Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-01-18 / 3. szám
■ UJ BUDAPEST 3 . 1922 január» IS Huszár Károly őnagy méltósága kissé megszégyeniiettnek érezheti magát: a főváros tanácsa leküzdve, jogos felháborodását a nemes cél érdekében úgy határozott, hogy a főváros törvényhatósága ugyanakkora összeggel fogja segélyezni az akciót, amekkora összeget a valóban befizetett vigalmi adó kitesz. A krisztusi igét körétté Sipőcz polgármester, amikor kenyérrel dobta vissza az őt kővel mcgdobálót és csak a nyomorgók szenvedéseit óhajtván enyhíteni, hunyt szemet a méltatlan handabandáizás felett. A vigalmi adó ügye ilyképen el lenne intézve, dm korántsincs elintézve a tekintély rombolásának az az utszéli hangja és módja, amelyet Magyarország volt miniszter- elnöke Budapest első polgárával szemben választott. A közgyűlés zugó méltatlankodása csak halvány visszhangja volt annak ai indulatnak, amelyet ez az eljárás a keresztény közvéleménybeú kiváltott, és amelynek még messze kiható következményei lesznek. Túlságos kíméletnek tartjuk azonban a polgár- mester részéről, hogy nem bocsájtja nyilvánosságra azt a levelet, amelyet segédei a Huszár Károllyal felmerült lovaglás ügy elintézéseképen megbízójukhoz intéztek, és amelyről a polgármester szűkszavú nyilatkozata csak azt jelenti ki, hogy „azt úgy a megbízott urak, mint én minden tekintetben megfelelőleg és ízlésesnek találtamHa Huszár Károly a sajtó legnagyobb nyilvánossága mellett követhette el durva és ízléstelen támadását, akkor a polgármestertől túlságos szerénység az elégtételt szolgáltató levelet fiókjába zárni. Mindenki ellen a maga fegyverével! — A lovagias érzület tultengése pedig nem ehhez a küzdelemhez és nem ehhez az ellenfélhez méltó . .. Két hős kőműves ügyével foglalkozott a főváros tanácsa, kik is a Lujza-malom égése alkalmával a tüzoltófőparancsnok felszólítására életük veszélyeztetésével falazták el a malom és a raktárépület közötti részt, miközben súlyosan megsebesültek, de gátat vetettek a tűz rohanó áradatának és számos milliót mentettek meg a pusztulástól. A tanács megdicsérte a kalapács és a vakolókanál hőslélkü lovagjait és pénzbeli jutalomban is részesít ette őket. Amennyire helyeseljük a dicséretet, éppen annyira helytelenítjük a tanácsi határozatnak a pénzbeli adományra vonatkozó részét. A dicséret a főváros erkölcsi hatóságának a kötelessége, az anyagi természetű jutalomnak ellenben a főváros adományánál sokkal bőkezűbben a biztositó- kartell zsebéből kellett volna kikerülnie. Arról nem is beszélünk, hogy az a legjobb esetben néhány ezer korona, amennyit a főváros mellékletképen átnyújthat a dicsérőlevélhez, soknak egyáltalában nem, mondható, de azt ide kell jegyeznünk, hogy a kőművesek elsősorban a biztosítótársaság zsebét védték, amikor pattogó szikrák és felcsapó lángok között milliókat mentettek meg a tüzlenger és a kartell fizetési kötelezettsége elől, A szűkmarkú kartell azonban, melyhez, hogy a díszes társaság teljes legyen, szerény ibolyaként a Városi Színház biztosítási ügyéből emlékezetes Tűnd cimü intézetecske is csatlakozott, amíg egyfelől sikerrel meg tudja akadályozni a biztosítótársaságoknak a tűzoltóság fentartására szolgáló járulékok kivetésének kormányhatósági jóváhagyását, másrészről bölcsen