakásvevőinknek nélkülözhetetlen. kibővített szaktanácsokkal. „Centrum“ Házépítő Vállalat. Horthy Miklós-ut 9. (9—12, 3—5-ig. Lágym. 9—96.) Társasházban a „CENTRUM!“ Tczeff