Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-11-17 / 45. szám
1928 november 17. UJJBUDABEST 3 Borzalmas állapotok a városrendezési ngyoszlályban Miért nem jelölt ki telket a városrendezési ügyosztály a kelenföldi tüdőbeteg-diszpanzérnek? — Százharminc százalékkal nőit az ügyosztály munkája, harmincöt százalékkal csökkent a tisztviselők száma, úgy hogy a városrendezési ügyosztályban másfélszer annyit dolgozik ma mindenki mint békében — A mérnöki ügyosztályok létszámszapo- ritási kérelme még mindig elintézetlenül hever a belügyminisztériumban — Az Uj Budapest tudósítójától — A közigazgatási bizottság hétfői ülésén Csordás Elemér dr. tiszti főorvos élesen megtámadta a főváros műszaki igazgatását, amely hosszabb idő óta nem jelölt ki telket a Budán létesitendő tüdőbeteg-diszpanzér céljaira. A támadás nagy izgalmat váltott ki úgy a városházán, mint a sajtóban és ezért az Uj Budapest fontosnak tartotta, hogy az ügy kulisszatitkait a nagy nyilvánosság előtt tisztázza. Természetszerűleg nem kivánunk elébe vágni a polgármester által már megindított vizsgálatnak, csupán azokra az okokra fogunk rámutatni, amelyeknek egyik ki- rivó következménye volt a tüdőbeteg- diszpanzér telke ügyében felmerült tagadhatatlan késedelmeskedés. A főváros tanácsa ez év március 22-én tartott üléséből felhivta a városrendezési ügyosztályt, hogy a Kelenföldön létesitendő diszpanzér céljaira a körönd közelében 120—140 négyszögöles telket jelöljön ki. Az erre vonatkozó tanácsi határozat április 7-én érkezett az ügyosztályba. Május 22-én a közegészségi ügyosztály megsürgette az aktát, kérve a telek kijelölését. Az ügyosztály a kérelemnek nem tudott eleget tenni, mert a tüdőbeteg-diszpanzér céljaira alkalmasnak mutatkozó egyetlen fővárosi telek, a Herz és Bäumel - féle, nem fekszik olyan épitési övezetben, amelyen az épitési szabályzat megváltoztatása nélkül egyemeletes házat lehetne építeni, de különben is a telek részben tartalékban volt a Bár-Madas-féle református leányinternátus céljaira (amit időközben más telken helyeztek el), részben kórház céljára, amelyre a közegész-' ségi ügyosztály a Kelenföldön telket kért szintén. Közben rövid utón megérkezett a városrendezési ügyosztályba a közegészségi ügyosztály azon értesítése, hogy a kelenföldi diszpanzérnél sürgősebb a VII. kerületi, lakottabb hely közönségét magába foglaló, diszpanzér. Az ügyosztály ily körülmények között természetszerűleg az utóbb érkezett kérelmet vette elő, a kisajátitó bizottság junius 13-án tartott ülése elé terjesztette a Dohány-utca 30. számú 254 négyszögöles teleknek 153.000 pengőért az ellen, hogy őt bátyámnak neveztem, kijelentvén, hogy öreg a nagyapám, mert ő még nem bátyja senkinek sem. Ezt ezennel el is ismerem. A másik helyreigazítás azon megjegyzésemre vonatkozik, hogy a Wolff-féle névnapi vacsorán nem jelentek meg az üzemigazgatók. Több üzemigazgató fordult hozzám azzal a kéréssel, írjam meg, hogy ők azon egyszerű okból nem mentek el a névnapi vacsorára, mert nem hívta őket senki. Ha hívták volna őket, szívesen elmentek volna, mert saját személyüket illetően megtisztelve érezték volna magukat ... — Ezt a reklamációt ezennel továbbítom, Nagy Ferihez! De hallom, szintén Feri barátom buzgól- kodik Sipőcz névnapi estje körül. — TJgy van, szerkesztő ur. Hétfőn, november hó 19-én este 8 órakor a polgármester névnapja alkalmából teaestély lesz a Gellért nagycsarnokában. Az estélyen ugyan senki sem fogja a szentekhez hasonlítani Budapest népszerű polgármesterét, de mindenki ott lesz, aki őt szereti és tiszteli. Ebben az esetben pedig el sem fér a sok ember a hatalmas