hallgat akkor is, amikor a biztosítótársaságok érdekében végzett önzetlen és életveszélyes munkálatokat kell megjutalmaznia. A tanács helyesebben tett volna, ha a pénzbeli adomány helyett levelet intéz a Lujza-malom biztosításában érdekelt részvénytársaságokhoz, felszólítván őket arra, hogy már csak a saját érdekükben is kevésbbé legyenek smucigak, hiszen, ne adj Isten, hasonló esetek a jövőben is előfordulhatnak, akkor pedig, az ilyen példaadás után, kissé nehezebben fog akadni két hős kőműves... A Helyiérdekű került szóba, a főváros közigazgatási bizottságának januári ülésén, mikor is az egyik bizottsági tag azt indítványozván, hogy a főváros tiltakozzon az államvasutak tarifaemelése ellen, azt is megjegyezte, hogy a főváros közönségét, közelről érinti a Budapesti Helyiérdekű Vasutak legutóbb életbeléptetett menetjegy drágítása is, mely újra a fővárosi lakásviszonyokat súlyosbítja, egyre költségesebbé tevén a pesti bérkaszárnyák helyett a környéken való lakást. A menetjegyek újabb árdrágitása Bódy Tivadar szociális érzékét dicséri és immár a második, mióta az Egyesített Vasutak kezeléséből a helyiérdekű vasutakat visszavette a Közúti. Az első emelést annak örömére követték el, hogy újra saját kezelésben lehet nyúzni a közönséget, a második emelés pedig, Bódy ügyvezető igazgató ur általunk már említett fizetés- emelésével van szinte csudálatos kronologikus összefüggésben, De nem akarunk személyeskedni és igy csupán azt a régi ideát jegyezzük ide, melyet vagy egy évtizeddel ezelőtt a helyiérdekű vasutakról készített törvénytervezet kapcsán á főváros véleménye- képen vetett fel a közlekedésügyi ügyosztály, A főváros akkor szigorú hangú feliratban követelte a kormánytól, hogy a fővároskörnyéki helyiérdekű vasutakról külön törvényszakasz intézkedjék, mely a vqsutak tarifa- és mepetrendpolitiüájára döntő befolyást bizt-csitsoh a főváros törvényhatósági bizottságának. A tervezet akkor elaludt és álszik most is, bizonyságául annak, hogy mindig meg lehet találni az utakat és módokat egy életerős vállalatnak arra, hogy cirkulusait >senki se zavarhassa. Most azonban, mikor a borzalmas lakásviszonyok és a város terjeszkedési lehetősége egyre nagyobb fontosságot biztosítanak a Helyiérdekünek, újra felszínre kell, hogy kerüljön a fővárosnak ez a törekvése. Talán éppen Bódy Tivadar, akiben csudálatos ökonómiával egyesül a vasúti és a fővárosi, közigazgatási szakember, megformülázhatná ezt a követelést.., tikai befolyásban, kultursziikségletben is megnöve- kedett polgárságé. A polgárnak pedig kellett a faragott ágy, mert tudta, hogy ily ágyban hajtotta álomra fürtös fejét madame Du Barry, XV. Lajos, ily ágy óriás vánkosain pibeut Mária Terézia s francia gavallérok irigyelt gyöngye, Ninon de Lenclos. A polgárnak kellett a kerek asztal, mert ilyen asztalon sakkozott Metternich. De nem kel’ett az asztal finom és valódi disze, az ágy damaszt-selyemből szőtt mennyezete, mert ez drága, mert fölötte sokba kerülő fényűzés, mert sehogysem illik oly emeletre, ahol még más szomszéd is van. Vagy a földszintes házba, ahol két lépéssel az ember már kinnt Van az utcán, nincs előcsarnok, nincs szökőkút, nyirt fa és istálló, arabs telivérekkel. Mindez, a ma már mű történelmileg használt szóval, biedermayer ugyan, ha