Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-16 / 11. szám
1929 márelus 16. UJBUmJPEST 5 GAZDÁSÁGI ELET Eddig negyvenen jelentkeztek a FANSz. építkezési akciójára. Jelentette oá „Uj Budapest“, hogy a tanács a fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének kérelmére örökbérlet formájában társasházak és családi házak építésére telkeket adományoz. A tanács ezen határozatával kapcsolatosan a FANSz. tagjai körében felhívást bocsátott ki, váratlanul kedvező eredménnyel. Alig egy hét leforgása alatt több, mint negyven jelentkezés érkezett be B u d ó Jusztin dr.-hoz, a FANSz. kitűnő főtitkárához. A jelentkezők között természetszerűen többen vannak, akik egyelőre tőkével nem rendelkeznek és csupán lakbérüket tudnák lekötni. A túlnyomó többség azonban az építkezés megkezdéséhez szükséges pár ezer pengővel is rendelkezik. Amint a jelentkezések teljes számmal beérkeznek, a FANSz. vezetősége megteszi a szükséges lépéseket a finanszírozási tárgyalások megkezdésére. Az Angol-Magyar Hank mérlege. Az Angol-Magyar Bank Bt. igazgatósága január 31-én tartott ülésében megállapította az 1928. üzletév mérlegét, mely 3,477.339.46 pengő tiszta nyereséggel zárni, az előző évi 2,232.818.71 pengővel szemben. A nyereség felosztása tekintetében az igazgatóság tehát azt a javaslatot fogja a február 16-ára egybehívott 38. évi rendes közgyűlés elé terjeszteni, hogy abból osztalékul 2,520.000 pengő (tavaly 1.560.000 pengő), vagyis részvényenként 7 pengő (14 százalék, a tavalyi 13 százalékkal szemben) fizettessék ki, a tartalékalap gyarapítására az alapszabályokban előirt 121.557.43 pengő dotáció helyett 250.000 pengő, a nyugdijtartalék növelésére pedig 300.000 pengő fordittas- eék (tavaly 100.000 pengő), mig az alap- szabályszerü levonások ntán fennmaradó 164.224.60 pengő (tavaly 146.190.80 pengő) az 1929. üzletév számlájára vitessék át. A mérleg a bank kezelésére bízott idegen tőkéknek, úgyszintén kihelyezéseinek és általában egész üzletének újabb örvendetes fejlődéséről tanúskodik. A mérleg főösszege egy-egy oldalán 173 millió pengő, az előző évi 136 millió pengővel szemben, ami 27 százalékos növekedésnek felel meg. A forgalmi adatok is megfelelő emelkedést mutatnak; az 1927. évi 4.6 milliárd pengővel, szemben az 1928. évben 5.8 milliárd pengőre emelkedett az összforgalom a főkönyv egyik oldalán; a pénztárforga- lom 1.8 milliárd pengőről 2.3 milliárd pengőre emelkedett. Az 1928. év folyamán az intézet 285.1 millió pengő ösz- ezegü váltót számítolt le (1927-ben 190.4 millió pengő) és a nagy forgalom ellenére fizetésképtelenségekből eredő veszteség nem érte. A betétállomány az előző évi 58.4 millió P-ről 75.3 millió P- re szaporodott. A hitelezők tétele az előző évi 32.2 millió P-ről 45.3 millió P- re növekedett (ebből 6.8 millió P külföldi pénzintézetek betéteire esik és 38.5 millió P nem betétjellegü folyószámlákra). A forgalomban levő saját kibocsátású 7>á%-os dollár- és font-záloglevelek állománya (az 0. K. H.-nak továbbított 5.7 millió P összegű dollárkölcsönökön felül) 1,500.000 dollár és loo.ooo angol font, ami együttesen 11.4 millió P (tavaly 5.7 millió P.) A bank által kezelt idegen tőkék összege tehát 132 millió P, az 1927. év végén kimutatott 96.4 millió P-vel szemben, ami 37%-os emelkedést jelent. Az 1928. üzlotévi eredményszámla szerint az intézet 7.3 millió P bruttónyéreséget ért el a tavalyi 5.5 millió P-vel szemben. A személyzeti kiadásoknál mntatkozó körülbelül 300.000 P összegű emelkedés a lefolyt évben nyújtott fizetésjavitásokra, a dologi kiadásoknál