Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-10-03 / 39. szám
1931 október 3. WBtnm 8 Hogyan akarja eltüntetni az üzem napi 2500 pengős ? Márom járat megszüntetéséref és a forgalmi idő egyórás megrövidítésével veszteség helyett 80.000 yeugő évi hasznot igér az üzemigazgatóság — Az Uj Budapest tudósítójától — Rövid fennállása óta most látjuk először az élniakarásnak és tudásnak első jelentősebb momentumát a főváros Autóbuszüzeménél: az üzem igazgatósága a takarékossági bizottság azon két tagja, Homon- nay Tivadar dr. és Scheuer Róbert tanácstagok részére, akik a ..törvényhatósági tanács által az tizem felülvizsgálatával meg voltak biz- va, memorandumot dolgozott ki. Ez az okos és céltudatos memorandum a leg’kiméletlenebb őszinteséggel tárja fel az üzem belső bajait és arra is rámutat, hogy a főváros háztartását miképpen lehet, az üzem évi 840.000 pengős deficitjétől megszabadítani. Az üzem memorandumának különleges aktualitást ad az a körülmény, hogy éppen most utasították el a Budapesti Autóbuszközlekedési Részvénytársaságnak az üzem bérbevételére vonatkozó naiv ■ ajánlatát. Kétségtelen az is, hogy a Besz- kárt részvénytársasági formájának megszüntetése kapcsán közös üzemigazgatóság alá kerül a síneken való és a sinnélküli közúti közlekedés. Kétséges azonban, hogy az irányítás közösségén túlmenően lesznek-e egyéb közös szempontok a két nagy közlekedési üzem vezetésében: hiszen végeredményben a két közlekedési eszköz természetszerű ellensége egymásnak, sehol a világon nincsenek közös kézben és nagyon meg kell gondolni, hogy éppen Budapest legyen-e az a kísérleti nyúl, ahol a kettő közül bármelyik a másik rovására juthasson helyzeti előnyökhöz. Az Autóbuszüzem legnagyobb baja, a deficites vonalak. Az üzem- igazgatóság tehát jogosan foglalja el azt az álláspontot, hogy elsősorban a deficites vonalak könyörtelen megszüntetését kell programbci- venni és általában minden vonalnál le kell faragni azt a részt, amelyről az utasszámlálások alapján kiderült, hogy nincs kellően kihasználva. így feltétlenül azonnal megszüntetendőnek tartja az üzemigazgatóság a rózsadombi vonalat, mely Töröknél nyerték 1931 szeptember hó 18-án a 300.000 p nagy jutalmat a "3193. számú sorsjegyre 1931 március hó 12-én a 200.000 p főnyereményt arz 5124. számú sorsjegyre 1931 február hó 23-án a 100.000 p főnyereményt a 47943. számú sorsjegyre 1931 szeptember hó 7-én a 100.000 P főnyereményt a 17807. számú sorsjegyre Tehát csupán erre a 4 sorsjegyre egy év alatt 700.000 p fizettünk ki szerencsés vevőinknek. TÖRÖK A. ÉS TSA BANKHÁZ RT. Budapest, IV. kér., Szervita-tér 3. sz. Vásároljon, vagy rendeljen mielőbb TŐRÖKNÉL osztálysorsjegyet. Hnzás már október hó 16-án kezdődik. Elérhető legnagyobb nyeremény 500.000 pengő SORSJEGYÁRAK: Egész sorsjegy P 24— Negyed soisjegy P 6 '■<]" 1 ÍJ az elmúlt évben csak a befogadó- képesség 23 százalékáig volt kihasználva és szemben az 1 P 18 filléres önköltségi árral, mindössze 51 fillér bevételt tudott kocsikilométerenként felmutatni. Hasonlóképpen halálra kívánja ítélni az üzem a Stefánia-uti és a kőbányai vonalakat is, mind a kettő úgynevezett protekciós vonal, a valódi szükséglet helyett küldöttségjárás hozta őket létre. A három teljesen megszüntetendő vonalon kiviil több járat megkurtítását indítványozza az igazgatóság. A Hadapród-utcát a Városligettel összekötő járatnak az Uj Szent János kórháztól kifelé