Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-08 / 6. szám
1930 február 8. Por és takarékossag A Szent Imre-év külföldi látogatói nem kürtölhetik világgá egy poros és piszkos Budapest hírét! — Nemethy tanácsnok nyilatkozata szerint van remény arra, hogy a tavalyi méretekben porolajoztasson a tovaros Előfizetési felhívás! Január elsejével immár hetedik' évfolyamába lépett az „Uj Budapest.“ Ebből az alkalomból uj előfizetést nyitunk lapunkra és felkérjük hátralékosainkat, valamint azok, akiknek előfizetése megújításra vár, hogy a már elküldött csekklapon tartozásukat egyenlítsék ki. Azok részére, akik csekkbefizetési lapot nem kaptak, közöljük, hogy postatakarékpénztári folyószámlánk száma 30.913. Előfizetések azonban közvetlenül a ki- adóhivatal címére postautalványon is beküldhetők. Azok számára, akik lapunkat olvassák és szeretik, fölösleges, hogy tirádákat zengjünk önmagunkról. Független, érdekes, változatos újság voltunk eddig, a jövőben sem akarunk egyebek lenni. Ezért nem hivatkozunk protektorokra, nem vonultatunk fel magunk mellett nagy ágyukat: köztudomású azonban, hogy annak, aki a városházi élet minden frontján jól akar informálva lenni, olvasnia kell az „Uj Budaf>est“-et! Az „Uj Budapest“ a jövőben is változatlanul minden szombaton reggel jelenik meg. Előfizetési áraink: egész évre — — — — 30.— P. félévre — — — — — 15-— PAZ UJ BUDAPEST kiadóhivatala. Válasz egy kritikára. Multheti számunkban Egy könyv, amely sok kérdést felelet nélkül hagy címmel foglalkoztunk Laky Dezső dr. műegyetemi tanárnak a Statisztikai Közlemények sorozatában megjelent munkájával. Szóvátettük, hogy a könyv, amely a budapesti albérlőkről és ágy- rajárókról elmélkedik igen-igen unalmasan, tudományos munkának gyenge, riportnak tökéletlen és megkérdeztük, hogy talált volna-e ez a munka más kiadót, mint Budapest székesfőváros Statisztikai Hivatalát. Cikkünkre most nyilatkozatban válaszol a Magyarság hasábjain Laky professzor és noha furcsának találjuk, hogy egv megkritizált könyv szerzője polemizáljon kritikusával, a nyilatkozat egyes megállapításait nem hagyjuk válasz nélkül. Hogy nyilatkozatában Laky professzor óvodába való kitanitásokat eszközöl a statisztika módszereiről és alkalmazásáról, azt- még elviseljük, dacára annak, hogy a rőfös körmondatok ellentétben állanak a tanáremberre kötelező világos stílussal. Tőlünk azonban távol állt, hogy tudományos kritikával illessünk egv tudományos munkát, részben azért, mert Laky professzor könyvét nem tartjuk tudományos műnek, részben azért, mert egy tudományos, vagy annak tetsző kritikával távolról sem akarjuk untatni lapunk olvasóit. A mi szempontunkból és a főváros közönsége szempontjából azonban fontos, hogy a főváros Statisztikai Hivatala ne adjon ki efajta tudományos, vagy annak látszani akaró könyveket, lévén ez hivatása a Magyar Tudományos Akadémiának, vagy a statisztikai szaktudománnyal foglalkozó testületeknek, de korántsem a főváros közönségének. Ha jól tudjuk, rövid időn belül Laky professzornak ( z már harmadik munkája a Statisztikai Közlemények sorozatában, ami még akkor is sok lenne, ha szerény RIEGER OTTÓ orgonagyára X . (RÁKOSFALVA) S ZI G L I G ET I-UTC A 29. KAINRATH ANTAL Villamosvilégilési, erőólviteli és villamosjelző berendezési vállalata — Csillárok raktáron. Budapest, VIII., Klssalétrom-u. 2 — Tel;J. 301— 64 — Az Uj Budapest tudósítójától Ismeretes, hogy a költségvetés ösz- szeállitásának szigorú rendelkezései kapcsán egész sereg olyan törlést voltak kénytelenek eszközölni az ügyosztályt vezető tanácsnokok a tárcájuk körébe tartozó házi üzemek előirányzatain, amelyeknek sok esetben a közérdek látja a kárát. Ilyen kényszerű operációt volt kénytelen végezni Né- methy Béla tanácsnok, a közegészségi és köztisztasági ügyosztály kitűnő vezetője is a Köztisztasági Hivatal költségelőirányzatán, ugyannyira, hogy az elmúlt esztendei 1,250.000 négyszög- méter területű úttest helyett a folyó esztendőben csupán 750.000 négyszög- méternyi felületet fog a főváros por- olajoztatni. A porolajozási akciók ezen redukálása nagy visszatetszést szült az érdekelt közönség körében és az egyes városrészek és villanegyedek lakossága most szorongva találgatja, melyek lesznek azok az úttestek, amelyeknek porát és piszkát a reánk következő nyáron nem fogja lekötni olaj. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az idei nyáron a Szent Imre év kapcsán a külföldieknek eddig nálunk el sem képzelt tömegei fognak Budapestre eljönni, akik itt olajozott utak helyett piszkos és poros közterületeket találnak. Mindenképpen indokolt tehát, licgv tf főváros eredeti elhatározását megváltoztatva, póthitel formájában igyekezzen a költségvetés összeállítása alkalmával elkövetett hibát jóvátenni, az utak olajjal való portalanítását legalább a tavalyi méretekben fenntartva gondoskodni arról, hogy a szent évb.en ide zarándokoló külföldiek ne egy poros és piszkos Budapest hírét vigyék szét országaikba. Szükségesnek láttuk, hogy erről a nagyfontosságu problémáról kérdést intézzünk Némethi/ tanácsnokhoz, aki kijelentette munkatársunknak, hogy az ügyosztály eredeti terve az volt, véleményünk szerint a professzor urnák a főváros Házinyomdájában nyomott, közpénzekből kikerülő irói honoráriumért közrebocsájtott munkássága az általa vallott tudományos elveknél gyakorlatibb célokat szolgálna. A cikkíró a professzor ur nyilatkozatának személyeskedéseivel és gyűlölködéseivel különben foglalkozni annál kevésbbé kíván, mert a professzor urat személyesen ismerni szerencséje nincs és Öméltóságának Statisztikai Közlemények füzeteitől távolálló működése ellen kifogása természetszerűen nincs és nem is lehet. Arra azonban, hogy a főváros a jövőben ne három hónaponként jelentessen meg Laky-könyveket, a tanár ur modorta- ían és ízléstelen nyilatkozata után fokozott figyelemmel fogunk ügyelni. Lehetnek-e lelkészek törvényhatósági bizottsági tagok? A hercegprímás* néhány héttel ezelőtt rendeletéi bo- esájtott ki, amely szerint a lelkész- kedő papság tagjai csak az egyházi főhatóság előzetes hozzájárulása alapján , vállalhatnak törvényhatósági bizottsági mandátumot. A biboros-her- cegprimás rendelkezése meglepetést és feltűnést kelteit városházi körökben, sőt arról is sugdostak, hogy a jövőben a római katolikus egyház teljesen el fogja tiltani a lelkészkedő papságot a fővárosi törvényhatósági bizottságban való szerepléstől. Ez az eltiltás illetékes tényezők véleménye szerint nagy kárt jelentene a főváros közgyűlésére, amelynek padsoraiban a fővárosi lelkészi karnak olyan kiválóságai foglalnak helyet, mint Bed- nárz Róbert belvárosi esperes piébáhogy az utak olajjal való portalanítását legalább is a tavalyi keretek között kell fenntartani. — Nem rajtunk múlt — mondotta az Uj Budapest munkatársának Némethi/ tanácsnok, — hogy ezen ter- \ünk nem sikerült. Ily körülmények között kénytelenek voltunk az olajszállításra vonatkozó versenytárgyalási hirdetményt a redukált méretekre leszállitottan kiírni, fenntartottuk azonban magunknak a jogot a versenytárgyalási hirdetményben, hogy a pályázaton elért árakért további olajszállítmányokat köthessünk le. Megvan ugyanis minden reményem arra, hogy az utolsó pillanatban sikerülni fog a bajt kikorrigálni. Noha e pillanatban még csak február eleje van, mégis valószínűnek látszik, hogy akkorra havazás nem fogja igénybevenni a Köztisztasági Hivatal pénztárát, mint az az elmúlt évben történt. Jelentékeny megtakarítás várható a hóeltakaritásra a költség- vetésbe felvett összegnél, ezt az összeget teljes egészében azután már a por- talanitási akció kiterjesztésére fogjuk tudni forditai. Úgy a vezetésem alatt álló ügyosztály, mint a köztisztasági bizottság a legmesszebbmenő figyelemmel kiséri ezt a kérdést és valameny- nyien kétségtelennek tartjuk, hogy megfelelő póthitel formájában a pénz ügyi ügyosztály engedélyezni fogja az olajjal való portalanításnak az elmúlt esztendei méretekre való visszaállítását. Németiig tanácsnok fenti nyilatkozata után kétségtelennek tartjiuk, hogy a pénzügyi ügyosztály hivatalból való takarékossági hajlamán nem fog a portalanitási akció kiterjesztése múlni. Ismételjük: ez esetben nemcsak az érdekelt ingatlantulajdonosokról és Budapest közönségének tüdejéről van szó, hanem arról is, hogy az idejövő külföldiek előtt ne valljon szégyent a köztisztasági intézményeire és berendezkedéseire büszke magyar főváros. nos, Blieszner Ágoston dr., Ortvai Rezső, Zeitiger Vilmos dr., Hunkár Géza és mások. Azt is meg kell állapítanunk, hogy a törvényhatósági bizottság lelkész tagjai komoly, cselekvő munkát végeznek a közgvülésen és a bizottságokban, ha talán nem is