Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-02-01 / 5. szám
UJ BUDAPEST 3 71922 február* 1 Ereky és Jelűnek a Közúti megváltásáról Megkezdődtek az egyezségi tárgyalások — Becsületes kiegyezést akarnak a főváros képviselői — Hogyan kell megállapítani az átlagosztalékot? A villamosok megváltásának ügye elérkezett második felvonásához, szombaton délben megkezdődtek az egyezségi tárgyalások, melyen a törvényhatósági bizottságot Buday, Ereky és Platthy bizottsági tagok, a Közútit Bódy igazgató, a Városi kisebbségi részvényeseit II a- lászy miniszteri tanácsos képviselték. Az Uj Budapest, mint a múltban, most is kötelességének tartja, hogy a megváltás ügyével a legrészletesebben állandóan foglalkozzék. E tekintetben alább két nyilatkozatot talál az olvasó: Ereky Károlyét, aki, mint az egyezkedésre kiküldött albizottság tagja, a főváros álláspontját formulázza meg és Jetiinek Henrikét, a Közúti volt kiváló vezérigazgatójáét, akinél szakszerűbben senki sem ismeri a megváltás bonyolult problémáját. Ereky Károly : Mint a tizenkettes bizottság tagja és mint a vasut- rószvénytársasággal tárgyaló szükebb bizottság tagja, nem nyíl atkozhutorn arról, hogy a villamosvasutak részvénytársaságával milyen alapon fogunk tárgyalni. A dolog természete szerint a villamosvias- ufákról szóló tárgyalások nem tartoznak a nyilvánosság elé, amig a tárgyalások anyaga meg nem érik a fővárosi közgyűlés számára. Egyes lapok azon tendenciózus állítása, hogy ütközőpontok volnának, tisztára léyből kapott koholmány; mert hisz a tárgyalásokhoz alig hogy leültünk. Hogy ütközőponttok lesznek, természetes, máskülönben tárgyalni sem kellene. Ezeknek az e'őre nem látott, de biztosan bekövetkező ütközőpontoknak tárgyait nem mondhatom meg; egy azonban bizonyos: előttem s a tizenkettes bizottság előtt semmi más szempont nem mérvadó, mint a főváros közönségének az érdeke. Ami a részvényeseket illeti, ők majd a saját részvénytársasági közgyűlésükön fognak dönteni a tárgyalások eredményéről. Annyi azonban bizonyos, hogy semmiféle perbe, ütközőpontok kei'esésébe bele nem, megyünk. Becsületes, békés kiegyezést akarunk, amely kiegyezés alapja a mi részünkről a főváros közönsége érdekeinek a megvédése; a velünk szemben állóké, hogy a részvényesek érdekeit védjék. Egy társaság azonban ezen tárgyalások után — bármily módon oldjuk azt meg — rosszul fog járni: aki a főváros közönsége érdekeinek kihasználásával kezébe kaparintotta a közlekedést Budapesten s a fővárosi lakosság kárára a maga zsebébe rakta az üzleti e’őnyt. Természetes és jogosnak tartom azt, hogy a részvényesek is védjék a saját érdekeiket, de semmiesetre sem megengedhető, hogy az a klikk, mely úgy a főváros, mlint a köz és mint a részvényesek érdekeit háttérbe szorította, továbbra is részt vehessen az ügy lebonyolításában és Budiapest közlekedési politikájában. Ami a financiális s egyéb közlekedési kérdéseket illeti, .csak annyit mondhatok, hogy játszva fogjuk azokat elintézni. Abszolúte nem tartom hatalomnak a bankárokat. Ha a politikai hatalom a választások után is a mi kezünkben .marad, ami azt. jelenti, hogy a magyar nép továbbra is kitüntet bizalmával, semmiféle financiális nehézségeink nem lesznek, mert ■a bankdirektoroknak csak addig van hatalmuk, amig a politikai hatalom is a kezükben van. Ha ez megszűnik, a bankokráciának nincs ereje. Jelűnek Henrik : A vasútoknak az engedélyidő előtti beváltása a területhasználati szerződés egyik leglényegesebb pontját képezi. Lényeges a főváros érdekeinek és fontos a részvénytársaság magánérdekeinek szempontjából is. Téves az a feltevés, hogy a megváltási gondolat véletlenül vagy ötletszerüieg csöppent bele a feltételek közé., fia azt a területhasználati szerződést egészében áttekintjük, akkor