Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-05-31 / 21-22. szám
//. évfolyam Budapest, 1922 május 31 21—22. szánt UJ BUDAPEST VÁROSPOLITIKAITts CkÖZGAT n Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési ára: Egész évre 440 K ♦ Félévre 220 K ♦ Negyedévre 110 K ♦ Egyes szám ára 10 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivaial: V., Kálmán-utca 20. ♦ Telefonszám : 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Or. Dotty Undor Huszonöt követel küld holnap és holnapután a főváros közönsége a nemzetgyűlésbe. Vájjon ki lesz az a huszonöt férfi, akit Csonkamagyarország elárvult fővárosának népe méltónak talál arra, hogy dolgaiban határozzon1? A hideglelős lázban, mely a választás küzdelmeiben hetek óta rázza nemzetünk elernyedt testét, reszketve figyelünk az ország fővárosának döntésére, mely a mai kó- válygó és horizontnélküli időkben az egyetlen fix pont a kh'aosz közepette. A vidék döntését már ismerjük, az egészséges vérit és reális gondolkozása magyar vidék döntése nem lehetett egyéb, mint ami volt, de kiket fog választani a főváros, a, bűnös Budapest, mely az őszirózsás forradalomban csakúgy mint a szovjet napjaiban élesztője volt a túlzó és romboló eszméknek, virága volt a fának, amely gyümölcsöt nem termett? A legutóbbi nemzetgyűlési választások óta két hosszú esztendő telt el. Akik akkor lettek Budapest nemzetgyűlési képviselői, nagyoknak és erőseknek látszottak a lezajlott eseményeknél még forradalmibb jellegű forradalmak utáni időkben, ám megméretvén, könnyűeknek találtattak, amikor handabandázás és szájtépés helyett komoly erkölcsre és alkotó munkára lett volna szükség. Hol voltak Budapest követei, amikor a főváros bajait kellett volna elpanaszolni az országházban, hol voltak ezek az urak, mikor a nemzetgyűlés hangulatáról és a fővárossal kapcsolatos terveiről kellett volna tudósitaniok a törvényhatósági bizottságot? A nagyon csekély számú és igy annál tiszteletreméltóbb kivételtől eltekintve, ezek az urak köteles hódolatnak vették a választóközönség bizalmát, melyet viszonozni sem szükségesnek, sem érdemesnek nem tartottak, a szavuk lehelet volt, annak is gyenge, az akaratuk fuvallat, annak is erőtlen és csak akkor álltak ki a porondra és voltak készek élet-halál harcra, amikor a saját, nekik becses, de számunkra annál értéktelenebb en-jükről folyt a harc. Ezek az idők, amikor ilyen képviselői lehettek egy ország fővárosának, elmúltak és vissza nem térhetnek többé. A háborgó indulatok lecsillapodtak és megváltozott Budapest hangulata. A főváros keresztény népe szilárdabban, mint valaha, kitart amellett a keresztény és nemzeti gondolat mellett, mely nem szólam, nem pártcél, nem kurzus, hanem uj és történelmi korszak. A lehiggadás és lecsillapodás idején, ha fülünket zavarják is még a régi frázisok, ma már láztól mentes szemmel és tisztult aggyal Ítéljük meg a magyar jövendőt, melynek kontúrjaiban egy becsületes, magyar és keresztény reálpolitika bontakozik ki feltámadásunk zálogaképen. A reálpolitika, a keresztény reálpolitika az, amely pártokon felül és pártérdektől mentesen öncél, biztositéka az eljövendő szebb és boldogabb időknek. Ha holnap és holnapután az urnák elé járul Budapest népe, azokra adja vok- sát, akik a kortesbeszédáradatban és plakát- rengetegben nem hiú délibábokkal kápráztatták szemét, hanem a jövő komoly és reális lehetőségeit tárták elébe. És gondoljanak a választók arra is, hogy azoknak, akiket bizalmukkal megajándékoznak, többeknek kell lenniük, mint Budapest képviselőinek; nekik a város képviselőinek is lenniök kell, akik a város érdekeik a mi helyi bajainkat és kívánságainkat, tudják majd a dunaparti palotában méltóan a keresztény tömegekhez képviselni és tolmácsolni. Mert Budapest képviselői számára becsületesebb és