jelentkező többlet pedig az adók növekedésére vezetendő vissza. A Magyar-Olasz mérlege. A Magyar- Olasz Bank 1928. évi mérlege az intézet újabb erőteljes fejlődéséről tesz bizonyságot. Bár a multévi tőkemelésből befolyt összeg csak az üzletév kétharmadrészében kamatozott, a 2,869.713 pengő tiszta nyereségből 5 pengő osztalékot fizetnek, a névérték 10%-út. Az alább közölt mérlegadatok közt feltűnik a jelzálogkölcsönök 16.3 millió pengővel való növekedése és a betéteknek ugyancsak igen lényeges szaporodása. Egyébként a mérlegtételek azt mutatják, hogy az intézet vezetősége változatlanul igen nagy súlyt helyez a hagyományos mobilitásra. Először szerepel a mérlegben a Vállalati nyugdíjpénztár 1.4 millió pengővel, mely összeg az idei nyereségből ráfordítandó 100.000 pengővel együtt teljes fedezetet nynjt az aktiv szolgálatban lévő tisztviselők nyugdíjigényeire. Az üzleteredményszámlán a következő tételek szerepelnek; Tiszta kamat- jövedelem 8,100.315.79 (+ 881.386.82) P. Különféle jutalékok 998.029.74 (+10.453.09) pengő, nyereség értékpapírokon, külföldi értékeken és egyéb jövedelmek 1,507.210.05 (4- 355.749.10) pengő, házbérjövedelem 227.478.01 (-f- 46.801.98) pengő. A kiadások között pedig: Tisztviselők és alkalmazottak fizetései 1,489.900.92 (4- 85.433.82) P, költségek és adók 1,769.739.35 (+310.295.76) pengő. Az Ingatlanbank mérlege. A Magyar Általános Ingatlanbank tiszta nyeresége áthozattal együtt kerek számokban 1.477.000 (tavaly 819.000) pengő. A nyereségből 500.000 pengőt tartalékalapba helyeznek (tavaly 100.000 pengő), osztalékra 840.000 pengőt javasolnak, vagyis részvényenként 14 pengőt (28 százalékot, tavaly 10 pengő), jövő évre átvisznek 70.000 pengőt (tavaly 66.000 pengő), az igazgatóság jutaléka 35.749 pengő. A bank a felértékelési mérleg alkalmával igen óvatosan állapította meg ingatlanainak értékét. Összes régi házainak könyv szerinti értéke öt millió pengőn alul van. Ezeknek bruttó bér- jövedelme a lefolyt óvbon 998.000 pengő volt. A felépült és épités alatt levő ingatlanok értéke 5,789.000 pengő. Ezek csak az év egy részében jövedelmeztek és bérjövedelmük 302.000 pengő volt. Az összes bérjövedelem 1,300.000 pengő (tavaly 936.000). A folyamatban levő építkezések révén a bruttó bér további egymillió pengővel fog emelkedni. Az üzleti és személyzeti költségek összege 529.000 pengő (tavaly 478.000 pengő). A kifizetett adók és közterhek, ideszámítva a házak közterheit is, 673.000 pengőt tettek ki, tehát többet, mint a tavalyi egész osztalék és az idei javasolt osztaléknak 80 százalékát. A felértékelési mérleg óta a bank részvénytőkét nem emelt. A közgyűlés március hó 21-én lesz. Az osztalék az igazgatóság javaslatainak elfogadása esetén március 23-tól kezdve kerül kifizetésre a bank pénztáránál, vagy a Magyar Általános Takarékpénz- (V., Gróf Tisza István-utca 8), vagy a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbank (V., Rorottya-utca 6) főpénztárainál. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. igazgatósága legutóbb tartott ülésében megállapította az 1928. évi zárószámadásokat s elhatározta, hogy az 1929. március hó 22. napján egybehívandó rendes évi közgyűlésnek részvényenkint 3.50 pengő osztalék kifizetését fogja indítványozni. Az igazgatóság továbbá felhatalmazást fog kérni a közgyűléstől, hogy egy általa. megállapítandó időpontban a társulat 910.000 darab 30 pengő névértékű részvénye 5:1 arányban 182.000 darab 150 pengő névértékű részvényre vonas- sék össze. ERDÉLYI UDVARI FÉNYKÉPÉSZ IV., Semmelweis-utca 2. Telefon : 