Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-28 / 26. szám

¥11. éVfolya

Budapest, 1930 junius 2B

8*n JOJű /AI *lssdä

íji?q.aÍ!uP3í sottjatt^K tso jaao.jJ

Előfizetési Arak: fl

................................. . 30 pengő

év

re..............................................................13 pengő

Egyes szám éra 60 fillér

Egész évre Fél

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DOBV ANDOR D»

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kans Ivor-utca 9. Telefon: Auf. 828-23. Postatakarékp. chequeszámla: 30013

Örökös íagok

Érdeked véletlen, hogy d Keresztény Községi Párt decennális jubileuma összeesik azzal a fővárosi közgyűléssel, amelyen az uj törvény alapján huszonkét örökös tagot választott Budapest törvény- hatósága. A törvény szerint örökös taggá a közélet terén érdemeket szerzett fővárosi polgárokat lehet életfogytiglani hatállyal választani: kik vannak Budapest polgárságában a; közélet terén több érdemet szerzett férfiak, mint a Keresztény Községi Pártnak az örökös tagok sorában helyetfoglaló tagjai?

A korszak, amelyet a forradalmak utáni Budapest első tíz esztendejével a vasárnapi kereszténypárti díszközgyűlés lezár, gazdag volt eseményekben és férfiakban. A pénteki fővárosi közgyűlésen az arra legérdemesebbek a legszebb kitüntetést kapták, amikor őket a főváros közönségének képviseletében fungáló törvényhatósági bizottsági tagok szavazatai arra ítélték méltóknak, hogy függetlenül a választásoktól és a bekövetkezhető politikai irányváltozásoktól, életük fogytáig rezideáljanak Budapest legfőbb tanácskozó testületében. Ezt a mandátumot a legértékesebbnek kell tartanunk minden kitüntetés között, ami budapesti polgárt érhet, mert maradéktalanul benne lüktet a főváros szive, bizalma és reménye.

Ez a mandátum azonban nemcsak disz: kötelességeket is magában foglal. Az örökös tagság, ha formában nem is, de lényegben messze esik a díszpolgári intézménytől, annak passzivitást jelentő tartalmától, formalitásba merevedett színtelen dekórumától. Az örökös tagság, amelyet az alig szentesített fővárosi törvény legsikerültebb újításának tartunk, a maga patinás hangulatú ékességével arra kötelezi viselőit, hogy inkarnációi legyenek a főváros törvényhatósági bízott ságá- « mindeneken felülemelkedő és felulallo legtisztább közérdeknek őrei a becsületnek és a lelkiismeretnek, makulátlan lovagjai annak a nemes konzervativizmusnak, amely a varos eleiében újításokat, még ha indokoltak is azok, csak a tapaszta lat bölcs mérsékletével engedik megvalósítani, betöltvén a haladó, száguldó mozdonyán a talán nem mindenki által méltányolt, de szükséges és nélkülözhetetlen fékező erő szerepét.

Nem, kétséges, hogy az örökös taggá megválasztottak mindegyike az őszi választásokon mandátumot kap majd a közönség bizalmából is és még kétségtelenebb, hogy ha csak huszonkét Városatyát választana Budapest polgársága, a huszonkét örökös tagot egyhangúlag bízná meg Budapest ügyeinek intézésével. Az is bizonyos, hogy a megválasztott örökös tagok után a választási listákon olyan újabb erők és tehetségek is fognak bejuthatni a törvényhatósági bizottságba, akiknek az örökös tagokkal való együttműködése a város regenerációját, békés fejlődésének biztosítását jelenti. Lehet, hogy a főváros adminisztrációját illetően az uj törvény a gyakorlati élet ismerete nélkül készült, de bizonyos, hogy amidőn a történelmi hagyományokon alapuló örökös tagsági intézményt megalkotta, a törvényalkotó okos és szerencsés kézzel cselekedett.

Wolff Károly a gyakorlati kereszténységről

A Keresztény Községi Párt az elmúlt tiz év alatt tizenötezer ember ügyében járt el és maga Wolff négyezer embert tudott elhelyezni kenyérkereső állásba — Nem ismerünk osztályt, csak egyet ismerünk, hogy Krisztus szellemét megvalósítsuk az életben! — Szeretetuzsonna a Tabánban, ahol legtöbb a szegénység és legnagyobb a szociáldemokrácia aratása

