Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-08-18 / 1. szám
4 UJ .BUDAPEST Ingyenes kórházi ápolást, szülési és temetési segélyt log adni alkalmazottainak a iöváros Olcsó ingatlankölcsönt Is kaphatnak az alkalmazottak Dulácska Jenő lesz a segítő-alap igazgatója Ismeretes, hogy a népjóléti miniszte- riim az összes magánalkalmazottakat külön bctegsegélyző pénztárakban akarja tömöríteni és az erre vonatkozó tervezet már az ősz folyamán meg fog valósulni. A minisztérium akciójával kapcsolatosan a főváros elnöki ügyosztálya is meg kívánta oldani az alkalmazottak segítőalapjának régóta vajúdó ügyét, amelyet esztendők hosszú sora óta sürgettek a törvényhatósági bizottságban. Most készült el az erre vonatkozó szabályrendelet tervezet, amelyet a tanács már le- trágyalt, úgy, hogy az szeptemberben a jogügyi bizottság elé fog kerülni. A szabályrendelet tervezet önálló jogi személyként megalakítja a székesfővárosi alkalmazottak segítő alapját, még pedig a törvényhatósági bizottság közgyűlésének és a főváros tanácsának fennhatósága alatt. Az alap jövedelmeit alkotják az alkalmazottak készpénzjárandóságának két százaléka, a székes- fővárosnak ezzel egyenlő összegű hozzájárulása, továbbá a fővárosi vállalkozók, bérlők és szállítók száz pengőt meghaladó számlái, keresetei és bérösszegei után levonandó egy ezrelék, a főváros pénztáraiba befolyó hatósági díjak egytized része, végezetül az az összeg, amelyet a fővárosi alkalmazottak segélyezésére a fővárosi költségvetésbe felvesznek. A segítőalap kedvezményeire igényjogosultsággal bírnak a tényleges szolgálatot teljesítő alkalmazottak, a nyugdíjasok, özvegyek és a nevelési járulékban részesülő szülőtlen árvák. Igény- jogosultsággal bir továbbá minden családtag, után a fővárosi alkalmazott családi pótlékot, vagy nevelési járulékot kap. Az alap egyelőre orvosi gyógykezelést, kórházi ápolást, tüdőbetegszanatóriumi ápolást, gyógyfürdő kezelést, üdültetést, betegszállítást, gyógyszerellátást, gyógyászati segédeszközöket, fogászati kezelést, szülési és anyasági segélyt, temetési ÁMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZÖMESTEREK Út-, csatorna- és betonépitésí vállalkozók' Földmunka — Vágányfektetés — Mészkőbánya' Vili., FUTÓ-UTCA 10 Telefon : J 303-85. BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS SZENT GEL1ÉRT GYÓGYFÜRDŐJE a régi Sárosfürdő rádióaktiv hévforrásai fl LEGTÖKÉLETESEBBEN BERENDEZETT GYÓGYINTÉZET Iszapkezelések, vízgyőgyintézetek, szénsavas- és sósfürdök, gyógytorna (Zander), forrólég- és vil anykezelések, Inhalatorium, pneumati us kamra, stb. i segélyt, dologi és személyi hitelt nyújt az alkalmazottaknak. Kórházi ápolást igénylő betegség esetén az igényjogosultak közül a tiszti végleges és ideiglenes alkalmazottak és a hasonló jellegű közoktatási alkalmazottak, valamint családtagjaik a székesfőváros közkórházaiban és az állami klinikákon a lehetőséghezképest különszobai (2—6 ágy), az altiszti és hasonló jellegű alkalmazottak, valamint családtagjaik közös kórtermi ápolást vehetnek igénybe. A kórházi, vagy klinikai ápolás -legmagasabb határideje 12 hét. A gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket a beszerzési ár húsz %-ának lefizetése ellenében fogják a segítőalap tagjainak az összes fővárosi gyógyszertárak kiszolgáltatni. A fogászati gyógykezelést az alap által fentartott fogászati rendelőben fogják nyújtani. Szülési segélyt, ameny- nyiben az igényjogosult a kórházi ápolást nem veszi igénybe, 80—160 pengőig