Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1921-04-27 / 16. szám

1921 április 27 UJ BUDAPEST 3 lek föl minden autótiilkölés után. inig kipattant, mi­ként a gondokba temetkezett Kromdész homloká­ból Pallas-Athaene — nyilván valamelyik élelmes ,,zseni“ fejéből — a mentőgondolat, hogy: venni urak és elvtársak, venni, csak képet venni, sokat venni, mert a piktora tőke, a piktura rentábilis, a vörösek pedig ostobák, nem tudják, mit ér: holott már most is sokat ér, hát még, ha lesz szives és meghal a piktor!... És vettek az urak és vettek az elvtársak, a kremsi fehér eme köreiben sohasem volt nagyobi) dáridó, egyik segéddel dolgozott, má­sik gyárkéményt emelt, mert megrendelés? . . . Előleg?... Ujjé! És igy volt ez jól. A magánvagyon megrendszabályozott pálfordu- lásakor egy rövidlélekzetü pillanatig ugv indult, illetve úgy nemindult a dolog, hogy a képzőművé­szeti halhatatlanságok gyárai fölött leáldozott a nap. Lanvha irányzat mellett Z. Molnár, Gergely, Berkes, Zarkóczy, K. Kovács, Mihalovics, Geritsen, Szepesi-Kuszka és egyél) titánok nevét potom kis százkoronák lazurja födte be és a „dilletáns“ visszavonultak, Csókok, Vaszaryak, Rndnayk, Grün- wáldok, sőt még Medmjánszkyk, Szinnyeik, Benczú­rok s nem egy esetben Munkácsyk is megfizethető áron kerültek a piac tartózkodása elé. Akinek szi­matja volt, vett, akinek nem volt szimatja, adott. Mert ó! és ismét ó! ... alig kezdették rebesgetni a lebélyegzést, ismét a piktura lett a tőke, ismét a piktura lett a rentábilis, a műgyűjtésbe beleszagolt uj gazdagok világát elöntötte a láz és ha százszor annyi rossz kép lett volna, mint amennyi jó kép alig-alig akadt, mindegyükre jutott volna tiz beug­rott vevő... A nép pedig látta, hogy ennek a fele sem tréfa, egész Budapestet elöntötte a műgyűjtő- kábulat, mérnökből gyűjtő lett, gyűjtőből mérnök, állomásfőnökből képügynök és viszont, hivatalban, kávéházban, aukción, utcán, özvegyek és árvák boldogabb időkből megmaradt ereklyéi fölött dü­höngött, porolt, veritékezett a szakértelem. Az exisztenciális nyomorból előbb félénken kibújt, majd az első siker után nekibátorodott emberkék tálcán vitték nagymoguljaik elé a felhajtott anya­got, ügynökösködött, spekulált a város fele és nem tudott hova tévedni a szem, ahol ne csalogatott volna műkereskedés. És igy volt ez jól. Mert minden farsangnak böjtje van, a böjt bekövetkezett. Aki minden hozzáértés és a műélve­zetnek legminimálisabb impulzusa nélkül, merő számításból,' nem: mohóságból, telhetetlenségből az adózás, a polgári jogokkal együttjáró teher, a morál eminens követelménye alól kibújni, mene­külni akart: annak most körmére égett a história. Valamint azokkal sem cserélném el a szegényes habitusom, akik, mint a konjunkturális láz szegőd- ményesei, kicsiny tőkéjük utolsó filléreit a hirtelen meggazdagodás lyukas reményébe gyömöszölték bele, akik boltot nyitottak, akik a pünkösdi aratás fölhalmozott kévéiben — végre valahára! — nem találnak magot. Most nyakukon ragadtak a talmi titánok, pénzünk értékemelkedésével párhuzamosan zuhan a gics (boltban és szalonok falán egyaránt), az uj gazdagok nehéz millióit nyesegeti az állam a jól megérdemelt könnyű ezresek felé, ők pedig egymásután húzzák lefelé a csőd redőnyeit és igy van ez jól... és igy van ez jól... Ha van, akit a vagyon háborús, forradalmi, majd nak a hivatalosak, de kevesen a választottak“. E fogyatkozást igyekezett is kihasználni a t. Bal­konszolidációs tobzódásának lehűlt tivornyája után őszintén sajnálunk, azok: a piktorok. Nem azok, akik a forduló idők alányulása nélkül is piktorok voltak és piktorok ma, de a kicsiny, a kifőzésekből Dunapaloták kényelmébe vakart és most ismét a poetikusan keserű bohémnyomorra kárhozott „zse­nik“. Ezek a vékonypénzü, hivatásukra termeti mesteremberek a kontárgazdagok áldozatai, ők voltak azok, akik a tele bugyelláris parvenü- gőgjében ítélkeztek minden ecsetforgató elevenek és holtak fölött, ők voltak azok. akik lovaggá ütöt­ték a kremsi jobbágyokat és megnyitották előttük az álsikernek, az állíalhatatlanságnak szédítő vilá­gát, ahonnan a mesteremberséghez való vissza­térés erkölcsi halált jelent. Nem is beszélünk az életigénnvé vált pezsgős vacsorákról, ami után az ..