Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-12-24 / 19. szám

8 rirmrmPisT 1927 december 24 A székesfőváros iskoláiról lráa: PIRIBL GYŐZŐ dr. fővárosi tanácsnok Igen tisztelt Szerkesztő úr ! Fel­kért arra, hogy »A főváros iskoláiról 1928-ban« írjak valamit. Nehéz az én helyzetem, mert ugyanezt sok napilap és hetilap is kérte, hogy ez a karácsonyi számban megjelenjen. Természetes, ezeknek eleget tettem s csupán csak azt tehetem, amit már másutt is megírtam, ezt bizo­nyos variálásban Önnek is lead­hassam. A főváros iskolái nagy gondot okoznak a közoktatási ügyosztály­nak, mert hiszen kezdve az iskola- építéstől, a tatarozástól, a gyermek­védelem és a státusrendezésig nagy munkát igényelnek. Ennek folyo­mánya aztán az, hogy a főváros költségvetésének közoktatási feje­zete nagy összeget igényel s ennek az összeállítása az anyagiak tekin­tetében nemcsak a pénzügyi ta­nácsnoknak, hanem a közoktatási ügyosztálynak is_ nagy fejtörést okoz, hogy kettőjük között az együttműködés biztosítva legyen. A tanügy, a kultúra folytonosan fejlődőben van, annak igényei évről évre erősen megnövfekednek és bár­miképpen emlegetik is, hogy ezen a téren túltengésben vagyunk, vé­leményünk az, hogy ezen beállítás legalább is téves, mert hiszen bár­mily nagy is a végösszeg, a tételeket a minimálisra szorítottuk s jelez­hetem, hogy bármily nagy összeg is volna beállítva, az a kultúra ér­dekében sohasem sok, különösen akkor, amidőn Trianon mindent elvehetett tőlünk, csak a kultúrát nem s ha ezt mi magunk bénítjuk meg bizonyos mértékben, akkor még súlyosabb helyzetet teremtünk, de egyébként nem közömbös sem a nemzetnek, sem a fővárosnak, hogy a jövendő generációnkat mi­képpen neveljük szellemben, test­ben, lélekben egyaránt. Ha Anglia, Németország, sőt még a kisántánt kultusztárcájába be­pillantunk, úgy látjuk azt, mily 99 ioóMgy'Méle lolytonégö Ml ■Mill III HU mill I ihi I Mii IMII I IUI IIIII I I UHIH a legjoüüün felel meg a hazai barnaszeneknek * Tökéletes tüzelőanyag- kihasználás, állandó és egyenletes A. vételár a tüzelőanyagon elért megtakarít ássál rövidesen megtérül. körjen ajánlatot és prospektust. M. kir. állami vas-, átél- és gépgyárak Budapest, X, Kőbányai-út 21. Telefon : József 460—29. A E R © S A N * leghatásosabb legteríötlcnitő készülik es folyadék, mélyül a Kiiályi Fázmanv Peter Tudonpnyegyetein közcgeszségtani inttzele a következő szakvéleményt adln ki. Az AEROSAN 2%-os oldata a küiftnftdző baktériumokat a kővetkező idotaitam alatt pusziiba el Streprococus (dypiherla) 15 perc Thyphus coll 40 Tuberculosis 3 ora lEROSflU-milvek Budapest. VII. Rímtl-ulca 22 _______IVIeton : József 301-fc'h ha talmas, nagy összegeket áldoznak erre a célra, nemcsak iskolákra, a szellemi oktatásra, az oktatók anyagi ellátására, hanem igen nagy áldozatot hoznak a testnevelésnek is, stadionok, játszóterek, fedett uszodák, különböző tanfolyamok nagy költségei találhatók költség- vetésükben. Ha a mi költségvetésün­ket az említett álla­mok költségvetései­vel összehasonlít­juk, nyugodtan ál­líthatom, hogy a főváros költségve­tésében nincsen túl- tengés e téren. Min­den fillér, amit erre a célra áldozunk kamatok kamatjá­val meghozza a^ eredményt a jőve generációban, a melyre igazán olyan nagy súlyt helye­zünk s akik hi­vatva lesznek sze­gény megcsonkí­tott hazánk újra való feltámasztá­sára. A háború és az azután ' közvetlen következő idők fo- 1 yományaképpen| előállott gyermeklétszámapadás, amely elsősorban az elemi iskolák­ban jelentkezett és most folyama­tosan a középiskolákra terjedt át, az elemi iskolákban szűnőben van, sőt egy váratlan gyermekszaporulat állott elő, úgyhogy az 1914 óta szűnőben lévő iskolaépítkezés, tehát iskolahiány erősen érezteti határát és nincs iskola, ahol már váltakozó osztályok ne volnának, úgyhogy a nagy gyermekszaporulatot már befogadni képtelenek. Amidőn a hároméves iskolaépítési program - mot a közoktatási ügyosztály elké­szítette és a székesfőváros törvény­hatósága azt elfogadva, magáévá tette, abban a legszükségesebb is­kolák felépítése volt tervbe véve. Az iskolák építése látszólag anya­giakban nem lukrativ, hanem szel­lemi és erkölcsi tekintetben igenis az és a legtökéletesebb befektetés, Purebl Győző dr tanácsnok mert minél intelligensebb valamely nemzet, vagy város s minél keve sebb analfabétáinak száma, annál inkább tud megállni azon a szín vonalon, amelyen az őt körűlövező szomszéd államok és városok mű­veltség tekintetében állanak. Saj nes, ez az iskolaépítési programm anyagiak hiányában lemaradt és a szükséges iskolaépületeken aluli számra csökkent, úgyhogy ma a legszükségesebb hat iskola helyett legfeljebb kettőt tudunk megépíteni. Ennek a hatása már 1928-ban rend­kívül feltűnő lesz, sőt súlyos követ­kezményekkel fog járni. Iskolákat építünk elsősorban a Lenke-úton, Ceg- lédi-úton és To mori-úton, sürgős­nek van jelezve még a közoktatási bizottság részéről Kőbánya, Vörös- vári-út és Erzsé­bet királyné-út környéke is, vala­mint Farkasrét, ahol egyáltalában nincsen iskola. Visszaszerezzük ki­lakoltatás útján a Peterdi-utcai és a La jós-utcai iskolá­kat, amelyeket ma is menekültek fog­lalnak el. Megnyit­juk 1928-ban az első erdei iskolát is a Láderer telepen. Az iskolák tatarozása tekintetében nagyobb munkát kell végezni, mert hiszen az 1927. évi költségvetésben az e címen felvett összeget is erősen redukálták. Természetesen ezt 1928- ban pótolni kell, mert az iskola állagáról van szó, amely sok helyütt erősen megrongálódott. A tanerők fizetését a törvényható­ság igen tisztelt közgyűlése az államiakhoz hasonlóan 10—15%-ig megjavította. Gyermekvédelem te­kintetében az a törekvésünk, hogy óvodától egészen az iskolaköteles korig a gyermekek állandó gon­dozásban részesüljenek, ott ahol a szükség úgy kívánja, a hatóság és a társadalom is hozzájáruljon a gyer­mekneveléshez. Kiépítjük az iskola- orvosi intézményt, amely téren igen szép eredményeket értünk el, egyesítettük az iskola-nő véri, gon­EREBEW BÉLA IRODAGÉP-TELEPE Villamoshajtásu Mercedes könyvelő és Írógépek MERCEDES SZÁMOLÓGÉPEK Gyári uj Mercedes irógópek vezérképviselete ( Újjáépített UNDERWOOD ÍRÓGÉPEK kettő évi szavatossággal ANDRASSY-UT 1 dozónővéri intézményt s ennek sza­bályzata most kerül a közoktatási és a közegészségi bizottság elé. Fejlesztjük a gyermeknyaraltatást, hogy minél több gyermek része­süljön az üdülés jó hatásában. A szükséghez képest szaporítjuk a nap­közi otthonokat és a napközi nya- raltatást. A napközi otthonok szak­szerű vezetésére vonatkozólag úgy pedagógiai, mint gyakorlati szem­pontból most végezzük a végleges szervezést. Erősen támogatjuk az ingyentankönyv kiosztást és az iparostanoncoknak szükséges író- és tanulmányi eszközökkel való el­látását az ipartestületek bevonásá­val és a mesterek kényszerítésével igyekszünk végre megoldani. Az iparostanonciskolai okt atást külön - és önálló alapokra fektetjük, hogy végre itt is úgy pedagógiai, mint gyakorlati szempontból egy rend­szeres ellátást és tanítást biztosít­sunk, amelyben bennünket a kül­föld erősen megelőzött. 1928-ban nyitjuk meg a központi konyhát teljesen átalakítva, modern ala­pokra fektetve és bővítve a Peda­gógiai Filmgyárunkat, amely szak­értők szerint e szempontból egész Európában páratlanul áll. Nagy vonásokban ezekben ad tam elő az iskolákra vonatko­zó 1928. évi tevékenykedésünket azzal, hogy természetesen ezenkívül még sok más tennivalója is van az ügyosztálynak, amelyeknek ismer­tetése azonban e szűk keretek kö­zött nem fér el. 3% literes uj hathengeres személyautói raktáron 0 REIMflN Vörösmarty-tér 3. GEOSftN fo vékony seblacasz tűmben antiszeptikus, rugalmas, mosakodásnál sem válik le Főlerakat: Posewilz Titadar főmérnök Budapest, III, Timár-utca 15 szám. KÜLÖNLEGESSÉGI VflSUZLEl KOCSIJUK iTRESZ ÉS AUTÓFELSZER ELÉSEKBEN Nyegnis Gyula Utóda R.~L Budapest, VIH , Teleky-tér 1—2 szám Telefon: I zsef 30-1- 17 Szobrász műkő-, stucco- és mümárványmunkák elsőrangú kivitelben RÁKOS MANÓ Budapest, VII., Szt. Domonkos-utca 5 Telefon : József 80—87

Next

/
Thumbnails
Contents