csarnokban. Jelentem még, hogy Kozma Jenő névnapja alkalmából a Budai Vigadóban volt vacsora, csütörtökön este fél kilenckor, e vacsora ünnepi momentumait már megírták a napilapok, és igy én csak annak megállapítására szoritkozhatom, hogy Jenőt nagyon szeretik Budán. — Meg is érdemli! A viszontlátásra, kedves dr. Városházy! — Ajánlom magamat, szerkesztő ur! való megvásárlását, amit úgy a kisajátitó bizottság, mint még a törvényhatósági bizottság az utolsó nyári közgyűlésen elfogadott. Abból a 300.000 pengőből, amelyet a tiszti főorvos mint a tüdőbeteg-diszpanzérok épitésére tartalékolt összeget jelölt meg a közigazgatási bizottság hétfői ülésén, tehát már csak 147.000 pengő maradt, amiből a Dohány-utcai diszpanzér építése el sem kezdhető, még kevésbbó vásárolható telek egy újabb diszpanzér céljaira a Kelenföldön. A városrendezési ügyosztály tehát nem járt el és nem intézkedett lassabban a kelenföldi diszpanzér-telek ügyében, mint ahogy általában a „sürgős“ jelzéssel ellátott akták ügyében eljárni és intézkedni szokott. Egy pillanatra sem tagadható azonban, hogy ez az eljárás és intézkedés minden körülmények között sok késedelemre, emiatt rengeteg kifogásra és szemrehányásra adott okot. A kelenföldi telek-ügy csak egy láncszem a szemrehányásoknak, az elégedetlenségnek, a türelmetlenségnek abban a végtelen láncolatában, amely a városrendezési ügyosztályt minden vonalon nem alaptalanul illeti. Ha nézzük a telekrendezések, a telekkitiizések, a bérleti ügyek, az épitési engedélyek elintézésének lassúságát, akkor rá kell jönnünk arra, hogy a városrendezési ügyosztály mai szervezetében organikus hibák vannak, beteg az egész test és a gyógyítás nem várathat már soká magára, ha az ügyosztály munkaképességét a teljes megsemmisüléstől meg akarjuk óvni. Sipőcz polgármester néhány szóval már jelezte a közigazgatási bizottság hétfői ülésén, hogy mi a baj. Megmondjuk mi is két szóval: kevés a személyzet. Ezzel szemben rengeteg, sőt egyre nő a munka. Az épitési engedélyeknél, főleg a budai oldalon, az a helyzet, hogy épitési engedély megadásánál a lakhatási engedély megadását már feltételezetten attól teszik függővé, hogy időközben be kell szerezni a telekrendezés, illetőleg a szabályozás igazolását. Ettől függ ugyanis az adómentesség engedélyezése. A legritkább eset azonban, hogy idejére készen legyen a telekrendezés, emiatt késik az adómentesség engedélyezése, nem egyszer el is marad. Ha még hozzávesszük, a hivatalos néven F. alosztályként szereplő mérnöki személyzet egyébirányu munkásságát, a vagyonleltári dolgok felügyeletét, a bérleti ügyek intézését, amiben benne foglaltatnak a haszonbérleti, az ipari bérleti és a gazdasági bérleti dolgok, és figyelemre méltatjuk azt a körülményt, hogy az F. alosztály egész személyzete kora reggeltől a késő esti órákig naponta a legerősebb munkát fejti ki, nem kétséges, hogy a hiba nem a személyekben, hanem a rendszernek csúfolt rendszertelenségekben van. Mint a városrendezési ügyosztálynak a létszámszaporitás ügyében a tanácshoz még 1927 márciusában intézett jelentése kifejti, az elintézendő akták száma az ügyosztályban nőttön-nő. 1913- ban 21.727 aktát, 1914 első felében 11.136 aktát intézett el az ügyosztály. A háború alatt az építkezési tevékenység csökkenése miatt természetszerűleg csökkent az elintézendő akták száma is, de 1926-ban 22.221, 1927-ben 24.725, 1928. év első tiz hónapjában 25.197 aktát intéz el a városrendezési ügyosztály, amelynek folyó évi munkássága rekord lesz az év végére, az elintézett akták száma felül lesz a 30,000-en. Tekintetbe kell venni, hogy amig a békeidőkben a fel- zeteket külön iktatták és ezáltal 40 százalékkal szaporodott az elintézett akták száma, ma már minden elintézett aktát csupán egyszer iktat az ügyosztály, ugy- annyira, hogy az aktaszaporulat a békéhez arányitva kerek 100 százalékosnak vehető. Nézzük ezzel szemben, hogyan állunk a személyzet csökkenésével. 