Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-03-15 / 11. szám
1922 március .15 UJBUDAPJEST Megalakul a főváros tankönyv- kiadó vállalata Hogyan működik Bé*sbfcn ez állami tan- könyvkiadó hivatal ? — A tankönyvirás terén uj utakat keres a közoktatásügyi ügyosztály Mindenki egyiktért vélünk abban, hogy az elemi népiskolai .jó kézikönyvek megteremtése egyike a legéLsőbbrendii, a légiont o'su'bl) kul- turkórdéseknek és hogy azok mégiratásánál, megbírálásán ál egyetlen pillanatra, sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy 'tulajdonkénen nemcsak a jelen, hanem jövendő nemzedékok szellemi és lelki világának irányításánál kell lelkiismeretesen gondoskodni. Bizonyára a székesfőváros hatósága is ebből a szempontból indult ki, amikor a másfél évtized óta, mai napig változatlan kiadásban használt elemi iskolai tankönyveknek felcseréléséről óhajt gondoskodni. Mert miket mond el főleg az elemi iskolai tanköny virás múltja? Azt, hogyha a múltban nem is hiányzott az egyes tankönyvek szerkesztésénél magasabb szempontok kitűzése, még is, ugylátszik, hogy rövid idő alatt kellett egyiket-másikat összeállítani, megszerkeszteni. Ha pedig a, bírálat értékes útmutatásokat módosításokat ajánlott is, sok esetben már nem volt idő azoknak megszivlelésére, átvételére. Ez az utóbbi észrevétel — amint értesülünk — főleg a fővárosi elemi népiskolák nyelvem a kór ló kézikönyveire vonatkozik és igen sok tanítótestület kéri a hatóság megfelelő intézkedését. Mennyivel kedvezőbb a mai helyzet, ameny- nyiben nemcsak a tanterv és annak módszeres utasításai, hanem a tanítás anyagának részletes felosztása is lépten-nyomon irányitólag hatnak az írókra, a szerkesztőkre és útmutatást nyújtanak a bírálat szempontjait illetőleg is. Egy bizonyos: ezen a téren is meg kell keresni ama természetes kapcsolatot, amelylyel az egyes irodalmi ágak és fokozatok egymáshoz illeszkednek, egymást kiegészítik. A tanköny virás elméleti, pedagógiai területén is tehát uj csapásokat, uj mosgyéket kell követni és nem szabad visszariadni a nyomtatás költségének mai áraitól sem. Ha valaha Becsnek sok elátkozni való példáját követtük, ma főleg az elemi népiskolák színes képekkel gazdagon illusztrált tankönyvei adják a beszélő példáit annak, hogy hatósági utón, a bécsi állami könyvkiadóhivatal a mieinkkel, össze sem hasonlítható árakon milyen kézikönyveket ad a. nép gyermekeinek kezébe. Pl. az ABC. minden lapja ötletet, szint, hangulatot, életet, meleg érdeklődést kelt még a legcsendesebb vérmérsékletű gyermekben is, ezzel szemben mindenik könyvön reá van nyomatva a könyv megjelenésének évszáma, ára, áremelése és ama szigorú rendelkezés, hogy csak a könyvön olvasható legutolsó áron szabad azt árusítani stb. mintha -csuklyás lovagok várnának rá a sarkon, spá- dés, lopva lépő bravók agóniának elő egy jól fedett szeglet mögül. Véres regék íoltámadt hőseit látja, a tizennyolcadik század levegőjét érzi, csillogó mesék hangulatait, idegenül jár, tétován, s mint valami kemény ököllel ütés, mint egy hirtelen álomból fölébredés, kijózanítóan hat rá az első hang, amellyel feléje süvölt eg}' automobil, az első fény, amellyel hozzá- világit az esti Dunapart. Meg kell törülnie szemét, rendbeszedni ruháját, amikor belekerül egy uj, fiatal vele egyérzésű, egyöltözködésü, egysor.su város útvonalába. Ez már az övé. Minden pokla, szépsége és kalan- dorsága. IV. Bizonyos hányada Budapestnek éveken át közömbösen él távolra esőbb dolgok, emberek és házak, látni- és hallanivalók iránt. Csak a háztetőik érintkeznek, a a háztetőkön futó sürgönydrótok, ők maguk nem hajlandók kigombolkozva, figyelő szemmel tulmenni azon a vonalon, ameddig ellépkednek vagy elkocsiznak hétfőn, kedden és máskor Ugyanúgy, ugyanabban az