Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-05 / 40. szám
4 UJMUHAPE!fI 1929 október 5, Szociális intézmények Milánóban Irta: Liber Endre, tanácsnok ' A római nemzetközi lakásügyi kongresszus a maga hivatalos tárgyalásait Milánóban fejezte be főként azért, hogy a kongresszus tagjainak Róma és Nápoly megtekintése után módot adjon arra, hogy ezt a legnagyobb olasz ipari és kereskedelmi várost is megismerjék. Milánó, ha a lakosság számát tekintve, nem is a legnagyobb városa Olaszországnak, ez az az olasz város, ahol az ipari és kereskedelmi élet lüktetése mellett a legnagyobb gazdagsággal találkozunk, de éppen erre a gazdagságra való tekintettel, itt találjuk meg Olaszország legnagyobb és leggazdagabb szociális intézményeit is. Minthogy pedig a kongresszus tagjainak az elfoglaltsága Milánóban már sokkal kisebb volt, fel kellett használnom az alkalmat arra, hogy néhány régi nagy szociális intézményt személyesen is megnézzek és azok működéséről számot adjak. Ebben . a törekvésemben különösképpen is segítségemre volt az a szives fogadtatás, amellyel Milánó város polgármesterénél, Guiseppe De’ Capitani D'Arzago ő excellenciájánál találkoztam, aki hivatalos helyiségében di Crollalanza államtitkár úrral együtt nemcsak szeretettel fogadott és a legnagyobb szimpátiájának adott kifejezést a magyar nemzettel szemben, hanem a, milánói közjótékonysági ügyosztály helyettes vezetőjét, Mario Belluzzi dr.-t felkérte, hogy a szociális intézményeket nekem bemutassa. Az ő szives kalauzolása mellett és dr. Re jód Tibor pápai kamarás, a milánói magyar kolónia plébánosának lekötelező közreműködésével volt igy alkalmam a város szociális gondoskodásába és intézményeibe betekintést nyerni. Milánó város szociális életének alapját az képezi, hogy a páros vagyonosabb lakossága a legnagyobb megértéssel viseltetik a szegényebb és támogatásra rászoruló néprétegekkel szemben és minden áldozatra hajlandó, hogy bajba jutott embertársain segítsen; a hatóság inkább csak mint ellenőrző, mint felügyelő szerv működik és csak ott lép közbe a maga anyagi támogatásával is, ahol a társadalmi szervek mellett erre a közbelépésre elkerülhetetlenül szükség van. Milánóban igen sok különböző jótékony egyesület és alakulat van, amelyek az élet különféle szükségleteivel szemben létesültek, hogy a felmerülő esetekhez képest segitöleg lépjenek közre. Egy egész csomó és legkülönbözőbb célú ilyen egyesületet és alakulatot tart nyilván a hatóság és ezeknek közreműködését a szükséghez képest igénybe is veszi. Nehéz volna ezeket felsorolni, a nálunk előforduló egyesületi tevékenységekkel olt valamennyivel találkozunk, de vannak olyan célok, amelyek kitűzésével másutt még nem igen találkoztam. Ezek között a legérdekesebb és említésre leginkább érdemes az úgynevezett ,,Ala Materna“ (anyai szárny), amelynek célja az, hogy azoktól a szülőktől, akik gyermekeiket bármi okból nem tudják felnevelni, a gyermeket elviszik és felneveltetésükről 12 éves korukig gondoskodnak: a gyermekek felneveltetését ingyen látják el, ha a szülők fizetni nem tudnak, akik azonban tudnak fizetni, természetesen fizetnek is. Külön tartják a nemi betegségben szenvedő szülők gyermekeit és azok eltartásáról és neveléséről jótékony alapítványok kamataiból gondoskodnak. Van egyesület, amely a kórházban fekvő szegény betegek hozzátartozóit látogatják meg és szükség esetén azoknak a segítéséről gondoskodnak, egy másik egyesület tagjai a kórházban fekvő szegény betegeket látogatják meg és kívánságukhoz képest egyes olyan apróbb