tulajdonkép nem is egyéb, mint ékességétől megfosztott, polgárságon keresztül szűrt mágnás-stilus. Amely igazán csak ott eresztette mélyre gyökereit, ahol legelterjedtebb volt az uj, dolgozó, ipari polgárság s legkisebb a kastélyok és paloták régi műveltségének tradíciója. A németségben, s a hozzája kapcsolódó, vele érintkező ieriPeteken. Aki mögötte van: az a jó, a derék, a házias s megelégedett, délutáni örömöket élő, kedélyes, zöld kertben Eamilienblatt-ot lapozó purger. Az ő „csak lassan-lassan, nem kell sietni“ tempója, szemlesütő morálja, szőke lányainak szerénysége, ártat'an pajkossága. Az ő Saphirja fűtötte s hozta ezt a mozgalmat ide is, Pestre. Budára és Pestre, ahol ha nincs is rajta oly markánsan, kimutathatóan a „pestiesség“, mint ahogy a bécsi dolgokon kiütközik a ,,weanerisch“, — amig békések, csöndesek voltak ia harmincas-negyvenes évek, kultúrát mozgatott. Olyan volt a pesti polgárság hajlékaiban, mulatságain, könyvei közt és színpadán. A könyvek, a mulatságok bókjai,, s főleg .a színpad, nagy részben német. Mert a polgárság hetven percentje is az, amely izo’áltan, él} s önmagán kívül, más osztályokkal alig van kontaktusa. S mégis, ez a magyar biedermayer: a pesti, b:uda,i, bár eredetileg, s nagyrészt német polgárság biedersége. Hálószobái és ebédlői, amelyek egyenest neki készüljek, mert ő itt akart hálni és ebédelni, ha a szerviták tornyában delet kongattak. Violával pettyezett kertjei, ahol apró ifjak hemperegnek a földön, amely talán még nem az ő szülőföldje, de gyerekeivel együtt mái- elporlasztója. Magas tetejű, rostéllyal körülvett házai, amelyek egy életen át tanúi erőlködéseinek, felfogói reményeinek és törvényes alapú csókjainak. Bútorai, fényűző cikkei, amelyeket a „tekintetes céh- testü’et“ kebelében, nemes magyar asztalosokkal, politikus vargákkal, gombkötő művészekkel együtt csinált széppé és praktikussá. Amelyekből már csak olykor, elvétve akad valami, egy-egy öreg belvárosi házban, patrícius kereskedők unokáinál vagy Budán. De amelyek, mint tört akkordjai egy valamikor eleven időnek, hivalkodva, s mégis hűen s kifejezően verik vissza apáik szavát és fe'fogását az életről, halálról, szerelemről. Ránk olyformán hat ugyan ez, mint valami csöndes ebédutáni szender- gés. Szelid kék füst, nyugalmas elpipázás a borszéken. Akkor azonban, valahogyan igy hangzott: itt élni jó, itt élni kePemes. Éljünk és vigadjunk hát, hisz’ még messzi van Görgey. Dömötör István, HÍREK • • • Az UJ BUDAPEST az esztendő fordulásával második évfolyamába lépett. Az elmúlt esztendő küzdelmekben és sikerekben gazdag volt, az elmúlt esztendőben lapunk a várospolitika jelentős tényezőjévé küzdötte fel magát. Azok az ideálok, melyek eddig zászlónkon lobogtak, fognak bennünket a jövőben is lelkesiteni. A keresztény Budapest az eszményünk, ezért harcolunk szóval és tollal, a boldog és 'megelégedett Budapest az, mely felé akarjuk vezetni városunk fáradt és elcsigázott népét. A mi zászlónk elé kell gyülekeznie mindenkinek, aki komolyan akarja az uj, a keresztény, a boldog és megelégedett Budapestet. A nyomdabérek és anyagárak állandó drágulására való tekintettel kénytelenek voltunk január elsejétől kezdve az előfizetési dijakat felemelni. Uj előfizetési áraink: Egész évre.................... 440 korona, Félévre ............................. 