Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-09-03 / 3. szám

8 TU BUDAPEST Versenytárgyalási hirdetmény a Budapest székesfőváros autóbuszüzeme Budapest székesfőváros tanácsa nyil­vános írásbeli versenytárgyalást hirdet autóbuszüzeme részére 100 teljesen új, e célra készült gépkocsinak szállítására. A szállításra vonatkozó feltételek a tanács közgazdasági és közlekedési ügy­osztályában (Budapest, IV., Központi városháza, II. pavilion, I. emelet 9. ajtó) szerezhetők be, együttvéve 5 pengő le­fizetése ellenében. Ajánlat csakis írásban, a kiszolgálta­tott mellékletek alapján és azok csatolá­sával tehető. Az ajánlatokat ívenként 1.60 P állami okmány- és 1.60 P fővárosi, előírt mellék­leteiket pedig ívenként 16 pengőfilléres városi bélyeggel kell ellátni. Az ekként bélyegezett, szabályszerűen aláírt aján­latot lepecsételt, sértetlen borítékban legkésőbben 1927. évi augusztus hó 27-én déli 12 óráig a tanácsi V. ügyosztály ve­zetőjénél, Lobmayer Jenő dr. tanácsnok­nál vagy helyettesénél személyesen vagy megbízott útján kell benyújtani, avagy postán oly időben feladni, hogy az a ki­tűzött határidőig rendeltetési helyére beérkezzék. Budapesten lakó, vagy itt cégjegyzett vállalkozók ajánlatukat postán nem nyújthatják be. Az ajánlat borítékja a következőkép­pen címzendő : »Budapest székesfőváros Tanácsának. Ajánlat az autóbuszüzem részére szüksé- ■ ges gépkocsik szállítására az 1927. évi június hó 9-én 65.853/V. szám alatt közzé - tett versenytárgyalási hirdetmény alap­ján.« Az ajánlattevőnek nemcsak az aján­latot kell sajátkezűleg aláírnia, hanem külön-külön minden egyes mellékletét is, és pedig a szállítási feltételeket, a mű­szaki leírást, a terveket, rajzokat, ár­jegyzékeket stb. Bánatpénzül az ajánlati végösszegnek felfelé teljes 100 pengőre kikerekített 2 (kettő) százaléka teendő le, mely összeg a szerződés megkötésétől számított 8 napon belül 5 (öt) százalékra egészítendő ki és biztosíték gyanánt szolgál. A bánatpénzt a) készpénzben, b) a fő - városi közpénzek elhelyezésére alkalma­saknak elfogadott, illetőleg a m. kir. pénz - ügyminiszter által ilyenekül megállapí­tott fővárosi pénzintézetek által kiállított olyan takarékbetéti könyvecskékben, amelyeket a kiállító pénzintézet által rávezetett nyilatkozatban az intézet tu­domásul veszi, hogy az elhelyezett pénz­összeg a székesfőváros javára szerződési biztosítékul szolgál és hogy a székesfő­város abból magát szerződéses követelései nézve legelsősorban van jogosítva kielé­gíteni, c) állampapírokban, d) székes- fővárosi kölcsönkötvényekben, vagy e) fővárosi pénzintézetek zálogleveleiben, legkésőbben a versenytárgyalást meg­előző napon déli 12 óráig a székesfőváros központi pénztárába kell letéti nyugta ellenében letenni. A fővárosi kölcsönkötvények a név­érték erejéig a budapesti árú- és érték­tőzsdén jegyzett árfolyamuk teljes össze, gében, más értékpapírok azonban csak a tőzsdei árfolyamok 90 százaléka erejéig, de sohasem a névértéken felül jönnek figyelembe. A bánatpénz a központi pénztárba5 ennek a hirdetménynek számára való hi­vatkozással postán is beküldhető. Ebben az esetben a bánatpénzek legkésőbben a versenytárgyalást megelőző napon déli 12 óráig már a központi pénztárban kel*- lennie. Az ajánlathoz magához sem készpénz, sem takarékbetéti könyvek vagy érték­papírok nem mellékelhetők. A letett bánatpénzről szóló letéti nyug­tát, illetőleg a postai feladóvevényt vagy . ezeknek közjegyzőileg hitelesített máso­latát az ajánlathoz csatolni kell. számára szükséges gépkocsik szállítá sára A szállítási feltételek I. Általános rész 3. szakaszának 1. pontja részletesen tar­talmazza mindazokat a vagylagos mó­dozatokat, amelyek szerint az ajánlat­tevők vagy teljesen felszerelt komplet kocsikra, vagy csak az alvázra, vagy csak tetszőleges számú kocsiszekrényre tehet­nek ajánlatot. Az ajánlattal együtt a szállítási feltéte­lek 4. §-ában felsorolt mellékleteket is be kell nyújtani. Ajánlat csak az 1927. évi 65.853/V tanácsi számú határozatban előírt braun- schweigi H. Büssing, vagy Fross-Büs- sing, vagy Renault, vagy Benz-Mercedes (német Daimler) gyárak gyártási enge­délye alapján