szükségleteikről gondoskodnak, amelyeknek teljesítése az ingyenes kórházi ápolás keretében nem lehetséges. Van azután id. olyan egyesület is, akiknek tagjai azokat a szegény elhunytakat kisérik el utoló útjukra, akiknek sen ki hozzátartozója nincsen. A gyenge, beteges gyermekek üdültetéséről is gondoskodnak, erre a célra a tenger mellett nagy üdülőtelepeket létesítettek és az arra rászoruló gyermekek üdültetése ezeken a telepeken megszakítás nélkül egész éven át történik. Maga Milánó városa erre a célra évenkint 8,000.000 lírát fordít. Ami a zárt intézeteket illeti, ezek igen nagy számban vannak Milánóban és pedig legtöbbnyire a magán - jótékonyság keretében működnek, egyesek hozzájárulásából, vagy pedig nagy alapítványok kamataiból fedezik kiadásaikat, de a hatóság mindenütt scgitőleg lép közbe, ahol erre szükség van és a hatóság által elhelyezettek tartásdijait megtéríti. A számos nagy szociális intézmény közül rövid milánói tartózkodásom ideje alatt csak néhányat tekinthettem meg, de ezeknek a megtekintése is fogalmat ad arról a felfogásról, amely e tekintetben Milánó város hatóságát és lakosságát jellemzi. Az árvaházak között egyike a legnagyobbaknak Boroméi Szent Károly állal 1575-ben alapított óriási nagy- területen fekvő leányárvaház. Három nagy udvara és külön nagv kertje van, maga az intézet régi boltíves építkezés, magas és tágas helyiségekkel; ebédlője inkább egy hatalmas templomra emlékeztet és széles, ragyogóan tiszta folyosói szinte meglepetésszerűen hatnak a szemlélőre. Összesen 270, részint egész árva, részint félárva növendéke van az intézetnek; a gyermekek tiz csoportra oszlanak és minden egyes csoportnak külön vezetője van. Az egyes csoportokat egész napon át külön foglalkoztatják és iskoláztatják az árvaház külön iskolájában, a növendékek csakis az étkezőben és az intézet külön templomában vannak együttesen. A növendékeket 6 éves kortól 17 éves korig tartják az intézetben és akkor elhelyezésükről gondoskodnak. Az árvák részére a tenger mellett külön üdülőtelep van, ahová 50-es turnusokban küldik egész éven át az arra rászoruló gyermekeket. A hálótermekben az ágyak előtt minden gyermeknek megvan a maga kis ládája, melyben a ruháját tartja és különösen megható az, hogv minden ládában megtalálható az árva gyermek szülőinek az arcképe. Hasonló nagy árvaház a fiuárvák részére Mária Terézia által alapított intézet, amely-ben 350 árva neveléséről gondoskodnak. Az árvaház szervezete nagyjában 'megegyezik a leányárvaház szervezetével. A leány- és fiuárvák nevelésének a költségeit az árvaházak nagy alapítványainak a kamataiból, egyesek állandóan biztosított hozzájárulásaiból fedezik, a város maga csak az általa beutalt árvák tartásdijait téríti meg. Ezen a két nagy árvaházon kívül sok kisebb egyesületi árvaház van Milánóban 50 —80 férőhellyel, ezeknek a költségeit azonban kizárólag az árvaházakat fenntartó egyesületek fedezik. A szegények elhelyezésére is több intézmény szolgál, ezek közül a legnagyobb a város külső részén, a Via Bagginán fekvő és egy egész külön városrészt képező intézmény, az Antonio Tolomeo Trivulzio herceg által alapított öregek háza: Pio Albergo Trivulzio per V nostri vecchi. A herceg 1766-ban végrendeletileg hagyta palotáját a szegényekre, maga a palota 1800 óta áll a szegények elhelyezésének a rendeltetésére, de azóta folyton uj épületrészekkel bővült, amelyek egy nagy, hatalmas udvar körül helyezkednek el. Az intézet állandó terjeszkedését igazolja, hogy inig 1906- ban az intézetben elhelyezett ápoltak száma 935 volt, ma 