Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-09-03 / 3. szám

UJBW8APJESF A jövő év ősze előtt nem lesz tővárosi tisztujitás Újra elhalasztották a fővárosi törvény parlamenti tárgyalását - A községi pártok harca a fórumon és a kulisszák mögött — Az Uj Budapest tudósítójától — kai fenyegető törvénytervezet ellen. Mert ha a fórumon minden párt azt hirdeti is, hogy neki a választások­tól félnie oka nincs, a háttérben vala­mennyi fővárosi párt azért küzd, hogy a választások időpontja men­nél későbbre tolassék ki, hogy a nagy erkölcsi rizikóval járó és sok pénzbe kerülő választási hadjáratra előkészülni mennél több idő álljon rendelkezésre. Ebből a szempontból nézve a dolgokat, az őszi költségvetési vita na­gyon viharosnak ígérkezik, mert minden párt a törvényható­sági bizottság messzehangzó nyil­vánossága előtt akarja bebizonyí­tani, hogy ő tette a legtöbbet az elmúlt hároméves ciklus alatt a főváros érdekében. A kormány a községi pártok ezen egyöntetűnek mondható akciójával szemben változatlanul azon az ál­lásponton van, hogy rendet akar teremteni a köz­gyűlési teremben és ezért még ebben az esztendőben feltétlenül tető alá hozza a törvény- javaslatot. Hogy azonban erre mikor fog sor kerülni, az egyelőre teljesen bizony­talan. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a parlament őszi munkarend­jén elsőnek a vármegyei törvényja­vaslat és utána az új büntető-novella szerepel. Nem kétséges, hogy mind­két javaslat hónapokig tartó vitát provokál, januárban pedig már meg kell kezdeni az új költségvetés tárgyalását. Ily körülmények között — mint beavatott helyen értesülünk — szá­molni kell azzal az eshetőséggel, hogy a fővárosi törvény meg­alkotása legkorábbra a jövő év elejére marad, bár az sincs kizárva, hogy arra csak márciusban, esetleg áprilisban ke­rül sor. Ebben az esetben pedig — tekin­tetbe véve a fővárosi törvény ügyé­ben kerekedő erős felsőházi vitát is -—-, a jövő év közepe előtt az új választások ki nem írhatók és ameny- nyiben az új fővárosi törvény a tiszt­újításra vonatkozó rendelkezést is magában foglalja, erre a tisztújításra a jövő év ősze előtt semmiesetre sem kerülhet sor. Önmagáktól megdőlnek tehát azok a híresztelések, amelyek a városházán közeli kormányváltozást jósolnak és azzal ijesztgetik a tisztviselői kart, hogy legkésőbb karácsonyra a tiszt- újitást meg fogják ejteni. A sok tárgyalás közt elvesz a kórházi ápolási díj Dréhr államtitkár az aktuális fővárosi közegészségügyi problémákról Megírta legutóbbi számában az Uj Budapest, hogy azok a hírek, amelyek a jólértesültség látszatá­val az új fővárosi törvény részletei­ről igyekeznek beszámolni, részben kombinációkon alapuló kitalálga­tások, részben politikai luftballo­nok, amelyek ebben a fővárosi autonómiát annyira közelről ér­deklő kérdésben a közhangulatot kívánják kikémlelni. Ezt a vélemé­nyünket azután egy nyilatkozatban maga Ripka főpolgármester is meg­erősítette, amidőn kijelentette, hogy a fővárosi törvény revíziójáról nap­világot látott kombinációk minden alap nélkül valók és azokat ő csupán azért nem cáfolja meg egyenként, mert akkor a sok szállongó hír meg­cáfolására külön irodát kellene be­rendeznie. Mint az Uj Budapest teljesen beavatott helyről értesült, az egész tervezet még a belügyminisztérium törvényelőkészítő osztályéoan fek­szik és így nyilvánvalóan még nem publikálható. Az Uj Budapestet a legilletékesebb helyen felhatalmaz­nák annak közlésére, hogy az új fő­városi törvényjavaslatról a nyilvá­nossággal eddig közölt részletek önkényes kombinációk és találgatá­sok, annál kevésbé, mert végleges álláspont ebben a kérdésben még egyáltalában neon alakidt ki, sőt arról van szó, hogy a fővárosi tör­vényjavaslatnak az országgyűlés