Magyarországon gyártott és a szállítási feltételek II. »Különleges részében« megadott követelményeknek mindenben megfelelő autóbusz-alvázakra, továbbá az ezen alvázakra felszerelhető, tisztán hazai gyártmányú és a II. »Kü­lönleges részben« tett előírásoknak min­denben megfelelő komplett autóbuszokra tehető. Ajánlattevő ajánlatában igazolni tar­tozik, hogy az ajánlatba hozott autó - buszok alvázának lehetőleg helybeli mun­kásokkal leendő hazai gyártására nézve az illető külíöldi gyártóval kötelező írás­beli megállapodást létesített. Ajánlattevő köteles ajánlatában kije­lenteni, hogy az ajánlati és szállítási fel­tételeket ismeri s azokat magára nézve kötelezőkül mindenben elfogadja. A szállítandó autóbuszok alvázának és kocsiszekrényének, továbbá a tarto­zékoknak és felszereléseknek gyártási, valamint a nyersanyagoknak származási helyét az ajánlatban meg kell jelölni. Olyan ajánlatok, melyek az ajánlati és szállítási feltételeknek nem, vagy- hiá­nyosan felelnek meg, a versenytárgyalás­ból ki lehet zárni. A fent megjelölt határidőig beérkezett ajánlatokat az 1927. évi augusztus hó 27-én déli 12 órakor a Központi város­háza tanácstermében (Városház-utcai rész, I. emelet 91. szám) bontják fel. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlattevők vagy azok igazolt képviselői-jelen lehet­nek. Az ajánlattevők ajánlataikat legkésőbb 1927. évi december hó 31. napjáig be­következő döntésig vissza nem vonhat­ják. A tanács fentartja magának azt a jo­got, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabad belátása szerint választhasson, vagy hogy valamennyit visszautasíthassa anélkül, hogy az ajánlattevők közszállí­tási szabályrendeletnek akár az eljárásra, akár pedig az odaítélésre vonatkozó ha- tározmányai megsértése miatt a székes- főváros, vagy annak közegei ellen kár­térítési, vagy bármiféle más igényt tá­maszthatnának. Budapesten, 1927. évi június hó 29-én. A székesfőváros tanácsa. Póthirdetmény 119.359/1927—V. tan. számhoz. Budapest székesfőváros tanácsa az 1927. évi június hó 29-én 65.853/1927— V. tan. szám alatt 100 új autóbusz szál­lítására közzétett versenytárgyalási hir­detménynek a szállítandó kocsitípusokra vonatkozó pontját, valamint a szállítási feltételek általános részének 3. és 7. §-ait a következőképen egészíti ki, illetve mó­dosítja : 1. A versenytárgyaláson a szállítási fel­tételek 3. §-ában felsorolt négy típuson felül más hasonló egyenértékű típussal is lehet pályázni. 2. Az ajánlatok benyújtásának és a versenytárgyalásnak eredetileg 1927. évi augusztus hó 27-ik napjára kitűzött határidejét hatályon kívül helyezi s he-1 * lyette 1927. évi szeptember hó 30-ik napjának déli 12 óráját állapítja meg. 3. A szállítási feltételek általános rész 7. §-ának második bekezdését a tanács hatályon kívül helyezi és ezzel szemben a 3. §. 9-ik pontjában foglaltakat tartja érvényben. Budapesten, 1927. évi augusztus hó 18-án. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa írás­beli versenytárgyalást hirdet a sertés- közvágóhíd területén levő kis- és nagy­vágócsarnok A. és B. lakóépület tataro­zásához szükséges és az ajánlati részlete­zés szerint külön-külön ajánlat tárgyát képező munkákra és pedig : I. Karbantartás. 1. Mázolómunkákra mintegy 16.500 2. Kerítésfal betonmunkákra mintegy ......................... 12.000 3. Kerítésfal ácsmunkákra mintegy......................... 3.900 4. Lakásépület bádogosmun­kákra mintegy.............. 5.800 pengő értékben. II. Jégraktár. Föld-, kőműves- és elhelyező­munkákra, ács-, tetőfedő-, bádo­gos-, burkoló-, szigetelő-, aszta­los-, mázoló- és hűtőberendezési munkákra mintegy ................... 22.000 pe ngő értékben. A versenytárgyalásra vonatkozó aján­lati feltételek és költségvetési nyomtat­ványok 1 pengőért a közélelmezési ügy­osztály műszaki alosztályában (Központi városháza 1. pavilion II. emelet 56. sz.) kaphatók, ahol a tervek és rajzok meg­tekinthetők és a szükséges felvilágosítá­sok is nyerhetők. Az ajánlatokat 1927. évi szeptember hó 6-án (kedd) délelőtt 11 óráig kell a közélelmezési ügyosztályban (Központi városháza, II. emelet 204. sz.) benyúj­tani. Az ajánlatok 1927. évi szeptember hó 6-án (kedd) délelőtt 11 órakor fognak a Központi városháza II. emelet 196. szám alatt a közélelmezési ügyosztály üléstermében nyilvánosan felbontatni. Az ajánlatok felbontásánál a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1927. évi augusztus hó 11-én. A székesfőváros tanácsa. 