Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-09-05 / 35. szám
íyjny”Wilvános ia»<i Előfizetési árok: Cgész évre......................................................30 pengő Fél évre..............................................................15 pengő Egyes széna éra 60 fillér Szerkesztőség és klndóhlvolol: Budapest, IV., Kaas Ivor-utcé 9. Telefon: Aut. 828-23. Postatakarékp. chequeszómla: 30013 Pénzügyi egyensúly Irta: Szőke Gyula dr. felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag Miért karagusznak? Helyesen cselekedett a polgármester, amikor ridegen és könyörtelenül feltárta a törvényhatósági tanács előtt a főváros pénzügyi és gazdasági helyzetét, rámutatván arra, hogy a költségelőirányzat várható húszmillió pengős deficitjét csak a közszolgáltatások árainak felemelésével lehet eltüntetni. Azok a részletintézkedések, amelyeket a polgár- mester már a folyó esztendőt illetően a költségvetési hiány fedezése céljából előterjesztett: az alkalmazottak bérének leszállítása, a kórházi ápolási dij-hátralékok fizetésének a népjóléti minisztériumnál való szorgalmazása, a fővárosnak a forgalmi adó felemeléséből való részesedése, mind azt mutatják, hogy a polgár- mester komolyan felkészült a költségvetési egyensúly megóvására és ezen akciójában nem mulasztott el figyelembevenni egyetlen lehetőséget sem, amely a közönség újabb megterhelése nélkül a főváros bevételeinek fokozására alkalmas. Hogy a törvényhatósági tanács a, polgármesteri előterjesztések elfogadása előtt a saját maga bizottságaival akarja végigvizsgáltatni a főváros közigazgatását és üzemeit, természetes. Ha a polgármester felelőssége tudatában nem tud másképen segíteni, akkor ugyancsak felelőssége tudatában a törvényhatósági tanács is köteles megvizsgálni az előterjesztett aktákat. Dajkamese azonban, hogy a bizottságok kiküldése bármilyen vonatkozásban bizalmatlanságot jelentene a polgármesterrel szemben: még az sem jelentene bizalmatlanságot, ha a kiküldött albizottságok jelentése után a törvényhatósági tanács a polgár- mester javaslatától eltérő módokat találna a költségvetési egyensúly biztosítására. Ez az eset sem jelentene egyebet, minthogy ugyanazon cél elérésére a törvényhatósági tanács más utakat választ, mint a polgármester. Fájdalom azonban, a deficit eltüntetésére egyéb eszközök nem fognak adódni, bármekkora is legyen a jó szándék a kiküldött bizottságokban, hogy a költségvetési egyensúlyt a közterhek újabb felemelése és a köz- alkalmazottak fizetésének csökentése nélkül biztosítsák. Hiszen a harminchármas bizottság, amely országos viszonylatban igyekszik a háztartást egyensúlyba hozni, eddigi működése során a katasztrofális helyzetből nem talált más kiutat, minthogy éppen a legkönnyebben megfogható és legkönnyebben emel- hető adónemek igénybevételével növelje az állami bevételeket. Meg vagyunk győződve róla, hogy az ellenzéki bölcsek, akik különben a felelősség alól a bizottságokból való kimaradással igyekeznek kibújni, sem fogják meglelni azt a csodaszert, amely a fentemlitett megszorítások igénybevétele nélkül lenne alkalmas a városháza bajainak gyógyítására. Nem találják meg, nem is akarják megtalálni a jó urak. A felelőtlen kritika jegyében ők nem akarnak egyebet, mint a maguk olcsó népszerűségét hajhászni, azonban ezekre a kritikai megjegyzésekre nem kell s nem szabad ügyelni. Az állam pénzügyi helyzete és a magánosok gazdasági nehézsége egész természetesen kihatással van a főváros gazdasági működésére is. Nemcsak az adók folynak nehezebben és nemcsak kevesebb közvetett adó folyik be a főváros pénztárába, nemcsak a forgalmi és fogyasztási adók, vámok, fényiizési adó csökken, de az üzemi jövedelmek is lényegesen apadnak. Ezzel szemben a kiadások még inkább emelkedtek, mert nemcsak bizonyos szociális kötelezettséget kell a fővárosnak — éppen a lakosság nyomora miatt —• teljesíteni, hanem a bankzárlatot követő napokban minden kartel és minden szállitó egyszerűen elkezdte az árakat emelni úgy, hogy az nemcsak komikusán, de annyira visszatetszőén hatott, hogy még a kormány is, amely pedig végigtürte a kartelek árdrágítását, kezdett az üzérek visszaélésével foglalkozni. Természetesen a főváros vezetősége