Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-19 / 3. szám
ZU BUDAPEST 1929 január 19. Ady a városházán Néhány napon belül megérkezik a városházára a jóváhagyott költségvetés. A főváros költségvetési éve tudvalévőén december 31-ével lejárt és ha a törvény rideg szavait nézzük, most tulajdonképpen ex-lex van a városházán. Ezzel az ex-lex- szel azonban senki sem törődik, lévén a tavalyi és ezévi költségvetés között alig valami különbség. A pénzügyi ügyosztály mindaddig, amig az ezévi költségvetés jóváhagyása le nem érkezik a belügyminisztériumtól, az elmúlt évi költségvetés alapján kormányozza a városházát és kapcsolt részeit. Értesülésünk szerint különben a pénzügyi ügyosztály állandóan figyelemmel kíséri a költségvetés útját a miniszteriális bárókban és megállapította, hogy a főváros költség- * vetésének hatalmas aktarengetege már megjárta a pénzügyminisztériumot és a legutóbbi napokban visszakerült a belügybe. A pénzügyi ügyosztály úgy tudja, hogy a költségvetést Scitovszky belügyminiszter néhány napon belül ellátja jóváhagyó aláírásával és azt le- kiildi a városházára. Ki lesz a Vegyészeti Intézet uj igazgatója? A tanács múlt heti ülésében Rőzsényi Ivánt, a Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszer- vizsgáló Intézet igazgatóját és Béhm Lászlót, ugyanezen intézet aligazgatóját, akik kitöltötték teljes szolgálati idejüket, nyugdíjazta. Az intézmény két vezető állásának betöltése ügyében Vájná tanácsnok a legközelebbi napokban már előterjesztést tesz a tanácshoz, hogy a pályázat kiírható és a választás megejthető legyen. Folyondár és Vércse. A tanács egyik ülésében tudomásul vette a fővárosi Közmunkák Tanácsának azon határozatát, amely szerint a legutóbbi időkben két újabb, eddig névtelen utcát ruházott fel utcajelző táblával a Döbrentei- téri urak bölcsessége. Az egyik eldugott budai hegyvidéki utcácska a Folyondár- nevet, a másik a Vércse- nevet kapta a diszesnek egyáltalában nem monható keresztelői ünnepség alkalmából. Hogy mi köze egy utcanévnek a folyondárhoz, azt még csak meg tudjuk valahogy magyarázni, lehet, hogy egy kacskaringéé utcácskáról van szó, az sincs kizárva, hogy az ott épülő villák kerítéseit folyondár díszíti, bár meg vagyunk győződve arról, hogy a Közmunkák Tanácsa csak térképen járt eddig a Folyondár-uteában, a valóságban sohasem. A folyondár-nevet még el tudjuk viselni valahogy, de a vércséről való elnevezés ellen az eddig névtelen utcának esetleges lakói nevében a legélénkebben tiltakozunk. A vércse egyáltalában nem tartozik a szimpatikusabb madarak közé és a Vércse-utca lakói joggal mondhatják el, hogy önhibájukon kivül megbélyegezte őket a főváros tanácsa, amikor ilyen csúnya röpülő madárról nevezte el a ház utcáját. Általában azt látjuk, hogy az utcaelnevezések körül még nagyobb a kháosz, mint valaha. Van ugyan egy közmunkatanácsi határozat, hogy az elszakított városokról és megyékről nevezik el elsősorban az uj útvonalakat, do tudomásunk szerint se Folyondár-város, se Vércse-megye nem leledzett a békebeli Magyarország területén. C z a b a 1 a y Kálmánnak, a tanács kitűnő alelnökó- nek volt néhány évvel ezelőtt az az okos terve, hogy általában rendet teremtenek a budapesti utca-elnevezések között, az idejétmulta utcaneveket átcserélik és bizonyos rendszert hoznak be az ezután következő elnevezésekbe. A terv azonban csak terv maradt, Budapesten egyre több a folyondár- és vércse- féle semmitmondó utcaelnevezés, nem is beszélve a személynevek azon áradatáról, amelyekkel a derék tanács zuhatag- ként árasztotta el a budapesti utcák jelzőtábláit. Nagyobbrészt idegenhang- zásu nevek diszitik ezeket az újonnan átmázolt jelzőtáblákat, amelyeknek néhai viselőjéről még a lexikon is alig egynéhány szóval emlékezik meg. Ideje tehát, hogy elővegyék a seprőt az utca- jelző táblák frontján és szüntessék meg azt az állapotot, hogy jelentéktelen emberekről nevezzenek