időben. Bizonyos hányad ép ezért igen elcsodálkozik, ha arról beszélsz, hogy amit a mai architektúra keres, az architektúrának az ő modern rendeltetéseiből kialakuló, uj szükségletekből újonnan előtörő kifejezéseit, az ebhez hasonló törekvést, a tisztán építészi gondolkodást, a célszerűséget, praktikusságot, az architektúrának mindig életviszonyokat követő evulócióját, jellemzően illusztrálják régi Buda házai. Még építészekkel, diplomáikra iill irodavezetőkkel is megtörténik ez a szimpla eset, akik mintakönyvekben, berlini kiadócégek idepontált műlapjai közt lázasan egy-egy u. n. festői tetőmegoldást, kényelmes ITandbuch-ok, Architektonische Skizzenbuch-ok egész állományát lapozzák át. hogy mi is az a lakóház-tipus, miképen lakik egy polgár família, ha nem lakik feleharáti agyonkopasz- tásra bazirozotl bérházak negyedik emeletén, hanem azon őri angol gentleman-elv. alapján, hogy a házam Mindezeket most azért mondjuk cl, jnert a főváros hatósága elemi iskolai uj tankönyvek kiadása előtt áll és hogy emiekezletés okáért emu nézőpontokra is reá irányítsuk a ügyelj met, még abban az cselben is, ha a következő tanévre csak néhány iskolai könyv megjelentetése volna tervbe véve. Hatósági cselédközvetités A magánháztartásokra, de különösen a középosztálybeli háztartásokra, talán sohasem nehezedett olyan súlyosan a cselédkérdés mindenl'élo haja és nehézsége, mint ma. A bajok enyhítésére — ha megszüntetésére nem is — mindenesetre alkalmas a Hatósági hely köz vetítés és emiatt, mindenkinek öröme lelhetett Sza-’ay Sándor dr. kér. elöljáró urnák, a keriileti elöljárók értekezlete elnökének szép cikkében, amely ennék a lápnak hasábjain alaposán és nagy ügyszeretettel világította meg ezt a kérdést. Szalag elő járó ur kiváló szeretettel és tudással foglalkozott mindig' a szociálpolitika kérdéseivel, már sokkal előbb is, mint amikor ilyen ügyosztály létesítésére került a sor a Városházán. Szakavatott értekezésének értéke a most hozzáfűzendő néhány gondolattal csak jobban kidomborodhat. A cselédkérdés sok hajának csak egyike az Üzletszerű helyközvetités. A viszonyokat az teszi tarthatatlanná, hogy a vidékről ma cselédanyag alig kerül. Az itt lévő anyag pedig a gyakorlat révén megtanulta, hogy még a gazdaságilag tönkrement középosztálybeli asszony helyzete is, — betegség, testi gyengeség', más elfogta'tság- és efféle okok miatt — a gazdát a cselédnek feltétlenül kiszolgáltatja. Kiszolgáltatja még' inkább, ha a megszorult gazda- asszony átmenetileg az ideiglenes háztartási munkásokkal — takarítónő, mosónő, stb. — teszi meg tapasztalatait. Szomorúan gyakori ma az olyan háztartási bérmunka, aminél, több a kár, mint a haszon, s ennek dacára a bérkövetelés főkép természetben való szolgáltatások terén, szemérmetlen. A legnagyobb haj azonban a dolog- természetében van. A cselédek igen kis százalékánál életpálya a cseléd- szo’g'álat. Erről sohasem szabad megfeledkezni. A bajok kezdete talán ott volt, hogy a mai háztartás nem alkalmas arra, hogy, mint régente, a cseléd, esetleg szíikebb családjával együtt, benne éljen egész életében. Nem alkalmas gazdasági helyzete miatt sem és a gazdák minősége is az évtizedek során milyen óriási változáson ment át! Az pedig, hegy az át'agos cselédleány, — még ha a szolgálók társadalmi helyzetének javítása érdekében intézményeket létesítünk, ag'gkori ellátásukról gondoskodunk is, — saját család nélkül, vagy abból kiszakitottan öregedjen meg, helyeselhető? Azt hiszem jól értettem az elöljáró ur cikkét, ha azt gondolom, hogy ö is a hatósági cselédközvetitésc; csak a gyógyítandó sebet feltáró vágásnak Ítéli. Szerény véleményem az, hogy e közvetítésre már az 1911. évben Bukovszky tanácsnoknak olyan hivatalos tervezete volt, amin ma is alig lehet