Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-04-12 / 15. szám
//. évfolyam Budapest, 1922 április 12 15. szám Jl Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési ára: Egész évre 440 K ♦ Félévre 220 K ♦ Negyedévre 110 K ♦ Egyes szám ára 10 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VKálmán-utca 20. ♦ Telefonszám : 63-10. ♦ Felelős szerkesztő : Dr. Doby Undor Hogyan lehetne a bankóprést megállítani? Irta: EREKY KÁROLY A magyar Golgota legszomorubb stációja ennek az esztendőnek a nagypénteke. Ezer esztendő husvétján, ha egy- szer-másszor porig alázva és szétiuarcangolva is találta a három bérc és négy folyó nemzetét, a krisztusi ige feltámadást és uj életet jelentett számára. Ám az idei nagypénteken sötétebben tátong a jövő, reménytelenebb a kétségbeesés és ernyedtebb az életösztön mindannyiunkban mint valaha és rettegve kérdezzük magunktól, hogy a nem hét, de hetven sebből vérző Magyar- ország feltámad-e valaha, a bérc és folyó újra visszakerül-e hozzánk, vagy az ájult tespedós már a halál agóniája, amelyből nemzetünk számára nincs feltámadást A husvét, mely a változékony áprilisi égboltról bókét és örömet hirdet az egész emberiségnek, a kacagó tavaszban az ősz hervadását zengi felénk. Önmagunkba fordult tekintetünk már a pünkösdi apostolokat is hiába várja, aki önmagában sem hisz, a csudák eljövetelében is kétkedni kénytelen. Azok, akik a magyar glóbus apostolainak vallják magukat, vásári kóklerek csupán, akik a csinnadratta közben éles szemmel figyelik a bámész népet, hogy miképen lehetne őket maradék javaikból, tört reményeikből, tűnő ábrándjaikból kifosztani. Hol a próféta, a mi nagy prófétánk, akit nagy emberként csodálhatnánk a nagy időkben, hogy az ostorhoz nyúljon végzetünk szekerén? A böjti nleditálás hiába fürkészi az idők méhét, köd gomolyog köröttünk mindenütt és az egész emberiség tavaszi ünnepének küszöbén árvábbaknak érez zük magunkat, mint valaha. A mi kis világunkban, ahol ennek a sokat szenvedett városnak élete vagy halála dől el, a helyzet nem kevésbbé komor, mint az ország életében. Hamis próféták furakodtak közibénk, ajkukon méz, szivükben méreg- és a nagy és nemes célok helyett a maguk apró személyes sérelmeiket emlegetik. Hol a nagy cél, mely a nemzeti kultúra és krisztusi .erkölcs jegyében akarta megváltani a magyar metropolist? Hol az egy érzés, egy akarat, mely szüntelenül céljára tör és nem hagyja magát mellékszempon- toktól félrevezettetni? Hol a nagy gondolat, melynek tüzében fogant a Keresztény Községi Párt, melyet most izekre akar metélni önző érdekből az elégedetlenek kisszámú csapata? Az országos politika zavaros hullámai között a Keresztény Községi Párt sziklaszilárd egysége volt az az archimedesi támaszpont, melyről ki lehetett forgatni a magyar glóbust. Kormányok jöttek, kormányok mentek, az Ígéretek csalóka aranyfényén és a frázisok délibábján keresztül.a mi pártunk volt az a kompakt és nemalkuvó egység, melyben erős hittel bizhattak a keresztény százezrek, s amely méltán lehetett büszke arra, hogy ő az egyetlen keresztény valóság a bombasztoktól terhes időkben, hogy a forradalmak óta a kereszténység különböző árnyalatú lobogói alatt seholsem csoportosult erőre, értékre és .politikai érettségre annyira kiváló tábor, mint az alatt a zászló alatt, melyet a budapesti városháza ormán lengetett a szellő. Az utolsó pozitív egész bomlik önállótlan részekre, az utolsó darab föld csúszik ki a lábunk, alól, az utolsó Ígéret a komoly és nemes keresztény renaissancera válik semmivé, ha frakciókra szakad a Keresztény Községi Párt. Azok, akik az élén vannak a kiválási mozgalmaknak, lássák meg végre azt a, szörnyű örvényt, amely felé meggondolatlanságuk és nagyravágyásuk viszi ezt a várost és a nemzetet Az eszme nagysága mellett, melyet a keresztény politika jelent, ébredjenek a saját tör- peség-ük tudatára és ne akarjanak útjába .