Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-09 / 10. szám
1929 március 9. ZU BUDAPEST 3 Nagy-Berlin Irta: dr. Gallina Frigyes L Berlin önkormányzati rendszere valamennyi világvárosé között a legszabadabb és legmozgékonyabb. Pária egyetlen nagy állami közigazgatási kerület. London a községek és érdekszövetkezetek sokasága, melynek önkormányzata teljesen eltérő a némettől, úgy hogy a város a maga jogait állandóan uj törvények utján kénytelen biztosítani. Newyorknak is az angolhoz hasonló ön- kormányzati rendszere van, melyben a város jogait a részére nyújtott szabadalmi levelek (Charter) korlátozzák. A berlini önkormányzati rendszerhez Wien város szervezete áll legközelebb s a bécsi egységküzség (Einheitsgemeinde) szerkezete a berlini közigazgatási rendszeren érezteti is hatását. Berlin városa az utolsó tiz évben olyan arányban fejlődött, amely példátlan a világvárosok történetében. A fejlődésnek e lendületét Berlin egyrészt annak köszönheti, hogy a hajózható Spree mentén, igen kedvező helyen fekszik, másrészt annak, hogy a hatalmas német birodalom fővárosa. Ez a rohamos fejlődés 1918-ban, az államforma változásakor úgy látszott, megakad, mert Berlin a politikai szenvedélyek tülekedési helyévé vált. A Spartakus- zavargások 1919 márciusában a népbiztosok tanácsát — amely a radikális független szociáldemokraták kilépése folytán csak a mérsékelt többségi szocialisták képviselőiből állott — arra indította, bogy az 1919. év tavaszán a választott nemzetgyűlést nem Berlinbe, hanem Weimarban a szellemi óriások: Goethe és Schiller működési helyére hívják össze. Sőt az a terv is felmerült, hogy a birodalmi kormány székhelyét áthelyezik Berlinből. Erre azonban nem került sor, mert nem tartották célszerűnek, hogy a parlament a birodalom székhelyétől távol tartsa üléseit és hogy Németország sorsát a kormány a parlamenttől távol fekvő helyről intézze. A szanálási folyamatot azonban ismét félbeszakította az 1920 márciusi Kapp- pnccs, amely a többségi szocialistákból és a eentrum-hivekből (Keresztény Katolikus Néppárt) alakult kormányt Berlin menekülésszerü elhagyására kény- szeritette. A puecsot a birodalmi hadsereg forradalmat szító ezredei rendezkölcsönéig minden szerepel a párviadal előzményei között, amiről eszembe jut egy kedves venezuelai történet. — Megengedem, hogy elmondja! — Tehát, Venezuelában is van egy városi színház, melynek igazgatóját nevezzük röviden Sebestyén Gézának, művésznőjét Pöttyönffy kisasszonynak, a bizottsági tagot pedig Kiss Menyhértnek. A venezuelai városi színház igazgatósági irodájában a venezuelai Sebestyén Gézánál megjelent Józsua ur. Józsua ur nem venezuelai, hanem spanyol eredetű, és a venezuelai textilmüvek igazgatója. Józsua ur azt a kérdést intézte Sebestyénhez, hogy miért tartja lehetetlennek, hogy Pöttyönffy kisasszonyt, aki a magánéletben igen derék és szimpatikus hölgy, kiemelje az ismeretlenség homályából és őt primadonna szerepre méltassa. Mire a venezuelai Sebestyén kijelentette, hogy a kisasszony előrerukkoltatása éppen annyira lehetetlen, mint amennyire lehetetlen, hogy Józsua ur 10.000 pezeta kölcsönt adjon neki. Józsua egy pillanatig megdöbbenve nézett a venezuelai Sebestyén cinikus képébe, azután nem kevésbé cinikusan egyetlen szót szólt: „Öt.