Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)

1927-08-18 / 1. szám

Budapest, 1927 augusztus 18 ÍV. évfolyam 1. szám VÁROSPOLITIKAI Előfizetési árak : Egész évre .......................................................24 pengő Fé l évre..................................................................12 pengő I FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOR dr. I Szerkesztőség és kiacióki'valal: Budapest, IV., Dalmady Győző-utca 3. Telefon: Teréz 296-56 Még tavasszal sem lesznek meg a községi választások Szakemberek ankétja elé kerül az új fővárosi törvény tervezete, mielőtt a parlamenthez benyújtják — A belügyminiszter szerint a vármegyei reform után tárgyalja a parlament a fővárosi törvény revízióját Valamennyi fővárosi párt tiltakozik a bizottsági tagok számának csökkentése ellen Lectoris salutem ! A reánk kényszerüli hallgalás után ma újra az olvasóközönség kezébe kerül az Uj Budapest. Ott akarjuk folytatni, ahol. elhagytuk : ugyanazzal a szeretet­tel, hozzáértéssel és mérséklettel kíván­juk a hasábokon figyelemmel kísérni a főváros ügyeit, mint azt az Uj Buda­pest közel hároméves fennállása alatt mindig cselekedte. Éppen ezért, mert nem érezzük ma­gunkat új lapnak, nem is adunk új programmot. Programmunk a régi és azt magában foglalja a lap homlokán ékeskedő címe a lapnak : U j B u d a- p e s t. Uj Budapestet akarunk, új célok, új lehetőségek után heviilö meg­újhodását ennek a mi szép és szomorú fővárosunknak. Akarjuk pedig ezt a megújhodást a napi politikától függet­lenül, kívánva, hogy e cél érdekében simuljanak el a pártok között fennálló azok az ellentétek, amelyek nem a városi, hanem az országos politikába valók. A városháza pártjait csupán egy cél, egy akarat lelkesítse : Budapest újjül­és ríaggyátélele. Ennek a célnak voltunk nem utolsó harcosai a múltban és kívánunk út­építői lenni a jövőben is. Azzal a bölcs mérséklettel, amely a klasszikus görög városok tanácsait jellemezte, akarjuk a a természetes evolúció és komoly konzer­vativizmus fékező ereje állal zökkenő- nélkülivé simított fejlődését a mi gyö­nyörű fővárosunknak. A főváros jelentősége Csonka-Magyar- ország életében notion nő. Budapest ma egyheledrésze hazánknak : de mint gaz­dasági emporium ennél sokkal nagyobb hányadát képviseli Magyarországnak, a közmunkák és közszállítások szem­pontjából pedig nagyobb vállalkozó és munkáltató, mint a vidéki törvényható­ságok együttvéve. Megokolt tehát az az érdeklődés, amellyel elsősorban az iparos- és kereskedövilág a főváros ügyeit kíséri. Tűd minden politikai áramlaton, újságírói szempontból ennek a gazda­sági lüktetésnek az érzékeltetése lesz az Uj Budapest másik igen fontos feladata. Felkészülten a modern újságírás min­den fegyverével, friss és eleven íródeákjai leszünk Budapestnek. Hisszük, hogy ez a hézagpótló munkásságunk, ahogy a múltban történt, a jövőben is közönsé­günk érdeklődésével fog találkozni és az Uj Budapest újra elfoglalja azt a helyet a városházi életben, amely öt célkitűzé­sénél és hírlapírói felkészültségénél fogva méltán megilleti. Az Uj Budapest tudósítójától. Scitovszky Béla belügyminiszter, mi­előtt nyári szabadságát megkezdte volna, úgy nyilatkozott, hogy a nyár folyamán feltétlenül elkészítteti az új fővárosi törvényjavaslatot, amelyet még az ősszel, mindjárt a parlament új ülésszakának kezdetén, a képviselő­ház elé fog terjeszteni. A belügy­miniszter a nyarat Marienbadban töl­tötte, ahonnan a hét elején érkezett vissza Budapestre, hivatalát azonban nem vette át, hanem rövid utópihe­nésre gombai birtokára utazott. Távol- létében a belügyminisztérium törvény- előkészítő osztálya serényen dolgo­zott, az új fővárosi törvény munká­latairól azonban semmiféle érdemleges hír sem szivárgott ki. Az Uj Budapest munkatársának a fővárosi törvény előkészítő munká­latairól alkalma volt beszélni Sci- tovsaLy Bela belibyyminiozieirét. Á bel­ügyminiszter ugyanis Gombáról teg­napelőtt Gesztre utazott, ahol elődjé­nek, Rakovszky Iván volt belügymi­niszternek lesz néhány napig a ven­dége. A Budapesten való átutazás során szólaltattuk meg Scitovszky Béla belügyminisztert, aki az új fő­városi törvényről a következőket je­lentette ki : — Az ríj fővárosi törvényről ez idő szerint csak annyit mond­hatom, hogy a javaslat előkészítő munkálatai folyamatban vannak. Ezek a munkálatok meglehetősen hosszú