eső része teljességgel kihasználatlan, itt elegendő egy, a kórháztól a Pasaréti-uti végighaladó ingajáratnak a beiktatása is, mert az egyébként busásan jövedelmező sürü járatokat kár a Pasaréti-uton üresen szaladtatni. Meg kívánják kurtitatni a józsefvárosi vonalat is, olyképpen, hogy ez csak a Práter-utca és József- körut sarkáig közlekedne és lekapcsolódna róla a deficites tisztviselőtelepi csatlakozás. Még több járat- megkurtitásról van szó, az ilykép- pen felszabaduló kocsikat az üzem a legnagyobb hasznot felmutató Andrássy-uti és lipótvárosi vonalakon kívánja foglalkoztatni. A vonalvezetés terén teremtendő renden felül azonban egyéb javaslatai is vannak az üzemnek. Meg kívánják egy esti órával kurtítani a menetidőt is. A gazdasági válság idején annyira üresek a pesti utcák, hogy este 10 és 11 óra között, amikor még közlekedik az autóbusz, alig van utasa a kocsiknak. Arról is szó van, hogy az átszállójegy árát a mai 30 fillérről 32 fillérre Rendelésre levelezőlap elégséges. emeljék: nem ugyan azért, mintha ez a kétfilléres többlet jelentős bevételi emelkedéssel járna, hanem hogy észszerű különbség legyen az átszállással és az átszállás nélkül közlekedő közönség jegye között. Ezekhez még bizonyos belső reformokat kell vennünk, amelyek az tizem takarékosságát célozzák: igy már is beszüntették a fizetéses szabadnapokat, sőt arról is szó van, hogy az öt és fél napos munkahetet vezessék be. Kimutatja az üzem igazgatósága, hogy ezek mellett a rendszabályok mellett nemcsak hogy teljesen eltűnik a napi 2500 pengős deficit, hanem a reformok első esztendejében már 80.000 pengő bevételi többlettel, mint nyereséggel számolhat a főváros. És ezt eléri anélkül, hogy a közönség bármiféle megrövidülést szenvedne jogos igényei kielégítésében, vagy hogy egyetlen alkalmazottat el kellene bocsájtani! Az üzem memorandumát az autóbuszközlekedés renaissanceául jelölhetjük meg. Csupán az a kérdésünk van, hogy miért kellett várni az üzem vezetőségének ezen memo randuma előterjesztésével a takarékossági bizottság megjelenéséig és az üzem igazgatósága, amelyben az Összes pártok kiküldöttei helyet foglalnak, eddig miért nem tartotta szükségesnek az üzem helyzetének kíméletlen feltárását a törvényhatósági élet illetékes szervei előtt. Most már csak az a fontos, hogy az illetékes tényezők megfelelő ellenállást tudjanak produkálni azon városatyák rohamai előtt, akik függetlenül a deficittől és a közérdektől a város pénzén akarják kedvenc kerületeiket és utcáikat autóbusz- vonalakkal megajándékozni! Megvettünk 2000 úrD péoimap üanysiPHöuet Ezeket ujjéíaragra és czizzolve a lorgaimiar léiéért arusiilu« SZABÓ ÉS ZANOTTI L Hon&miai-M om az Északi Főműhely villamozmegAHójánAi TELEFON J. 404—33. "BBar építési vállalata L, Szirfes-u. 3 b., Aut. 539-14 D ona Döme és Társa Papír és írószerek gyári raktára a „Papirmai om hoz“ Budapest, IV., Aranykéz-«. 6 Telefon t Automat« 877—1*. Alapítva: 1700-bon. Waldmann Sándor •féautgűgyl. ttidOuoba. árnyékzzék éz mosdó- bzundezézek- Ólomárak, viz-, fő»-, légzxezz- zzzraiváayak. Piperecikkek. Feyencemozdók, klazet- ezézzék, bldztzk éz Olődezzkék ztb. ztb. Budapest, VL, Vilmos császár-ut 61. Telefoni 102—74. 