Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-17 / 20. szám

1930 május 17. UJ BUDAPEST 3 Egymillió pengőt tartalékolt az elmúlt évben a Segitőalap A hatalmas erőforrásokkal rendelkező Segitőalapnak nincs szük­sége ily óriási nyereségre, inkább le kell szállítani az alkalmazottak hozzájárulási százalékát! — Az alap ráfizet a kenesei luxusszobákra, ezeknek bérét legalább is az önköltségi árra kell emelni — Központi rendelőintézet és kórház felállításával gyorsan megoldhatók a leg­égetőbb segitőalapi problémák — Az Uj Budapest tudósítójától —­A Segitőalap intézőbizottságának legutolsó ülése elé terjesztette Du- lácska Jenő, az alap igazgatója, az intézmény elmúlt évi működéséről szóló jelentését. Maga a jelentés szószerinti szövegében megjelent a segitőalapi hivatalos lapban és igy annak ismertetését mellőzük ez al­kalommal. Szükségesnek tartjuk azonban a jelentéssel kapcsolatban bizonyos megjegyzéseket tenni az alap működését illetően, mivel most már egy esztendei tapasztalat áll rendelkezésünkre, olyan egy esz­tendő, amely elég volt arra, hogy az intézmény a kezdeti nehézségek­kel mindenütt együttjáró gyermek- betegségeket kinője. Megtudjuk a jelentésből, hogy a Segitőalap rendelkezésére álló pénz­készlet 910.000 pengőt tesz ki, amely összeg, mint további jóléti intézmé­nyek létesítésére és fejlesztésére be­állított tartalék van kimutatva, Ezt a készpénztartalékot feltűnően nagy­nak tartjuk. Nem menti a készpénz- készlet nagyságát az igazgató azon megjegyzése sem, hogy más beteg- ségbiztositó intézményeknél is elő­fordul az első esztendőben ekkora haszon. Az igazgatói jelentés szerint például a postások betegségbiztositó intézeténél az első évben az össz­bevétel 33 százalékát tudta tartalé­kolni az intézmény: ezzel szemben a tagdijakból és a munkaadó járu­lékokból az elmúlt esztendőben be­vett 2,000.000 pengőnek közel 50 szá­zaléka a Segitőalapnál haszonként jelentkezett. Kétségtelen, hogy a Segitőalap hatalmas tartalékforrá­sokkal rendelkezik: itt nem lehet szó a munkaadói járulékok dubiozi- tásáról, hiszen a főváros mint mun­kaadó minden pénzre jó, nem keriil­larni misztikus összefüggésben állt a háziúr és lakók viszonyát szabá­lyozó uj rendelet előkészületi mun­káival. F ért sek Leó dr., tiszti ügyész pedig az elmúlt héten szintén épen a lakásügyi bizottság ülésén lett rosszul. A professzorok termé­szetesen rögtön megvizsgálták Vert­sek doktort, aki egyike a fiatalabb jogásznemzedék legnagyrahivatot- tabb tagjainak. Megnyugtatták úgy őt, mint bájos feleségét, hogy ko­moly bajról nincsen szó, egyszerű kimerültség az egész, amelyet töké­letesen megindokol a tiszti ügyész­ségen folyó túlfeszített munka. Leó mindenesetre szigorú paran- csot kapott, hogy itt hagyva csapot, papot és lakbérleti szabályrendele­tet, menjen valahova, és két hétig még azt is feledje, hogy városháza is van Budapesten. Léó tehát — hová mehetvén máshova egy sze­gény fővárosi beamter? — leugrott Kenesére, és ott olvasta az U j B u- dape st legutóbbi számát, amely a lakásügyi bizottság ülésezésével kapcsolatosan az ő rosszullétéről is megemlékezik. Tekintettel arra, hogy semmit sem szabad csinálnia, megragadta az alkalmat és a tollat a tiszti ügyész ur, dörgedelmes le­velezőlapot intézvén az Uj Buda- pest-hez. Hozzánk intézett soraiban az ellen emel kifogást, Justitia, is­tenasszony városházi famulusa, hogy „a múlt heti tárcában Írtak az előzmények után reá is vonatkoz­nak.