állam a sors rohanó kerekének. Az elhatározás, mely előtt most állanak, nemcsak a város, de a nemzet létét vagy nemlétét dönti el, azét a nemzetét, melynek golgotáján ez a legrettenetesebb stáció. Ezekben az ünnepi napokban szállja. meg őket a Szentlélek ereje és hirdessék a. keresztény erkölcsnek, kultúrának és politikának azt az egységét, mely az ország és a főváros jövendőjének egyetlen záloga! Az 1921. XIV. t.-c. szerint az állami jegyintézet az államtól teljesen független és önálló intézmény. Határozatai ellen az állam nem élhet vétóval. Az államnak legfeljebb csak felügyeleti joga van az intézettel szemben. Legfontosabb intézkedése az 1921. XIV. t.-c.- nek az, hogy az állam nem lehet a jegyintézet adósa és a jegyintézet nem lehet az állam hitelezője. A törvény 19. §-ának ezt a nagyíontos- ságu intézkedését felfüggesztette ugyan az 1921. XL VI. t.-c., mert Heg edits Lóránt távozása előtt belátta pénzügyi politikájának hibás voltát és ntolsó intézkedése az volt, hogy a bankóprést ismét megnyitotta az állam számára. Az állami jegyintézetnek az 1921. XIV. t.-c. kizárólagos jogot ad a pénzjegyek kibocsájtá- sára. A jegykibocsájtás alapelve az, hogy a bank törvényszerű üzletei alapján hozhat forgalomba pénzjegyeket, mint áruhitel jegyet. Fájdalom, két nagy elvi hiba is mutatkozik a törvény rendelkezéseiben. Az egyik az, hogy a jegy intézetet bízza meg az állam az Osztrák- Magyar Bank lebélyegzett jegyeinek a. beváltásával, ami által tulajdonképpen adósává teszi az államot a jegyintézetnek, tehát ellentétbe kerül azzal az alapelvvel, hogy az állam nem lehet a jegykibocsájtó intézet adósa. A második elvi hiba pedig abból keletkezik, hogy Hegedűs félreismerte a jegykibocsájtás alap- elveit. és kétezer millió koronában maximálta Csonka-Magyar ország közgazdasági életének összes hiteligényeit. Az élet megcáfolta a törvénynek ezt a maximáló intézkedését és jelenleg már ötezermillió korona váltóhitelt ad a jegyintézet szemben a törvényesen megállapított kétezermillió koronával. A jegyintézet az aranyfedezet nélküli pénz- gazdálkodás rendszerén épül fel. Alapelvén, hogy a. jegykibocsájtás törvényszerű hitelüzletek alapján történik és hogy a jegyintézet nem lehet az állam adósa, pontosan kifejezésre jut a törvényben és ez a két elv elegendő is volna a pénzügyi jogrend fentartására, Azonban a baj abban rejlik, hogy a kormány nem képes betartani a törvény helyes intézkedéseit és azokat átmenetileg ugyancsak törvényhozás utján felfüggesztette. A pénzügyi jogrendnek és a jegyforgalom szabályozásának nem az aranyfedezet az alapja, hanem a pénzkibocsájtásról szóló törvénynek az a szigorú betartása, hogy 1. Az állam nem veszi igénybe a bankóprést és árufedezet nélkül nem jut bankjegy a forgalomba. 2. A jegykibocsájtóintézet törvényszerű üzleteiben az árufedezeti okmányok (váltó, varans) elbírálásánál kizárólag a benyújtó cég bonitása dönt és a bankjegyet csak arra az időtartamra bocsájtják ki, amig az áru tényleg nem jut el a kereskedőtől a fogyasztóig. A jegyintézet tehát csak rövid lejáratra hitelezhet. Az aranyfedezet nélkül működő jegyintézet nem működik más alapelvek szerint, mint az aranyfedezettel rendelkező jegyintézet. A kettő között a különbség csak az, hogy az egyik ragaszkodik a kettős fedezetű pénzrendszerhez azaz aranyfedezete is van a bankjegyeinek meg árufedezete is. Erre a kettős fedezetre azonban semmi szükség sincs. Az aranyfedezetnélküli fizetési eszközök természetszerűleg- nőnek ki az áruforgalomból és igaza van Knappnak, hogy a fizetési eszközök fedezete nem az arany, hanem az árucikk az állami jogrend és a pénzügyi törvények szigorú betartása mellett. Kérdés most már az, hogy ha az általános értékmérő — az érték egység — nem az az aranydarab többé, amelyiket az 1892 : XVII. t,-c. úgy ir elő, hogy a korona az arany 1 kg.