Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-17 / 20. szám

Budapest, 1930 május 17

VII. évfolyam 20. szám

TU BUDAPEST

. -KÍYÍlVá-n0S *

Tek. Fővárosi N/ 6f K&roiyi-u.

Bpest} lv*u

Előfizetést érák:

Egész évre

..................................................30 penfl?

Fé

l évre........................................................ • ,p pengő

Eg

yes szám éra 60 fillér

KÖZGAZDASÁGt P W£ TILAP

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DOBV ANDOR DR

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas Ivor-utcé 9. Telefon: Aut. 828-23. Postatakarékp. chequeszómla: 30013

A mostoha gyermek

Az elmúlt héten két figyelemreméltó kijelentés történt a főváros és az állam egymásközötti viszonyát illetően. A képviselőházban a. népjóléti miniszter jelentette ki, a betegápolási dijak miniszteriális meg- tériléséről beszélvén, hogy az állam nem amerikai nagybácsi, amelytől jótéteményeket várhat a főváros. A felsőház fővárosi vitájában viszont Szigeti János, aki ott a főváros törvényhatósági bizottságéit képviseli, állapította meg és bizonyította be keserűen, hogy a főváros mostoha- gyermeke az államnak, az államhatalom, kezdve a rendőrségi hozzái- járuláson és végezve a Népszínház bérének elmaradt részletein, semmibe veszi azt a fővárost, amely pedig az államot illető kiadások jelentékeny részét viseli.

Meglepő az állami és városi érintkezések egész vonalán tapasztalható egyre jobban elmérgesedő idegenkedés, amelynek gyengülésére, nem pedig fokozására gondolt mindenki az uj fővárosi törvény fogantatásánál. Hiszen az uj törvény megszületésének — amelynek tulradiká- lis viláigra,jöttét Szőke Gyula oly találóan állapította meg a felsőházi vitában — bevallott oka az állam és a főváros közötti jóviszony helyreállítása volt, az autonómia bizonyos irányú kiépítése mellett az állam felügyeleti, ellenőrzési és egyéb jogainak olyan alkotmányos formák közé való szorítása, hogy annak helytelen vagy túlzott alkalmazása az uj törvény által teremtett adottságok között lehetetlen legyen. A dolgok ezen természetszerű nyugvópontra való törekvésével szemben makacs elkeseredést látunk az egész vonalon, a főváros részéről a. panaszok erősbödését, az állam részéről pedig az ellentéteknek hatalmi szóval való megszüntetésére törekvést.

Kétségtelen, hogy az uj törvény a hivatalnoki tanács megszüntetésével befelé teljesebbé teszi az autonómiát, de még kétségtelenebb, hogy kifelé, azaz inkább fölfelé — hogy Szigeti szavaival éljünk — a központi hatalmat részint nyíltan, részint suba alatt érvényesíti az autonómia fölött. A kormányhatalomnak a fővárossal szemben tanúsított éles intoleránciájában a törvény életbeléptetését sürgető türelmetlenséget látjuk, a törekvést, hogy a költségvetési jog meg semmisítésétől a kultuszminiszteri vétójog életbeléptetéséig hatályba lépjenek azok a paragrafusok, amelyeknek szövevényét a felsőházi beszédében Szőke Gyula. dr. oly találóan nevezett a sötétbe való ugrásnak.

A perspektíva, amely a jövő fir- mamentumán elénk rajzolódik, aggasztóan felhősnek és szinte reménytelen sötétnek mondható. Megbékélést. és nyugalmat vártunk az uj törvénytől a városházi fronton: ha annak hatálybalépése előtt eny- nyire baljóslatuak a jelek, mit várhat a mostohagyermek az amerikai nagybácsitól, amikor egymáshoz való viszonyukat nem a családi állás, hanem rideg és száraz paragrafusok fogják szabályozni?