1914-ben a B. alosztályban 11, a C. alosztályban 13, a D. alosztályban 22, az E. alosztályban 17, az F. alosztályban 5 műszaki alkalA főváros ! Szív- és legkedveltebb | vérbetegek gyógyintézete | külön osztálya Dr. PAJOR HP szanatórium és vizgyógyintézet KP BUDAPEST, Vili., VAS-U. 7. Ngijwy Kizárólacg a FANSZ tisztviselői élvezik az 55 éve fennálló LUSTIG EDE cégnél Rákóczi-ut 2 azon rendkívüli kedvezményt, hogy a legszigorúbb értelemben vett kirakati, tehát készpénzárak mellett bal nőnapi lolyöszamlabilell kapnak. Úri és női fehérnemüek, kötött áruk, ágy,- asztal- és minden más vászon- nemű, esernyők, cérna-, selyem- és gyapjuharis- nyák legolcsóbb bevásárlási forrása. kxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx^ ^Mí>MkAAAAAAAAAAAXA/^ STELLA CIPŐKERESKEDEL^II RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VII., KIRÁLY UCCA 57. TELEFON: JÓZSEF 321—73. A fővárosi alkalmazottak beszerzési forrása Állandóan nagy raktárt tartunk elsőrendű női-, férfi-, gyermek-, uxus-, sport-, vadász-és strapacipőkben, továbbá házi-, tenniszcipőkben és szandálokban. Nagy választék: külföldi női diváthócipő, valamint férfi- és gyermek hó- és sárcipőkben, divatszinü la selyem- és flor- harisnyák és zoknik. 4 havi hitel! Mérsékelt áraki ^i/vvvYvvvYvyvvYYVvy^ ÜVEGBETON KEPPLE& SZABADALMA mázott ja volt az ügyosztálynak, összesen tehát 68. Ezzel szemben jelenleg 41 műszaki alkalmazott dolgozik, vagyis amig az elvégzendő munka, még pedig a közönség által állandóan sürgetett, a békearányokat meghaladó minőségű munka 100 százalékkal emelkedett, addig a személyzeti létszám harmincöt százalékkal fogyott. A helyzet tehát az, hogy egy a városrendezési ügyosztályba beosztott mérnök vagy egyéb műszaki képesítéssel rendelkező tisztviselő százötven százalékkal végez kevesebb fizetésért több munkát, mint amit a békében teljesített. Ezek a borzalmas, mondhatni botrányos állapotok, amelyeket a saját bőrén érez minden, a városrendezési ügyosztállyal bármilyen érintkezésbe jutó budapesti polgár, csak személyzet-szaporítással javíthatók meg. Az ügyosztály még az elmúlt évben azt kérte a tanácstól, hogy legalább 25—30 mérnöki képesítésű tisztviselővel szaporítsák az ügyosztály személyzetét. Erre vonatkozólag már határozatot is hozott a főváros törvény- hatósági bizottsága, a belügyminiszter azonban még mindig nem döntött a létszámszaporitás kérdésében. Ez a helyzet a maga rideg meztelenségében abban a városrendezési ügyosztályban, amely esztendők óta felelős vezető-tanácsnok nélkül működve a legárvább, a legelhagyatottabb és a legigaztalanabbul támadott ügyosztálya a tanácsnak! SOHASEM KELL FELHÚZNI a villamos „órát. Tájékoztatót küld : 6 RÁGTÁK TOttő-U. 26. TFX.: 414 91. Kellner és Sándor épület és vasszerkezeti lakatosok Budapest, IX, Tompa-u. 24 Telefon: József 410-65 ÍIIIIIII«illlllllllllll«llllllllll!lll«lllllllllll!!l«HI!lllillll"*HII>lllllllll«llll!ll| ÍShaku-Doi I művészi bronzcsillárok gyára | | és szoboröntöde | § ? | Budapest, | I IX. kér., Mester-utca 26. § A fővárosi alkal- I 1 mazottaknak 4-6 f § havi hitel kész- 1 1 'I' pénzárakon. 'I' 1 §§ Mintatermeinkben úgy pol- g | gári, mint luxuslakások ré- § j szére állandóan nagy vá- g i lasztékot tartunk. | Ílllllll#llllllllllllll#llllllllllllll«IIIIIIIIIIIIWHIIIIIIIIIIII|llllllllllllll#lllllllÍ