- jának 3280-ad része, hanem egy olyan gondolat- beli értékegység, mint a másodperc, centiméter és a gramm, akkor tulajdonképpen milyen természetű értékpapír az állami jegyintézet által kibocsájtott papírpénz? A jegyintézet által forgalombahozott általános fizetési eszköz — a pénz — ennek a gondolatbeli értékegységnek a nmgtestesitője. Ez a fizetési eszköz nem pénzhelyettesítő, sem nem arany, vagy áruletétjegy, hanem árukra és teljesítményekre szóló utalvány. A magyar jegyintézet tehát ideálisan betöltheti feladatát és nem az okozza a bajt, hogy aranyfedezete nincs, hanem az, hogy az állam állandóan fedezetlen pénzjegyeket hoz forgalomba és ily módon adósa lesz a jegyintézetnek. A baj tehát az 1921. XLVI. t.-c. azon felhatalmazásában rejlik, hogy az állam igénybe veheti a bankóprést. Amig a vagyonváltsag- ból tellett, december és január hónapokban, addig a valutánk nemzetközi értéke még stabil volt, a zürichi jegyzés pl. azt mutatta, hogy 100 magyar koronáért Svájcban 70—S0 centi- mot adtak. Amióta a vagyonváltságból befolyt pénzösszeg elfogyott és az államkincstár ujjú lag hozzányúlt a bankópréshez, azóta a spekuláció 61 centimra tudta leverni Zürichben a 100 magyar koronát. A napokban történt szemünk láttára ez a tőzsdei manőver és minden közgazdasági szaklap beismeri, hogy a bankóprés újból való megindítása okozta pénzünkkel szemben ezt a bizalmatlanságot. Ismerve most már a bajt, felmerül az a kérdés, hogy honnan lehetne a. bankóprést mecj- állitani. Szerény nézetem szerint az államnak feltétlenül fedeznie kell kiadásait a bevételeiből. Hogy pedig ezt megtehesse, ahhoz az volna szükséges, hogy az adók és az állam egyéb bevételei ugyanolyan arányban emelkedjenek, mintahogyan pénzünk az infláció folytán leromlott, Az adó aránylagos emelésébe azonban az állampolgárok nem akarnak belemenni. Mindenki szivessen veszi azt, ha több pénzt kap az általa termelt árucikkekért és személyes szolgáltatásáért, de mikor adót kell űzetnie, nem veszi figyelembe azt, hogy ő a terményeiért és szolgáltalmányaiért többet kapott. Ezért már 1919-ben, mint akkori közélelmezési miniszter hangsúlyoztam azt, hogy a drágulásnak csak az által vághatunk eléje, ha a pénzinflációt hirtelen megszüntetjük. Nem várhatunk addig, amig uj fedezetlen pénzjegy kibo- csájtásával tovább emelkednek az árak, hanem eléje kell vágnunk az eseményeknek és az adókat és az állami bevételeket oly mértékben fokozzuk fel, hogy többé ne legyen szükség a bankóprésre. íme egy példa: A telefondíj havi 20 K volt a békében és még akkor is, mikor a magyar koronát 10 cent-el jegyezték Zürichben. Ma 400 K a telefondíj hávonkint, tehát 20-szor annyi mint a békében volt. Az állampolgárok sokalják ezt a 20-szorost holott a valóságban a pénzértékünk romlásának megfelelően 2000 K volna a paritásos összeg. Ha már 1919. december havában emelték volna fel 200 K-ra a telefondíjat és megfelelően fokozták volna az állam egyéb bevételét is az akkori paritás szerint általában tízszeresre, akkor helyreállt volna, a pénzügyi konszolidáció és ma nem kellett volna a vasúti díjszabást oly óriási módon emelni, mint megtörtént és a telefon dija sem emelkedett volna 400 K-ig. Ez ellenben az érvelés ellen felhozzák, bogy nem lehet az adót a paritás arányában emelni, mert nem bírnánk ki. Nos ez egyszerűen nem áll. Az igazságos adóztatást könnyebben kibírja a társadalom, mint a bankóprés működését, Teleszky Jáncs Magyarország legnagyobb pénzügyi jogásza megáll a pitotta az 1920. évben megtartott pénzügyi ankéton, hogy a födözet- len jegykibocsájtás az adóztatás legdurvább neme. Az állam akkor'is adót szed, amikor fedezet nélkül pénzjegyeket hoz forgalomba, csakhogy ekkor igazságtalanul és törvényellenesen olyanokat sújt fogyasztási adóval, kiket nem is áll szándékában megadóztatni, de miután azok akik tudnának és kötelességük is volna, adózni, sírnak és nem tesznek eleget ál- lampolg’ári kötelezettségeinek, az állam kényszerül a bankópréssel igazságtalanul és jogtalanul azokat megadóztatni, akik nem tudnak olyan organizáltan sírni, mint a tőkével rendelkező állampolgárok. Teleszkv megállapítása szerint a fedezetnélkiil forgalombahozott papírpénz a legigazságtalanabb fogyasztási adó, 8 mert azt a pénzt adóztatja meg, amelyik már a