kiderül a fővárosnak az a vezető szándéka, hogy a közérdeket megóvja, saját pénzügyi érdekeit kielégítse, de a részvénytársaságnak minden irányban azt a jogi biztonságot nyújtsa, amely nélkül különösen engedélyhez kötött közérdekű ténykedésekre hivatott vállalatoknál előfeltételt képeznek. Az a jelzett két érdekcsoport —- köz- és magánérdek —■ bizonyos tekintetben ellentéteket rejtenek magukban, amelyek kiegyen ütése nélkül a szerződés az egyik vagy a másik félnek túlságos előnyöket biztosítana. Amikor a főváros a Közúti vasútnak 1917-ben lejárandó régi engedélyét 1948-ig meghosz- zabbitottu, akkor kötelességszer&en gondoskodnia kellett arról, hogy a gazdasági viszonyoknak később be- állhatő alapvető fordulata esetére az a hosszú engedélyidő a szerződés erejénél fogva is korrectivumát lelhesse. Ezen eszmét valósítja meg a megváltási intézmény. A fővárosnak pénzügyi és gazdasági bizottmánya 1895 junius 15-én a főváros tanácsához a területhasználati szerződés akkori tervezetére vonatkozólag jelentést tett, amelyben a -megváltásra nézve a következő kijelentést találjuk: ,,Általában két oknál fogva akarhatja a főváros a vasút beváltását: t. i. vagy financiális szempontból jövedelmeinek fokozása céljából vagy köztekinteteknél fogva magasabb forgalmi érdekek kielégítése végett. Okvetlenül biztosítani kell tehát a főváros részére a lehetőséget, hogy a vasiotat bármelyik ok beálltával beválthassa. Alulírott bizottmány a közúti vasút beváltása kérdésénél azt az elvet tartja követendőnek, hogy a komplikált kulcs feltétlenül kerülendő: mellőzni kell minden olyan módot, mely félremagyarázásokra és vitás kérdésekre vezethet, valamint minden módot is, amely a szerződési viszonyon kívül álló idegen tényezők befolyásától függ.“ A bizottság tehát kizárólag a Közúti vasút tulajdonából és jövedelméből indult ki; a társaság egyéb vagyonát és jövedelmeit pedig a számításból kirekesztendőnek tartotta. Ez az álláspont a mai napon, amidőn a beváltás tényleg megtörténik, helyesnek bizonyult. Helyesnek a főváros szempontjából, mert nem kell más dolgot megszereznie és megfizetnie, mint a forgalmi szervezetet, melyre szüksége van. De figyelemben részesíti a részvénytársaság jogos érdekeit is, mert a magáuvagyont s az ebből eredő jövedelmet nem érinti, s a társaságot a félretett tartaiékvagyon-nak is a birtokában meghagyja. íme láthatjuk, hogy ez a konstrukció a mérleget köz- és magánérdek között igazságosan biztosítja. Ezzel meg van védve az úgynevezett részvényesi érdek is, mert az egyes részvényesek nem- kívánhatnak többet, mint maga a társaság kap; hiszen a részvényesek összeségt- azonos magával a társasággal. Az 1895-iki tárgyalások alkalmával felmerült az az eszme, még pedig Holtai Ferenc dr. megjegyzése alapján, hogy ,,a főváros érdekében sokkal jobb lenne itt azt az eljárást követni, amelyet az állam minden •érzik magukat röpködő angyalaihoz, mint például a várkert uj, gőgös érclovasához, Savoyai Eugenhez. Budán, le egész Aquincumig vigyázni kell, itt, habár sokat jártak kutatók, földásók, szorgalmas régészek, még mindig kibújhat újabb, váratlan szenzáció, nem lehet tudni, hogy mit hoz elő egy-egy mélyre- szántó kapavágás. Budán sűrűbb jelekben szólal meg a lepergett kultúra, ami természetes következése annak, hogy Buda folyvást előtte járt, sőt szaladt Pestnek, ami megint oly okból indul, mint a könnyebb védhetőség, a középkori városképződés, amikor az iparibb, a fényűzőbb, az intellektuálisabb város mindig ott alakul, ahol kőművesekén kívül a természet is körülbástyázza. Buda egész a múlt század elejéig megtartotta ezt a prim-szerepet, műveltebb a népe, magasabbak az igényei, sokfélébb a szükséglete. Budán lakik a főnemesség, a főnemes pedig fizet, válogatós, amikor