“ Miután a küzdő felek igy rövidesen tisztába jöttek egymással, hosszas alkudozás kezdődött, melynek végeztével megállapodtak abban, hogy Józsua 5000 pezetát ad kölcsön Venezuelai Sebestyénnek, aminek ellenében Pöty- työnffy kisasszony vezetőszerepet kap a színház legközelebbi darabjában, a „Dódi, a pampák lovagja“ cimü operett előkészületeihez, aminek ellenében a női főszerepet ték, amelyeket tulajdonképpen a. ver- sailles-i gyászos békeszerződés alapján fel kellett volna oszlatni. A puccs azonban a munkások általános sztrájkja és a hivatalnoki kar passziv rezisztenciája miatt már a harmadik napon összeomlott. De a gazdasági újjáépítés megkezdésére még most sem lehetett gondolni. A márka elértéktelenedése egyre nagyobb arányokat öltött. A mezőgazdaság vonakodott termékeit a napról- napra értéktelenebbé váló pénz ellenében árubabocsátani. A nyomor a nagyvárosokban aggasztóan növekedett. A gazdasági összeomlás előtt a tizenkettedik órában (amikor egymilliárd papír- márka csak egy aranymárkát ért) a birodalmi kormány végre elhatározta, — miután a birodalmi gyűléstől az erre vonatkozó felhatalmazásokat megkapta — hogy a valutát 1923 december 1-étől kezdődően stabilizálni fogja. Az egymilliárd papirmárkát a most érvényben lévő egy birodalmi aranymárka helyettesítette. A majdnem két évig tartó deflációs válság után végre megkezdődött Németország gazdasági fellendülése. A községi széttagozódás egyre groteszkebb formákat öltött. Az elővárosoknak a szegényügyi és iskolaügyi terhek vállalása iránt az anyaváros ellen indított hírhedt perei rengeteg pénzt, energiát és időt emésztettek fel. Végül 1920-ban a porosz tartománygyülés elhatározta, hogy Berlint, amelynek két millió lakosa volt, a 7 városi, 59 falusi és 27 hirtoki külközségeivel „Nagy- Berlin“ néven egy várossá egyesíti. (Folytatása következik.) ERDÉLYI UDVARI FÉNYKÉPÉSZ IV., Semmelweis-ufca Z Telefon: 208-54. GATSKA FERENC szobafestő, mázoló és butorfényező Budapest, IV-, Váci-utca 59. Vállal minden e szakmába vágó munkát. Pöttyönffy kisasszony kapja. Az 5000 pezeta kifizettetett, és a darab próbái megkezdődtek. Az első próba alkalmával azonban Venezuelai Sebestyén igazgató ur kijelentette, hogy a művésznő tehetségtelen, el fogja buktatni a darabot, — és csak akkor szüntette meg saját gyér hajának tépését, amikor Józsua ur újabb 5000 pezetát folyósított. A premier napján azonban az igazgató újabb ideggörcsökbe esett, kijelentvén, hogy a bemutató előadás a kisasszony tehetségtelensége miatt nemcsak Venezuelának, hanem egész Csonka-Délamerikának botránya lesz. így egészitődött ki még a különben szerencsés kimenetelű premier előtt a kölcsönösszeg 16.000 pezetára, amint azt a. venezuelai városi szinügyi bizottság ülésén a venezuelai Kiss Menyhért előadta... ■— A történet nagyon tanulságos. Nálunk is megtörténhetett volna! De kedves dr. Városházy, ha már színházaknál tartunk, nem tud valami egyebet is? — De igen. A történet budapesti, sőt városházi história. Feld Matyi megjelent a városházán, mint a tavasz leg jogosultabb hírnöke és az illetékes ügyosztályban bejelentette, hogy ezévi paródia-színdarabjának címe: Szüzek az éjszakában... — Nagyon helyes! Ha szalmaözvegy leszek... — Ne folytassa szerkesztő ur, mert ezt a rovatot hölgyek is olvassák. Csak annyit: együtt fogunk menni... Egyebekben: a viszontlátásra! — Ajánlom magamat, kedves bizottsági tag ur! Hollós Ferenc oki. mérnök, út- és mélyépítő vállalkozó Budapest, V„ Ügynök-utca 22/b. Telefon: L. 960—34. LOPOS G=YULA JÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE. ISKOLAPADOK, ISKOLAI BÚTOROK, ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNASZEREK GYÁRA BUDAPEST, III., Bécsi-ut 85. ^Tel: Ó. 625 - 05. Árjegyzékei és köliségveíést felszólításra küldök. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó Budapest, VII.. Kolumbus-ű ii/a.Tei : j.aas-ys WlHARTFERENC ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST. VIL, COLUMBUS-U. 5/b. Telefon: József 350—97. Versenytárgyalási hirdelminy Budapest székesfőváros tanácsa, utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdet a X., Kerepesi- úti Ferenc József lovassági laktanyában szükséges udvarvilágitás villany- szerelési munkára. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai munkanemenként 1.60 pengőért kaphatók 1929. évi március hó 11-től kezdve naponta délelőtt 11—1 órák között a székesfővárosi tanács II. (köz- épitési) ügyosztályának IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető a tanácsi II. ügyosztályban a Központi városháza, III. em. 328. sz. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi március hó 26-án (kedden) délelőtt 1^10 óráig a tanácsi II. (középitési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi március hó 5-én. A székesfőváros tanácsa. CZIGLEK JÁNOS jSfÄi BUDAPEST, Vin., KOSZORU-U. 11. SZÁM. Telefon: J. 368-24. Vörösréz-, aluminium-, nikkel- és cinezett acéledények gyártása. — Állandó cincié».. STABIL a építő rt. « Budapest, V., Deák Ferenc-n. 16-18. i Telefon: T. 140-17, 239-01. : jShaku-Doi | művészi bronzcsillárok gyára | és szoboröntöde | • n | Budapest, 1 | IX. kér., Mester-utca 26. | ü S A fővárosi alkal- § mazottaknak 4-6 I havi hitel kész- '!• pénzárakon. 'l> § § Mintatermeinkben úgy poi- 1 i gári, mint luxuslakások ré- § I szére állandóan nagy vá- | lasztékot tartunk. illllllltilllHlllllllltillllllllllllltillllll IIIIMIII1II1I1IIIII«II!IIIII!IIII«III1IIIÍ _ Jf mWC* TÖBBIÉ® 96JE2E. A „Benzit-szappan<<-nal az olajos, gépzsiros kulimászos kezet pillanatok alatt, hideg vizben is teljesen tisztára moshatja. Szerelőknek, autóvezetőknek, vasipari munkásoknak, gépkezelőknek sfb. ezért nélkülözhetetlen. A piszkos munkaruhák kimosásánál is meg fogja látni, hogy mit tud a „Benzit-szap- pan“; szennyoldó eiejének a legmakacsabb piszok-, zsír-, vagy olajfolt sem képes ellentállni. Ma már a legtöbb háziasszony azt is jól .tudja, hogy nagymosáshoz kell használni, mert ennek szennyoldó hatása a ruhából a piszkot csodálatos gyorsasággal távolítja el. jizii-szopirDaljáték a nagymosás versenytárgyalási meny Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet a IX., Máriássy-utcai marhavásártéri fa- istállótelepen felépítendő borjnvásár- esarnok és kocsiszínnel kapcsolatos: 1. kőműves-, vasbeton-, kőfaragó-, műkő- és burkolómunkára; 2. vasszerkezeti és vasmunkára; 3. ácsmunkára; 4. parafaszigetelő munkára; 5. bádogosmunkára; 6. műpalafedési munkára; 7. asztalos-, lakatos- és mázolómunkára; 8. üvegezési munkára; 9. szobafestői munkára; 10. vízvezetéki munkára; 11. kövezés, külső és belső csatornázási munkára; 12. keramitkőanyag szállítási munkákra; 13. trachitkőanyag szállítási munkára; 14. keramitkőanyag fuvarozási munkára; 15. villanyvilágitási munkálatokra; 16. 4 darab görgősulyos, 2000 kg. teherbírású hídmérlegre. A leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2 százaléka. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a Központi városháza I. pavilion, II. emelet 56. sz. ajtó alatt kaphatók, munkacsoportonkint 2 pengő lefizetése ellenében. Ugyanott a szükséges felvilágosítások is megadatnak és a részletrajzok megtekinthetők. A kellően felbélyegzett, lezárt és lepecsételt borítékokban elhelyezett ajánlatokkal f. évi március hó 22-én (péntek) délelőtt 11 óráig kell a tanácsi VIII. ügyosztály II. em. 218. szám alatti hivatalos helyiségben benyújtani. Az ajánlatok felbontása ugyanaznap délelőtt 11 órakor lesz a II. em. 195. szám alatti ülésteremben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1929. évi február hó 21-én. A székesfőváros tanácsa. MAGYAR ÉPÍTŐ RfSZVÉNVfMUt BUDAPEST, VI., TEREZ-KÖRUT M. Telefon: T. *72—84. Alepitutott 188»-be«. Sürgönyeim: „ÉpitO 272-84. Bndapeet.“ Mindennemű vieépitéa, folyamaaabAlyotAa Ae oaatomázáa. Kotráeok dunai műtárgyakkal, eta- tornakotrókkal és excavátorokkal. Dunai homokét kavicseladás és «állítás. Vili szállítások át darukkal való kirakodások. Alapozások, mélyéi magasépítés, üt- ói vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- él vasbetonépités Komnn- kálatok. Városi csatornázások és visveaeták. Hajó- és kotrójavítótelep és téli kikötfi AposUgwi