el utcákat, és ha valamely elhunyt nagyságnak nincsen megfelelő protektora, az ötlethiánynak olyan csimborasszóit produkálják, mint amely a Vércse-utca frissen mázolt névtáblája mögött kuksol. Érdekes „irodalmi“ visszaemlékezéseket olvasunk az egyik napilapban, amelynek során Ignotus nevezetű tró és szerkesztő mondja el, hogy ő a háború alatt a székesfőváros tisztviselőjeként működött Bárczy polgármester mellett. Az volt Ignotusnak, saját előadása szerint, a tisztsége, segítsen kigondolni, a polgármester honnan és mi címen tudjon pénzt előteremteni az irók és művészek számára, akik alól a háborúval egyenesen kiszaladt a világ és rémülten álltak a semmi előtt. Az alap azonban hamarosan kimerült és mikor egyszer „a legszorgalmasabb kliens“, Ady Endre újból jelentkezett, fent- nevezett Ignotus ur már nem tudott módot a polgármester számára. A jószivü Bárczy tiz percig töprengett és törte a fejét, mígnem mégis csak eszébe jutott valami, amire még Ignotus ur is megdöbbent és kiszaladt a száján, hogy „ez túlságosan megalázó volna“. „Hagyja el — rántott egyet a vállán Bárczy és nihilistán nézett maga elé — nincs az a megalázó forma, amiben Bandi pénzt el ne fogadna.“ Ennek az újságnak nem sok köze van az irodalomhoz, — nem is akarjuk, hogy sok köze legyen — és nem Ady szempontjából nézzük az ügyet, hanem az Ignotus szerint nihilistán maga elé néző Bárczy István Önagyméltóságát vizsgáljuk néhány pillanatig. A halott Ady Endrét nem teszi kisebbé a főváros akkori polgármesterének heg jegyzése, amelyet még Ignotus Hugó sem vet papírra, noha az ő cinikus mivoltához kétség igazán nem fér. Arról se beszéljünk, hogy Ignotus urat, mielőtt nem túlságosan dicsérendő módon elhagyta a budapesti városházát, hivatali működése ideje alatt kötelezte a hivatali titoktartás és a Nyugat szerkesztőjét Ady Endrének és Bárczy Istvánnak ezen kapcsolatáról Írott megemlékezésében az ildomosság nem is, de a hivatali titoktartás mindenesetre kötelezte volna. Álljon azonban itt néhány szó arról, hogy Budapest egykori polgármestere, amikor pénzre volt szüksége, tudott pénzt szerezni, ha nem is arra a célra, hogy szegény, nyomorult és haldokló Ady Endre számára a város polgármesteréhez és a költő nagyságához mért segélyt utaltasson ki, hanem a saját telkeire és egyéb ingatlanaira. Igen, tudott Bárczy kölcsönért menni a bankba, ha önmagáról és nem Ady Endréről volt szó. De nemcsak kölcsönvenni, hanem kölcsönadni is tudott, gondoljunk csak a kvarclámpán nett fényére, melyeknek gyógyító sugarainál a nincstelen tüdőbetegek helyett a polgármester ur privát ismerősei süttették még kreolabbra amúgy is kreol arcbőrüket. Óh, tudott Bárczy nagylelkű lenni, tudott adni, ha akart ...és tudhatott volna Ady Endrének az Ignotus által jelzett alkalommal is többet juttatni, pláne, ha abban az időben véletlenül asztalfiókjában hevert még a budapesti hentesek adománya a szegények számára, az a különös adomány, amelyről és egyéb dolgokról annak idején annyi szó esett a városháza folyosóin és a lapok hasábjain. A költő halott, az egykori polgármester ma fáradt öregember, aki de messzire van attól, hogy valaha csak polgármesterjelölt is lehessen. Nem is hoztuk volna újra felszínre ezeket a rég elfeledett dolgokat, ha a nagy Hugó határt tudott volna szabni Ízlésének és nem emlegetett volna olyan dolgokat, amelyek arcunkba szalasztják a várt. Azt hisszük, hogy az egész mesemondás csak arra volt jó, hogy a feledékeny emberek visszaemlékezzenek arra az időre, amikor egy Ignotus lótumfac lehetett Budapest polgármestere mellett! A költő nyugodjon sírjában: ha nemsokára a főváros tiszteletéből és nemes elhatározásából gyönyörű síremlék jelzi majd halhatatlanságát a késő századoknak: lesz krónikása a jövő időknek, aki megemlékezik az Ady Endrét megalázó és meggyalázó városházáról és arról a másik városházáról, amely tizenöt évvel később grandiózus síremlékkel