a kastélyáról van szó, kriptájáról vagy angol parkjáról. Pesten egyre nő és nyugodt, békés magára- hagyottságban ,,csinosodik“ a polgárság, de ez a polgárság eredetében és műveltségében túlnyomórészt német, mellette koplalva megy el a magyar iró, festő vagy komédiás. Ami kulturkövetelődzése, fogyasztása van, azt Pozsonyon á:t Bécsből hozza a viz, gyöngfe császárvárosi kirezgés, gartenlaube-körben mozog, a város három kapuján túl nem vet szélesebb gyűrűket. Szobrászt is tehát, ha erre jött és tudott valamit, Buda foglalt le. Pestnek nem maradtak mások, csak mint feljebb jeleztük, jószándéku kőfaragók, köztük az a Bauer Mihály nevű, aki a Nagy Kristófot mintázta, s aki úgy látszik a polgár-elilc szobrásza volt. Igaz, itt élt még Dunaiszky Lőrinc, „a jó öreg Dunaiszky“) aki annak idején, ugylátszik, leginkább, sőt egyedül ment művészszámba. Schams, ez a világot járt, pesti dolgokat európai tudással és sok lelkességgel leiró korai tSalamon Ferenc, Pestről szóló könyvében (Vollständige Beschreibung der königl. Freystadt Pest in Ungern), ugyanis úgy szól, hogy „van még Pesten vagy öt szobrász“. Dunaiszkyról azonban hízelgő sorokat ir, köztük leirja azt a szót, hogy „Kunstarbeit“, s hogy „es kömmt seilen etwas aus der Hand dieses glücklichen Meisters, das nicht Bewunderung verdiente.“ Csakhogy a szerencsés mester is Apollo, Flóra s hasonló istenek számára Budán talált pénzt és megrendelést. Budán telepedett meg s dolgozott egy ideig e korszak szomorú hőse, Ferenczy István, továbbá Hű- bor, Held, Schmeltzer szobrászok, akikről azt, hogy ki mit csinált, pontosan nem tudni, műveik lajstroma nincs meg, de bizonyos, hogy közülük való a fentebb már említett Szénit György-téri relief szerzője, hogy valamelyikük kezenyoma járt a lebontott Országh Sándor-féle palota domborművein, s nem egy síremléken a harmadik kerületi (Kiscelli) temetőben. Mindez több, mint azok a nepomuki Szent Jánosok és egyéb köztérre került plasztikák, amelyeket ugyanez időtájt Pesten termelt a szépitgető kedv. Mindez arra vall, hogy akik formálták őket, azokban volt bizonyos magasabbra törekvés, szobrászinak nevezhető tudás. Valószínű, hogy ezek járhattak cs tanultak az akkori kor művészeti Mekkájában, Rómában. Egy halálfejet tartó gyerekszobor (Főv. Muzeum), vagy az óbudai temetőben egy-egy féltérdre boruló göiögruhás géniusz, fáklyát földnek tartó múzsa, egy-egy dombormű önkéntelenül elénk hozzák az olasz világfit, az erős életérzésü temperamentumembert, a szobrászatot határaiból kiugrasztó Canovát, s a száraz, spekulativ, de megint tiszta formákra törekvő Thorwaldsent. Úgy hatnak, mint valami távoli felhőzet ideért foszlányai: már majdnem eloszolnak, de még van rajtuk a messzi fény aranyából. Dömötör István. vasút, megváltásánál állandóan gyakorol s amely már azért is sokkal jobban megnyugtatóbb, mert nem kell törődni azzal, hogy a vállalat befektetési tőkéjéből mennyit törlesztett a megváltás idejéig.“ ö eszerint úgy formulázta, hogy a megváltás tárgyát képező vasútoknak és tartozékainak a megváltást megelőző 7 üzleti évben elért tiszta jövedelme kiszámittatik oly módon, hogy az üzleti bevételekből levonatnak az üzleti kiadások. A két legkedvezőtlenebb év figyelmen kívül hagyatik s az öt évi átlagos tiszta jövedelem képezi azon járadékot, mely a társaságnak 1948 december 31-ig évenkint levonás nélkül kifizetendő lesz. Holtai felfogása szerint tehát a forgalmi érték képezte volna a megváltás alapját. Do ő ezen indítványát később a nyert felvilágosítások után visszavonta. így .jött létre ama érvényes beváltási módozat. .Ami azt a kérdést illeti, hogy én milyen alapon számítottam ki a megváltás alapjául szolgáló átlag- osztalékot, a következőket jegyzem meg: A szerződés 5-ik paragrafusában a következő határozniányt találjuk: „Világosan megállapittatik azonban, hogy itten a beváltás szempontjából osztalék alatt kizárólag csak a szerződés tárgyát képező villamos vasúti vonalak forgalmából eredő jövedelem érthető s abba a társaság semmiféle más jövedelme bele nem foglalható.