változtatni. Ennek a tervezetnek egyetlen haja, hogy az iőközhen hozott munkaközvetítési joggal nincs összhangban. Viszont az elöljáró ur cikke is hangoztatja, a váram. Ahelyett, hogy az erre kiváncsi építészek és irodavezetők megvennének egy villllamos jegyet, amely elviszi őket régi Budáig, felülnének egy közúti kocsira és szétnéznének főleg a második kerületben, az Uri-utca tájékán. Általában szólíts meg civilizált arccal járó valakit az utcán, a klubban, vagy épp a Lánchídfői jövet, s majd minden második megszólítottra a felfedezés szenzációjával hat, hogy régi Buda van olyan esztétikus, mint az egész uj Budapest. Nem fogják elhinni, akik az architektúra kiválóságát pazar díszítésekben, szegénységét, alacsonyrendüségét pedig a disztelenségben találják, hogy ez a formailag nem épen gazdag, külsőre nem valami bőkezű architektúra egy csomó érdekességggel szolgál. Első tekintetre mindjárt' egy oly sajátsággal, amit a nagy tömegforgalmat lebonyolító körutakról, nyílegyenes sugár utakról kiküszöbölt a mai városrendező : a pittoreszkség, a festői feltagolódás, a silhouette-érdekesség. Sokan, akik hozzászoktak a velencei dogék palotáit lelopó homlokzatok cirádáihoz, a malter-loggiákhoz, a bábsütőformákra készült tetőkonstrukciókhoz, a magyar fazék- és árva- hínyhaj-építészet üres mondataihoz, a tehetségtelen hol Billing, hol Lechner-, hol Wagner-imitációkhoz: sokan bajosan fogják észrevenni e régi házak kifejezőképességét. Bajosan kapiskálják, hogy amit az épület hangulatának, ,,architektonische Stirn mung“-nak keresztelnek a teoretikusok — ez a megfoghatatlan, léccel és körzővel ki nem mérhető valami, amennyire nincs meg egy csomó újdonsült villa és ma épült gót templom árnyékában, effektusában, annyira él és vibrál e régi házak intim vidékén. Általában közelsége, könnyen hozzáférhetése dacára terra incognita ez a pesti bennlakók többségének. Akik csapatostul azzal a határozott céllal érkeznek ide, bogy nézzünk szét, járjunk körül és merüljünk el abban a Budában, ahol annyi vér folyt, hercegek, tábornokok, államtitkárok és udvari zsandárok laknak: ezek vasúttal1 érkeznek békés vidékekről, kiváncsiak, de ami megmarad emlékükben, ami megfogja őket, 3 hogy a létesítendő községi közvetítő intézet az állami munkaközvetítő intézetnek alosztálya, nem leheti Hózzá kell tenni azt is, hogy a hatósági cselédközvetités kizárólagossága ma még nehezebben oldható meg, mint 11 évvel ezelőtt. Azt vélem továbbá, hogy a feltét eliül szükséges intézmény megvalósítása alkalmával a kérdéshez magához is igyekezni kell hozzányúlni. A miinknp'ho ismeretéből ezidőszerint a hatóságnak igen kevés vigasztalás, kínálkozik, a. cselédnek a piac, ismerete a'ig" hiányzik, a közvetítésnél pedig a mindig kevesebb kezdő cselédtől eltekintve’, a cseléd a közvetítő érdek társa -^iz alárendelt fél pedig a gazdajelölt. A nem nyilvános bérek felett az elszörnyedés köztudatban van és a munkaviszonyok szigorításánál a facetság szaporodásától kell félni. Milyen szabályozás volna ilyen körülmények között kívánatos? Nem tudok mást elképzelni, minthogy a hatósági közvetítés megvalósításán kivid a háztartási munkaviszonyokat is nyilvántartásokkal állandóan figyelemmel kellene kisérni. Sajnos, azt hiszem, hogy á hóra akulásnak egyelőre nebántsvirág- nak kell maradnia, do a zaklatást gondosan kerülve, nagyon óvatosan, olyan szabályokat kell létesíteni, amik a munkaviszonyok figyelemmel kisérését lehetővé teszik a foglalkozási ág munkakerülőinek és élős* dieinek megrendszabályozása érdekében. Annak érdekében is, hogy úgy a cselédnek, minta gazdának jogos és méltányos érdekeit jobban lehessen védeni. Ilyen Szabályozás ellen csak a jelszó-szocializmusnak lehel, kifogása. Az ,, öntudatos háztartási