Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-10-15 / 9. szám

4 TU BUDAPEST Pártvezérek a belügyminiszter leiratáról A kormánypárt követendő példának, a baloldal a* autonómia újabb sérelmének tartja a leiratot — A Keresztény Községi Fárt álláspontját Wolf Károly fejti ki a szerdai közgyűlésen — Az Uj Budapest tudósítójától — Scitovszky Béla belügyminiszter leirata, amelyet az 1927. évi költ­ségvetés jóváhagyása alkalmából a fővároshoz intézett, politikai kö­rökben mindenfelé nagy feltűnést keltett. A belügyminiszter ugyanis olyan szigorú kritikát gyakorolt a főváros gazdálkodásával szemben, amilyen még hivatalos részről nem hangzott el. A szigorú kritika okait és céljait természetesen különböző­képen ítélik meg a községi politiku­sok. Az Uj Budapest munkatársa érdekesnek tartotta, hogy a belügy­miniszter leiratáról megkérdezze az egyes községi pártok vezéreinek vé­leményét és így hangot adjon fővá­rosi törvényhatósági bizottság fel­fogásának. A nyilatkozatok itt kö­vetkeznek : Gaér Vilmos dr., a Községi Polgári Párt vezető tagja; A belügyminiszter úr leirata és an­nak indokolása gondolkodóba kell, hogy ejtsen mindenkit, akinek a törvényhatóság működéséhez bár­mi köze van. A miniszteri indoko­lás, amelynek lényege a takarékos­ság elvének gyakorlati alkalmazá­sát követeli, nem csak a múltra vonatkozó kritika, hanem egyben útmutatás a jövőre nézve. A minisz­ter felfogása követendő példa mindnyájunk számára különösen most, hogy az új költségvetés tár­gyalása van napirenden. Bródy Ernő ár., a Független Nemzeti Demokrata­párt vezető tagja; — Én a belügyminiszter urat arra kérem, vegye észre a saját sze­mében a gerendát, amikor a más szemében meglátja a szálkát. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a főváros­sal szemben kell megkövetelni a takarékosságot, hanem ezt az elvet az állami adminisztrációban is gya­korolni kell. Mi takarékosságot kö­vetelünk az egész vonalon : fővá­rostól és államtól egyaránt. Amikor azonban azt tapasztaljuk, hogy az állami költségvetések összeállításá­nál a takarékosság elvei nem érvé­nyesülnek és a Takarékossági Bi­zottság javaslatait még csak figye­lemre sem méltatják, kénytelenek vagyunk megvallani, hogy ez az »egyoldalú szerelem« a takarékos­ság iránt, amit a belügyminiszter úr csak a fővárossal szemben hangoz­tat, -i- azzal a látszattal bír, hogy ürügyeket keresnek az autonómia jogkörének megnyirbálására. Már az autonómia hatékonyabb ellen­őrzéséről intézkedő törvényjavaslat tárgyalása során rámutattunk erre a tendenciára, most pedig, hogy készül a fővárosi törvényjavaslat, teljes lehetetlenség volna meg nem látni az összefüggést a ^szigorú kritika« és a kormány autonómia­ellenes törekvései között. PAPAGÁJ j cabaret-varie te Propper Sándor, a szociáldemokratapárt vezető tagja; — A belügyminiszter leirata nem érinti a dolog lényegét. A cél: alkal­mas hangúlat előkészítése az auto­nómiát nyirbáló tör vény javaslat be­terjesztésére. — Azok, akik a törvényhatóság életében hatékonyan közreműköd­nek, tudják, hogy az autonómia elég erős és elég önálló ahhoz, hogy ügyeit a maga hatáskörében in­tézze el. Erre bizonyítékul szolgál­hat a Széchényi-fürdő hiteltúllépé­sének megvizsgálására kiküldött ötös albizottság munkája és annak eredménye. Különben pedig a mi­niszter lesújtó kritikája saját párt­ját és kormányának támogatóit éri: a miniszter saját párthíveit rój ja meg, hiszen a kormányttámogató Keresztény Községi Párt és a Rip- káról elnevezett kormánypárt teszi a kinevezettekkel a többséget. Ez a többség csinálta úgy meg a költ­ségvetést, hogy most legfelsőbb el­ítélést váltottak ki magukkal szem­ben. Ez az oka annak, hogy a mi­niszter leirata az őszinteség hiányá­ban szenved. Nem kétséges, hogy erős autonómia-ellenes hangulat ki­alakításáról van szó. Politikai körökben természete­sen nagy érdeklődéssel várják a Az Uj Budapest egyik legutóbbi számában megemlékeztünk azok­ról a hírekről, amelyek szerint Scitovszky Béla belügyminiszter az új fővárosi törvényben államosítani akarja a fővárosi számvevőséget. A kormányt ebben a szándékában az az elgondolás vezeti, hogy ilyen módon eszközt kap a fővárosi gazdál­kodás állandó és felelősségmelletti ellenőrzésére. Ha a fővárosi szám­vevőség állami hivatallá alakul át — mondják kormánykörökben — akkor egyszersmindenkorra meg lehet akadályozni, hogy a Széchenyi fürdő építkezésnek hiteltúllépésé­hez hasonló esetek bármikor is megismétlődhessenek. Alig hogy