Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-02 / 44. szám
4 UJMUDAPESI 1929 november 2, A taxi-fr ont válsága Átlagosan harminc százalékkal csökkent a taxiforgalom Budapesten, holott a legutóbb engedélyezett 505 kocsinak fele sem állt ki az utcára Szükség van-e a kereskedelemügyi miniszter által már engedélyezett 100 uj rendszám kiadására? — Csőd előtt állanak a kisexiszten- ciák, és csak a rendszámok átírásának megengedésével lehet a bajokon segíteni — Az Uj Budapest tudósitójától — Legutóbbi számunkban részletesen hirt adtunk arról a közlekedési káoszról, amely a Beszkárt, az Autóbuszüzem és a Helyiérdekű versengése és egymásközötti konkurenciája folytán állott elő, paran- csolóan követelve, hogy közlekedési diktátor vagy pártokon és hatóságokon felül álló közlekedési tanács vegye kezébe a széthúzó érdekek egyesítését és megnyugtató Programm alkotását. Szomorúan kell rnegállapitanunk, hogy nemcsak a közúti közlekedés eszközeivel van baj, kétségbeejtő állapotok uralkodnak az egyes utasok számára való közlekedési eszköz, az autótaxi terén is. Ahogyan a múltban mindig fontosnak és szükségesnek tartottuk az autótaxi-közlekedés bajaira ráirányítani az illetékes tényezők figyelmét, tekintet nélkül arra, hogy megállapításaink kedvesek-e vagy nem az egyes vállalatoknak, ez alkalommal is kötelességünknek tartjuk feltárni kíméletlenül a bajokat és azok okozóit is. Amikor a törvényhatósági bizottság határozata alapján a múlt esztendő végén a tanács az uj rendszámokat kiosztotta, kifejeztük azon aggályunkat, hogy az uj 505 autó- taxi Budapest mai méretei és rossz gazdasági helyzetünk mellett felesleges, az ipar elszegényedéséhez fog vezetni, azokat a kis exisztenciákat, akik vagyonuk maradékát fektetik a kocsikba, tönkre fogja tenni. Noha e pillanatban még Barossék 200 kocsija, a Turul 30 kocsija, a Flórián 10 kocsija és a Pátria 7 kocsija nem állt ki a standra, vagyis összesen csak 1078 kocsi van a kontemplált 1300 helyett forgalomban, máris azt látjuk, hogy az Autótaxi Rt.-nál, amelynek 450 kocsija van, átlagosan 30 százalékkal csökkent a forgalom. Ugyanennyi, vagy még nagyobb a forgalom csökkenése a pirostaxisoknál: igy a legutóbbi vasárnap, noha egész nap esett az eső, végig a városon üresen és kihasználatlanul álltak a taxik, holott tavaly ilyenkor esős időben aranyért sem lehetett üres taxit látni. Telkek, házak vétele és eladása a fővárosban és bárhol a vidéken. Épit családi házakat. Bővebb felvilágosítást bárkinek díjmentesen adunk, MONTANA ingatlaniroda Budapest, III., Lajos-utca 9. sz. Telefon : 606—15. vitéz Horváth Nándor bádogos- és szerelő-mester Elvállal minden e szakmába vágó munkát. I., Döbrentei-tér 3. Telefon hivó: Aut 604 — 4 6. KUPÁN JÁNOS angol úri szabó Budapest, IX., Ferencz-körnt 31 Magyar tpiio RMyiirsiilai Budapest, VI., Teréz-körut 34. Telefon: Aut. 272-64. — Alapittatott 1889-ben. Sürgönyeim : „Mért, Budapest* Mindennemű vízépítés, folyamszabályozás és csatornázás. Kotrások csatornakotrókkal excsavá- torokkal. Darukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. Ut- és vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- és vasbetonépités. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezetékek. Hajó- és kotrójavitó telep Apostagon. Vegyük még hozzá, hogy az autóbuszközlekedésnek a Várra való kiterjesztése, általában az autóbusz- közlekedés fejlődése jelentékeny bevételtől fosztotta meg a. taxisokat. arról nem is beszélve, hogy a mai nyomorúságos időkben kétszer is meggondolja az orvos, az ügyvéd, a kereskedő, — a taxi legjobb kuud- schaftjai — hogy taxira ül-e, vagy inkább villamoson megy, esetleg gyalog indul útjára. A helyzet mindig rosszabb és rosszabb lesz és ily körülmények között a mai létszám 35 százalékával fog bezárólag április 30-ig szaporodni a taxilétszám, mert a tanács legutóbb kelt határozata értelmében Barossék eddig az időpontig kaptak haladékot taxijaiknak az utcára való állítására. Megérthető tehát, hogy a taxitulajdonosok, akár az Autótaxi Rt.-t vegyük, akár a pirostaxit, fázva gondolnak arra a lehetőségre, hogy az előbb említett közel 300 uj kocsin kivül még újabb 100 engedélyinél akarja gazdagítani a törvényhatósági bizottság és a kereskedelemügyi miniszter Budapestet. Súlyosan esik latba, hogy a kiszivárgott hírek szerint ezeket a kocsikat nem szakem ber-kisexisztenciáknak akarja juttatni a főváros, vagyis olyanoknak, akik napi-részletre veszik a kocsit, részletre veszik horribilisán magas kiskereskedelmi árakon a benzint, az olajat, kis műhelyekben részletfizetésre végeztetik a reparaturákat, amellett még sof- főrt akarnak tartani, mert egyedül nem képesek a kocsit éjjel-nappal kihasználni, vagy éppen két soffőrt akarnak tartani, mert maguk csak rent ének tekintik a taxi-engedélyt és világért sem ülnének a volán mellé! Nagyon meg kell fontolnia a főváros tanácsának, szabad-e és lehet-e a meglevő ipart egy uj és nagyarányú konkurenciával teljesen tönkretenni, továbbá szükséges-e, hogy az 1300 taxi-engedélyen felül majd olyan uj engedélyesek kerüljenek a standokra, akik részletfizetési kötelezettségeiket a rossz üzletmenet miatt teljesíteni annál kevésbbé tudják, mert bebizonyított dolog, hogy a taxi-engedélyek számának szaporodása a taxiutazók számának szaporodását egyáltalában nem vonta magával! Véleményünk szerint a tanácsnak mindent eí keli követnie, hogy az autótaxi-ipar mai helyzetén a közönség sérelme nélkül könnyítsen, legkevésbbé azonban a tarifa felemelésével, mert ez a közönség érdekei ellen való volna! Kérdezzük azonban: miért köti az autótaxi- rendetet személyekhez és vállalatokhoz a kiadott engedélyeket, miért nem engedélyezi a rendszámok eladását? A bérkocsirendszámok adásvétele évtizedeken át lehetséges volt, soha senki ez ellen kifogást nem emelt, sőt az átírási lehetőség egészséges viszonyokat teremtett az iparban. Nem. szociális kérdés, hogy az engedély azok nevén maradjon, akik azt használni és élvezni képtelenek, sokkal szociálisabb, ha az engedélyért kapandó pár ezer pengővel uj és más exisztenciát igyekszik magának teremteni az, aki a taxiiparban nem boldogul! Az áldatlan strómann-rendszert is máról-holnapra megszüntetné a rendszámok átírási lehetősége, amely tiszta vizet öntene a zavaros pohárba. Kétségtelen, hogy a