szerepelnek sokat felszólalásaikkal, de hivatásukban gyökerező komoly gondolkodásukkal és megfontoltságukkal oszlopai a városházi keresztény politikának. Jól informált helyről közlik velünk, hogv a hercegprímás fenti rendeleté a legtávolabbról sem jelenti azt, mintha az egyházi főhatóság a fővárosi plébánosokat el akarná tiltani a városházi közéletben való részvételtől. Esztergom becsüli és nagyraérté- keli a törvényhatósági életben szerepet vivő plébánosok ebbeli munkásságát. csupán az ellen merül fel bizonyos tekintetben kifogás, hogy a tör- vénvha tósági bizottságnak segédlelkészek is tagjai legyenek. Az egyházi iphatóság bizonyos inkompatibilitást lát fennforogni a tekintetben, hogy a káplánok ugyanannak a kegyúri bizottságnak tagjai lehessenek, amely a jövőben a plébánosokat választani fogja. Ezt a feszélyezettséget kívánja az egyházi főhatóság megszüntetni, igen helyesen, de az ellen, hogy a már megválasztott plébánosok bizottsági tagok lehessenek, az illetékes egyházi tényezőknek a jövőben semmi kifogása nem lesz. Somló Jenő asztalosmester Készit saját, vagy adandó tervek szerint mindennemű asztalos munkát Budapest, IX., Remete-utca 24. Gallina tanácsnok-főjegyző megcáfolja az újabb Bé-listáról szóló riasztó híreket. A kormány az állami alkalmazottak létszámát tudvalévőén újabb 10 százalékkal akarja csökkenteni olyképpen, hogy az elmúlt időben be nem vált Bé-lista mellőzésével a kihalási rendszert alkalmazzák és a megüresedő állások betöltését korlátozzák. Az erre vonatkozó rendeletet a pénzügyminiszter adta ki és abban arra kötelezik a minisztériumokat és az állami hivatalokat, hogy a 10 százalékos létszámcsökkentést az 1929— 30. évi költségvetési létszámot véve alapul, hat esztendő alatt hajtsák végre. A pénzügyminiszteri rendelet hangsúlyozza, hogy a létszámapasztást azonnal meg kell kezdeni és a megüresedő állasok betöltését azonnal meg kell szüntetni. A rendelet csupán minden negyedik megüresedett állás betöltését engedi meg és igy tehát, ha a rendeletet keresztülviszik, a tisztviselők háromnegyedrésze elesik a rangsor szerinti előléptetéstől. Hir szerint a kormány ugyanezt a létszámcsökkenést a törvényhatósági városi és községi alkalmazottakra, valamint a nem állami tanszemélyzetre is ki akarja terjeszteni, sőt a minisztertanács már utasította is állítólag a belügyminisztert és a kultuszminisztert, hogy erre vonatkozólag tegyenek sürgős jelentést. Mivel ily körülmények között esetleg a fővárosi közigazgatási és lanszemélyzet újabb létszámcsökkentése is szóbakerülhet, kérdést intéztünk Gallina Frigyes dr. tanácsnokfőjegyzőhöz, az elnöki ügyosztály vezetőjéhez. Gallina dr. kijelentette az Uj Budapest munkatársának, hogy a fővárosnál az állítólag tervbe vett miniszteriális intézkedésekről semmit sem tudnak, a főváros erre vonatkozólag semmiféle utasítást a belügyminisztériumtól mindezideiq nem kapott A tanácsnok-főjegyző a főváros mai helyzetében, amikor a békeesztendők tisztviselő-létszámához képest a mai létszám alig valami emelkedést mutat, ezzel szemben a közigazgatás minden ágában az adminisztráció tennivalói megsokasodtak, lehetetlennek tart bármely formában jelentkező újabb létszámcsökkentési törekvést, mert ez a közigazgatást alapjaiban rendítené meg és működését veszélyeztetné. A fővárosnak nem létszámcsökkentésre, hanem uj tisztviselői állások szervezésére van szüksége, annál is inkább, mert a készülő uj törvény szerint a kerületek számának szaporításával és egyéb uj feladatkörökkel kapcsolatban amúgy is jelentősen megnövekszik a főváros tisztviselői kar munkája. Hasonló, ha nem sokkal súlyosabb a helyzet a főváros tanügyi személyzeténél is, ahol létszámcsökkentésről még csak beszélni is képtelenség. A v i I á c h i r ü URÁNIA ÍRÓGÉP az egyedüli, melyért TURCSANY ANTAL kizárólagos magyarországi vezérképviselő Budapest. Vili., Ullöl-út 2. sz BienensioK Józseí és Fia Írógép, papír, nyomtatvány és irodafelszerelési osztálya, ruggyanta bélyegző-gyár, vésőintézet, zománctábla-gyár Budapest, Vili., Rákóczi-ut 27. Telefon: József 421—34. LOPOS GYULA JÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE. ISKOLA PADOK ISKOLAI BÚTOROK, ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNASZEREK GYARA BUDAPEST. III.. Bécd-ut 85.' Tel: Ó. 625 - 05 Árjegyzéket és költségvetést felszólításra küldők.