Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-07-28 / 29. szám
1928 julius 28. UJ BUDAPEST A Dentaria és a főváros. A városháza Károly-köruti frontján székel néhány esztendeje egy illatszerkereskedő cég, mely homlokán a Dentaria R.-T. nevet viseli. A cég a szakmában elég jó hírnévnek örvend és egyike a brans számottevő alakulásainak. Minden valószínűség szerint meg is érdemli a jó hírnevet, mert nem kétséges, hogy az üzletnek a részvénytársaság bo mezéibe burkolózó tulajdonosai igen jó összeköttetésekkel rendelkező úriemberek. A részvénytársaság igazgatósági tagjainak neveit nem tartottuk érdemesnek a céghivatalban megnézni, mert a mi szempontunkból teljesen mellékes, hogy. Fehérnek, vagy Feketének hivják-e őket. Elég az hozzá, hogy a Dentaria a háború lelépéses esztendeiben foglalta el mai helyiségét, hogy milyen utón és módon, azt nem ku- tatjuk, de ez már nem is érdekes, annyira régen történt a dolog. Köztudomású azonban, hogy abban az időben, amikor a cég mai helyiségeinek birtokába került, üzlethelyiségekben meglehetősen nagy hiány volt, különösen a Belvárosban, és akkoriban mindenki irigyelte az üzlethelyiségért a Dentariát. A részvénytársaságnak azonban sziik lett az üzlethelyiség és mert régi összeköttetéseit a városhoz nem vesztette el, illetőleg újakat sikerülhetett szereznie, újabb helyiségeket kapott a városházán. Ezek a helyiségek a Vásárpénztár emeleti helyiségei, amelyek a Károly-köruti front sarkának első emeletét foglalják el. A Vásárpénztár ugyanis, amelynek bankosztálya beolvad a Községi Takarékba, a Károly-körut és Ger- lóczy-utca sarkán levő földszinti helyiségeket megtartja, a felső nyolc- tiz szobáját pedig a Dentariának adja át. Ügy halljuk, hogy az átadás már a legközelebbi napokban meg fog történni, és erre vonatkozólag a Dentaria R.-T. és a főváros között a megfelelő megállapodás már létesült is. A magunk részéről sok szerencsét kívánunk a Dentariának az uj helyiségekhez, és csupán azt vagyunk bátrak illő szerénységgel kérdezni, hogy amikor a főváros százezer és százezer pengős béreket fizet még mindig magán- házakban elhelyezett hivatalai után, amikor a központi városházán egyre jobban összeszorulnak a hivatalok és a hivatalnokok, amikor legutóbb az automatikus telefon- központnak vagy a hitelnyilvántartónak csak hetekig tartó, verekedésnek is beillő tárgyalások után sikerült helyet szerezni: a véletlenül megürült vásárpénztári helyiségekbe miért nem hivatalokat telepítenek és miért adják ezeket a helyiségeket bérbe magánérdekeltségeknek. Mégis csak meg kell nézni a céghivatalban, hogy kik a Dentaria R.-T. igazgatósági tagjai ... lí 7 Sk 13 g O száraz utón való wKamhih» fénymásolás KUNSTÄDTER VILMOS, papim eműgy áros Központ: Vili., József-körút 7. Tel.: J. 300—58 _Oyar: VIU., Oonti-utca 38. Telefon: J. 308—33 Osieode kdvébóz legkellemesebb családi szórakozóhely Tulajdonos: GROSS ÖDÖN oki. mérnöl HLATKY JÓZSEF Budapest, VIII., József-körut 77. sz Telefon : J. 395—78. Magasépítés, ut-, vasút-, híd- és vasbetonépités vállalat. — Saját fuvar-, állvány- és anyagtelepe II., Horthy Miklós-ut 42. Tel. J. 425-91 FIÓKIRODÁK : Kecskemét,telefon 109, Gödöliő, Gr. Festettet) ut 9 Oildag és Greadag minden gép és motor számára több mint 4000 haza', ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arco-Top, Arco-Sealit, 7,Slk"Ü; fedő- és sz’gete ő anyagok, 10—30 évi élettartammal mmden'ajta tető számáia. ArCO °80 festék, 380 (ok Celsiusnak Vezérkép- I/IIJJ Q AMOÍIR Flapes!. IV. Feienc viselet: Aim 0it 1 *IJ”I» Józsei-rakpart 18. szám Alapítási év : 1892. Sürgönyeim : KUNSH1P. Telefon: József 361—23. r O Megkezdődött az Andrássy-ut lovas-utj-ának átalakítása. Az Uj Budapest azon cikksorozatában, melyben az elöljáróságok kívánságait sorolta fel az elöljárók nyilatkozatai alapján, Rupp László, a Terézváros éi’demes elöljárója, azon véleményének adott kifejezést, hogy az Andrássy-ut lovaglósétányát a legsürgősebben aszfaltozni kell. Javaslatát Rupp elöljáró azzal indokolta, hogy ma az automobilizmus korában lovasok alig járnak az Andrássy-uton, amelynek