rendszámok átírásának megengedése esetén ki- sebb-nagyobb tőkecsoportok kezébe kerülne a főváros autótaxiközleke- dése. Ebben azonban mi semmi veszedelmet nem látunk, hiszen a gazdasági élet kérlelhetetlen törvényei szerint az erősek elnyomják a gyengéket, a gyárak a kézműiparost. A tőkeerős nagyvállalat a maga nagyban való anyagbeszerzésével, központosított műhelyeivel, jól kihasznált garázsaival már most is régen legyűrte a kisexisztenciákat, mert sokkal kisebb rezsivel sokkal nagyobb bevételt biztosíthat magának. A probléma ilyetén való megoldása használna a kis exisztenciáknak, használna a főváros hatóságának és hasznára lenne a nagyközönségnek is. Müller László oki. vegyészmérnök Akkumulátor és elektrotechnikai vállalata Budapest, VI., Liszt F e r e n c-t é r 6. Telefoni A. 14-0- 93. VART A AKKUMULÁTOROK RIFOER OTTÓ I u( hi} orgonagyara —--------— x. irakosfalva) SZICLIGET1-UTCA29. Törökország szivében HLATKY JÓZSEF tkl. mérnök I 2300 kilométer Kisázsiában Budapest, VIII., József-körút 77. sz. Irta: vitéz Dr. Horváth Béla Telefon: J. 395—78. sz. főv. tanácsjegyző Magasépítés, ut-, vasút-, híd- és vasbeíonépitési f . # 0 vállalat. — Saját fuvar-, állvány és onyogtelepe: SJtiClTCäS I., Fehérvári ut 42. Telefon J. 425-91 ------------------FIÓKIRODÁK: Kapható szerzőnél, Közp. városháza. Kecskemét, telelőn 109. Gödillő. Gr. Festetlch-ut S I Fűzve 4.50 P Kötve 5.50 P Vitái András mü- és épületlakatos I I p**——— SX» Telel.»: ltod in-el, | BieOÉDSlOk JÍZSÉÍ ÉS FÍ0 V /SVITI M. Írógép, papír, nyomtatvány és ly U m~ U 9 b 1 9J L Al irodafelszerelési osztálya, rúgJÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE. ISKOLA PADOK ^“teet^mSctób1a-g^á?ÖÍn' ISKOLAI BÚTOROK. ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK zománcra ra gyár ÉS tornaszerek gyára Budapest, Vili., Rákóczi-ut 27. BUDAPEST, III. Bécaí-ut 85.; Tel: Ó. 625- 05. Telefon: József 421-34. Árjegyzékét es költségvetést felszólításra küldök. MeMMvé „CYKLOF* ÉPÍTŐ részvénytársaság BUDAPEST. IV.. RÉGIPOSTA-UTCA 7-9. SZÁM. TELEFON: AUT. WIHARTFERENC ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPITÖME8TEK BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. SA Telofoai )6arf JSS—91. ____ Kurucz F. Károly szőnyegek, függönyök, keretátretők és pokrócok TOLNAI TEXTILMOVEK RÉSZVÉNYTÁBSASÁG központi irodája Budapest. IV.. Semmelwels-u. 9. Tel.: Aut. 891-24 Fonsz tagoknak fizetési kedvezmény. ! IDEÁLIS! OTTHON mindenkinek a I e g h ő b b vágya. Ilyet biztosíthat magának KERTES társashézainkban : a krisztinavárosi „ATTILA-UDVARBAN“és a Horthy Miklós-uti „ÁRPÁD-UDVARBAN“ 2—3—4 szobás adómentes legszolidabb építkezésű, meglepő olcsó ÖRÖK♦ ! 1 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ LAKÁSOK♦ Hall, loggia, jövedelmező üzlet- helyiségek, kényelmes törlesztés. Kívánatra illusztrált ismertető »» A „Centrum“ öröklakásai a leg- kapósahbak! '♦* CENTRUM Házépítő- és Ingatlanvállalat m. sz. HORTHY MIKLÓS-UT 9 (9 — 12, 3—5-ig. Telefon: Ló. 9—96. « y «.{ FELD OLY fest - tisztit — legszebbem KttfiszlYfsetókBrt Biflv kedvezmény. — fiyir: TMMly-fl & szám. — Teieiustía: Jézsti 394—41 is 44i—YL