igazabb reálpolitikát képzelni nem lehet, mint amelyet az „Uj Budapest" már másfél esztendővel ezelőtt, akkor még hiába, kötelességévé tett Budapest követeinek, amelyet, most, a választások küszöbén nem győzünk eléggé újra hangoztatni: Budapest képviselői Legutóbbi számában közölte az „Uj Budapest" u városrendezési ügyosztály nagyszabású koncepcióját az épitkezés megindítására. Az alábbiakban módunkban van közölni Folkusházy Lajosnak, a székesfőváros kiváló alpolgármestex-ének, tervezetét a lakásépítés megindításának lehetőségéről. Folkusházy alpolgármester tervezete egy elveszett tőkét, fond perdu-t koutemplál, mint amely okvetlenül szükséges, hogy a közönség megterhelése nélkül komoly lakásépitőakció kezdődjék. A problémáról és annak megoldásáról Folkusházy alpolgármester a következő nyilatkozatot tette munkatársunknak: — A lakásépítési akció, nézetem szerint, azért nem indul meg, mert a, lakások építésébe fektetett tőke nem j ö vedel ineztetlie tő. A mai anyagár és munka,bérviszonyok között, a műszaki szakértők véleménye szerint, szolid kivitelű 2 szoba-konyhás lakás évi bére leg-alább 50,000 koronát tenne ki. Ilyen lakást senki sem fizethet meg, tehát ilyen tőkebefektetésre senki sem hajlandó. Maga az állam s a főváros is idegenkedik ettől. Nézetem szerint legcélszerűbb megoldás volna az építési akciót egy fond erdubőí lebonyolítani, mert csupán ez ad le- etőséget arra, hogy a tőkét nem kell sem kamatoztatni, sem visszafizetni s a lakbérkalkulációnál is teljesen szabadon lehet eljárni. — A kérdés már most c$ak az, hogy ki és hogyan teremtse elő ezt a fond perclut? Erre két mód kínálkozik. Az egyik az volna, hogy az állam csakis erre a célra 4—5 éven át megfelelő részletekben összesen 1—2 milliárdnyi, vagy annyi, amennyi bankjegytőkét használna fel vagy bocsátana rendelkezésre (infláció) aszerint, hogy hány lakást kíván építeni vagy építtetni. Ennek a megoldásnak előnye, bogy a tőke azonnal rendelkezésre állana, azt azonnal be lehetne építeni s azt az eddig meddő tárgyalások helyett 3—4 év alatt véglegesen be is lehetne fejezni. Előnye továbbá, hogy az állam a másnemű pénzügyi műveleteknél, különösen köt- vénykölcsönöknél elkerülhetetlenül felmerülő terhes és bonyodalmas jogi kötelezettségeket nem volna kénytelen magára vállalni, amelvek- nek következményei a mai és jövőbeli labilis valuta és közgazdasági viszonvok között előre át sem tekinthetők. A mai inflációs bankjegyforgalom nagyságához képest (29 milliárd) ennek a 4—5 évre elosztott 1—2 milliárdnyi ösz- szeg'nek pénzügyi, gazdasági és társadalmi kihatása nem is járna, olyan hátránnyal, mint aminőt annak, az inflációt általában s nézetem szerint is helyesen ellenző pénzügyi körök tulajdonítanak, annyi hátránnyal semmiesetre sem, mint amennyi pozitív előnyt belőle biztosítani lehetne, különösen, ha számításba vesz szűk, hogy ellenértékűi úgyszólván forgalmi értéket képviselő házak létesülnének, az épitkezés megindulásával az építőiparok fizető- képesebb adóforrásokká, az emberséges és nyugodalmas otthonokhoz jutó dolgos polgárok tízezrei pedig fizetéskénesobb adóalanyokká válnának. Pozitív ellenérték lenne az ni lakásoknak az általános kereseti viszonvoklmz mért, tehát mindenki által meg is fizethető polgári mérvű évi bére s azok adóhozadéka is, a leg- nao-vobb sociális előny pedig az lenne, hosy a főváros egész lakosságát már évek óta izgalomban tartó lakáskérdés, igazabban lakásbotrány végre-va 1 ahára úgyszólván egy csapásra a napirendről lekerülhetne s a hivatalok és különféle lakásintézmények egész sorozata a meddő és kilátástalan lakásügyi tárgyalások belvett más, produktívabb munkával foglalkozhatna.. — Meg vagyok győződve, hogy bankíerrv- innáció ufián előteremtett fond perdu nélkül, ellenben bármi más pénzügyi művelet