lovaglósétánya ősszel és télen süppedő sár, nyái'on pedig valóságos porfészek. Rumbach tanácsnok intézkedésére az ut- és csatornaépítési ügyosztály soronkiviil tárgyalás alá vette az Uj Budapest cikke alapján a Terézváros kívánságát, és annak teljesítésére sikerült még a folyó évi költségvetés keretei között megfelelő fedezetet biztosítani. Az Andrássy- ut lovaglósétányának aszfaltozását már megkezdték és az rövidesénél is fog készülni. Itt említjük meg, hogy az üg5rosztály elhatározta az Andrássy-ut, Bajza-utca és Aréna- ut közötti szakaszának átburkolá- sát. Az Andrássy-utnak ez a része még puhafa kockával van burkolva, amely idők múltával teljesen tönkrement. A Szent István-napi ünnepekre való tekintettel, amikorra az ügyosztály nem akar az Andrássy-uton nagyobb forgalmi akadályt támasztani, az átépítés csak augusztus utolsó napjaiban veszi majd kezdetét. A Bajza-utca— Aréna-uti szakasz átkövezésével az Andrássy-utról teljesen el fog tűnni a puhafa burkolat, az Andrássy- utnak a Vilmos császár-uttól az Operáig terjedő részén kemény fa burkolat van, amelyet tavaly hoztak rendbe: ez az útvonal marad az egyetlen faburkolatu útvonala a városnak, a ferenejózsefi idők szép emlékeként. GAZDASÁGI ÉLHET pipiII «■!■■■ 111 I g” A jövö Mién adjak ai hivataloson a Vósarpénztór bankosztaiyai a Községi Takaréknak Graiz Gusztáv lunar lesz a Macesii egyelem jogi fakultásán — Rendkívüli közgyűlésén alaglökdl emel a Vásárgdnzlár — A.z Uj Budapest tudósítójától — Noha a Községi Takarék közgyűlése már hetekkel ezelőtt megvolt, az uj intézet még mindig nem tudott a rendes kerékvágásba jutni. Még mindig elintézetlenek a belső személyi kérdések, amelyek egyformán izgalomban tartják a volt Egyesült Fővárosi és a Vásárpénztár bankosztályának a személyzetét. E pillanatban még csak annyi a bizonyos, hogj^ az uj intézet szinte kivétel nélkül átveszi az Egyesült Fővárosi teljes személyzetét. A Vásárpénztár bankosztályát illetően már döntés történt abban az irányban, hogy a teljes személyzet átkerül a Községi Takarék státusába. Döntés történt Gratz Gusztáv személyét illetően is. Gratz megvált az intézettől, és a legközelebbi hetekben a Pázmány Péter tudományegyetem jogi karára fogják kinevezni rendes tanárnak. Gratz egyetemi tanári kinevezése a most nyugalomba menő öreg egyetemi tanárok eltávozásával egyidejűén fog megtörténni. A jövő héten lesz a Vásárpénztár bankosztályának hivatalos átadása a Községi Takarék számára. A két részvénytársaság igazgatósága egy közös határnapot fog kitűzni, amely napig köttetett üzletek a Vásárpénztárt az attól a naptól kötött üzletek pedig a Községi Takarékot terhelik. A legközelebbi hetekben meg fogják tartani a Vásárpénztár rendkívüli közgyűlését is, amelyen hivatalosan bejelentik a bankosztálynak és a banküzleteknek a Községi Takarékhoz való távozását. A rendkívüli közgyűlés egyben alaptőke felemelést is el fog határozni, hiszen a bankosztály kivonulásával a Vásárpénztár betétei is elmennek. A Községi Takarék az első hatalmas betétet már megkapta: a húszmillió dolláros kölcsönnek Budapesten kezelt tranche-ét a Nemzeti Bank átutalta a Községi Takarék kezelésébe. Még a nyáron döntenek a VII. kerületi elöljáróság felépítése ügyében. Jelentette az Uj Budapest, hogy a VII. kerületi elöljáróság ügyében a tanács a pénzügyi és a középitési bizottság tagjaiból tizen- kéttagu bizottságot küldött ki. Ennek a bizottságnak, amelyben a pártvezérek is helyet foglalnak, lesz a feladata eldönteni, hogy az uj előljárósági épület felemelésére a Stabil R.