Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-11-05 / 12. szám

m BUDAPEST 7 HIRER Az árvaszék és a,vízmüvek igazga­tósága a piarista-épületbe költözik. Ismeretes, hogy a régi piarista épüle­tet, amely az új gimnázium telkének átengedése ellenében a főváros tulaj­donába ment át, a népjóléti minisz­térium, amely most az épületet bérli, el akarja hagyni, hogyjbudai palotájá­ba költözzék. A főváros tanácsa a nép­jóléti minisztérium ezen tervéről csu­pán az újságokból értesült és ezért a legutóbbi tanácsülés feliratot intézett a népjóléti miniszterhez, kérvén, hogy szándékairól végre nyilatkozzék, mert a fővárosnak szüksége van a helyiségre és a népjóléti miniszter intézkedésé­től teszi függővé egyéb irányú elha­tározásait. A népjóléti miniszter mind­máig nem válaszolt a fővárosi fel­iratra, noha a városházán már élénk tervezgetések folynak a tekintetben, hogy mely hivatalokat telepítik át a piarista-épületbe, annál is inkább, mert az az elgondolás, hogy a piarista- épületből szállodát csináljanak, tel­jesen megbukott. Munkatársunk ez ügyben kérdést intézett BucsánszJcy Bertalan dr. főjegyzőhöz, a város- gazdasági ügyosztály kitűnő vezető- helyetteséhez. Bucsánszky Bertalan főjegyző Bucsánszhj dr. kijelentette, hogy elsősorban a központi városházát kí­vánja mentesíteni a tanács, olykép­pen, hogy azokat a hivatalokat, ame­lyek nincsenek szoros összefüggésben a városházi ügyosztályokkal, telepí­tik át. így elsősorban az árvaszék átköltöztetéséről van szó. Az árva­széknek ugyanis a többi fővárosi in­tézmények közül csupán a ügyész­séggel van szorosabb kapcsolata. Szó van arról is, hogy a Vízművek igaz­gatóságát, amely ma a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyetem-utcai házában van elhelyezve, szintén a piarista-épületbe költöztetnék át. Még több fővárosi intézmény, így a főváros tej hivatala, a fogyasztási adóigazgató­ság, a javadalmi őrség főparancs­noksága is a piarista-épületbe kerül­nének. Az ilyképpen felszabaduló városházi helyiségekbe helyeződnének el azután a legközelebb felállításra (ABORE T-V A RIETE i kAAAAAAAAAAAIAIAAMAAUAA ' ^rww" f iifiltT ■■ 5 *1 um TT7 !Í TAB ARIN I !; -—- ; <) Nemzetközi Orfeum : i! * | j Esténként i i ÍO érni kezdettel !; elsőrangú varieté, kabaré és i i táncműsor i| ÍME kerülő központi hitelnyílvántartó és azok az ügyosztályok, amelyek mos­tani helyiségeikben nem férnek el. Mint Bucsánszhj főjegyző munkatár­sunknak kijelentette, a piarista-épület felszabadulásával kapcsolatban meg­szűnnek azok a tervek, amelyek a városháza úgynevezett templomtrak­tusát akarták több milliárd korona költséggel hivatalok számára hasz­nálhatóvá tenni. A Fegyver- és Gépgyár R.-T. gyártja Magyarországon a Renault-tipusú teherautókat és autóbuszokat. Az az élénk érdeklődés, amely úgy a ható­ságok, mint magánosok részéről a hazai gyártmányú teheratumobilok iránt különösen az utóbbi időben meg- nyílvánuljt arra késztette Európa egyik legrégibb és legnagyobb auto­mobilgyárát, a billancourti Renault­Az Uj Budapest legutóbbi számá­ban közölt tudósításunk, amelyben hírt adtunk arról, hogy a főváros­nak a Fehér és Dános céggel szem­ben felmerült építkezési kontro- verziái ügyében választottbírósági ítéletet kellett kierőszakolnia, min­denfelé nagy feltűnést keltett. Tu­dósításunk nyomán több napilap is foglalkozott ezzel a kérdéssel és kö­zölte is a választott bíróság