Wolff Károly: Még júniusban megalakulhat a törvényhatósági tanács intézménye

Nincs szükség uj Rókus építésére, a népjóléti miniszternek az ápolási dijak ügyében tanúsított állásfoglalása miatt, nem is beszélve arról, hogy nincs pénzünk reá! — A nagy üzemi kölcsön felvétele az államkölcsön folyósítása előtt nem aktuális, de a függőkölcsön felvételét nem lehet elhalasztani — A törvényhatósági tanács megalakulása ügyében Wolff Károly nem zárkózik el pártközi értekezlet összehívásától és a megegyezéstől «>

— Az Uj Budapest, tudósitójától —

Vass József népjóléti miniszter nyilatkozata, amelyet a fővárosi betegápolási dijak megállapítása, ügyében tett, élénk feltűnést keltett nemcsak azért, mert a fővárosnak éppen nagy szüksége volna arra a pénzre, amivel az államkincstár e címen tartozik, hanem amiatt is, mert a népjóléti miniszter kijelentése a jövőre nézve súlyos terheket ró a fővárosra. A népjóléti miniszter nyilatkozatának a lényege az volt, hogy az a bizonyos 22 millió pengő, amit a főváros az állam- kincstártól követel, két részre oszlik: egy nagyobbik 19 millió pengős részre, amelynek jogosságát a népjóléti miniszter kétségbevonta és egy lényegesen kisebb, vagyis kb. 3 millió pengős követelésre, amit eddig csak az államkincstár nehéz pénzügyi helyzete miatt nem volt módjában kifizetni.

Mivel a népjóléti miniszter döntése rendkívül súlyos helyzet elé állította a főváros adminisztrációját, az Uj Budapest munkatársa szükségesnek tartotta, hogy felvilágosításokért forduljon Wolff Károlyhoz, a Keresztény Községi Párt vezéréhez, akit megkérdeztünk a népjóléti miniszter nyilatkozatával szemben elfoglalt álláspontjáról, valamint arról is, hogy milyen lépéseket kell tennie a fővárosnak a fenyegető veszedelemnek elhárítására. Wolff Károly a következő rendkívül érdekes nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársának:

— Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a népjóléti miniszter ur a helyzet megítélését illetően tévedésben van. A népjóléti miniszter ur az általa megállapított és a főváros által felszámított, vagyis a tényleges napi kórházi ápolási dijak között fölmerülő különbözeiről beszélt. Koncedálom, hogy ez a különbözet, amit a népjóléti miniszter szuverén megállapítási jogára való hivatkozással kétségbevon, valóban kb. 19 millió pengőt tesz ki. Én ezt az összeget nem is veszem számításba! Ha teljes mértékben akceptáljuk is a népjóléti miniszter ur felfogását, hogy az államkincstárnak ezt a különbözetet nem kell megtérítenie, akkor is fönnáll a fővárossal szemben az államkincstárnak az a 21 millió négyszázezer pengős tartozása, amit én szóvá- tettem. Ez a követelés a főváros szempontjából teljesen jogos, mert ennyivel tartozik a fővárosi közkórházaknak a Társadalombiztosító, továbbá az egyes községi szegényalapok. A miniszter tehát csak arról a differenciális követelésről beszélt, amely a tényleges ápolási dij és az általa megállapított ápolási dij között mutatkozik, én azonban azokról az összegekről beszélek, amelyeket a főváros az öt pengős ápolási dij alapulvétele mellett előlegezett a Társadalombiztosítónak és az említett szegényalapoknak. Ezekre a fizetésekre a múltban mindig előlegeket kapott a főváros, az idén azonban még egyetlen fillért sem folyósítottak ezen a címen. Végeredményben tehát a fővárosnak 40 millió pengős követelése van az államkincstárral szemben, amiből még a miniszter által kétségbevont 19 millió ilehgőnek a leszámítása után is marad egy 21 millió pengős differencia, amelynek a jogosságát megtagadni nem lehet. A fővárosnak ezt a pénzt, feltétlenül meg kell kapnia.