terjedő összegben kaphatnak a fővárosi alkalmazottak. Az anyasági segély a tag havi törzsfizetésének 100 %-a, a tag elhalálozása esetén a temetési segély ösz- szege az utoljára élvezett havi törzsfizetés kétszáz %-a, míg az igényjogosult családfőt nejének, valamint a családi pótlékban részesülő többi családtag elhalálozása esetén az egyhavi törzsfizetés 100 %-a illeti meg. Igen fontos része a tervezetnek az, mely szerint az igényjogosult tagok részére az alapból rövid lejáratú kölcsön, illetve hosszú lejáratú dologi és személyi hitel folyósítható. A dologi hitel esetén a biztosíték lehet ingatlan, amelyre a becsérték egyketted kétharmad részéig adnak kölcsönt, vagy lehet kézizálogul alkalmas értékpapír, amelyre a tőzsdei árfolyam 50 %-ig fo'yó- sítható kölcsön. Adhat személyi hitelt is az alap, kölcsönre azonban csak annak a tagnak lehet igénye, akinek fizetése, vagy lakáspénze foglalással terhelve nincsen. A kölcsön legmagasabb összegét, valamint a kölcsön kamatait és az. engedélyezett leghosszabb korhatárú időt a főváros tanácsa állapítja meg. Az alap felállítása nagy segítségére lesz a fővárosi alkalmazottaknak és azt, mint igazán közérdekű alkotást a legmelegebben üdvözöljük. Itt említjük meg, hogy az alap igazgatójául Dulácska Jenő tanácsjegyző van kiszemelve, akinek értékes munkája a szabályrendelet tervezet. KOCH TESTVÉREK BUDAPEST, häroly-hörul 26 RUHÁZATI ÁRUHÁZ KÜLÖNLEGESSÉGEI: Bőrruházat VADÁSZ bőrkabát . . . AUTÓ bőrkabát (hosszú) . NŐI bőrkabát ..................... NŐ I autó bőrkabát. . . VADÁSZ loden körgallér SPORT öltöny.................... AN GOL átmeneti kabát . TÉLIKADÁT szőrmebéléssel P 144* P 220* P 160” P 244” P 54” P 72 P 80 P 120. Vállalatok és hatóságok részére külön mintázott árajánlattal szolgálunk Édes Jolán avatta fel a hullámfürdőt Díszes és előkelő közönség gyűlt egybe szerdán délelőtt 10 órakor a Gellért szálló halijában. Ott voltak a főváros, a minisztériumok, a törvényhatósági bizottság és a sajtó képviselői, hogy jelen legyenek a Gellért hullámfürdő megnyitásánál. Az érkező vendégeket Édes tanácsnok, a városgazdasági ügyosztály vezetője fogadta. Egymásután érkeztek a Gellért fürdőre felügyelő bizottság tagjai: Poméry Elemér, Müller József Leó, Weiller Ernő, Bánóczy László dr., Perndl Flóris, majd pontban tíz órakor a bejárat elé gördült Folkusházy alpolgármester autója. Az alpolgármestert Édes tanácsnok üdvözli, majd megkezdődik a fürdő bemutatása. Az ámulat kiáltása röppen el a díszes közönség ajkairól, amikor az öltözők labirintusán keresztül először pillantja meg a gyönyörű fürdőt, amelynek friss vize kékesen csillog a majolika medencében. Gyönyörű keretet ad a fürdőnek a magyaros motivumu fadíszítés, a sekély víz vörösmárvány lépcsője, míg a háttérben a budai hegyek villáival tarkított zöldelő koszorúja teszi teljessé a gyönyörű panorámát. Édes tanácsnok mond a fürdő megtekintése után keresetlen szavakkal beszédet, mire Folkusházy alpolgármester megnyitottnak jelenti ki a hullámfürdőt és azt a nagyközönség használatára átadja. Közben csattognak a fényképezőgépek, itt is ott is feltűnik a mozioperatőr jellegzetes alakja és a háttérben feszes trikókban feltűnnek a meghívott hölgyvendégek, mire a mozioperatör, feledve tanácsnokot és polgármestert, a hölgyek felé siet, hogy őket a mozi számára megörökítse. Vége a beszédnek, taps, éljenzés. Bucsánszky főjegyző ezután a medence körüljárására felkéri a társaság tagjait. Folkusházy a fürdőruhás hölgyek elé