“ Ezen elv alapján állapítottam meg azt, hogy az elért teljes jövedelemből mennyi esik a Közúti vasút forgalmából s mennyi a más forrásokból keletkezett jövedelemre. Az adatok, amelyeket erre nézve felsoroltam, nézetem szerint teljes hitelességre tarthatnak számot, mert én azokat a részvénytársaság által közzétett mérlegekben és zárszámadásokban foglalt számokból vettem át s azt hiszem, ezekhez kétség nem fér. Számadáson kívül hagytam az 1918—1919-iki évet. 1918-ban a. Közúti vaspályatársaság üzeme 1 millió 3(10 ezer korona, a Városi vasúté pedig 3 millió 200 ezer korona veszteséggel végződött. Ezen adatokat a Vasúti és Hajózási Hetilap múlt évi 52-ik számában közölte. Már első cikkemben is utaltam arra, hogy az én számításom természetszerűen nem hivatalos megállapítás, hanem annak célja hozzávetőleges képet alkotni arról, mit jelent a fővárosnak a megváltási járadék. Természetes, hogy a végleges megállapításnál amint azt a szerződés is mondja, a társaság okmányait és könyveit is kell a számítások keretébe bevonni. A Sipöez-akció sehogy sem tetszik egyes laptársainknak, melyek közül az egyik az ellen emel kifogást, hogy a mulatságokat akarja a főváros nyomorgói részére, szerintünk igen helyesen, megadóztatni a polgármester, a másik pedig azért haragszik, mert a villamosok igazgatósága volt olyan jóindulatú, hogy jótékonysági jegyeket árul a kalauzok utján újra csak a nincsetlenek számára. A fogcsikorgatás a polgármesternek szól, de a nyomorgók is értenek belőle. Az a tőke, amelyik egyálfa- léiban nem sietett a nyomorgók sorsának enyhítésére, éppen nem jóakarata és ha önmagától nem nyitja ki a zsebét, hogy adakozzon, akkor meg kell találni a módokat és lehetőségeket arra, hogy kényszerítve legyen az adakozásra. Igen helyes volt a polgármesteri akció végrehajtó bizottságától, mikor a mulatozók újabb megadóztatására gondolt és abban sem találunk semmi felrovandót, ha a villamosok utasai tiz, vagy húsz, sőt uram bocsié, még száz koronákat is adnak a nyomorenyhitő akcióra. Hogy tetszik-e ez bárkinek, vagy nem tetszik, az igazán nem fontos. A fontos az, hogy mennél több pénz gyűljön össze, hogy mennél több szegényembert lehessen meleg étellel, meleg ruhával ellátni ezeken a fagyos téli napokon. Nagyon gyűlöletes dolog, ha valaki a polgármestert akarja bántani, mikor a nyomoron kellene segítenie és a taglózás nagyon hasonlít a sanda mészáros módszeréhez, aki máshova néz, mint ahova üt... * . V" A disszidensek disz-felvonulását várta a szerdai közgyűlésre mindenki, remélvén, hogy végre lekerül az álarc és mindenki a maga való képében fog mutatkozni. Nem igy történt. A közgyűlési terem jobb oldalának balfelső sarkában mutatkozott ugyan valamilyen párt szigetecske, melynek tagjai mintha Széchenyihez hasonlítottak volna, de ez a kis sziget is hamar szétmállott, hogy az emberek egyenkint eltűnjenek a kereszténypárt tömött soraiban, mely erre az alkalomra igazán kirukkolt a maga nagy tömegeivel. Ilyképen ma sem igen tudjuk még, hogy kik a békétlenek, akikről olyan furcsa hírek vannak elterjedve, hogy kedvelt tárcaírónk, a népszerű Káró, írná róluk a legragyogóbb humoreszket, ha véletlenül nem lenne közöttük. A disszidensek a kiszivárgott hirek szerint éjjel három és négy óra között tartják üléseiket, külön e célra rekvirált földalatti teremben és még egymást sem ismerik, nemhogy a programmjukkal tisztában lennének. Fekete csuklya és fekete álarc elengedhetetlen kellékei ezeken