—■ Sőt — folytatta Wolff Károly — a, fővárosnak nagyon sürgősen szüksége van erre az összegre. A fővárosi közmunkákat ugyanis nem lehet megindítani, mert hiányzik a fedezet. Nemcsak ez a 21 millió hiányzik, amit a főváros a Társadalombiztosító és egyes községi szegényalapok helyett betegápolásra elköltött, hanem az a 16 millió pengő is, ami a Vásárpénztárnál volt elhelyezve. Amikor tehát a főváros ilyen nehéz anyagi gondokkal küzd, joggal lehet fölvetni a kérdést, hogy érdemes-e a fővárosnak uj Rókus- kórházat építenie. A főváros lakossága nem fizethet rá a betegápolási költségekre, kénytelen lesz tehát a főváros bizonyos korlátokat életbe- léptetni a vidéki betegek terhére, amely esetben viszont a fővárosi közkórházak ágyszáma elegendő a fővárosi betegek elhelyezésére. Ebből azután következik az a konzekvencia, hogy nincs szükség uj Ró- kus-kórház építésére, nem is beszélve arról, hogy úgy sincs pénzünk reá...

Arra a kérdésünkre, hogy a fővárosi üzemi beruházások megindítására mikor kerülhet sor, Wolff Károly ezeket mondotta:

— Sajnálatos tény, hogy a fővárosi üzemi kölcsön függvényévé vált az állami kölcsönnek. Az európai pénzpiacot ugyanis ezidőszerint a Németországnak folyósítandó államkölcsön problémája foglalkoztatja, ez még a magyar államköl- csönt is háttérbe szorítja. így azután a fővárosi beruházási kölcsön felvétele — legalább is egyelőre — nem aktuális. Ezzel szemben viszont sürgőssé vált úgy az állam részéről, mint a főváros részéről egy

függőkölesönnek a felvétele.

Wolff Károly ezekkel a pénzpiaci nehézségekkel magyarázza a tavaszi építkezési tevékenység területén jelentkező lanyhaságot is. Közbeve1- tőén ugyanis megkérdeztük Wolff Károlyt, hogy a Községi Takarékpénztár miért nem teljesíti azt a feladatát, amit jelzálogkölcsönök nyújtása terén joggal várnak tőle az építési érdekeltségek. Wolff Károly a következőket jelentette ki:

— A Községi Takarékpénztár mindazt az angol tőkét, amit neki eddig folyósítottak, továbbította jelzáloghitelek formájában különböző érdekeltségeknek. Ez a tőke elfogyott. A Hambross-csoporttól a fővárosnak most kellett volna megkapnia a jelzálog-akció céljait szolgáló fontkölcsön második részletét. Május 10-ére ígérték az 500 ezer fontos folyókölcsön folyósítását, amiből a Községi Takarékpénztár építkezési célokra jelzáloghiteleket nyújthatott volna. Ez az összeg azonban nem érkezett meg, aminek oka az, hogy ilyen kisebb jelentőségű jelzálogkölcsönök kibocsátása, a német és a magyar államkölcsön folyósítását célzó tárgyalások következtében nem időszerű. Ugyanez a helyzet más jelzálogkölcsönök folyósításával foglalkozó pénzintézeteknél is, amelyek szintén akartak erre a célra kölcsönt felvenni, de ez az említett okokból akadályokba ütközött.

— Ami egyébként — folytatta Wolff Károly — az építkezési tevékenység ellanyhulását illeti, ebben a tekintetben nekem az a véleményem, hogy 1000 pengős szobaárak mellett építkezni nem is lehet. Mindaddig, amig nem állanak rendelkezésére az építőiparnak olyan feltételű hitelek, amelyek mellet 600 pengős szobaárakkal is lehet kalkulálni, az építkezés nem lesz rentábilis, tehát az építő tevékenység föllendülését várni sem lehet.

Megkérdeztük végül Wolff Károly véleményét a törvényhatósági tanácsról. A következő választ kaptuk:

— Nem zárkózom el az elől, hogy a törvényhatósági tanács megalapítása tárgyában pártközi megállapodás történjék — természetesen saját pártom csorbítása nélkül. Arra. a kérdésre, hogy ez az uj intézmény mikor lép életbe, nem tudok felelni. Nem kétséges azonban, hogy a belügyminiszter a törvényhatósági tanács közeli életbeléptetését tervezi, mert hiszen különben nem kért volna felhatalmazást arra, hogy ebben a tárgyban a törvény életbelépte-