ötér liptaituró“: kegyetlenebb méreg a ciankálinál. Nem engedjük HÍREK • • • A főváros és a lengyelek. Hétfőn utazott el a len­gyel gazdasági küldöttség Budapestről és bizonyára magával vitte annak a szives és magyaros fogadta­tásnak ezernyi intim emlékét, amelyben őket a fő­város részesítette. A hivatalos fogadtatás a főváros részéről szerdán délben volt. a Gellért-szállóbun, itt Sipőcz polgárra,ester mondott francia nyelvű üdvözlő beszédet, amelyet Tolluckó lengyel miniszter lelkes szavakkal válaszolt. Utána lunch következett, Fren- reisz mester, a G-ellért-szálló derék vendéglőse, ki­tett magáért és olyan villásreggelit szolgált fel, amely a párisi vagy londoni városházának is büsz­kesége lett volna- A városi, urak bebizonyították, hogy ivásban sem maradnak el a lengyelek mögött és élénk derültséget keltett Till tanácsnok, akit egy szemfüles újságíró, mint a Novoja Vremja budapesti levelezőjét mutatott be a lengyel kollégáknak. Egy varsói főszerkesztő erre oroszul szólította meg Till hocjy a közgyűlés kisebbségi pártja agitaitórikus célokból kisajátítsa, magának a lakók védelmét. Az a beállítás, mintha a lakók kizárólag demokrata val- iásuak, a háziurak pedig kizárólag keresztények lennének, amilyen célzatos, épen annyira átlátszó is és a keresztény százezrek, 'amelyek a közgyűlés többségi pártját életre hívták, nem ülnek fel ennek a fékevesztett demagógiáinak. Nem kevésbbé hazug az a beállítás is, mintha a lakásrendeletet a főváros olyannak akarta volna, mint amilyennek az meg­született és célzatos mellékvágányra terelése a dol­goknak, mikor a terézvárosi fiskálisok a lakbéreme­lés magas volta miatt a jobboldalt akarják felelőssé lenni. Hiszen a főváros tanácsa volt az, amely a köz­gyűlési többséggel és nem a kisebbséggel egyet­értőén felirat-tervezetet terjesztett a törvényhatósági bizottság elé, tiltakozván az ellen, hogy az igazság­ügyminiszter a lakbér rendelet kibocsájtásánál a fő­város kívánságait nem vette figyelembe. Ha a demokratáknak annyira, fáj a lakásrendelet, mond­ják ki, hogy mindazok a háziurak, akik a demokrata párt tagjai, akár a valóságban, akár csak érzelmi­leg, lakóiknak elengedik a májusi házbért. Bizonyos, hogy ebben a nem várt esetben a budapesti partá- jok háromnegyedrésze május elsején nem fizetne házbért ... Helyes és okos az az indítvány, mely a törvényhatósági, bizottság ügyrendjének módosítására fog elhangzani a szerdai közgyűlésen. Sok a közgyűlés, még több a szónok­lat, amelyek segítségével a városatyák át akarják adni magasröptű gondolataikat a Fővárosi Közlöny halhatatlanságának. A régi közmondás, hogy Olcsó húsnak híg a leve, most paradoxonnak tetszik, mert tanácsnokot, aki azonban stílszerűen lengyelül vála­szolt, kijelentvén, hogy: Nyepozvolim! A lelkes han­gulat másnap, csütörtökön délelőtt folytatódott a sertés vágóhídon, ahol Vájná, tanácsnok vendégei voltak a lengyel urak. Mondanunk sem kell, hogy a vendégek, a vágóhídon található összes ennivaló­kat m,égették és mindent megittak, ugyamiyira, hogy a Weiss Manfréd-gyárban, ahova délután men­tek ki, hozzá sem tudtak nyúlni a pompás iizsonná- hoz. Szombaton délután a váczi püspöki borpiuce megtekintése volt soron, ennél az ünnepélyes aktus­nál a tanács Sallay, Till és Purébl tanácsnokokkal volt képviselve, akik mögött a borszakértő város­házi fiatalság egész serege csatlakozott. Az ntat; hajón tették meg oda-vissza, mely alkalommal a városházi különítmény , versenyre kelt a budai dalárdával. Ez alkalommal Purébl tanácsnok a sza- badkereskedelem áriát énekelte el, Till tanácsnok pedig, úgyis, mint a közlekedésügyi osztály vezetője, a villamosról adott elő pajzán dalokat. Az uzsonna a püspöki pincében volt, itt Sallay dr. funkcionált, mint a világítási ügyosztály vezetője, a gyertyák fő­gondnokaként, mely működéséért lelkesen megtap­solták ... 