Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-22 / 8. szám
US» február 22. UJ BUDAPEST ä Közmegnyugvást keltett Sipőcz polgármester közgyűlési nyilatkozata a Beszkárt-ügyben A felügyeleti hatóság a legnagyobb dicsérettel illette a Beszkárt gazdálkodását — Folkusházy beleegyezett abba, hogy illetményei március elsejével a polgármesteri nivóra szállíttassanak le 5 PERC OLRTT TELEPES KÉSZÜLÉKÉT ÚTfiLAHITJflHÚLOZRTIVÚ a PHILIPS mODERniZÁLÓ DOBOZ ^du^cmí\ódroh<ii^>hcdqyzhez leiratért — Az Uj Budapest tudósítójától — Azzal a minden tekintetben korrekt és közmegnyugvást kelteni alkalmas nyilatkozattal, amelyet Sipőcz polgármester a szerdai közgyűlésen tett, remélhetőleg lecsillapodnak a Beszkárt vezetőségének fizetése körül támadt hullámok. Kijelentette a polgármester, hogy amikor a kormány uj fővárosi törvényjavaslatot terjesztett be, mindenki tudta és tudja azt, hogy ez a törvény az üzémigazgatók fizetésének leszállítását tervezi. Éppen Ripka főpolgármester intenciójára vették fel Folkusházy szerződésének 12. pontját, amelyben a vezér- igazgató már előre beleegyezett abba, hogy üzemi fizetését a polgármesteri fizetés színvonalára szállítsák le. A kormánytól érkezett is egy leirat, de már Folkus- házy szerződésének megkötése után, ebben a leiratban az üzemi fizetések alacsonyabb kategorizálására hivták fel a tanácsot. A leirat megérkezése óta semmiféle uj szerződést a főváros tanácsa nem kötött. A leirat érkezése előtt kötött szerződéseket pedig a kormány felkérette, azokat fel is terjesztették és azok még most is fent vannak. Itt tehát a tanács, amikor a küszöbön álló uj törvény, amelyik egészen más alapokra fekteti az üzemi fizetéseket nem foghatott hozzá egy ideiglenes illetményszabályzat megalkotásához. Az uj törvény után a szabályrendeletek egész légióját kell majd megalkotni. Ami a Folkusházy-féle szerződést illeti, azt nem kell megsemmisíteni, mert ő maga felajánlotta a, revíziót március elsejére, mielőtt a többi igazgatók fizetését egyáltalában rendeznék. Frankfurti kimutatás alapján felolvasta a polgármester azt, hogy az ottani szociáldemokrata közúti vasút vezérigazgatója évenként 200.000 aranymárka fizetést húz. Bejelentette végezetül a polgármester, hogy elkészült az egységes tarifa reformja is, a felügyeleti hatóság a. legnagyobb dicsérettel emlékezett meg a. Beszkárt gazdálkodásáról és reméli, hogy hamarosan olyan javaslattal állhatnak a közgyűlés elé, amelyik ezekben az ügyekben minden oldalt ki fog elégíteni. Itt említjük meg, hogy a törvényhatósági bizottság elfogadta Gaár Vilmos azon javaslatát, amely szerint a tanács köte- leztetik, hogy a Beszkárt úgy tárgyi, mint személyi tekintetben a legszigorúbb takarékosságot azonnal hajtsa végre. Arra is utasították a tanácsot, hogy az üzemek személyzeti létszámára és illetményére nézve 60 nap alatt megfelelő előterjesztést tegyen a. közgyűlésnek. A szóbanforgó ügyben különben úgy a Beszkárt igazgatósága, mint Folkusházy alelnök-vezérigazgató nyilatkozatokat tettek közzé, amelyeket alább közlünk: A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. igazgatósága a következő hivatalos közleményt adta ki: Az igazgatóság- azon sajtótámadások- kal kapcsolatban, amelyekkel a Beszkárt vezérigazgatóját és igazgatóit illetményeik és egyéb járandóságaik mértéke miatt illetik, megállapítja, bőgj- ezek az illetmények és járandóságok kivétel nélkül részint az igazgatóság által megállapított szerződéseken, részint kormányhatóságilag megáll apitott illetményszabályzaton, részint pedig az igazgatóság által hozott szabályszerű határozatokon alapulnak. A szerződésekben és az illetményszabályzatban