2150 szegény nyer ott elhelyezést. Az intézetben kiilön- külön osztályokban elhelyezve férfiak és nők, egészséges ápoltak, betegek (tüdőbetegek kivételével) és gyógyíthatatlanok nyernek elhelyezést. A gyógyíthatatlan betegek tartásdiját kivétel nélkül a város fizeti, 1200 ápolt ápolási diját, napi 10 L 50 c-t, a város téríti meg, 850 ápoltat az intézet alapítványainak kamataiból az intézet maga tart el és 100 ápolt után hozzátartozóik, vagy maguk az ápoltak fizetik a tartásdijat. A kapuhoz közel, az egyik falon ez a felirat van: Pulsate et aperiatur vobis. Maga áz intézet a modern technika vívmányainak szem előtt tartásával van berendezve, van központi fűtés, mindenütt hidegvíz, melegvíz, vannak külön foglalkoztatók az egyes iparágak szerint az egészséges ápoltak részére, vannak nagy társalgók, dohányzók, külön foglalkoztatók a nők részére, biiffék, nagy konyha, mosódák, szárítók és külön kenj-érsütőde, ahol az ápoltak részére különféle kenyeret sütnek, amint azt egészségi állapotuk megkívánja. Az intézetnek két nagy ebédlője van, az egyikben 700, a másikban 150 ápolt étkezhetik. A templomot úgy építették meg, hogy annak felső része közvetlen kapcsolatban van a gyógyíthatatlan betegek termeivel, úgy, hogy az istentiszteleteket a betegek mindnyájan együtt hallgathatják. Az egyes helyiségekben érdekes feliratokkal találkozunk, igy a Imiiében, ahol az ápoltak tízórait és uzsonnát kaphatnak, a mostani pápa fogalmazta meg ezt a feliratot: „Az étvágy adja meg az izét az ételnek“. A dohányzóban ilyen feliratok vannak: „Sohasem szabad addig lenyugodni a napnak, amig valakire haragszunk“, vagy „Ne veszekedjünk, mert mindnyájan testvérek vagyunk“. Az intézetnek 135 női, 55 férfi világi alkalmazóija van, azonkívül van 44 apáca, 13 orvos, 8 hivatalnok és 2 pap. Az intézetben egy év alatt kb. 600 ápolt hal meg, átlag 74 éves korban lépnek be az intézetbe és 4 évig maradnak benn. A legöregebb ápoltjuk 97 éves. Tüdőbetegeket a szegények házában egyáltalában nem vesznek fel. A szegény tüdőbetegek részére Milánótól 16 km. távolságra, 184 m. a tenger színe fölött, a L’Ospedale Sanatorio Vittorio Emanuele III. del Comune di Milano cimü intézet áll rendelkezésre, amely vasúttal körülbelül húsz perc alatt érhető el a milánói északi pályaudvarról a Garbagnate állomásig. Az intézet 750.000 m2 területen fekszik, melyből 32.500 m2-t az épületek foglalnak el 20 csoportban, 100.000 nr terekre és utakra esik, 40.000 m2 kertekre, 500.000 m2 fenyőerdőre és 77.500 nr konyhakerti termelésre. Összesen 900 ágy áll a szegény tüdőbetegek rendelkezésére és pedig 212 kórterem van, amelyek közül 48 teremben 8 ágy, 4 teremben 5 ágy, 98 teremben 4 ágy, 32 teremben 2 ágy, a többi teremben egy-egy ágy van. A gyermekek részére külön kórtermek vannak. Van azonkívül egy másik nagy szegényház a városon kívül Cesaro- Bosconeban, szintén nem messze Milánótól, nagyobbára a gyógyíthatatlan betegek részére, de általánosságban véve ide mindenkit felvesznek, aki másutt elhelyezést nem talál. Ezidő- szerint az intézet — amelynek neve: Ospizio S. Faniglia per Incurabili — 1052 ápoltat gondoz. Az intézetet mon- signore Don Domenico Pogliani alapította és ez az intézet is folyton bővül. Az ápoltak: férfiak, nők és gyermekek, létszámuk a következőképpen oszlik meg: 244 hülye, 57 paralizis- ben szenved, 223 tehetetlen öreg, 140 epileptikus, 54 vak, 77 nyomorék, 67 süketnéma, 141 beteg és 49 hadiárva. Az intézet majdnem kizárólag jótékony adományokból tartja fenn magát, vezetője egy pap, kinek az adminisztrációs