is kénytelen számolni a helyzettel és jóllehet nem fordit elég energiát az árdrágítók letörésére, de mégis igyekszik valahogy ennek a következményeit a költség- vetésből kiküszöbölni. V ala- hogy azonban úgy látszik, hogy nincsenek gondolatok a változott viszonyok közepette a pénzügyi helyzet irányváltozására és valami általános recept szerint, amelyet Németországból szállítanak az ország pénzügyi szakemberei, kívánják a helyzetet javítani anélkül, hogy a Németországban bevált rendszernek a jobb oldalát is, nem csak a gyengébb részét alkalmaznák. A közmunkák beszüntetése, a dologi kiadások lefaragása, a tisztviselői fizetések leszállítása és ha kell, adóemelés az, amivel nemcsak a főváros, de a kormány is kísérletezik. Ezek a megoldások azonban legfeljebb félmegoldások, de lehet, hogy nem orvosságok, hanem mérgek. A közmunkák megszüntetése a meglévő kis munkaalkalmat is megszünteti, aminek a nyomában nyomor és a munkanélküli segély jár. A dologi kiadások lefaragása az adminisztráció működését akadályozza, ha nem is teszi lehetetlenné és vele jár az adminisztráció jóságának a csökkenése. A tisztviselői üzetések leszállítása nemcsak a tisztviselők megélhetését teszi kétségessé, az alsóbb fizetési fokozatokban főleg, hanem elveszi a forgalomnak egy tekintélyes részét, mert a tisztviselőhöz jutott pénz az iparoshoz és kereskedőhöz halad tovább és igy valahogy fenntart egy bizonyos körforgalmat, amelyből a legkülönbözőbb címeken a közadók mégis bejutnak az állam és a főváros pénztárába. A szanálásnak ezek az orvosszerei tehát nagyon is kérdéses hatásúak és nem merném azt állítani, hogy csak ideiglenesen is nyugalmat biztosítanak. Az adóemelés lehet orvosszer, ha a több adót a lakosság meg tudja fizetni. Nem frázis az, hogy a lakosság eljutott az adózó képesség legszélsőbb határáig. Az adóalany tönkremenetele egyenlő az adó megszűnésével és a napi élet mutatja, hogy az adóalanyok állandó és, sajnos, gyors pusztulása az eddig kivetett adók behajtását is lehetetlenné teszi. Ily körülmények között más területen is kell járni, hogy lehetővé tegyük a főváros helyes adminisztrációjának a fenntartását és az ahhoz szükséges pénzügyi helyzet fenntartását. Ez azonban szoros összefüggésben van az állam pénzügyi helyzetével. Bárminő erőfeszítést is tesz maga a főváros, ha az állam a maga részéről nem képes a pénzügyi egyensúlyt és az ennek alapját képező kereskedelmi és fizetési mérleget rendben tartani, a főváros minden erőfeszítése legfeljebb ideiglenes és látszólagos sikert hozhat. Ha mást nem nézünk, az, hogy az állam a fővárosnak nem térit meg és ezáltal a főváros pénztárába azok a milliók be nem folynak, amelyet az állam már régóta megfizetni köteles lett volna, egy olyan hiány áll elő, amelyet sem adókkal, sem más módon a fővárosnak pótolnia nem lehet, hacsak megint ujahb kölcsönt nem vesz fel, amely pedig újabb nagy összegű kamatkiadást von maga után. Voltaképpen tehát a rendezést az állam pénztárában kell kezdeni. Ennek pedig a mai viszonyok között szintén csak ideiglenes módja az ideiglenes kölcsönfelvétel, azt egyrészt vissza kell fizetni, másrészt rengeteg kamatösszeg megy külföldre, harmadsorban pedig a függőkölcsönök- nek minden lejáratkor végig kell táncolni azt a tojástáncot, amely az ország pénzügyi helyzetét mindenkor felbori- tással fenyegeti. Ezen azután nem segít egyesek önkéntes áldozata sem, mert az ország pénzügyi helyzetét egy pár polgárnak az áldozatkészsége fenn nem tarthatja. Igaz, hogy a kiadások csökkentése rendkívül fontos és szükséges és elfogadom azt a tételt, hogy minden felesleges dologi kiadás, minden túlzott tisztviselői fizetés és minden nem hasznot hajtó közmunka megszüntetendő. Azonban ehhez még szükséges az az összeg, amely az adóalanyok pusztulása következtében beállott adóhiányt pótolja, továbbá amely az adózóképtelen és tönkrement földtulajdonosokat olcsó kölcsönnel ismét talpra állítja és végül, amely a Nemzeti Bank működését újabb fedezet biztosításával a veszélyes pillanatokban is lehetővé teszi. Ha nem akarunk visszatérni az államjegy és bankjegy kettős alapú, egyirányú gazdasági fenntartására, melynek részleteit itt tárgyalni térszüke miatt sem lehetséges, feltétlenül