foglalt illetményeken felül megszavazott alkalmi és esetleges díjazásokat (mérlegpénz, karácsonyi jutalom) illetően pedig kijelenti az igazgatóság, hogy a mérlegjutalmakat a többi fővárosi üzemnél is évek óta fennálló gyakorlat alapján, a karácsonyi jutalmat pedig a felügyeleti hatóságok által megszabott keretben történő engedélyezés után szavazza meg. Az alkalmazottakat terhelő kereseti- és jövedelmi adóknak a vállalat által való viselését évről-évre praejudicium nélkül engedélyezi az igazgatóság, — az egyenlő elbánás elvénél fogva, mert a székesfőváros tulajdonában levő többi vállalatok összes alkalmazottai hosszú éveken át szintén élvezik ezt a kedvezményt. A vezérigazgató szolgálati szerződését az e célból a polgármester ur, mint a vállalat elnökének vezetése és a tiszti főügyész részvétele mellett az igazgatóság kebeléből néhai dr. Bedő Mór, dr. Kandó Kálmán és dr. Platthy György igazgatósági tagokból alakított albizottság javaslata alapján az igazgatóság 1S28. évi március hó 2-án, illetve április hó 30-án tartott üléseiben állapította meg. Ezen szerződés szerint a vezérigazgató összes illetménye évi 30.000 pengő alapfizetés, évi 4-176.— pengő lakbér és évi 16.000 pengő személyi pótlék. Ezenkívül szerződés alapján megilleti a vezérigazgatót, mint az igazgatóság alelnök tagját évi 1750.— pengő igazgatósági tagsági tiszteletdij, továbbá mint a végrehajtóbizottság alelnök tagját másfélszeres kulcs alapján évi 14.000 pengő. A végrehajtóbizottsági tiszteletdij azonban összegszerűleg szerződésileg nem garantált fix összeg, hanem évenkint, eddig az igazgatóság által megszavazott, a jövőben pedig az évi rendes közgyűlés által megállapítandó mértéktől van függővé téve. Megjegyezzük, hogy tudomásunk szerint fenti szerződést úgy összegszerűség, mint egyéb vonatkozásaiban is a felügyeleti hatóságok is előzetesen tudomásul vették. Az említett mértékben pedig azért állapíttatott meg igy az ossz járandóság, mert a szerződéssel foglalkozott minden tényező indokoltnak tartotta, hogy a vezérigazgató ossz járandósága a vezérigazgató-helyettes által ténylegesen élvezett összjá- randóságnál, ha nem is lényegesen, de magasabb legyen. Megállapítja az igazgatóság azt is, hogy a vezérigazgató szerződése az első olyan szerződés, amelyben kifejezetten ki van mondva, hogy abban az esetben, ha. a főváros tulajdonában levő nagy üzemek és vállalatok vezérigazgatóinak díjazása a jövőben törvény, kormányrendelet vagy szabályrendelet alapján másként szabályoztatnék, úgy a Beszkárt vezér- igazgatójának illetményei is ehhez képest módosulnak. Ami a mérlegjutalom kérdését illeti, amit az igazgatóság az általános mérlegjutalmazás alkalmával szerződésen kiviil a vezérigazgató részére 20.000 pengőben megszavazott, erre nézve kijelenti az igazgatóság, hogy ezt a vezérigazgató rendkívüli tévé* kenységének elismeréséül szavazta meg. jóllehet, hogy ő ennek az anyagi elismerésnek mellőzését kérte. Az összes alkalmazottaknak karácsonyi jutalom címén megszavazott egy havi törzsilletmény fejében (2500 pengő) a vezérigazgató részére szavaztatott meg, azon méi’ték szerint, amint ez minden fővárosi vállalat tisztviselőinél általános gyakorlat szerint és a felügyeleti hatóság előzetes engedélyezése alapján engedélyeztetni szokott. A szerződés alapján, de az e tekintetben követett általános gyakorlat szerint a vezérigazgató összilletményei után járó adókat a vállalat viseli, ami a fenti összegek után 24.202 pengőt tesz ki. Ami azt a körülményt illeti, hogy egyes szerződéses főtisztvisolők a székesfővárosnál részükre folyósított nyugdijukat vállalati járandóságuk mellett élvezhetik-e, kijelenti az igazgatóság, hogy e kérdésnek elbírálása a székes- főváros hatóságának kizárólagos hatáskörébe tartozik. Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. igazgatósága. Folkusházy Lajos alelnök- vezér igazgató nyilatkozata: A Beszkártnál szerződésileg megállapított járandóságaim mérve, valamint alpolgármesteri nyugdijam egyidejű felvétele miatt a, sajtóban megjelent kritikára és támadásokra mindaddig nem tartottam helyénvalónak reflektálni, amíg a vállalat igazgatósága, mint e tekintetben egyedül illetékes tényező, a saját tényeit képező körülményekre, valamint a kifogásolt illetmények természetére, mérvére és jogszerűségére nézve, nem nyilatkozott. Minthogy az igazgatóság mai üléséből egyidejűleg közzétett nyilatkozata úgy az általam, mint a többi vezető főtisztviselők által élvezett járandóságok jogszerűségére nézve kellő felvilágosítást nyújt és különösen az én személyemet illetően, akár a szerződésem alapján járó tényleges illetményeim helyes összegszerűségét, valamint a szerződésemen kiviil az igazgatóság által részemre megszavazott mérlegjutaimi ösz- szeg tekintetében tanúsított magaintar- tását kellő világításba helyezi, — most már időszerűnek tartom kijelenteni a következőket: Előre kell boesátanom, hogy a nyugdijamat, amit helytelenül vezérigazgatói illetményeim közé tartozónak állítanak be, azért vettem és vehettem fel. mert arra nézve, hogy fővárosi vállalatoknál alkalmazott egyes nyugdíjas tisztviselők vállalati járandóságuk mellett a fővárostól részükre megállapított és hivatalosan folyósított nyugdijukat egyidejűleg felvehetik-e, semmiféle tiltó vagy korlátozó intézkedés nincsen. Az 192S április 30-án véglegesített szerződésem rendelkezése szerint abban az esetben, ha a főváros nagy vállalatai és üzemei vezetőinek összes illetménye szabályrendelettel leszállittatnék, vagy másként állapíttatnék meg, úgy ez a szabályozás egyidejűleg a Beszkárt vezérigazgatójának illetményeire is kiterjed és pedig akként, hogy ilyen esetben a nagyvállalatok és üzemek vezetőinek összilletményével azonosan a Beszkárt vezérigazgatójának összillet- ménve is a székesfőváros polgármesterét megillető fizetés és képviseleti költség összegével nyugdijamat is beleéx-tve, egyenlő legyen. Ez a rendelkezés a főpolgármester urnák kívánságára vétetett fel a szerződésembe, nyilván azért, mert előtte ismeretes volt a belügyminiszter urnák idevonatkozó álláspontja, amelyet bár csak később, 1928 julius 4-én a vállalati vezérigazgatók, helyettesek és igazgatók járandóságainak a jövőre vonatkozólag kívánt egyöntetű szabályozása iránt a fővároshoz intézett leiratában kifejezett. Noha a szabályozás eddig nem történt meg, viszont a főváros illetékes tényezői az összes üzemek és vállalatok tisztviselői illetményeinek a belügyminiszter ur által megjelölt szempontok szerint való so- ronkivüli rendezés szükségességét szorgalmazzák, — ezennel kijelentem, hogy a polgármester úrhoz egyidejűleg tett előterjesztésben bejelentettem, hogy magam részéről nem teszek észrevételt az ellen, hogy ilyen illetményrendezés — még mielőtt ez az összes üzemekre egyidejűleg és egységesen megtörténnék és abban a feltevésben, hogy ez rövid időn belül megtörténik, szerződésem idevonatkozó 12. pontjának rendelkezései azonnali hatállyal életbe lépjenek. És ezt azért teszem meg, mert még a látszatát is el akarom kerülni annak, mintha az illetményszabályozás elhúzódásából bármi előnyt kívánnék magamnak biztosítani. Azt azonban természetesnek fogja találni mindenki, hogy a belügyminiszter ur által előirt s a szerződésemben is kifejezett egyöntetű rendezésig joggal várakozó álláspontot foglaltam el.