220 „ Ne gyedévre....................110 ,, Az előfizetési dijak elküldése céljából múlt heti példányainkhoz postatakarékpénztári befizetőlapot mellékeltünk. Kérjük előfizetőinket a lejárt előfizetések megnjitására, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárkinek is ingyen küldjük a lapot. Az UJ BUDAPEST kiadóhivatala. Mennyire van Budapesttől a Svábhegy? (Levél a szerkesztőhöz.) Mélyen tisztéit Szerkesztő ur! Étre a kérdésre csak az felelhet meg érdemlegesen és jogosan, akit az Angol-Magyar Bank képében, mutatkozó/ végzet arra Ítélt, hogy állandóan a Svábhegyen kell laknia. Aki nyári időben, csak úgy kiránduló módjára egyszer-kétszer meglátogatja a hegyet, lelke irigységgel telik meg azok iránt, akik a főváros e gyönyörű vidékén laknak. De jöjjön csak ide lakni, s élvezze végig az őszi, téli és tavaszi időt a jó öreg fogaskerekű segédlete mellett, az irigység azonnal szánalommá fog lesülyedni. Mert tudnillik a svábhegyiek egyetlen szállító eszköze a fogaskerekű vasút. Ez a jó öreg alkotmány, mely most e siklót is magához akarja láncolni, gondoskodik róla, hogy a svábhegyi polgárok egyhangú életét egy kis humor is besugározza. Azt kell hinni, - hogy ennek a rozoga vasalkotmánynak lelke van, amely érez és gondolkozik. Nyáron, amikor a hegyen sok a nyaraló, zajos az élet, a fogaskerekű nagyon jól. tudja, hogy a hegyen lakók nélküle is elszórakoznak, ő tehát komolyodik s kötelességét is meglehetősen komolyan és korához képest tűrhetően végzi. Azonban, amint elmúlik a nyári szezon, a fogasok e őveszik a lelkűkben égész nyáron felgyülemlett humort s ősztől tavászig napról-napra vicceket gyártanak. Egyik ilyen vicce volt a fogasnak a múlt ősszel az, hogy stájgerolt. Egyszerűen kimondta, hogy 20 koronán alul nem visz fel senkit a Svábhegyre, kivételt csak azokkal tesz, akik nem ütik meg a 120 centiméter fogasmértéket. A stájge- rolás még magában véve nem, vice, hanem szomorú valóság, a dologban az a humoros, hogy a 20 koronás menetjegy fölfelé és lefelé van számítva, vagy megfordítva. Egyszeri útra szóló jegy nincsen. Tehát aki csak fel akar menni, annak lefelé is meg kell az utat fizetni és viszont. Szerkesztő ur nagyon téved azonban, ha azt hiszi, hogy zsebében a 20 koronás jeggyel a fogaskerekű szárnyán emelkedhet a Svábhegyre. Azt. elfelejti, hogy a fogas útja az Uj Szent János-kórház mellett visz el s szegény jó öreg masina már nagyon rá érett a kórházi ápolásra s minden áron szeretné felvétetni magát a kórházba. Ezt a szándékát nagyon sokszor kinyilvánítja, mert amint a kórház kertjéig elzakatol, prüszkölve, füstöt eregetve, szikrát szórva, ott egyszerre megtorpan s kétségbeesetten sipolva megáll s kijelenti, hogy tovább egy lépést sem megy, mert ő beteg. Ilyenkor nincs mit tenni, mint szépen kiszállni Noé bárkájából s a 20 koronás menettérti jeggyel a zsebünkben felsétálni a Svábhegyre a fogaskerekű sínpárján. Ez az a kedvező időpont, amikor precíze meg lehetne határozni, hogy menynyire van Budapesttől a Svábhegy. Néha ez a váratlan séta esővel, hóval, sárral variálódhatik, de legkellemesebb hózivataros téli estéken, amikor abban az örömben részesülhet az ember, hogy a koromsötét utQn a hiányos padlózatu vasúti hidról