munkásnők" az 1918. év végén vagy az 1919. év elején gyűlésen tiltakoztak még a fényképes cselédkönyv ellen is. Olyasmit mondtak, hogy csak az elitéit bűnösöket fényképezik le. A német szociáldemokraták ma sajnosán érzik, hogy a társadalmi és az állami életben nekik, illetve a népnek jutott nagyobb szerep mellett milyen kínos az, hogy a nép még ott is, nem a társadalmi ismeretekben, hanem csupán a társadalmi jelszavakban volt iskolázott. Emiatt a majnaparti Frankfurtban munka-egyetemet állítottak fel, ahova a szakszervezetek a maguk költségén küldenek tanulókat. A szocializmusnak egyetlen szentsége a munka, amely tényleg a legnagyobb mértékben tiszteletreméltó termelési tényező. A megfelelően dijazott tisztességes munka védelme érdekében tehát minden komoly szociálistának is a visszaéléseket csökkentő korlátozást, szabályozást üdvözölnie kell, még ha az a munkást korlátozza is, illetve azt kötelezi is. Nagyon szükségesnek tartom továbbá, hogy a cselédek úgynevezett jóléti intézményeinek megmeg'valósitása érdekében legalább a mai szorult viszonyoknak meg‘- felelő, kezdő lépés történjen. Cselédszállók, otthonok, képzők, stb., bár rendkívül hiányzanak, nagyobb méretű létesítésükre azonban, sajnos, ma gondolni sem lehet. Kezdeni mégis kell valamit. Talán egy kisebb otthon életbehivása is jó hatású lenne, már mint példa is. A társadalom is igyekszik példát alkotni a cselédszervezés terén. (, Tűzhely“ című szerény egyesület stb.) Mindenesetre nagy és komoly munkának kell követnie a minél előbb megteendő első lépést, ha a cse'édkérdés terén is azt akarjuk, hogy legalább a viszonyok rosszabbodása valahára véget érjen. Mentségemül kell még’ a „cseléd“ elnevezés miatt már érintett meggyőződésemre hivatkoznom. A amiről mesélni lehet otthon: ez a Halászbástya, a Mátyás-templom színes falfestményei, amelyeknek viszont nincs közük régi Budához. Az hiányzik belőlük, ami e szürke, csupasz falak előtt megindítja a fantáziát: az avullság, a régiség, egész korok patinája. Az a különös zománc, az a légies szövetű valami, amibe tovalibbenő idők beburkolják a dolgokat s úgy teszik szemünk elé, hogy az ember, a cinikus ember is, meghatottságot érez és zsebkendőhöz nyúl. Esztétikai terminust kedvelőkkel szólva: dokumentumok ezek a házak, amelyekhez munkát hajszoló napok ultán úgy kellene ki- lopódzkodni, nem vinni senkit és semmit, csak egy verseskönyvet vagy fiatal nőt, aki barátságból jön s csöndesen viselkedik. Úgy kellene idelopódzkodni, mint valami kóbor diák, előbb talán Anatole France-ot lapozva otthon, Bonnard Silvester történetét vagy Jókait s ekkor élők és beszélők lesznek e házak. Egész kötetre- valót olvashatni ki belőlük; kiolvashatni többek közt, hogy miféle világ, mily társadalom, miféle kultúra hordott itt össze köveket és építette azt a Budát, amely minden óra minden percével, ami elüt fölötte, igaz, hogy egyre jobban lemarad a inai fejlődés iramáról, de minden ily késéssel nemesebb lesz. Valami hervatag szépség ül ki rajta, valami régi báj misztikus mosolyával tekint ránk, mint az őszi alkony utolsó bíborában bucsiizó nap. Megállapítható többek közt, hogy ily rajzu házakat, szobákat, bútorokat alig találni másutt, lezárt aktái ezfek Budapest várossá levésének. Néhány utcával, házakkal, bútorokkal, elvétve csak a VIII. és IX. kerület, a József- és Ferencváros egy-egy eldugott része mutat hasonló típusokat, amelyek közös törzsre, közös eredetre, arra vallanak, hogy itt ugyanazon társadalomnak, a kispolgárságnak élnek későbbi leszár- mnzói. Annak a kispolgárságnak, amelyről úgy emlékszik meg a história, hogy ágyús és lovas időkben a kultúra határőre volt, amely ha mást nem tudót!: tudott házakat építeni és dolgozni bennük az elkövet kezőkért. Dömötör István