1# Zongorák, pianinók, újak, átjátszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Lipovniczky Szevér zongorakészitő mesternél. Javítás, hangolás, bőrözés jótállással Erkel-ufca 20. sz. But. 867—97 WESSELY KAROLY közponil {ütés-, szellőztetés-, vízvezeték-, csatornázás-, IHrdő-, egészségügyi és légszeszberende- zési vállalata Budapest V, Mária Valéria-u. 19 Telefonhivó: Aut. 827-82 uiléz A&ucsaí Sándor és Társa műszaki vállalata VI., Eötvös ucca 42. Tel.: Aut. 205—21 Baromfi keltetögépek és az összes okszerű felszerelési kellékek gyártása. Központi fíítés vízvezeték és egészségügyi berendezés, valamint villamos és erőátviteli munkálatok eszközlése. Háló, ebédlő, urlszoba, szalon- es club garnitúra óriási választékban, legkedvezőbb havi részletre kapható. TOlfORY ÍS TARSA DUTORAMJRAZADAN Budapest, IV„ Veres Pálné ucca 7. (Apponyi-térnél). Telefon: A. 865—95. Köztisztviselőknek kivételes kedvezmény 1 UASS ES KOIIAGS sodronyfonat-, kerítés-, ágybetét- és vasbutorgyár Budapest II. Fö-ulca 18 Telefon : Aut. 517-87. Alapítási év 1893. uersenytárgyalási hirdetmény ttalással a Fővárosi Közlöny ,,Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános feltételekre, nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek körülbelül 1000 darab, közterületen levő hirdetéses pad clm- festési, mázolási, karbantartási, valamint a padhirdetésekkel kapcsolatos üzletszerzői és díjbeszedői munkálatainak együttes elvégzésére. Bánatpénzül minden ajánlattevő 1Ü0Ü (Egyezer) aranypengőt köteles letétbe helyezni. Részletes tájékoztatást nyújt a székes- főváros hirdetővállalatának igazgatósága (IV., Kamermayer Károly-utca 5. I. em.) naponta déli 12—2 óra között, ugyanakkor és ugyanott az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok is díjtalanul átvehetők. A kellően felbélyegzett és pecséttel lezárt borítékban elhelyezett ajánlatokat 1931. évi október hó 19. napján délelőtt 11 óráig kell a székesfőváros hirdető vállalatának igazgatóságánál benyújtani. Az ajánlatok ugyanott és ugyanazon a napon déli fél 12 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. A felbontásnál az ajánlatot tevők, vagy megbizottaik jelen lehetnek. Budapest, 1931 szeptember 28. A székesfőváros polgármestere. rOIOCIKKIK szakAl Géza SZATÜZLETÉBKN V, DOROTTTA-UTCA 1. AMATŐRREL VÉTELEK KIDOLGOZAäA FIÓKÜZLET i DEBRECEN Papír, írószer, nyomtatuünyok előnyös árban HORVÁTH A. Dudapest, IV., Karom-Körül 30. Telefon: 893-91. (a Központi Városháza épületében) Régi bélyegen vétele és eladása Alapiftatott: 1872. Telefon : Aut. 535-50. FRITSCH ÉS TÁRSA Cégtulajdonos: TrltSCh Emil KÉSZÍT : Épület- és diszmObádogos munkát, egész ségügyi berendezéseket, csatornázást, géz vezetéket s minden e szamába vágó munkai iroda és műhely: BUDAPEST, II., TÖRÖK-UTCA I. SZ. LegolGsóbb házhelyparcellázás BARACSKA ÉS REITEND között, vasútvonal mentén, a balatoni műut mellett, Budapest—Kelenföldtől 28 kilométerre. Házhelyek □-ölenként 1 pengő 20 fillértől Készpénzben fizetendő 10%, a hátralék havi 10 pengős részletekben. Ta- lajvizmentes legjobb termőföld, kitűnő ivóviz, villanyvilágítás. Nyaralásra is különösen alkalmas, Velencei tó vasúton 12 pere. Ingyenes csoportos utazás. Gyülekezés kedvezőtlen idő esetén is a Déli- vasut állomás pénztár előcsarnokában vasár- és ünnepnapokon d. e. 9.30, d. u. 2.15 és minden csütörtökön d. u. 2.15 órakor. — Városi iroda: Budapest, I., Horthy Miklós-körtér 3b I. 6. d. e. 10—1-ig, d. n, 5—'7-ig. — Telefon: Aut. 694—33. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ 96 filléres újdonságok! VI., flndrássy-ut 39. 96 filléres újdonságok!