122.417 \ 122.416 i 122.418 > 1927—III szám 111 556 \ 115 110 1 Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa, uta­lással a Fővárosi Közlöny »Hivatalos hirdetések« rovatának élén közölt álta­lános ajánlati feltételekre, nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet az alább külön-külön ajánlat és vállalatbaadás tárgyát képező útépítési munkálatokra : 1. 122.417/1927—III, sz. a. a X. kér., Kada-utca, Mádi-utca és Sörgyár-utca közti szakaszának makadámszerű út- rendezésére ; 2. 122.416/1927—III. sz. a. a X., Sör­gyár-utca, Kada-utca és Noszlopy-utca közti szakaszának makadámszerű át­rendezésére ; 3. 122.418/1927—III. sz. a. a X., Cser­kesz-utca, Ihász-utca és Kelemen-utca közti szakaszának makadámszerű át­rendezésére ; 4 111.556/1927—III. sz. a. a rákos- keresztúri köztemető baloldali átlósút- jának makadámszerű rendezésére ; 5. 115.110/1927—III. sz. a. a X. kér., Kerepesi-úti temető 55. számú parcellá­jának rendezésére. A vonatkozó ajánlati feltételek, tervek és költségvetési nyomtatványok a taná­csi III. ügyosztályban II. emelet 285. sz. alatt kaphatók egyenként kettő pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és külön borí­tékban elhelyezett ajánlatokat 1927. szeptember 12-én (hétfőn) déli 12 óráig kell a tanácsi III. ügyosztály vezetőjénél vagy annak helyettesénél II. emelet 279. ajtószám alatt benyújtani. A versenytárgyalás 1927 szeptember 12-én (hétfőn) délután 5 órakor lesz a IL-emelet 266. szám alatti helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottjaik jelen lehetnek. Budapest, 1927 augusztus 29. A székesfőváros tanácsa. 125.347/1927—VII. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyil­vános Írásbeli versenytárgyalást hirdet a főváros iskolái részére szükséges 500’ drb. »Sógor«-rendszerü kétüléses iskola­pad készítésére és szállítására. A szabályszeüen kiállított, megfelelő állami és városi bélyeggel felbélyegzett és lepecsételt borítékban elhelyezett aján­latokat 1927. évi szeptember hó 23-án (pénteken) délelőtt 10 óráig kell a tanácsi VII. (Közoktatási) ügyosztály vezetőjénél vagy annak helyettesénél (IV., Központi városháza II. emelet 222. számú szobá­jába) benyújtani. A fenti munka szabadalmi joghoz van kötve. A jogot a vállalkozó saját költ­ségére tartozik megszerezni. A munkálatokra vonatkozó ajánlati és szerződési feltételeket a székesfőváros gazdasági hivatalánál (VIII., Dologház- utca 3) köznaponkint délelőtt délelőtt 9— 12-ig lehet megtekinteni és egyúttal az. ajánlat benyújtásához szükséges nyom­tatványok is kaphatók. Budapest, 1927 szeptember 1. A székesfőváros tanácsa. Ne utazzék külföldre! A vasúti jegy, az útlevél és egyéb útiköltségekért 10 napi üdülést, gyógykezelést nyújt a Magyarország legmagasabban (430 méter) fekvő klimatikus DIÉTÁS GYÓGYINTÉZETE Napidij 16 pengőtől BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS SZENT 6ELLÉRT GYÓGYFÜRDŐJE a régi Sárosfürdő rádióaktiv hévforrásai fl LEGTÖKÉLETESEBBEN BERENDEZETT GYÓGYINTÉZET Iszapkezelések, vízgyógyintézetek, szénsavas- és sósfürdók, gyógytorna (Zander), forróiég- és villanykezelések, Inhalatórium, pneumatikus kamra, stb. PÁNTOL MÁRTON „BUDAI KÉMÉNYSEPRŐ" vendéglője, I. kér., Pauler-utca 3. sz. RÉGI ELISMERT JÓ KONYHA SAJÁT SZÜRETELÉSŰ ÉS URADALMI FAJBOROK WESTIMEliTA ruha-, fehérnemű és textil­kereskedelmi r.-t. RÁKÓCZI-IIT 22 Szállít= kórházi fehérnemüeket, ágynemüe- ket, gyapjútakarókat és egyéb inté­zeti és kórházi felszerelési cikkeket. Kiadótulajdonosok: Doby Andor dr. és Schramm Ede Felelős kiadó: SCHRAMM EDE igazgató ...... Oroszország Cs ortos, Törzs, Odry, Slmonyl M. Magyar Színház NYOMATOTT WODIANER F. ÉS Telefon : Teréz 275—25. FIAI GRAFIKAI INTÉZET ÉS KIADÓVÁLLALAT R.-T. KÖNYV-ÉS HÍRLAP NYOMDÁJÁBAN BUDAPEST, IV., DALMADY-U. 3. Felelős: KISS FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents