Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-12-17 / 18. szám
1927 december 17 Elevenek és hollak Budapesten több n<> bal meg, mint férfi Legtöbb fid a református családban születik — A fővárosban is erősen terjed az egyke — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Fővárosi Statisztikai Hivatal új Évkönyvének egyik legérdekesebb fejezete tagadhatatlanul az, amely a népmozgalommal foglalkozik. Az emberek születnek és meghalnak, ezt mindnyájan tudjuk. Az Évkönyv érdekes táblái azonban rávezetnek bennünket arra a törvényszerűségre, melyek a születéseket és halálozásokat irányítják. A születések és halálozások statisztikáján rajta van a nagy politikai és gazdasági változásnak a nyoma. Az utolsó békeesztendők óta már a statisztika nagy metamorfózisokon ment keresztül, más volt 1913- ban és más volt a háború alatt, aminthogy a főváros mai népmozgalmi statisztikája sem az, ami a háború alatt volt. Ezer-ezer lakóra 1912-ben 28.4% születés, 20.2% halálozás, 1913-ban 2.71% születés, 21.3% halálozás, 1916-ban 16.6% születés, 25.2% halálozás, 1926-ban 17.4% születés, 15.9% halálozás esett. Az utolsó 15 esztendő népmozgalmi mérlegét tükrözi vissza ez a néhány szám. Ezelőtt 15 esztendővel, 1912-ben ezer-ezer lakóra 'még több, mint 28 születés esett és ez az arányszám máig leesett 17.4-re. 15 esztendő alatt tehát a születések arányszáma 40 %-kal csökkent. De nagyon érdekes az utolsó 15 esztendő halálozási statisztikája is. 1912-ben még 20.2 halálozás esett ezer-ezer lakóra. A háború derekán, 1916-ban ez az arányszám 25.2-re emelkedett. Ez volt az a kritikus esztendő, amikor a halálozások száma jelentékenyen meghaladta a születések számát. A háború alatt ez az emberdeficit különben is folyton nőtt és ezt az ember- deficitet csak a bevándorlás erős tempója tudta valamennyire pótolni. A múlt esztendőben már odáig jutottunk, hogy a születések száma valamennyivel, nagyon kevéssel meghaladta a halálozások számát. Ezidén azonban, nyilván a gazdasági depresszió következtében, a születések száma ismét csökken és a születések száma az idén megint kisebb, mint a halálozások száma. Az elmúlt esztendőben különben 16,767 gyermek született és 15,301 ember halt meg. Ha a születéseket vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy a fiús születéseknél sajátságos intermittálást találunk. Az egyik esztendőben mindig több, a másik esztendőben mindig kevesebb fiú születik. A halandóság statisztikájából azt látjuk, hogy a férfihalálozások száma fogyó tendenciát mutat, a női halálozások száma pedig növekszik. Ennek a jelenségnek nyilván az a magyarázata, hogy a főváros nőlakossága folyton-foly- vást nő és mindenesetre erősebb tempóban nő, mint a férfiak száma. 1910-ben 30,000-rel volt több nő lakója Budapestnek, mint férfi, 1920-ban már 66,400-zal múlta felül a nőlakosság száma a férfiakét. 1925-ben pedig 84,100-zál volt több nő Budapesten, mint férfi, úgyhogy 1925-ben például az V. kerületben, ahol a legnagyobb volt a nők arányszáma, minden ezer férfira 1,323 nő jutott. A viszonyokra jellemző, hogy a gyermekek közül 24.7 % születik csak magánlakásban, ellenben a születések 75.3 %-a közintézetben, kórházban, vagy szülészeti klinikán történik. Ha már a születéseknél tartunk, kuriózum kedvéért azt is megemlíthetjük, hogy aránylag a legtöbb fiú a református családokban születik. Utána elsősorban a görögkeletiek következnek, a reformátusoknál ezer leányra 1,666 fiú esett. A fiúszületések aránya legkisebb az összes felekezetek között a katholikusoknál. A gyermekkérdésre természetesen szintén hatással volt a gazdasági depresszió. Kevesebb gyermek születik és egyre nő Budapesten is az egyke. De azért vannak családok még ma is Budapesten, melyek nem törődnek a gazdasági válsággal. Akadt egy izraelita család, ahol 20 gyermek született és volt egy katholikus család, ahol 18 gyermek osztozkodott a kenyéren. Csak két olyan családot tudott feljegyezni a statisztika, melyben 16—16 gyermekre kellett keresni és csak 3 olyan család akadt, ahol 14 volt a gyermekek száma. Említettük, hogy a halálozások statisztikájában a nők egyre erősebb tempóban nyomulnak előre, de, hogy ennek a jelenségnek mi a magyarázata, arról nem informálnak a számok. Annyi bizonyos, hogy az 1917. évben a halálozások 57.7 %-a férfihalálozás volt és csak 42.3 %-ot abszorbeáltak a női halálozások. 1926-ban azonban az arány teljesen megváltozott, mert a férfihalálozás aránya 51.4 %-ra csökkent, a női halálozások aránya pedig 48.6 %-ra emelkedett. Nagyon szomorú jelenség, hogy a halálozások számának egyhatodrésze az ötévesnél fiatalabb korban elhaltakra esik. Meg kell állapítani, hogy a budapesti csecsemő- és gyermek- halandóság nagyon szomorú képet mutat. 1925-ben ezer élvesziiletésre Budapesten 126 csecsemőhalálozás esett. 