-T. ajánlatát fogadják-e el, amely tudvalevőleg a Dob-utca, a Csengery-utca és a Hársfa-utca közötti telekkomplexumon kíván építkezni, vagy a felajánlott bérMűvészies és általánosan elismert legjobb minőségű fagyellentálló és vasbetétekkel ellátott műkőből készített Pálmatarlók Virágvázák Virágtartók Szökőkutak Kertipadok Ballustradok és egyéb különféle műkődiszitmények a legmesszebbmenő garancia melletti fagyellentálló, vasbetétekkel ellátott műkőből készítve Tervezi és készíti: BAUM L. szobrász Műterem és mintaraktár: BUDAPEST, VI., HERMINA-ÚT 41. SZ. Az „Angol-park" közvetlen közelében :: TELEFON : TERÉZ 229-51. Vidékre komoly érdeklődőknek fényképekkel és rajzokkal készséggel rendelkezésre állok Vidékre vulú szállítási saját felelössdgemre veszem házak valamelyikét vásárolják-e meg az elöljáróság céljaira. Az elől- járósági épületek ügye a város- gazdasági ügyosztályhoz tartozik, melynek ezidőszerinti vezetője Bu- csánszky főjegyző, kijelentette az Uj Budapest munkatársának, hogy a tanács által kiküldött bizottságot igen gyorsan, minden valószínűség szerint még julius havában össze fogják hívni. A bizottság elsőnek elvi döntést fog hozni, hogy építkezés vagy vétel utján kivánja-e a VII. kerületi elöljáróság jövendőbeli hajlékát biztosítani. A gyors döntésre szükség van részben azért, hogy ha az építkezés mellett, döntenek, azt mihamarabb meg lehessen kezdeni, részben azért, hogy ha vétel utján kívánják a problémát megoldani, megfelelő idő álljon rendelkezésre, mert Freistädtlcr lovag, aki egyik Dohány-utcai bérházát szintén felajánlotta az elöljáróság- céljaira, ezen ajánlatával csak szeptember 15-ig hajlandó kötelezettségben maradni. Az illetékes tényezők hangulata mindenesetre az építkezés mellett nyilvánul meg. 8.45 százalékos lesz az árvaszéki amortizációs kölcsön. A belügyminiszter a gyámpénztári kölcsönök kiadásáról szóló szabályrendelet jóváhagyó záradékában megállapította. hogy a kölcsönök augusztus hó elsejétől kezdve folyósíthatok. Máris számos ingatlantulajdonos jelentkezett, aki a főváros területén levő ingatlanára árvaszéki kölcsönt óhajt szerezni. Az árvaszék, melyet ezidőszerint Kovács Jenő dr. elnök- helyettes vezet, a jelentkezőkkel a tárgyalásokat megindította, a becslési eljárást lefolytatta és az aktákat az ügyészséghez küldte át, hogy a belügyminiszteri leiratban kon- templált augusztus elseje után a kölcsönök azonnal folyósíthatok legyenek. A kölcsönnyújtásra rendelkezésre álló hitelkeret még nem merült ki, amit annak lehet tulajdonítani, hogy az árvaszéki kölcsönök nyújtása szélesebb körökben még nem lett publikussá. Nem kétséges azonban, hogy az árvaszéki pénzeknek kölcsönnyújtásra kiszabott egy- harmada, ami jelenleg mintegy^ ötszázezer pengő, rövidesen kiosztásra fog kerülni. A szabályrendelet szerint a kölcsönök kamatlábát a tanács előterjesztése alapján a pénzügyi bizottság szabja meg. Mivel a pénzügyi bizottság a nyári szünet miatt nem ülésezik, a tanács a pénzügyi bizottság utólagos jóváhagyásától feltételezetten a harminc évre terjedő amortizációs kölcsön évi annuitását 8.45 százalékban állapította meg. A folyó kölcsönök kamatlába a Nemzeti Bank mindenkori kamatlábánál két százalékkal magasabban állapíttatott meg. A Kereskedelmi Bank félévi mér^ lege. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1928 június 30-ával lezárt félévi mérlege az 1927. évi nyereségáthozat nélkül 2,903.016.74 pengő nyereséggel zárult, szemben az 1927. első félévben elért 2,651.261.78 pengő nyereséggel, mig az egész 1927-es üzletiév kimutatott nyeresége összesen 5,066.365 pengő volt. Több, már lebonyolított üzlet nyereségének elszámolása későbbi időpontra tartatott fenn. Az idei első félév mérlegadatai összehasonlítva az 1927 június 30-iki félévi mérleg adataival, a következőképen alakultak: a váltótárca 67,736.060 pengőről 85,350.9-15 pengőre, az adósok 84.150.884 pegőről 89,733.061 pengőre, a záloglevél- és községi köl- esönüzletben kihelyezett tőkék 25,306.747 pengőről 49,032.527 pengőre, a takarékos folyószámlabetétek összege pedig 171,996.446 pengőről 213,380.655 pengőre emelkedett, Az elért eredmény megítélésénél figyelembe veendő az is, hogy míg az 1927- első félévben csupán 669.338 pengő adót és illetéket fizetett a bank, addig az 1928. első félévben e címen 1,133.678 pengő kiadás merült fel. SCHÖFER ERNŐ FESTŐ ÉS MÁZOLÓ BUDAPEST, VII., BOH/llSSZRY-lTCIl 25. SZ TELEFON ; J-378-92. :: ALAPÍTVA : 1911. ÉVBEN AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK Út-, csatorna- és betonépitési vállalkozók. Földmunka — Vágányfektetés — Mészkőbánya, VIII.. FUTÓ-UTCA 10. Telefon: J. 303-85