a kormánynak ez a terve kiszivárgott, azonnal éles akció indult meg minden oldalról a fővárosi számvevőség államosítása ellen. A községi pártok részéről ugyanis — a kormánypártot kivéve, minde­nütt egyértelműen — azt a vádat emelték a kormány ellen, hogy a számvevőség államosításával a fő­város autonómiáját akarja megcsor- bítdni. A baloldali pártok ilyen irányú állásfoglalása nem alterálta volna a kormányzatot, minthogy azonban Keresztény Községi Párt megnyi­latkozását Scitovszky Béla belügy­miniszter leiratának megítélését illetően. A Keresztény Községi Párt részéről mindezideig semmi­féle nyilatkozat sem hangzott el arról, hogy a belügyminiszter két­ségtelenül szigorú kritikájával szemben mi a véleményük és ebből a jövőre nézve milyen következtelése­ket vonnak let Az Uj Budapest munkatársa éppen ezért szükséges­nek tartotta, hogy a Keresztény Községi Párt vezetőit is megszólal­tassa. Peirovácz Gyula, akihez ebben az ügyben kérdést in­téztünk, a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának : — Keddi pártértekezletünkön ezt a kérdést alaposan megvitattuk. Ügy állapodtunk meg, hogy a nyil­vánosság számára — egyelőre — közlést nem teszünk. A párt állás­pontját Wolff Károly, a párt vezére fogja a nagy nyilvánosság előtt ki­fejteni. Az Uj Budapest munkatársa ezekután Wolff Károlyt is megkérdezte. A következő vá­laszt kaptuk : — A belügyminiszter úr leiratára költségvetési beszédemben fogok reflek­tálni. Értesülésünk szerint Wolff Ká­roly az első költségvetési közgyűlé­sen felszólal és így a nagy érdeklő­déssel várt válasz már október hó 19-én elhangzik. a keresztény községi párt is csatasorban állott — közismert álláspontjának megfelelően az autonómia védelmében — a fő­városi számvevőség államosí­tási terve ellen, sőt maga Wolff Károly is a leg­határozottabban kifejezésre juttatta azt a meggyőződését, hogy a fővárosi számvevőséget államosítani nem lehet, Scitovszky Béla belügyminisz­ter a fővárosi számvevőség álla­mosításának tervét elejtette. Ezt a hírt, amelyet a legbeavatot- tabb helyről kaptunk, kiegészíthet­jük azzal az értesülésünkkel, hogy a kormány az államosítás tervének elejtésével nem veszített el minden eszközt a fővárosi gazdálkodás el­lenőrzésére vonatkozóan. Ennek a szempontnak az érvényesítésére külön rendelkezéseket vesz fel a belügyminiszter a fővárosi törvényjavaslatba. Arról van szó ugyanis, hogy az új fővárosi törvényjavaslat teljesen át­szervezi és hatáskörében kiszélesíti a fővárosi számvevőséget, vagyis tör­vényes rendelkezésekkel ad módot és lehetőséget a számvevőségnek ana, hogy személyi, hivatali fele­lősség mellett gyakorolhassa ellen­őrző feladatát. Végeredményben tehát az új fő­városi törvény nem fogja államosí­tani a fővárosi számvevőséget, hanem azt a követelményeknek megfelelően átszervezi, függetleníti és kereteiben kibővíti. vitéz HAKIAY és GALAVITS oki. gépészmérnök, elekro- mos berendezések vállalti« Budapest, vili., Szigony-utca 34. Telefon : József 373—59 sz. FARKAS SÁNDOR ILLATSZERTÁR IX., TOMPA-UTCA 12. SZÁM — Székesfővárosi tisztviselőknek kedvezmény. — A művészet, technika és magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a SPOLfiR ICH-ETTEREM söröző Budapest, IV. kerület, Ferenciek-tere 7. szám. Legjobb magyar konyhaI A legszebb kávéház pedig a spolurich-kavehaz Budapest, Vili. kér., Jézsef-kfirut 37-39. szám. Esténként cigányzene. Expresso kávé. Saját stitö- és cukrászipari üzem ÉPÜLETASZTALOS HENCZ KALMAN Budapest, IX., Erkel-utca 17. QUNDEL „Szent Gelléri“| PARK-TERRACEA a hullámfürdővel kapcsolatosan — EgéBz nap nyitva. Délután és este zene — I > TÁNC < Mérsékelt árak Elsőrangú ^ Pospischill Oswald Cserépkalynak Budapest. Baross-u. 69 CONGORDM pénzváltóüzlet Budapest, VI.. Jókai-utca 6. Telefon: L. 966 63 Jelzálogkölcsönök I. és II. helyre, mezőgazda- sági birtokokra, pesti és vidéki házakra. Zöldhitel, építkezési hitelek. „Iobbágy“-féle folytonégö Kályha a legjobban felel meg a bazai barnaszeneknek * Tökéletes tüzelőanyag- kihasználás, állandó és egyenletes hőmérséklet * A vételár a tüzelőanyagon elért megtakarítással rövidesen megtérül. Kérjen ajánlatot és prospektust. M. kir. állami vas-, acél-és gépgyárak Budapest, X., Köbányai-út 21. Telefon: József 460—29. Scitovszky belügyminiszter elejtette a fővárosi számvevőség államosításának tervét A fővárosi törvényjavaslat átszervezi a számvevőséget, amely kibővített és függetlenített hatáskört kap

Next

/
Thumbnails
Contents