utján, a várva-várt tömeges lakásépítés még hosszú komoly emberek legyenek, akik szépen hangzó körmondatoknál és idejétmúlt, hordópolitikánál többre becsülik a háború alatt lerongyolódott főváros újjáépítését és népének gazdasági boldogulását. ideig nem fog megindulhatni vagy ha mégis, de kisebb és nem kielégítő mértékben megvalósul, az úgy az államra, mint a városokra olyan terheket, fog róni, aminőket az amúgy is válságos állami és városi háztartások el nem bírnak. (Gondoljunk a, ránkszakadható jóvátételekre és külföldi tartozások milliárdjaira.) De nem volna helyes a most rossz valutában felveendő drága építési kölcsönöket idővel jobb valutában kifizetni. — Melyik volna Méltóságod szerint a fond perdu előteremtésének másik módja? —- A másik mód szerint a fond perdut egy általános lakásépítési adóból lehetne alapítani, abból a gondolatból indulva ki, hogy a lakáskérdés országos jellegű és jelentőségű baj, amelyet tehát ugyancsak a társadalom összes, - gének áldozatkészségéből kellene orvosolni, báltérbe szorítva ennek a céladónak az egyes adóalanyokra, kétségkívül fennálló elvi és elméleti, sőt megengedem, gyakorlati hátrányait és igazságtalanságait is. Mert, ha mindig csak az elveket és elméleteket fogjuk irányadóknak tekinteni, akkor bizony alig fogunk általános és mélyen gyökerező társadalmi bajokat orvosolni tudni. Nem helyes ilyen természetű problémáknál mindig csak az államot előtérbe tolni, nem gondolva arra, hogy hiszen végeredményben az állam s a városok is csak az adózó közönség áldozatával tudnak ilyen nagy anyagi terheket vállalni. — A lakásépítési adó csak 4—5 évre lenne megállapítandó s azt progressiv kulcs és megfelelő beosztások szerint, lehetőleg a tőkeerős vállalatok erősebb részeltetésével általában mindenki fizetné, akinek keresete vagy jövedelme van. Kétségtelen, hogy az előbb említett bankjegyinflatiós tőke megoldásnál ez érzékenyebb eszköz lenne, de talári az egyetlen másik lehetőség a fond perdu előteremtésére. Nehezebb is a megvalósítása és körülményesebb is s az adóhozadék biztossága is kétségesebb, mert függ az adófizetők képességétől és készségétől. Ahol behozták, vagy róla tárgyalnak (Németország, Ausztria), ott sok a nehézsége és még több az ellensége. — Az nj lakásrendelet tervezete szerint a liázbéreknek 20%-a egy állami lakásépítési alap céljára van előirányozva. Mi erre nézve Méltóságod véleménye! — Az állami lakásalap javára a házbér után szedendő ez a 20% évente mintegy 70 millió koronát tenne ki s bizonyára az van kontemplálva, hogy az állam által igénybe venni tervezeti, vagy mások által nyújtott, de az állam által garantált kb. ezermillió korona körülbelül X részének törlesztésére szolgálna. Ez az építési alap arra mindenesetre alkalmas lenne, hogy az építendő lakások bérét ezen összeg erejéig mérsékelten lehessen megállapítani, de mégis csak egy tényleges kölcsön törlesztését szolgálná, holott éppen azt kellene elkerülni, hogy az építési tőkét a lakosság egy része viselje, amint ezt az első módozat tényleg lehetővé tenné. De ha már mintegy adózási jelleggel történnék ennek a tőkének az előteremtése, akkor helyesebbnek vélném ezt, nem mint a lakásrendelet tervezi, csak a lakásbérlőkre róni, hanem általánosítani kellene azt keresettel vagy jövedelemmel bíró minden adózó alanyra. Igazságosabb, meg biztosabb is volna. — Álláspontom tehát, röviden az, hogy a lakás építési akciót gyorsan, sikeresen, egyszerűén s ngy az államnak, mint a lakosságnak úgyszólván anyagi megterhelése nélkül s egyúttal olcsó lakások biztosítása mellett csakis, az e célra kibocsátandó és fond perdültek tekintendő állami bankjegy tőkéből volna helyes megoldani. Csak inflációvá! lehet megindítani az építkezést! Folkusházy alpolgármester nyilatkozata a lakástermelés lehetőségéről