208-M. Telkek, házak vétele és eladása a fővárosban és bárhol a vidéken. Épít családi házakat. Bővebb felvilágosítást bárkinek díjmentesen adunk, MONTANA ingatlaniroda Budapest, III., Lajos-utca 9. sz. Telefon 606—15. Utazásra, irodai és magán- használatra AMERIKÁI *am ____________ Kizárólagos vezérképvieelő: Portable írógép! kovács a. és társa BUDAPEST, V., NÄDOB UCCA 5. TELEFON: S13-0T. com tökéletes autopneu A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank Weiss Fülöp elnöklete alatt e hó 5-én tartotta meg 87-ik rendes évi közgyűlését, amely az igazgatóság összes javaslatait elfogadta. Az igazgatóságba uj tagokként Biró Pál dr., a Bimamurány- Salgótarjáni Vasmű B.-T. elnöke és Hardy-Dreher Béla, a felügyclőbizott- eágba pedig uj tagként Stux Sándor, az Első Budapesti Gőzmalom K.-T. vezérigazgatója, választattak be. — A 7.— pengős osztalék e hó 6-tól kezdve fizettetik ki és pedig csakis az 1928 január 1-én kibocsátott uj, már pengőnévértékre szóló részvények 125. számú szelvényei ellenében. A régi részvények további intézkedésig dijtainnul cseréltetnek át uj részvényekre. A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete — amelynek a főváros alapitó tagja — közgyűlésén Hadik János gróf elnöki megnyitóbeszédében meleg szavakkal parentálta el Almássy Imre grófot, az igazgatóság elhunyt tagját, akinek érdemeit jegyzőkönyvi leg örökítették meg. Az igazgatóságnak a közgyűlés elé terjesztett jelentéséből megállapítható, hogy az intézet Hadik János gróf vezetése alatt ismét elfoglalta békebeli pozícióját és sikerült bebizonyítania, hogy az intézet újból életképes és annak talpraállitá- sára közérdekű szükség volt. Az intézet altruista működésének kiterjesztése végett szerződéses viszonyba lépett 135 vidéki pénzintézettel, amelyek az intézet által előirt feltételek mellett, minimális költség hozzászámitásával működtek közre a kölcsönök kihelyezésénél. Bekapcsolódott az intézet az állam által megindított hizlalási kölcsön- akcióba s az elmúlt óv végéig 3,623.600 pengő hizlalási kölcsönt folyósított. Az intézet összes kölcsönállománya az év végén az előző évi 2,737.373 pengőről 38,636.856 pengőre emelkedett. Az intézet újból megkezdte a békeidőben széles mederben folytatott parcellázási tevékenységét. Az intézet kimutatott nyeresége 124.272 pengő. A közgyűlés dr, P 1 a 11 h y Györgyöt alelnökké, C s isin a d i a Andrást, dr. Mutschen- b a c h e r Emilt és dr. P u k y Endrét igazgatósági tagokul újból megválasztotta. A gazdasági rovat szerkesztője: RASKÓ OSZKÁR. Kifényesedett ruháiról eltávolítjuk a fényt! Viselt ruháját fénytelenités által felújítjuk! pl 0 R I I Q“ Mindennemű 9'ÁJ Lív/ U U kJ szövetruhát, férfiöltönyt, női kosztümöket, egyenruhákat, télikabátokat fénytelenit. — Frakk- és szmokingöltönyök. Gyászruhák soron TI í|D!]C ruhafénytelenltŐ kívül készülnek ULUDu J vállalat Gyüjtőtelep: VI.. SZIV-UTCA 31 Telefon: Aut. 101-16 Számos elismerés HÉDIIG a leöMeisselil) kézi llízollókészília. Minden tüzet, így villamostüzeket is veszély nélkül olt. Oltási kárt nem okoz, az emberi szervezetre nem át talmas, abszolút fagyálló. Magyar gyártmány. Gyértásihely: VADÁSZTÖLTÉNY. GYUTACS ÉS FÉMaRUGYÁR R.-.T., BUDAPEST Egyedérusitó: KROPSCH GÜNTHER, BUDAPEST.Vili.,SCITOVSKY-TÉR2. TEL : | 406-39 LOPOS GY IJ LA JÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE, ISKOLAPADOK ISKOLAI BÚTOROK, ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNASZEREK GYÁRA BUDAPEST. III.. Bécsl-ut 85. Tel: Ó. 625-05. Árjegyzéket és kőliségvelést felszólításra küldök.