“ Ez ellen a leghatározottabban til­takoznunk kell. Nem vonatkoztat­tunk semmit F e r t s e k Leó bará­tunkra, akit szeretünk, becsülünk, tisztelünk, a legjobb egészséget és mihamarabbi teljes felépülést kí­vánva neki. Ha majd, az Ur kétezre­det sor az alkalmazotti járulékok elmaradására, hiszen ezeket a tiszt­viselői fizetések alkalmából hivatal­ból vonják le, meg fognak maradni a hatósági dijak és ezrelékes levo­nások, nemkülönben a községi ház­tartás támogatása, amelyek bőséges aranypatakokként csörgedeznek a Segitőalap Kálvin-téri helyiségei felé. Szükségtelen tehát ilyen nagy rezervák gyűjtése, ehelyett helye­sebben tenné az alap, ha csökken­tené legalább az alkalmazottaktól levont két százalékot egy százalék- ra, mert vannak tisztviselői kategó­riák, amelyeknek ez a két százalé­kos levonás is súlyos. Az igazgatói jelentés megemléke­zik arról, hogy az 1928-iki állapot­hoz képest például megötszöröződött a betegszállítási költségekre, meg­kétszereződött a gyógyszer és a gyó­gyászati költségekre, a gyógyüdiil- tetésekre, a kórházi ápolási költsé­gekre igénybe vett összeg. Sajná­latosan nélkülözzük az összehason­lító kimutatást ezen tételek emelke­désére nézve a fővárosi Segitőalap, nemkülönben a hasonló betegség- biztosító intézetek között. Kiván­csiak lehettünk volna, hogy például a Magánalkalmazottak Biztositó In­tézeténél, amelyik az ellátottak tár­sadalmi pozícióját illetően a Se­gitőalap ellátottjaival általánosság­ban homogénnek tekinthető, mek­kora összeg jut egy-egy ellátottra az összes kiadásokból? Mennyi gyógyszert fogyaszt, mennyi gyó­gyászati segédeszközt használ el például egy fővárosi alkalmazott és mennyit egy magánalkalmazott? Még jobban hiányzik a budapesti és a külföldi példák közötti össze­hasonlítás, amikor egész Európában alakulnak különféle betegségbizto­sitó intézetek, amikor azt látjuk, dik esztendeje táján öreg szakálas bácsi lesz Fertsek Leóból, aki mint nyugalmazott tiszti főügyész senior tagja lesz a budapesti ügyvédi Ka­marának, vidáman fogja, mesélni dédunokájának le g if j ab b Fert­sek Leó köz- és váltóügyvéd ur­nák, hogy milyen apró baleset tör­tént vele hetven esztendővel ennek előtte! * llov szky itt, Ilovszky ott, Ilovszky mindenütt! Hogy ismét latin idézetet mondjunk: Nulla dies sine line a, nincsen esztem dő, hogy a derék János valami újat és érdekeset ki ne találjon, Tavaly­előtt balatoni ellentengernagyi uni­formisához hiven megrendezte a magyar tenger ünnepét, az ősszel a régi operettet támasztotta fel a Vá­rosi Színházban, az idén pedig mint a cigányzenészek civilis fejedelme, olyan magyar-nótanapot rendez a FTC pályán, hogy csudájára fog járni egész Európa! Máris bizonyos, hogy az Ilovszky- rendezte cigány nap a tavaszutói szezon nagy eseménye lesz. Bernből, mint azt Kienast svájci főkonzul Ilovszkynak már bejelentette, egy egész különvonat jön el a magyar fővárosba a magyar dal ünnepére, ott lesznek az összes budapesti ide­gen kolóniák, élükön But, t ier Wright kegyelmes úrral. Nagy-nagy sikert kívánunk a cigányünnepnek, amelynek végezté­vel bizonyos, hogy az 1000 cigány müsoronkivül el fogja hegedülni Ilovszky Jánosnénak, ennek a szép szőke asszonykának kedvenc nótáját: C s ak e g y János van a v Hág on... hogy a kontinensen mindenütt bi­zonyos tekintetben állami feladat kezd lenni a lakosság- orvos és gyógy­szerellátása, akkor nem lehetünk abban a helyzetben, hogy a. Segitő- alap számadatait elfogadjuk és jó­váhagyjuk, a megfelelő összehason­lító táblázatok közreadása nélkül, mert ezek a szám,ok ma holt