szükséges, hogy akár vagyondézsma, akár kényszerkölcsön formájában a meglévő nemzeti vagyon oly módon megterheltessék és olyan arányban, hogy abból a fenti célokra szükséges összeg rendelkezésre álljon. És ezt a vagyonösszességet akár valutában, akár aranyban, akár pengőben, vagy ingatlanban fizetik is be az adózók, esetleg zálogjogi bekebelezéssel biztosítják, ha egyszer megindul a kiadandó rendelkezés következtében ezeknek a beszolgáltatása, már megindult egy olyan pénzügyi folyamat, amellyel a ma stagnáló földművelés, ipar és kereskedelem egyaránt megkezdheti, talán kisebb keretekben is az életműködését és ezzel a gazdasági fellendülésnek az alapjául szolgálhat. Hogy ez az egyszeri vagyonadó kamatozó, vagy nem kamatozó, hosszabb idő múlva visszafizetendő, vagy egyszer és mindenkorra az állam javára beszolgáltatott legyen-e, a pénzügyi kincstár szakértőinek a rendelkezésre álló adatok alapján való megállapításától függ. Hogy ezen belső vagyonszolgáltatás, vagy belső kölcsön nélkül az élet meg nem kezdődhetik, azt a legutóbbi évtizedek tapasztalatai legjobban bizonyítják. Hogy tehát ezt az áldozatot nekünk meg kell hoznunk, azt nyugodt lélekkel annak tudatában állítom, hogy ezzel magamnak is kell az ország és fővárosunk érdekében áldozatot hozni. Az egyéni érdek és a szív szava nem lehet egyedül parancsoló, a gazdasági tapasztalat és az ész rendelkezései is kell, hogy irányítsanak bennünket. Ezért, jóllehet tudom, hogy sokan követ dobnak rám, mégis a nyilvánosság előtt is kimondom azt a véleményemet, amelyet hivatalos helyeken hetek óta hangoztatok. Ezzel kapcsolatban azonban a következő dolgok is feltétlenül keresztiil- viendők: A pénzügyi krízis elején sokan külföldre vitték vagyomikat. Ha mi éppen úgy, mint Németországban, szigorú büntetés terhe alatt ezeknek a vagyonoknak azonnali visszahozását rendeljük el és azt a szigorú büntetést keresztül is visszük, nem fog akadni Magyarországon olyan személy, aki bűnös könnyelműséggel az országgal szemben elkövetett lépését azzal jóvá ne tenné, hogy a kivitt vagyont, amely lehetetlenné tette a kormánynak a pénzügyi helyzet benső erővel való fenntartását, vissza ne hozná. A másik okvetlenül és azonnal keresztülviendő dolog', a többszörös jövedelmek megszüntetése és a nagy fizetések leszállítása. Szinte érthetetlen és jellemző úgy a kormány, mint a főváros vezetőségének a gyengeségére, hogy erről évek óta beszélünk, az elintézés azonban mindig tavaszról őszre, őszről tavaszra marad. Hihetetlen erélytelenség például a fővárosnál, hogy a mammut- üzetéseket a közgyűlési határozat dacára mindeddig le nem szállította és nem tud, vagy nem mer, vagy nem akar tul- menni a tanácskozás néha kényelmetlen, néha komikus, többször goromba jeleneteinél. Ha a tisztviselők fizetésének a leszállítása a többek által tévesen hangoztatott szerzett jog és szerződési jog dacára lehetséges, semmi akadálya sincs annak, hogy egy határozattal a mammutfizetések ugyancsak leszállíthassanak. De itt nem állanék meg a közpénztárból húzott nagy fizetés, vagy kettős jövedelem megszüntetésénél, hanem megszüntetendő, igenis, a közös pénzeket kezelő egyéb vállalatok és intézmények nagy jövedelme és kettős jövedelme is. És ehhez nemcsak a kereskedelmi törvény ad jogot a kormánynak, vagy a fővárosnak, hanem jogot ad az a gazdasági helyzet, amelybe jutottunk és jogot ad az az erkölcsi alap, amelyen állnunk kell. És amint a helyesen és erélyesen vezetett kormány és törvényhatósági rendelkezés a pékek és egyéb élelmiszerárusok túlhajtott árait szigorú rendelet szigorú végrehajtásával letörhetik, ha ugyan van rá bátorságuk, ugyanúgy a már régen meghozott karteltörvény szigorú végrehajtásával egyrészt az uzsorakamat leszállítása, másrészt a tulmagas kartel- áraknak a visszaszállítása tekintetében a rendelkezést azonnal keresztülvihetik. Szintén azonnal elintézendő az esedékes adók szigorú, de méltányos behajtása. Ma befizeti az adóját a köz- tisztviselő, mert levonják, a magán- tisztviselő, mert azért az alkalmazó felelős és ezenkívül az, akinek éppen tetszik, vagy a lelkiismerete parancsolja, ha csak véletlenül nem olyan szigorú ¥111. évfolyam 35. szám Budapest, 1931 szeptember 5
