Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-06-27 / 25. szám

6 gyjwzMMBg 1931 jiinius 27. A városháza nyári menetreneje A jövő hét szerdáján tartja a nyári szünet előtt utolsó ülését a törvényhatósági bizottság közgyű­lése, utána a jól megérdemelt pihe­nőre térnek a bizottsági tagok. A közgyűlés napirendjén szerepelnek a legutolsó törvényhatósági tanácsi ülésen letárgyalt ügyek: a függő- kölcsön, a Schmidt Miksa-féle aján­dékozási terv tárgyában való állás- foglalás, a Kisipari Hitelintézet tőkeemelése és a Glück Frig-yes ha­lálával megüresedett örökös tagság­nak Andréka Károllyal való betöl­tése. Kétségtelennek látszik, hogy a napirenddel, amelyhez még számos interpelláció és inditvány is fog járulni, a képviselőválasztások okozta fáradság és a kánikula miatt egy ülésen végez a közgyűlés. Ily körülmények között nem is valószínű, hogy a törvényhatósági bizottság szeptember vége előtt összeüljön. Egészen más a helyzet a törvényhatósági tanáccsal, amely­nek jelentősége az uj fővárosi tör­vénynek a gyakorlatban való alkal­mazása folytán annyira megnőtt, hogy határozataira a folyó közigaz­gatás kevésbé jelentős életnyilvá- nulásaiban is szükség van. A tör­vényhatósági tanács, mint azt ille­tékes helyen munkatársunkkal kö­zölték, a nyári szünet alatt, ha rit­kábban is. ülésezni fog, és most folynak a megbeszélések arra^ vo­natkozóan, hogy a törvényhatósági tanács tagjainak Budapestről való távolléte a tanács határozatképessé­gét ne zavarja. A törvényhatósági tanács tagjai olyképpen fogják nyári szabadságidejüket kivenni, hogy a tanács mindig határozatké­pes maradjon. A jövő héten mégis megtartják a főjegyzőválasztást. A Tatár Béla dr. és Gömöry Albert dr. elöljáróvá való megválasztása folytán megüre­sedett főjegyzői állások és tanács- jegyzői állások betöltése hetek óta késik. Egyik tanácsülésről a másik­ra húzódik a választások megejtése, aminek hir szerint az az oka, hogy a megválasztandók személyét illetően mélyreható differenciák vannak az egyes pártok között. Ezen differen­ciák áthidalására most már megvan a remény és igy, mint értesülünk, az üresedésben levő állásokat a legkö­zelebbi törvényhatósági tanácsülés, amely julius 2-án lesz. be fogja töl­teni. A vonatkozó jelöléseket a ki­jelölő választmány a szerdai köz­gyűlés alkalmával összehivandó ülé­sén ejtené meg. Hunyadi János természetes keseriiviz az emészlőszervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SIIXLEHNER ANDRÁS, BUDfiPEST Hangéi László előadása Ausztriá­ról. Péntek délután tartotta Hangéi László ezen szezonban utolsó előadá­sát, melynek cime: Salzburg tarto­mány volt. 100 vetitett képpel és 3 filmen vonultak el előttünk a Salz- kammergut tavai, a Tauern-hegység láncolata, Salzburg városa, vala­mint Zell am See, Kaprun, Saalbach, Hofgastein, Krimml, Strobl és a Mattsee gyönyörű vidékei. Az elő­adást, mely minden tekintetben si­kerültnek mondható, előkelő közön­ség hallgatta végig. KVILA GYULA BÁDOGOS-, VIZ-, GÁZ- ÉS FŰTÉS- BERENDEZÉSEK VÁLLALATA BUDAPEST, IL, TÖRÖK-UTCA 8. Telelői: Alt BIMS. Poéta take, ciekksx. 6S.1ST. Középkor a Kerepesi-uton Levél a Szerkesztőhöz Mélyen tisztelt Szerkesztő ur! Az elmúlt évben egy alkalommal vol­tam bátor nb. lapjában szóvátenni a Kerepesi-ut rejtélyét, megkérdez­vén, mi a titka annak, hogy a fő­városnak ezen legforgalmasabb útja a legrosszabb állapotban vanT Az Uj Budapestben leközölt levelem után megindult a nyilatkozatok árja. Az ügyosztály egy rosszul si­került burkolati kísérletezésnek dobta oda prédájául a Kerepesi-utat, amelynek során kiderült, hogy a ná­lunk be nem vált burkolatot a vál­lalkozó cég költségére a fővárosnak kellett eltávolitania és már régeb­ben bevált