magasztalja Ady Endre fájdalmas emlékét... Rupp László lett a kerületi elől» járók értekezletének elnöke. Dr. Szalag Sándornak, a II. kerület érdemes elöljárójának nyugdijbavo- nulása alkalmából megürült a kerületi elöljárók értekezletének elnöki tisztsége. A kerületi elöljárók értekezlete legutóbb a megüresedett tisztségre egyhangúlag Rupp Lászlót, a VI. kerület elöljáróját választotta meg. Az elöljárók értekezletének ezt az elhatározását a polgár- mester külön rendeletben vette tudomásul. Örömünket fejezzük ki, hogy Rupp László lett az elöljárók uj vezére. Az ő nagy tudása, kitűnő gyakorlati érzéke garancia arra, hogy a kerületi elöljárók közös ügyeikben ezentúl is megfelelő szakavatottsággal fognak eljárni. A szerkesztő ur cilindere. Érdemes laptársunk, a Budai Napló, mint az egy ilyen jó öreg budai újsághoz illik, jubileumot ül és azok a derék spiszek, akik a Duna jobboldalán születtek és ott élik le földi pályafutásukat, felhasználják az alkalmat, hogy ha pénzzel nem is, de figyelemmel, szeretettel és az öregedő emberek vérében kellemes bizsergetést keltő borocskával ünnepeljék túlságosan nagy szenzációkban tiem igen bővelkedő életük hűséges krónikását. A fentnevezett krónikást különben Viraág Bélának hívják, akit, megkülönbözie- tendő a többi Virág nevezetű íródeákoktól, a Jaskula előnévvel tiszteltek meg, valamikor régen, még a kiegyezés előtt. Jaskula-Viraág Béla barátunk tehát, aki elmaradhatatlan tósztolója a vízivárosi, tabáni és krisztinai vendéglők külön helyiségeiben rendezett politikai és egyéb banketteknek, vidáman ül a huszonötéves Budai Napló jubiláló kalamárisa mellett, rakosgatván maga körül a gratuláló leveleket és egyéb miegymást, amivel egy öreg budai lapszerkesztőt a régi jó szokásokhoz híven ilyen alkalmakkor fel illik keresni. A budai célokért hevülő újság legutóbbi számában egynémely ilyen ajándékok fölött beérkezésük sorrendjében szemlét tart, és mi sem tartjuk fölöslegesnek, hogy egynéhány ilyen ajándékról a pesti oldalnak is beszámoljunk. Azok között, akik a szerkesztőt, üdvözölték, külön említésre tarthat, számot Kutyik bácsi, a ,.stoppolás nagymestere.“ Kutyik János mester, aki Budán — hogy a Budai Naplót szóról-szóra idézzük, — a Kut-utcában kezdte az iparművészeinek ezt a nemét kultiválni, azt oly tökélyre vitte, hogy a különféle szabóegyesületek és testületek áttelepítették Pestre a Kishid- utcába, hogy közelebb kapják... A derék öreg szerkesztő, úgy látszik, régebbi idő óta nem járt Pesten, mert nem tudja, hogy a legutóbbi emberöltőben a Kishid-utca nevet cserétl. Fentnevezett Kutyik mester iskolát is nyitott a Kishíd-utcáiban, ő most Pesten a stoppolási igazgató. Ám azért nem feledkezett el Budáról, a Budai Naplóról és Vi- raág Béláról sem, akinek „egy fe- keteszemü, bájos leány tanítványa által“ hatalmas virágcsokrot küldött. Vannak azonban prózaibb lelkek is, akik az ajándékozás terén az éleinek komolyabbik felét nézik. Ezek közé tartozik kedves bátyánk, Egán Ede miniszteri tanácsos is, aki fehér fürtjeit meghazudtoló frissességgel táviratozott régi barátjának, azt kérvén, hogy fogadjon el tőle eddigi igaz Írásai jutalmául és emlékéül egy uj cilindert. A szerkesztő ur táviratilag válaszolt: ,J3zives üdvözléséért hálás köszönet, fejbőség 59.“ A magunk részéről mindezek után melegen üdvözöljük az öreg „sajtó-kertészt", ahogy a nem éppen kicsiny fejnek örvendő Viraág Béla a jubileuma alkalmából elnevezte önmagát és azt kérjük a jó Istentől, hogy még sokáig éltesse őt az Isten uj cilinderében megfelelő fej és torokbőséggel, minden jó budaiak örömérel Standard>bHlectyüxeitel világszerte legjobban bevált irodákban, otthon és utón cgya.ánt legalkalmasabb ajándék Felhívásra díjmentesen vételkénys2er nélkül bemutatjuk Budapesten és vidéken 18 havi részletfizetésre Is kapható REMINGTON ÍRÓGÉP RT. BUDAPEST, VI. KE«., ANDRÁSSY-ÚT 12. SZÁM. TELEFONI TERÉZ218—09, LIPÓT 975—20.