egy­ségek, amelyekből az intézmény jól vagy rosszul vezetett voltára kö­vetkeztetnünk nem lehet. Külön lapra tartozik Balatonke­nese, amelynek zárószámadását illetően azt látjuk, hogy a fürdő­szobás szobák ára napi 8 pengő, amikor az ténylegesen 9 pengő 86 fillérbe kerül. Az intézőbizottság legutóbbi ülésén Joannovics Pál dr. azon felfogásának adott a luxus- szobák árait illetően kifejezést, hogy aki luxusszobát akar, az fizes­se is meg. Furcsának és antiszo­ciálisnak tartjuk, hogy éppen a leg­drágább szobák lakóira fizessen rá a kenesei telep. Ha Kenésén nem is lehet az egész vonalon az önköltségi árat preliminálva a deficitet eltün­tetni, mégis vigyázni kell arra, hogy a közpénzekből történő ráfize­tés olyan célokat szolgáljon, ame­lyek nem a legmódosabb és legte­hetősebb kenesei üdülők zsebeit kí­méli meg az önköltségi ár fizetésé­től. Szükségesnek tartjuk hangsúlyoz­ni, hogy ezek a hibák az egész vo­nalon kiküszöbölhetők és az itt-ott felmerült rendellenességek nem vál­toztatnak azon a, véleményünkön, hogy az alap igazgatója és igazga­tósága hivatása magaslatán áll. Bizonyos azonban, az hogy az orvosi ellátást illetően is mutatkoznak bi­zonyos anomáliák, amelyek a leg- kevésbbé sem alkalmasak arra, hogy a Segitőalapot az alkalmazottak kö­rében népszerűsítsék. A szabad or­vosválasztás azon rendszere, amely mellett az Orvosszövetség vasár­napi közgyűlése is lándzsát tört, le­het hasznos az orvostársadalomra, de nem szolgálja magasabb szem­AMON ANTAL ÉS FIA! I KÓVEZÓMESTEREK frs I—tan«- ée betonépftéai vállalkozók. FStdnunka — Vágányfeltfeté« — Mészkőbánya. vm, FUTÓ-UTCA N. Telefon! J, 903-86 poecKKJUOOOooooooooooooooocooooooooooooooocinnn juuuuii A LEGJOBB KERESZTÉNY NAPILAPOK: NEMZETI ÚJSÁG UJ NEMZEDÉK ooae pontokat véve figyelembe, az alap érdekeit. Addig is, amig a vélemé­nyünkkel homlokegyenest ellenkező szabad-orvos-választás a Segitő­alapnál meg nem bukik (ennek előbb-utóbb meg kell buknia, leg­alább is az alsóbb fizetési kategóriá­ivá; illetően), szükségesnek tartjuk a Segitőalap központi kiilönkórhá- zának és a központi, ambulánsok számára való, rendelőintézet felál­lítását. A fogászati rendelőnek a. záró­számadás adatai szerint való nagy­szerű fejlődése e tárgyban nyíl­egyenesen kijelölte a követendő utat, A közel 1,000.000 pengős tarta- lekgyüjtést is azzal indokolja Du- lácska igazgató, hogy erre a saját- kórház és rendelőintézetek felállí­tása 'céljából volt szükség. E pilla­natban nyitva hagyva a kérdést, hogy önálló építkezés formájában, vagy. valamely kész objektumot megvásárolva látszik a probléma jobban megoldhatónak, szükséges­nek tartjuk az azzal való sürgős foglalkozást. Kétségtelen, hogy a sa­ját kórházában való ápolás anyagi­lag is kedvező lesz az alapra, mert fő­leg a tisztviselő-betegeket illetően, könnyebben és olcsóbban fogja tud­ni a betegeket gyógyítani, mint ma a kórházi kíilönszobák igénybevéte­lével. Az is bizonyos, hogy a kór­házi ápolásra szoruló alkalmazót-' tak szívesebben fognak menni a sa­ját szanatóriumszerü kórházukba, mint most a kórházi különszobákba. Kétségtelennek tartjuk, hogy Gal­lina. Frigyes dr. tanácsnok-főjegy­zőnek, az elnöki ügyosztály kitűnő vezetőjének és Dulácska Jenőnek, az alap nagyenergiájú igazgatójá­nak fáradozása ezt a jelentékeny fontosságú ügyet is mihamarabb dűlőre fogja vinni. irodaberendezések Pénzszekrények Margaiii Andor is Ödön oklevele* mérnök, építőmester, vállalkozók BUDAPEST I«, KELENHEGYI-UT II. SZÁM.

Next

/
Thumbnails
Contents