— Az Uj Budapest tudósítójától —

Noha a tulajdonképen vett választási küzdelem még nem kezdődött el, alig van a fővárosnak kerülete, amelynek keresztény közönségét az elmúlt hetekben fel ne kereste volna a párt valamelyik vezető tagja, hogy kaszinói vacsora, szeretet- uzsonnai ünnepség vagy egyéb hasonló alkalomból tartson beszámolót a decennális jubileum kapcsán a párt által eddig elért eredményekről és azokról a célkitűzésekről, amelyek a Keresztény Községi Párt táborát a jövő Budapestét illetően hevítik. Az elmúlt héten, Űrnapja ünnepén a tabáni „Szent Vince Sze- retethölgyei Egyesülete“ szeretet- uzsonnáját kereste fel Wolff Károly, nem hogy nagyszabású programbeszédet mondjon, hanem azért, hogy a főváros egyik legszegényebb kerületében pár perces felszólalásban ismertesse a múltat és moglcbogtas- sa a jövő céljainak és terveinek zászlóját.

Kurucz Mihály hitoktató üdvözölte a főváros keresztény társadalmának megjelent vezetőit, majd általános taps közepette Wolff Károly dr. emelkedett szólásra.

Kedves keresztény testvéreim! — mondotta Wolff. — Igazán elmondhatom, hogy teljesen befolyása alatt vagyok ennek a helynek és ennek a környezetnek, amely körülöttem és előttem van. Egy kis vár ez a hely, ahol őrt áll a szeretet és megmutatja, mi a gyakorlati kereszténység útja.

— Itt vannak a kedves nővérek. Én mindig mély tisztelettel viseltettem ez iránt a földön járó szentek iránt. Most itt látom a kedves nővéreket és hallottam a főtisztelendő urat, aki borzasztó nagy feladatot tárt elénk, olyan nagy feladatot, hogy végeredményben, ha boncolni kezdem, méltóztatnak meglátni, hogy egy emberéletre éppen elegendő Programm.

— A gyakorlati kereszténységről szóltam. Méltóztassék körülnézni, mindenki érzi, hogy itt mi köztünk nem a gyűlölet él és nem a gyűlölet választ el, hanem a szeretet köt ösz- sze. És erre azt mondom kedves keresztény testvéreim, hát fogjunk össze. De nemcsak itt, ezek alatt a hársfák alatt, ebben a kedves kis kertben, hanem fogjunk össze oda- kinn is, ahol zajlik az élet.

— Semmi sem veszedelmesebb dolog, mint ha valami a keresztényeket egymástól el tudja választani. Mert végeredményben Krisztus Urunk igazságainak követése jelenti az élet kenyerét is. Én mindig azt hirdetem mindenhol, hogy én a keresztény igazságokat nemcsak a templomban akarom követni, hanem kinn az életben is meg akarom valósítani. És tisztán és kizáróan ezen az alapon állok a politikában, állok a városházán és állok annak az elhatározásnak a jegyében, hogy én fel akarom áldozni az egész életemet ezért a "»dolatért és a keresztények üg a keresztények érdekeiért rok küzdeni ebben

a csur .gy világban.

— Ma is a szeretet tartja itt az ő ünnepét Űrnapján. Hogyha úgy át- érezné mindenki, hogy mit jelent ez a gyakorlati kereszténység, akkor itt a Tabánban is más volna a helyzet. Mert nehéz helyen állunk mi itt a Tabánban. Talán a legnehezebb helyen állunk a Tabánban. Mert itt a legtöbb a szegénység és itt a szegénység nyomában ott jár a ki sértés, az a kisértés, amely az egTes lelkeket mindig el akarja vinni a Krisztus kenyerének utjától.

— A mi nagy szerencsétlenségünk, hogy mi engedjük magunkat elcsábítani. Itt a Tabánban a, szocál- demokráciának olyan aratása; van, annyira hódítja az egyes lelkeket, hogy egy keresztény érzésű ember csak sajnálni tudja, hogy mennyi Golgotát fog járni az a lélek, aki elhiszi, — hogy a vallás magánügy és nem való sem a társadalomba, to°-ra a politikába; aki elhiszi, — hogy a kereszténység nem tud gyakorlati utón és nem tudja megoldani az emberi társadalom feladatait; aki elhiszi, hogy — csak ők, a szociáldemokraták tudnak valami jót, valami nemeset teremteni és hogy azok a gyönyörű eszmék és gondolatok, amelyeket Krisztus Urunk egy megváltás keretében adott az emberiségnek, azok nem életképesek, nem alkalmasak arra, hogy vezessék magát az életet.