módszerrel házilag bur­kolnia. Ily körülmények között a Kerepesi-utnak egyik része most jó aszfaltburkolattal van ellátva, azon­ban a Rákosf dívától a Cinkotai Nagyítóéig terjedő szakasz még min­dig olyan borzalmasan hepehupás, hogy az a lóval húzott és a géperejű kocsik tengelyeinek állandó vesze­delme. ügy látszik, hogy amint a Cinkotai Nagyitce történelmi neve Mátyás királyra emlékeztet, a fővá­ros hatósága vigyázni akar arra, hogy a közvetlen a Cinkotai Nagy- itcéhez vezető útszakasz szintén a középkorra emlékeztessen. Most ismét kísérleti nyúl lett a Kerepesi-ut. nem tudjuk, melyik vá­rosházi útépítő nagyság jóvoltából. Az ut jobboldalán külön keramitut létesül, rövidesen készen is lesz. Ez a külön ut, mint a nagy alkotásokat beharangozó nyilatkozatokban ol­vassuk, azt a célt fogja szolgálni, hogy magát az utat mentesítse a lo­vaskocsiktól és igy a főútvonal ki­zárólag az autóközlekedés számára maradjon fenn. Rendben lenne a dolog, lm ez a külön-ut a Ferenc Jó­zsef-laktanyától legalább is a Nagy­ítóéig tartana: erről azonban szó sincs, a külön útvonal hossza mind­össze pár száz méter, egy torz mel­■k tanácsnokok szabaüsága. A polgár- mester most intézkedett az ügyosztály- vezető tanácsnokok, illetőleg tanácsi főjegyzők nyári szabadsága ügyében. Eszerint Vájná tanácsnok szabadsága junius 23-tól augusztus hó 3-ig, L a- motte Károlyé augusztus 4-től szep­tember 14-ig, Csármann Ferencé és Gallina Frigyesé szintén augusztus 4-től szeptember 14-ig, S z e n d y Ká­rolyé julius 11-től julius 25-ig és au­gusztus 3-tól augusztus 30-ig. Schu­ler Dezsőé augusztus 4-től szeptember 14-ig. Wossala Sándoré junius 23-tól lékvágány, aminek a gyakorlatban semmi haszna és jelentősége nin­csen, ha csak az nem, hogy az út­építő mérnököket az olasz autó-stra- dákra emlékeztesse. Majd fogjuk hallani a nyilatkozatokat, amelyek ezt a valójában szánalmas és gro­teszk kísérletezést mint nagy vív­mányt fogják emlegetni. Arra azonban legkevésbé sem gon­dol a mélyen tisztelt útépítési ügy­osztály, hogy a Ferenc József-lak- tanya és a Gumigyár között ékte­lenkedő, lovasok számára fentartott külön-utat eltörölje a föld színéről. Ez az ut, amelyen reggelenként né­hány hízásra hajlamos hölgy zö- työgteti magát kölcsönvett gebéken, arra jó csupán, hogy nyáron port, tavasszal és ősszel sárt produkáljon a kevésbé arisztokratikus hajlamú utazóközönség bosszantására. Ha már a pornál és piszoknál tartunk, azt is említsük meg, hogy a kommu­nizmus alatt kivágott gyönyörű fá­kat tizenkét esztendő alatt a fővá­rosi kertészet nem pótolta, A Kere­pesi-ut, amely a főváros egyik leg­árnyasabb útvonala volt, a maga külön stradáival aszfalt sivatag, for­ró és kellemetlen, látszik, hogy nem törődik■ vele senki. Ellenben a lova­sok számára ápolt külön-ut már a két szélen be van ültetve friss cse­metékkel — nagyobb dicsőségére a főváros útügyi és kertészeti igazga­tásának! Szerény indítványom oda konkludál, hogy a főváros útügyi ügyosztálya valamelyik forró nyári délutánon köteleztessék gyalog vé­gigmenni a Tattersalltól a Cinkotai Nagyitcéig. Akár Harun al Rasid- kosztümben, akár anélkül, de min­denesetre gyalog... Akkor talán megoldódik a Kerepesi-ut titka! Szerkesztő ur kész hive: Egy elkeseredett motorbicik­lista. augusztus 3-ig, Kovácsházy Vil­mosé junius 23-tól augusztus 3-ig, N é- m e t h y Károlyé junius 23-tól augusz­tus 3-ig, Szlovák Pálé julius 18-tól augusztus 22-ig és szeptember 15-től szeptember 22-ig, Salamon Gézáé ju­nius 20-tól julius 18-ig és augusztus 22-től szeptember 5-ig, Bódy Lászlóé junius 23-tól augusztus 3-ig, Schara Béláé augusztus 4-től szeptember 14-ig, Király Kálmáné junius 23-tól au­gusztus 3-ig, végezetül báró Babar- c z y Istváné augusztus 4-től szeptember 14-ig tart. SCHMIDT TESTVEREK Nvomdalestéhgyár Hl. Telefon: Aut. 952-85. Táviratcím: Farbenschmidt Rákospalota. — M. Klr. Posta takarékpénztári csekkszámla szám: **52850. — Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánál Gyárt: Kő-, Könyvnyomda!