időt vesznek igénybe, mert a főváros egész gesztiójára ki Ger­jedő törvényt kell megalkotni. Épen ezért mert egy régi, sokáig érvényben volt törvény hatályon kívül helyezéséről és egy modern világváros életéről van szó, csak komoly megfontolás után lehet határozni. Ez az oka annak, hogy — bár nem vagyok barátja az ankétezésnek — az új fővárosi törvénytervezetet szakemberek vitája alá fogom bocsátani. Min­den szakvéleményt és minden érdekelt részéről jövő észrevételt meg fogok hallgatni. Arra a kérdésre, hogy az új törvény a fővárosi törvényhatósági bizottság összeállításában lényeges változtatáso­kat fog-e eredményezni és ezek alap­ján már a tavasszal új választásokat kell-e kiírni, Scitovszky Béla belügy­miniszter a következőket mondotta : — Ebben a tekintetben végle­ges álláspont még nem alakult ki. Az alapelv mindeneseire az, hogy a monsíruózus fővárosi törvényhatósági bizottság lét­számát csökkenteni kell. Hangsúlyozom, azonban, hogy ebben a vonatkozásban még nem döntöttem. Megkérdeztük még, hogy az új fő­városi törvény letárgyalását előre­láthatóan mikor fogja a parlament megkezdeni. Scitovszky Béla belügy­miniszter így válaszolt : — A fővárosi törvény letárgya­lását valóban sürgősnek tartom, de sürgősség tekintetében ezt a javaslatot is megelőzi a vármegyei reform. A vármegyék törvényhatósági bizottságait újjá kell szervezni, mert ezen a téren magam is be­vallom, exlexben élünk. A sorrend­ben tehát a vármegyei törvény- javaslat lesz az első. Ilyen körül­mények között nézetem szerint decemberben kerülhet az új fővárosi tör­vény a képviselőház napi­rendjére. a belügyminiszter nyilatkozatán túlmenően, igen érdekes információkat kapott az Uj Budapest munkatársa az új fővárosi törvény előkészületeiről olyan helyen, ahol a belügyminiszter intencióit hivatalból közelről ismerik. Scitovszky Béla belügyminiszter köz­[Az»Uj Bu­dapest«. tudósí­tójától.) Solly Lajos tanács­nok, a magas- építési ügyosz­tály érdemes vezetője, ha­zaérkezett Bu­dapestre és az elmuH hét péntekén át­vette hivatala vezetését. — Munkatársunk sietve kereste fel Soltig tanácsnokot, hogy tőle az épít­kezési ügyosztály legújabb dolgairól értesülést szerezzen. A tanácsnok úr kérdéseinkre a következőket jelentette ki az Uj Budapest számára : — Csengődi magányomban so­kat gondolkoztam azon, hogy a főváros műszaki admini­sztrációját valamiképen ok­vetlenül meg kellene változ­vetlen környezetében kijelentették ugyanis az Uj Budapest munkatársá­nak, hogy a közgyűlés új szervezetét illetően rendelkező szakaszok közül a ku­lisszák mögött éles harc indult meg. Innen magyarázható, hogy Scitovszky Béla belügyminiszter idevonatkozóan véglegesen még nem döntött. Arról van szó ugyanis, hogy a községi pártok vezetői állást fog­laltak a törvényhatósági bizottság számszerű és szervezeti megváltoz­tatása ellen — és pedig párt­különbség nélkül. Amennyiben az új fővárosi törvény a közgyűlés tagjainak, a létszámát redukálná és általában új összetételt állapítana meg, már kora tavasszal választásokra kerülne a sor. Az új községi választások kiírása ellen pedig minden párt egyforma eréllyel hada­kozik. Teljesen beavatott körökben sem tartják kizártnak azt az eshetőséget, hogy az új fővárosi törvény letárgya- lása eltolódik és tavasszal községi vá­lasztások nem lesznek. tatni, mert a mai helyzet tel­jességében tarthatatlan. A műszaki ügyosztályok teljesen a régi Mérnöki Hivatal nívójára sülyedtek, nem egyebek a mű­szaki ügyosztályok, mint végre­hajtó szervei a jogász-ügyosztá­lyoknak. Az a különbség csupán a mai magasépítési ügyosztály és a régi Mérnöki Hivatal között, hogy míg a Mérnöki Hivatalt »utasították^, addig a szerencsét­len II. ügyosztályt »felkérik« va­lamely terv elkészítésére és a költségvetés kidolgozására. — Azonban igyekeztem nem gondolni ezekre a dolgokra és a tollat messze elhajítottam, ami­kor arra gondoltam, hogy ezekről az ügyekről illetékes helyen elő­terjesztést teszek. Értesültem idő­közben a belügyminisztérium ko­difikáló o°ztályának azon szán­dékáról, hogy Újabb nagyarányú hiteltullépésekre jött rá Solty tanácsnok Legjobb esetben újévre lesz beköltözhető az új kislakások első csoportja — Az új fővárosi törvény szerint mérnök lesz a harmadik alpolgármester Megrendszabályozzák az iskolaépületek karbantartását ^ Hirdessen az UJ BUDAPEST-ben

Next

/
Thumbnails
Contents