— Ez a mi szerencsétlenségünk! Ez a Kálvária-járás! Hogy nem hiszik az emberek, hogy a gyakorlati kereszténység utján kenyeret is fognak találni. Én csak egy példát hozok fel. A Keresztény Községi Párt, amely a városházán tiz esztendeje dolgozik, nem tudott minden igényt kielégíteni. Ez természetes. Hogyan lehetne tiz év alatt ebben a milliós városban minden igényt kielégíteni. De ha csak arra mutatok rá, hogy tiz év alatt 15.000 ember ügyében jártunk el és én magam 4000 embert tudtam elhelyezni ez alatt az idő alatt kenyérkereső állásba, nem mondhatja senki, hogy mi a kenyér útját nem járjuk akkor is, amikor a keresztény politikát akarjuk megvalósítani. Hogy nem tudunk minden könnyet letörölni, minden arcot elsimítani, minden tragédiát megszüntetni? Hát ők tudnak könnyeket letörölni? Ök tudják a munkásságot befogni a szak- szervezetekbe, kivetni a járulékokat. (Azokat lefizettetni és maguknak előnyös és gyönyörű pozíciókat teremteni a titkárságok keretében!)

— Az önzetlenséget nem biztosítja nekem a marxi szociálpolitika. Az önzetlenséget biztosítja a kereszténység, ha a gyakorlat utján jár, a kenyér utján jár. A kenyér lehet lelki kenyér is és testi kenyér is. Az első század keresztényei egy óriási világhatalom közepén meg tudtak állni és tudtak eredményt felmutatni. Miért? Mert összetartottak. Mert egymás kezét megtalálták. Megtalálták lenn a sziklabarlangokban is. És ma nem a kereszténységben van a baj, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hanem abban, hogy most idejöttek a mi ellenfeleink és megcsinálták, hogy hogyan kell minket egymástól széjjelválasztani.

— Nagy felelősség ám a tömegek élén járni, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Egy lelkiismeretlen ember, az odaáll és igér. De aki azt akarja, hogy az életével pecsételje meg azt, amit mond és minden egyes órában meg akarja valósítani, amit mond, annak nagy felelősség a tömegek élén állni, a tömegeket vezetni, mert elsősorban önmagán, a családi életben, az egyéni életében kell gyakorolnia azt, amit hirdet.

— Ök mindig hivatkoznak arra, hogy a közélet tiszta legyen. Hol van erre a garancia abban, aki azt mondja, a Krisztust kidobom a lel- kemből, mert ez magánügy. Higy- jek az ilyenben, hogy a közpénzt jól fogja kezelni, hogy a köz ügyét önzetlenül fogja intézni, a szegények dolgaiban önzetlenül fog eljárni. Hiszen a szociáldemokrácia csak pórázra fűzi az emberi szenvedést és könnyeket és hurcolja maga után, hogy ezen tömegek segítségével a saját érdekeit szolgálja az emberi társadalomban. (ügy van! Úgy van!)

— Nem igazi szeretet ez, nem igazi kenyér, de azt kívánják, hogy járjanak az ő nyomukban és szolgálják őket. Végeredményben pedig gyönyörűbb, szebb programja nincs egyetlenegy pártnak, egyetlenegy szervezetnek sem, mint a mi programunk. Hiszen az a csodálatos, amit máshol is kifejtettem, hogy itt vannak a fejünk fölött a repülőgép pék, itt vannak a rádió, a technikai újítások minden fajtái, minden halad, óriási mértékben fejlődik a civilizáció — és a kétezer év előtt adott tanok, a kereszténység ma is fiatalabb, mint valaha is, nincs egyetlenegy teória, nincs egyetlenegy program, amely tudna versenyezni vele, csak meg kell valósítani és annak útját kell járni.

— Ha úgy elgondolom, hogy kik az igazi proletárok és kik a nem kapitalisták, el kell mondanom, hogy a keresztény demokrácia sokkal inkább dolgozik a munkásokért és a nem kapitalistákért, mint maga _ a marxizmus, a szociáldemokrácia. Mert azt látom, hogy a szociáldemokrácia velem szemben mindig ellenség, ellenben a nagytőkével minden körülmények között össze tud békülni. Mi keresztények vagyunk a proletárok, hiszen minálunk maholnap már csak a szenvedés lesz és ez a szociáldemokrácia, amikor hadat izent a nagytőkének, ugyanakkor puszipajtás vele a városházán, a

Í

yarlamentben és mindenütt. Egy istán szerepelnek. Hogy higyjek annak a szociáldemokráciának?

— Ha Oroszországot nézzük, ahol megvalósították az ő tanaikat, mondják meg, tudtak-e egyetlenegy olyan ideált teremteni, mint Szent Vincze? Tudtak-e felmutatni a mi szentjeinkhez hasonló, a katholikus egyházból való egyetlen példát. TMdtak-e felmutatni önfeláldozást? Mikor a kommün volt Pesten, iga-