-, valamin* offsetfestékeket. Mint különlegességeket készit: Speciális gyártmányú olaj-mélynyomó festéket, anilin guminyomé és bádognyomó lestékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-u. 41 ^ekmegkfeTó bérfizetési tasakot, levélboritékot, papírzacskót gyárt és leg- Ty/'NO A T levélboriték- és II Budapest, VII., II Telefon : olcsóbban szállít TVluxl L. papirzacskógyára || Akácfa-utca 56 || J. 333-01 FAREDŐNYT, ACÉLREDŐNYT t. vevőink által közismert elsőrendű és csinos kivitelben nagy ÁRENGEDMÉNNYEL, szállítunk ! SCKMAYEtó ISTVÁN, Eakatosáru- és redőnygyára BUDAPEST, VI., VÖRÖSMARTY-UTCA 47. SZÁM Andrássy-iat közelében) Telefon : Automata 220—54. Kérjen részletes árajánlatot Alapítási év 1 8 KERESZTÉNY SZIBÓIPRR0S0K SZŰVETKEZETE FINOM POSZTO NAGYÁRUHÁZA BUDAPEST FÖOZIEf: II., KÚOLr IMiK-UI 10. FIÍIÜZ1ET: II., ZSIGM0M UCCfl 14. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát Valódi angol szövetekben és más gyárt­mányú divat különlegességekben nagy választék. Hazai szövetekben, bélés­árukban és szabókellékekben a legolcsóbb bevásárlási forrás. Hitelképes egyéneknek fizetési kedvezményt nyújtunk. SCHULZ TÜZELÉSTECHNIKAI' "ES ÉPÍTÉSI R.T. M OKI­MÉRNÖK GYA'P KÉMÉ NYÉK, KA ZÄN BEFALAZÁSOK, IPARI KEMENCÉK.TÉGL A- És, MÉSZ ÉGETŐ KEMENCÉK. BUDAPEST. VII.ARÉNA U.60. TELEFON • JÓZSEF 3*S- O**. József SCHAFFER GYÖRGY at-vasut építés és kövezési vállalata Dadapest, II., Tulipán-utca 18. Telefon: Aut. 523—64. ÜRUBY EDE ÉS E1A Cégtulajdonos : Hruby István. Budapest, VIII., Kisfaludy-utca 6. Építőanyagok és chamotte áruk raktára Telefon : József 303—80. BUTöü beszerzése bizsSom dolga. lYiielűtt lahasat Derendezi, teKintse meg Schaffer János műbútorasztalos lakberendezési üzletét Budapest, BE., Török-u. 2. (a Margit-hitlnAl) Saját készitményü műbutoiok és elsőrendű gyárt­mányú ebéd ő-, háló-, uriszobák, konyha, előszoba berendelések és egyéb lakberendezési tárgyak. Kedvező fizetési feltételek és garancia mellett. Állami és hatósági közalkalmazottaknak lö7o engedmény Vidékieknek butorvételkor az útiköltséget megtérítem IV., Kossuth Lajos-u. 6 Egyenruhák, diszmagyarok, polgári öltönyök, lovagló­ruhák. Tisztek és karpaszo- mányosok szabályszerűen: felszereltetnek. lágy Kálmán Nagy választék angol szövetek­ben. Közigazgatási tisztviselők árkedvezményben részesülnek í STÖNEÜ É§ §ZIMPEE* | I szobafestők, mázolók, disz- és templomfestők I L 1 Budapest, IX., Üllői-tat 57. Telefon : József 306-29. j FICZEK KÁROLY ÉRCÖNTÖDE VII., Hirngária-körut 201. Tel.: Z. 68-94. Öntetnek kész kivitelben: Szobrok, életképek, síremlékek stb. és mindennemű ipari öntvények. Májnál okleveles mérnök, építési vállalkozó BUDAPEST, I., ATTILA-KÖRUT 47 TELEFON: AUTOMATA 528 - 64 MAY JÓZSEF FAIPARI VÁLLALAT Bútor- és épületmunkák, koporsó-üzem Budapest X., FUzér-u. 28 Hollós Ferenc ohl. mérnök építési vállaihozó Budapest, V., Ügynök-utca 22/b. Telelőn: 901-24. LOPOS GYULA Játszóterek berendezésére, iskolapadok, iskolai bútorok, atlétikai sportcikkek és tornaszerek gyára Budapest, III., Bécsi-nt 85. Tel.: Ó. 825-05. Árjegyzéket és költségvetést felszólításra küldök FOLDMUNMSIPIROSOK­VÍLULK0ZÓ SZÖVETKEZEIÉ (Kubikos Földmunkások Központi Telepe) Földmozgósitós. — Útépítés. — Csotomotisztttás. Koidélyos fuvarosé«. — Munkavállalás: Ingyené« munkaközvetítés — Díjmentes költségvetés. Taiatou: J. 3M-88. irat, mosomn-iitca 1.

Next

/
Thumbnails
Contents