elé való terjesztését a kormány el­halasztja. Az elhalasztás oka azokban a kulisszák mögötti küzdelmekben keresendő, amelyeket a fővárosi pártok indítottak az új választások­— Chacun a son goút ! Es a Oellért igazgatósága ? — Egyelőre örül az illusztris ven­dégnek, aki még hetekig Budapesten ■marad. A személyzet pedig azt lesi és arra tett fogadásokat, hogy a lord — milyen borravalók hátrahagyásával fog eltávozni Budapeströl.U gyan erre vonat­kozólag már van egy rossz ómen : a Rotschild ház feje mondd és írdd huszon­négy fillér borravalót adott a taxisof- főrnek, aki a pályaudvarról a hotelbe hozta . . . — Szóval róla is el lehet mondani, hogy nem látszik meg rajta, hogy Rot­schild, hanem hogy hogyan lett azzá, — igen ! — Mi újság a házassági fronton, kedves bizottsági tag úr ? , — Jelentem, hogy Gallina Frigyes dr. főjegyző, az elnöki ügyosztály veze­tője, ezideig megrögzött agglegény, és Gömöry Vilma úrhölgy, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője hétfőn, augusztus 27-én délben 1 órakor a józsefvárosi anyakönyvvezetőségen örök hűséget esküdtek egymásnak. Az esküvő a legnagyobb titokban ment végbe, arról még a népszerű Erid legjobb barátai sem tudtak, sőt a diszpenzáció is negyed­óra alatt készült el. — Azt nem volt Erid barátunknak nehéz kiprotezsálni. A fiatal pár ? . . . — A fiatal pár nászúira külföldre utazott,"ahonnan két hét múlva térnek haza. Érdekes még ebben a házasság­ban, hogy Gallina — rögtön dupla családi pótlékot is kap, a felesége első házasságából származó gyermek után. — Őszinte jószíwel adjuk áldásun­kat a frigyre ! — Eljegyzés ? —- Az is van, még pedig kettő, mind a kettő a titkári fronton. Vőlegény Nagy Lajos fogalmazó, Folkusházy alpolgár­mester titkára és szintén vőlegény Vogel Dénes fogalmazó, Borvendégh tanácsnok titkára. A viszontlátásra, szerkesztő úr ! — A viszontlátásra ! A főváros közegészségi ügyosztálya és a népjóléti minisztérium kórházi főosztálya között esztendők óta folyik és minden évben megújul az ápolási díj megállapítása fölötti küzdelem. A közegészségügyi ügyosztály előterjesz­tése kapcsán a kórházi költségvetés tárgyalása alkalmával a törvényható­sági bizottság minden esztendőben a tényleges kiadásoknak megfelelően megállapítja a napi ápolási díjat, amelynek az állam szempontjából azért van különös jelentősége, mert a budapesti kórházakban ápolt vidéki illetőségű betegek díjait a betegápo­lási alap fedezi. Az 1926—27. évben szedhető beteg­ápolási díjak megállapítására vonat­kozólag már hónapok óta folyik a ta­nácskozás a főváros és a népjóléti minisz­térium között. Már az ápolási díj meg­állapításánál természetszerűleg tekin­tetbe vette a főváros a minisztérium irányelveit, mikor pedig a költség- vetést a törvényhatósági bizottság elfogadta, újabb tanácskozások indultak meg az illetékes tényezők között. Az elmúlt hetekben tartott legutóbbi döntő tanácskozáson maga Fuss mi­niszter elnökölt és azon a főváros kép­viseletében Sipőcz polgármester és Némethy tanácsnok vettek részt. A városházán most türelmetlenül várják a leiratot, amelyben a miniszter jog- érvényesen meg fogja állapítani az ápolási díjat. Az ápolási díj sürgős megállapítására azért van szüksége a közegészségügyi ügyosztálynak, mert amíg az elmúlt év és a folyó év ápo­lási díja megállapítva nincsen, — addig, mint munkatársunknak Néme­thy Béla tanácsnok, a közegészségügyi ügyosztály vezetője kijelentette,— nem kerülhet sor a jövő évi ápo­lási dij megállapítására és igy, amig a miniszteri leirat meg nem érkezik, nem készülhet el a kór­házi kOltségvetés. Az elmúlt héten — mondotta mun­katársunknak Némethy tanácsnok — felkerestem a főpolgármester urat, kérvén, hogy ebben az ügyben inter­veniáljon a népjóléti