teendőkre egy alkalmazottja van. Az intézet évi fenntartási költsége 1,500.000 lira, melyből Milánó városa kb. 150.000 lírát fedez. Érdekes intézménye Milánónak az a hatalmas kerti iskola, amelyet La Scuola all’ aperto al Trotter címen kizárólag maga a város tart fenn a tüdőbetegségre hajlamos és tüdőbeteg gyermekek részére. Ez az intézmény is néhány év alatt rohamosan fejlődött. Nyáron 2400 gyermeket hoznak ide reggelenkint erre a célra beállított külön autóbuszokon és este hazavi- szik őket, minden gyermeknek megvan a maga külön széke, amelyen pihennek kinn a szabadban. Maga az iskola Milánó város régi lóversenyterén létesült 128.000 m2 területen, a személyzeti, gazdasági és elkülönítő helyiségeken kívül 10 egymástól távoleső pavilion van, amelyek mindegyikében 4 tanterem, külön ebédlő és tussok vannak. Minden pavilion egy nagy olasz ember nevét viseli és minden pavillonban egy-egy tanterem egy- egy elesett hős nevét viseli, kinek az arcképe a király és Mussolini arcképe között levő feszület alatt foglal helyet és az arckép alatt a hős nevén kívül annak érdemei is fel vannak sorolva. A pavillonokon kívül van egy nagy szabadfürdő, melynek mérete 60 X30 m, azután külön nagy pavillonok vannak, amelyeknek északi oldala teljesen be van üvegezve, déli oldaluk pedig teljesen nyitott, hogy a gyermekeknek télen is legyen módjuk napfürdőt venni. Az egyes pavillonok között kis szökőkutak vannak, amelyeknek nemcsak az a céljuk, hogy díszül szolgáljanak, hanem ezek úgy vannak elkészítve, hogy napfürdők vétele után a gyermekeket itt leöntözik. Ha csak az idő megengedi, a gyermekek iskoláztatása és foglalkoztatása mindig a szabadban történik. Az iskolának külön temploma is van. Egy egész délutánt szántam még a város régi nagy kórházának, az Os- pedale Maggiore megtekintésére, melynek méreteiről fogalmat alkothatnak abból az egy adatból, hogy egyik utcai főhomlokzatának a hossza 267 méter. A kórházban 3000 beteget ápolnak, akiknek tartásdiját a kórház alapítványának a kamataiból fizetik. Ezek a kamatok azonban sok egyéb jótékony cél fedezésére is szolgálnak, pl. a nemi betegségben szenvedő szülők gyermekeinek eltartására és amennyiben az egyéb jótékony intézmények ezeknek a kamatoknak túlságos nagy részét vonják el, az ápolási költségek deficitjét a város vállalja. Egyébként az intézet területe rendkívül nagy, óriási udvarok és utcák osztják többfelé. A régi nagy épület meliett egymásután létesültek az uj kórházi épületek, melyeknek legnagyobb részét egyes milánói gazdag családok alapítványaiból létesítettek családok alapítványaiból létesítették zatán büszkén hirdeti a felírás, hogy kinek az adományaiból épültek. A kórház a modern hygiénia minden lehető berendezésével egyenes látni- valósága a városnak, de alapos megszemlélése napokat vesz igénybe. Úgy ez az óriási méretű kórház, mint Milánó többi kórháza is a szociális intézmények között foglalnak helyet, mert a kórházi ápolás általánosságban véve ingyenes és kórházi célokra a város polgársága jelentékeny anyagi eszközöket áldoz. Milánó szociális intézményei általánosságban véve, a maguk nagy számával és sokféleségükkel lehetőséget nyújtanak arra, hogy a város nagy gazdagsága és az erős munkához hozzászokott lakosságának nagy áldozat- készsége mellett minden arra rászoruló embertársukon segítsenek, mert annak a keresetnek nagy részét, amelyet a lakosság kitartó és szorgalmas munkájával kiérdemel, szegényebb embertársaik támogatására és jól megalapozott, nagy szociális intézmények létesítésére fordítják.