1924-ben pláne 155. Ezzel szemben Bécsben 1924-ben ezer élveszülöttre 98 csecsemőhalálozás esett, Berlinben 92, Glasgowban 101, Londonban66, Hamburgban 81, Milánóban 101, Moszkvában (1924- ben) 177, Oslóban 42, Párisban 89, Prágában 111 és Stockholmban 48. Naponta 41—42 ember hal meg Budapesten. Ebből 7 olyan, aki az 5 éves kort még nem töltötte be, legalább 5 olyan, aki fiatalabb 1 évesnél. Mindennap átlag 6—7 ember hal meg tüdő vészben, legalább 3 hal meg tüdőlobban, 4 rákbetegségben, 4—5 szívbajban, 2 ütőérelmeszesedésben és minden 2 napra jut átlag 3 öngyilkosság. A közlekedési ügyosztály folyosóit esztendők óta elözönlik azok, akik autótaxi-rendszámhoz akarnak jutni. A féllábú hadirokkanttól a milliárdos külföldi autógyár prémbundás ügynökéig százan és százan fordultak meg csak a legutóbbi hónapokban is a közlekedési ügyosztályban, hogy az autótaxi-rendszámok engedélyezése iránt érdeklődjenek és bejelentsék, hogy ők is igényt tartanak rendszámra. Az ajánlkozók és a pi'otektorok a legutóbbi időkig azt a stereotyp választ kapták az ügyosztály referenseitől, hogy addig, amíg az új autótaxi- szabályrendelet el nem készül, szó sem lehet újabb rendszámok kiadásáról, amelyeknek engedélyezését amúgyis szigorú formákhoz és feltételekhez köti majd a szabályrendelet. Értesülésünk szerint az autótaxi-szabályrendeletet Lobmayer tanácsnok intenciói szerint már lefektette Kovácsházy főjegyző és minden valószínűség szerint már január havában az illetékes bizottságok elé kerül. A tervezet legfontosabb megállapítása az, hogy az autótaxi-iparban a numerus clausust változatlanul fen- tartja. Ezt az elhatározást azzal indokolja a közlekedési ügyosztály, hogy a közlekedés rendjének és biztonságának igen fontos biztosítéka, ha nem nyílvánítják szabad iparrá az autótaxival való fuvarozást, amikor is boldog-boldogtalan kimustrált kocsikat állítana üzembe, amelyekkel szemben a főváros megfelelő retorzió jogával alig rendelkezne. Az ügyosztály annak meghatározását, hogy esetről esetre mennyivel lehet emelni vagy csökkenteni a forgalomban lévő autótaxik számát, a tanácsra kívánja bízni, ugyancsak a tanács döntene affelett, hogy az el nem kerülhető létszámszaporítás keretében kik jutnának új autólaxi-engedélyhez. Ugyancsak a tanács hatáskörébe fog tartozni az autótaxi viteldíjának a megállapítása is, amelyet az ügyosztály pontos vizsgálatokon alapuló jelentései kapcsán fog esetről esetre a tanács megjelölni. Egyelőre a viteldíj leszállításáról van szó. Meg fogja határozni az új szabályrendelet azt is, hogy a jelentkezőknek milyen gyártmányú Köz- és magántisztviselők! Városi, állami és megyei hivatalnokok, valamint egyéb alkalmazottak részére a karácsonyi vásárlás alkalmával rendkívül! árkedvezményt nyúlt KLEIN ANTAL divatáruháza Király-utca 53. lkácfa-utca sarok December 29-én jelenik meg Petrovits Szvetislav nagy filmje, az ORLOW Bemutatja : Corvin Kamara Orion PALAGYI GYULA RT. fa-, vas* és rézbutorgyár Budapest, Vil., Angol-utca 33. Telefon: J. 395 - 23. Iskolák, kórházak, internátusok, szál lodák stb. teljes berendezése. Épületasztalosság Rendkívüli hEdvezméuy Szilsníl! Aki A gin pengőn fe ül vásárol, ■WU CSa|( a felét fizeti! A hátralékot 1928 február, március és áprilisban törleszti. Csak e hónapban érvényes! Szőls 82ó’nyegíizlete mindenkinél a legolcsóbb Rákóczi ut 10. szám. Sip-ulca sarkin. Címre n a g y o n ’ ü g'y e 1 n i! Továbbra is megmarad a numerus clausus az autótaxí-iparban A készülő szabályrendelet leszállítja a viteldíjat és megszünteti a rendszámok megváltását — 500 kérvényező 3000 új rendszám engedélyezését kéri a fővárostól — Az Uj Budapest tudósítójától — autótaxit kell forgalomba allitaniok. E tekintetben a hazai ipar védelme áll előtérben ; ki fogja mondani a szabályrendelet, hogy az újonnan forgalomba kerülő kis kocsik kizárólag hazai gyártmányok lehetnek, a nagykocsik alváza és motora lehet külföldi gyártmányú, a karosszériát azonban Magyaroszágon kell előállítani. A szabályrendelet a bérlcocsirehd- számok megváltása kapcsán a főváros javára fizetett 4000 pengős engedélydíjat meg fogja szüntetni. Biztosítékhoz természetszerűleg kötve lesz az ipar, azonban engedélydíjakhoz nem, mivel az új ipartörvény efajta engedélydíjak szedését határozottan megtiltja. Az új ipartörvény szelleméhez képest azonban a fővárosnak jogában áll a jogosítványok birtokosaitól erkölcsi és anyagi biztosítékot követelni. Az új autótaxi-rendszámok engedé- lyezésénél a főváros ezen törvényben biztosított jogával a legmesszebbmenő módon élni fog. E pillanatban még teljesen bizonytalan, hogy hány új taxi-engedélyt fog kiadni a főváros. Jellemző a tülekedésre, hogy a közlekedési ügyosztályban több mint 500 rendszámengedélyezési kérvény fekszik, ezekben a kérvényekben közel 3000 darab új autótaxi engedélyezését kérik az érdekeltek a fává rost 61.