dönté­sét. Tudósításunkban jeleztük, hogy a kislakásépítkezési ötös bizottság­nak egy másik építtetővel is sok baja volt, de egyelőre vártunk az idevonatkozó adatok felsorakozta­tásával azért, mert e cég által épí­tett házak felülvizsgálására még nem került sor. Ezt a felülvizsgá­latot ugyanis csak most, szerdán délelőtt folytatták le a Haller-utcá- ban, ahol a Walla-cég négy házat épített. A Walla-cég építkezései ügyében a kislakásépítkezési ötös bizottság­nak többízben kellett nehéz kon­fliktusokat elintéznie. A Wafla-cég volt az, mely a legsúlyosabb pana­szokat provokálta az ellenőrök részé­ről, úgy hogy maga Hültl profesz- szor is, az ellenőrök vezére, több­ízbe n erősen panaszkodott, ktilö nősen a cég építésvezetője ellen, aki Hültl professzor szerint inkább üzletember, mint építőmester. Az ötös bizottság 1927. évi szeptem­gyárat, hogy gyártási szabadalmait Magyarország részére átengedje. Ez a körülmény két szempontból bír rend­kívüli fontossággal : az egyik az, hogy a Magyarországon igen elterjedt és kiváló szolgálatot teljesítő Renault teherautomobilok egyes típusai ma­gyar gyártmányban kerülnek a piacra, a másik pedig az, hogy a magyar- országi gyártást a precíz, elsőrangú munkájáról világszerte ismert Fegy­ver- és Gépgyár R.-T. vállalta. A hazai Renault-gyártás előkészületei a leg­nagyobb erővel folynak és rövidesen fegyvergyári gyártmány alakjában fognak futni egyebek között Renault- autóbuszok, amelyek egyike a fővá­rosi autóbusz-pályázatot megelőző próbán is oly kitünően bevált. bér 21-én felvett jegyzőkönyvének tanúsága szerint a bizottság kény­telen volt megállapítani, hogy a cég vezetője renitens magatartást tanú­sít, a cég mindenütt a legrosszabb anyagot adja, lécek helyett hulladék- fát használ, a gipsztáblák közül többet nem is tudtak felhasználni, mert összetörtek, mielőtt elhelye­zésükre került volna a sor. Ilyen előzmények után a bizott­ság tagjai meglehetősen rossz véle­ménnyel tekintettek ennek az épít­kezésnek várható eredményei elé. Teljes tárgyilagossággal meg kell azonban állapítani, hogy a bizott­ság felülvizsgáló munkájának ered­ménye nem igazolta az előzetes rossz véleményt, amennyiben a helyszíni szemlén kiderült, hogy a cég bele­feküdt minden hiba pótlásába és az épületek jobbak, mint a bizott­ság tagjai az előzetes panaszok alapján azt gondolták volna. Az épületek a kiállítás tekintetében szolidak, a külső megjelenés szem­pontjából azonban a leg gyöngébbek. Az építkezési ötös bizottság a szerdán lefolytatott helyszíni szemle alapján még nem adta meg a Haller- utcai négy új háznak a lakhatási engedélyt, mert még ezek a házak teljesen nem készültek el. Leg­később nyolc-tíz nap múlva azonban már beköltözhető állapotban lesznek. Tűzoltó-, altiszti-, portás-, inas- és egyéb formaruhák, elszakíthatatlan munkaruhák legjobb, legolcsóbb beszerzési forrása Gutmann J. és Társa RáhóczI-ut 22. Úgy ezekben a cikkekben, mint kórházfelszere- lési és egyéb texulárukban felszólításra Külön­leges árajánlattal szolgál. Színház és mozi M——— Nyugat-mozgó. (Telefon : T. 91—62.) Hotel Imperial. (Biró Lajos világhírű re­génye 10 felvonásban. Főszerepben : Pola Negri és James Hall.) — A kalózkirály. (8 felvonás. Főszerepben : Nita Naldi és Dorothe Gis.) — Előadások kezdete min­dennap fél 4, fél 6, háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Odeon-mozgó. (VII., Rottenbiller-utca 37/b. Telefon : J. 302—63.) A két diplo­mata. (Cselszövények és vidám fondor­latok 8 felvonásban. A főszerepekben : Zoro és Huru.) — Kifestett város. (Víg­játék 8 felvonásban. Főszereplő : Patsy Ruth Miller.) — Fox Journal. Orion. (IV., Eskü-út 1. Telefon: J. 450—01.) A kísértetek háza. (Grand guignol 8 felvonásban. Főszere'phen: Laura La Plante.) — Nyugat bajnoka. (Egy csuzlis ember vidám kalandja 8 fel­vonásban.) — Hiradók. — Előadások kezdete hétköznap fél 6, fél 8, fél 10 óra­kor, vasár- és ünnepnap fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Jegyelővétel 11—1 óráig. Palace Filmszínház. (A Newyork-palo- tával szemben. Jegyrendelés: J. 365— 23.) Magyar- és Pathe-hiradók orgona­kísérettel. — Barbara Ford titka. (Dráma 7 felvonásban. Főszerepben: Leatrice Joy.) — Primadonna részletre. (Víg­játék-attrakció 7 felvonásban.) — Lion, de nem Lea. (Slágerburleszk 2 felvonás­ban.) — Előadások kezdete mindennap 4, 6, 8 és 10 órakor. Radius. (Nagymező-utca 22—24. sz. Telefon: T. 220—98 és"T. 292—50.) Ma­gyar híradó.- — Zsuzsiból Zsazsa lesz. (Egy tehenesleány karriérje 6 felvonás­ban. Főszereplő : Alberta Vanghu.) — Fox Journal. — Leó beavatkozik. (Bur- leszk 2 felvonásban.) — Barbara Ford titka. (Egy dúsgazdag szeszélyes leány története 7 felvonásban. Főszerepben: Leatrice Joy és Charles Ray. — A zene­kart Lazarus Walter zeneigazgató ve­zényli.) — Előadások kezdete hétköznap 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, vasárnap fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Jegy- elővétel 11—1-ig. Tivoli-mozgó. (VI., Nagymező-utca 8. Telefon : T. 230—49.) A két diplomata. (Cselszövények és vidám fondorlatok 8 felvonásban. A főszerepekben : Zoro és Huru.) — Kifestett város. (Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő : Patsy Ruth Miller.) — Fox Journal. Turán-mozgó. (Nagymező-utca és Mo­zsár-utca sarok. Telefon : T. 64—30.) Lion Lea. (Bródy Sándor regénye 9 fel­vonásban. Főszerepben : Ivan Mosjoukine és Mary Philbin.) — A vérpad szentje. (Dráma 12 felvonásban. Főszerepben: Maria Jakobiny.) — Előadások 5, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. Ufa Filmszínház. (Teréz-körút 60, Nyu­gati pályaudvarral szemben. Telefon : L. 921—32 és L. 921—33.) 1. Magyar hir- ■adó. 2. Ufa világhiradó. 3. Az őrület or­szága. (Egy repülő kalandja Európa: vörösbe borult Keletén. Főszerepben Sandra Milovanoff és Ch. Vanel.) 4. Don Juan. (A címszerepben: John Barry­more. Főszereplők: Mary Astor, Essele Taylor, Mirna Loy és Warner Olland.) — Előadások kezdete hétköznap és a csü­törtöki premiernapon 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, vasár- és ünnepnap három­negyed 4, háromnegyed 6, 8 és 10 órakor. Jegyrendelés céljára a telefon egész nap K olgálatot tart. Mindenki megnézi és mindenki meg­nézte a jelenkor legnagyobb filmjét: CASANOVA ujta prolongálva FORUM n szépség 3 amerikai istennője: Mary Astor, Estelle | porbahullnak a NŐK Taylor és Mirna Loy | ÖRÖK BÁLVÁNYA Don Juan = John Barrymore A Corvinban : előtt. A Kamarában: VŐLEGÉNY VADÁSZAT BUSTER. TI il KUTYA Vígjáték 8 felvonásban és a POKOLGÉP Főszerepben: Mac Bufh. Premier ma! Pö TYIKE KŐ L.TÖ ZKÖD IK Minden fó, ha a vége jó AWalla-cég által épített kislakásokat átvette a fővá­ros - Az ellenőrző bizottság kellemes meglepetése — Az Uj Budapest tudósítójától —

Next

/
Thumbnails
Contents