minisztériumban. A népjóléti miniszter úr azt a kijelen­tést tette a főpolgármester úrnak, hogy a legrövidebb időn belül sor kerül a leirat elküldésére, a leirat azonban mind a mai napig nem érkezett meg a fővároshoz. Ebben az ügyben kérdést intéztünk Dréhr Imre dr.népjóléti államtitkárhoz is, aki a következő nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársának : Erről a kérdésről hónapok óta folynak a tárgyalások, az illeté­kes tényezők, vagyis a tanács, a népjóléti minisztérium és a pénz­ügyminisztérium között. Mielőtt azonban a döntő szót ki lehetne mondani, szükség van még egy miniszteriális megbeszélésre, a mely a legközelebbi napokban fog megtörténni. Ha ebben a kér­désben összeegyeztetjük a népjó­léti és a pénzügyminisztérium véleményét, akkor megtörténhe­tik a főváros által annyira sürge­tett döntés. Erre vonatkozólag a tárgyalások a népjóléti és a pénz­ügyi kormányzat között már fo­lyamatban is vannak, megtár- gyaltuk a részletkérdések egész komplexumát, minthogy azonban még több rendelkezést illetően további megbeszélések váltak szükségessé, a tárgyalást a leg­közelebbi napokban folytatjuk. Felhasználtuk az alkalmat, hogy az Államtitkár úrhoz a fővárost közvet­lenül érdeklő népjóléti minisztérium­beli problémákról kérdéseket intéz­zünk. A tisztiorvosi intézmény kérdéséről, amelyre vonatkozólag a városházán az a hír van elterjedve, hogy az auto­nómiának ezt a szervét rövidesen álla­3 mosítani fogják, Dréhr államtitkár a következőket jegyezte meg : — A tisztiorvosi intézményt törvényhozási úton megreformál­tuk. Eddig ugyanis nem volt tiszti orvosi tanfolyam. Az első ilyen tanfolyam ősszel indul meg, ami­kor is megkezdi működését a Rockefeller-alapítványból létesí­tett magyar királyi egészségügyi intézmény. Ami a tisztiorvosi in­tézmény államosítását illeti, én ilyenirányú hivatalos tervről nem tudok. Egyéni véleményem az, hogy a tisztiorvosi intézményt fel­tétlenül államositani kell, ezt kivánja az egyetemes egész­ségügyi érdek. Szóvátettük a gyógyszertárak enge­délyezések problémáját is. A főváros­nál ugyanis az a hír kapott szárnyra, hogy a népjóléti minisztérium több új patika jogot kíván engedélyezni. Erre vonatkozóan az államtitkár úrtól a következő választ kaptuk: — Uj gyógyszertárak engedélye­zéséről szó sem lehet. Tavaly no­vember elején a népjóléti minisz­térium egy rendeletet adott ki, amely szerint patikaengedélyezés iránti kérelmek a törvényhatósá­gok által tárgyalás alá sem vehe­tők. E rendelkezés'' értelmében tehát csupán azokról, a gyógy­szertárengedélyezési kérelmekről történt döntés, amelyeket 1926 november 1-e előtt adtak be. Az összes törvényhatóságokban el­intéződtek ezek a patikaengedé­lyezési kérelmek, a főváros kivé­telével, ahol a döntés még függő­ben van. Budapesten tehát csupán ezekről az új gyógyszertár enge­délyezésekről lehet szó és így valószínű, hogy ezek az elterjedt hírek is idevonatkoznak. Hangsúlyozom tehát, hogy uj patikaengedélyekről a jövő­ben — legalább is belátható időn belül — szó sem lehet. MEIER GYULA bőröndös, katonai bőrcikkek és vadászati felszerelések készítője Budapest, Vili ! Flór-utca 4. (KORVIN HÁTA MÖGÖTT) 1 PHÖNIX | 1 ÉLETBIZTOSÍTÓ I TÁRSASÁG =3C = sa: — 1 Budapest, V. Nádor-utca 9 1 I Tel.: Teréz 118-44, 235-55, 216-26 I 1^1 gj Elfogad életbiztosításokat §| j§ (orvosi vizsgálat nélkül is) n 1 továbbá járadék-, baleset-, = gj szavatosság- és autóbiztosi- M H tásokat. Takarékperselybiz- |j = tositásokat kedvező feltételek H — = ü mellett. j§ Ü Képviseletek az ország min- gj P den városában és Budapest M több kerületében. §§ %iiiiiiiiiiiiiiii««iHiiiiiiiiiiiiiiii:ir.!iiiiniiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^

Next

/
Thumbnails
Contents