lép, akiket a közönség máris ^Gellért-görlök- nekv keresztelt el, és színlelt szigorúsággal rájuk szól: — Felkérem a hölgyeket, hogy máskor, ha én beszélek és Önökön fürdőruha van, ne pont velem szemben helyezkedjenek el. Alig tudtam befejezni a beszédemet. . . Van nevetés, a hölgyek el vannak ragadtatva Folkusházy bókjától és egymásután ugranak a vízbe. Az első hölgy, aki a magas partról gyönyörű fejessel ugrott a hullámok közé, Édes tanácsnok fiatalabbik leánykája, Édes Jolánka volt, akit természetesen lelkesen megtapsoltak. Ő avatta fel a fürdőt. Közben megindultak a hullámverő gépek és a Gellért fürdő medencéje Norderney-hez, vagy legalább is Abbáziához hasonlított. A hullámfürdő terraszán pazar lunch várta ezután az urakat, ahol a jobbnál jobb falatok kínálásában Gundel Károly, a Gellértfürdő érdemes vendéglőse buz- gólkodott. Végleg meghiúsult József főherceg dunaparti telkeinek beépítése Ez év június havában előzetes tárgyalások indultak meg József főherceg megbízottai, a főváros szociálpolitikai ügyosztálya és a Vásárpénztár bankosztálya között József főherceg dunaparti telkeinek beépítésére vonatkozólag. A mintegy ötezer négyszögöl kiterjedésű telket a főherceg tudvalevőleg a szigeti részvényekért kapta cserébe és már a háború előtt szó volt a nagyértékű telkek beépítéséről. A háború kitörése azonban megakadályozta a terv megvalósulását és a telkek, amelyek közvetlenül a Palatinus-házak fölött terülnek el a Dunaparton, ma is parlagon hevernek. A néhány hónappal ezelőtt megindult tanácskozásoknak alapelve az volt, hogy egy alakítandó konzorciumba apportképen kerülnek a telkek, melyek apportértékét a főhercegi udvar négyszögölenként ezer pengőben jelölte meg. Az építkezés oly- képen történt volna, hogy három- négyszobás luxuslakásokat akartak építeni úgy, hogy a kiadandó lakások bérgaranciáját a főváros vállalta volna amely azután a lakások kiadása fölött is rendelkezési jogot kapott volna. Az összes épületek negyven év leteltével a főváros tulajdonába kerültek volna. A tárgyalások hónapokig húzódtak, míg a legutóbbi napokban teljesen zátonyra kerültek úgy, hogy a konkrét ajánlat benyújtására sem' került a főhercegi udvar részéről sor. A differenciák, amelyek az építkezést megakasztották, a telkek értékelése körül merültek fel, mert a főhercegi udvar ezer pengős értékelésével szemben a főváros szakértői maximálisan négyszáz pengőre becsülték a telek négyszögölét. Hozzájárult még a terv meghiúsulásához az az általános ani- mozitás, amely a hatósági bérházépítéssel kapcsolatosan újabban megnyilvánul, mert a főváros a várható lakásdekonjunkturában könnyen ráfizethetett volna a lakások kiadására. Budapest Székesfőváros Ásványvíz-üzeme HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize. Kapható mindenütt! Telefon: Teréz 266-16. 11 .............. rr 1 Pa lackozóit telünket a magyar kir, állatorvosi főiskola tejhigieniai laboratóriumának bakteriológiai ellenőrzése mellett, az egyes időszakok szerint csak úgy mint eddig 3*5-3*6% zsírtartalommal, a vitaminokat kímélő, az esetleges káros baktériumokat megsemmisítő megbízható pasztőrözés! eljárás szerint kezelve hozzák forgalomba és fiókjaink utján díjmentesen házhoz számijuk Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Részvénytársaság ^nnHHHni Korlátlan átütés és VILLAMOS ÍRÓGÉP gyorsaság • mmm • erőkifejtés nélkül! Újjáépített Underwood Írógépek szavatossággal Kedvező fizetési feltételek! Gereben Béla Andrássy-ut t. Telelőn 238-31