1920-ban 80.000 hordót hitelesített a főváros. A Ilordójelző Hivatal néhány év óta a főváros fenn­hatósága alá tartozik és a befolyó jövedelmet a hivatal fenntartására fordítják. Mint munkatár­sunknak Kálix Zsigmond igazgató, a hordó jelző hivatal vezetője, kijelentette az elmúlt esztendőben összesen 78.827 hordót hitelesített a hivatal. A kardő- hit.elesités köbző hengerekkel történik, melyek ská­lával és gummicsövekkel vannak ellátva. A hitele­sítés dija 50 literenkint 1.50 korona. Tavaly 230.000 korona volt a hivatal bevétele. A hitelesített hor­dókra sütőbélyegzőkkel égetik rá az ürtalmat, a hitelesítés évét és számát. oldal, rögtönözvén ámeneti ereje láttára a nem legkellemesebb ügyrendi vitát. A vita hevesen in­dult ... de a jobboldal benépesedése a. „Rückwärts­konzentrierung" ez esetben is hasznos műveletét eredményezte. Utána megindulhatott a már unalmasan ismert lakás-vita. És mert minden városatya lakó, következésképpen lakásügyi szakember is: éppen elegendő jogalap arra, hogy Gáspár Fülöp laikusnak nevezhesse az összes előtte történt felszólalásokat és előadja az ő szakvéleményét. Kétségtelenül figyelemreméltó dol­gukat adott elő, melyeket azután figyelembe is vett Joannovics Pál annyira, hogy ennek hatása alatt a nagy „szakember“ önf űr észével akart véget vetni városatyaságának. Ebben azonban szamaritánusok által megakadályoztatott... Sokkal érdekesebb volt a következő szónok: Foyer Sándor, kit a történelem kétségtelenül a „kis sze­rényke' jelzővel fog feldíszíteni. „Schmeckt, wie Fleisch“ jeligéjű szónoklata pedig nemcsak e mon­dás igazságát igazolta, de eredményezett olyan in- ditvány-lavinát is, hogy csak külön társzekér tudta azokat elszállítani. És hogy a last, not least mondás se legyen min­dig igaz, természetszerűleg kellett még, hogy kö­vetkezzék a statisztikus, aki a legalaposabb szak- avatott(hivatatlan)sággal kritizálta tárgyát, be­fejezvén ezen kritizáló szabadelőadást, e kérdés sürgős megoldásának követelésén kivül azon Heine- idézettel: „Aber fragt mich mir nicht wie“ és aki Teles Béla névvel ugyanazon cím alat írhatná meg memoir-jait, mint amely cimet Turgenyev adott egy hires elbeszélésének: Dnyevnik lisnyavo cse- lovjeka. Melynek hiteles magyar fordítását minden •érdeklődővel szívesen közli ma délután Káró. a lé ha híg is, a hús drága, és hasonlóképen nem olcsó a körítés sem: vagyonba kerül a fűtés, vilá­gítás, gyorsírók, ugyannyira, hogy egy hosszúra nyúló közgyűlés költségszámlája majd ötvenezer korona, Ennyi pénze pedig nincs a városnak a városatyák hiúságának legyezgetésére. Ha spórolni akar a közgyűlés, kezdje legelsősorban is saját ma­gán és az ülésezés idejét, nemkülönben a szónokla­tokat kell, hogy megkurtitsa. Nagyon helyes lenne tehát az ügyrend oly értelmű módosítása, hogy azokban az ügyekben, amelyekben a fővárosnak csak véleményezési joga van, korlátoztassék a fel­szólalások ideje és száma. Ugyan nem alaptalan az az aggodalmunk, hogy tekintettel a nagy takaré­kosságra, az ügyrend módosítása dolgában meg­induló vita — legalább is három hétig fog egy­magában tartani . .. Még mindig dagad a Városi Színház ügye: a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a közgyűlés döntését megfellebbezte a belügyminisztériumhoz. ' Hogy hogyan fog a beliigy dönteni, e pillanatban teljességgel nem tudható, de ha esetleg megváltoztatná, a Népszínházi Bizottság határozatát és uj pályázat kiírására . utasítaná, a közgyűlést, a legcifrább bonyodalmak állhatnak elő. A városházán azonban nem. igen veszik figyelembe az intő példáit, hogy idejében és pontosan kell ha­tározni a pályázatok kiírása és odaítélése körül, mert például a Vigadó bérletére, melynek odaítélése majdnem annyira fontos a keresztény és nemzeti kultúra szempontjából, mint a Tisza Kálmán-téri műintézeté, még mindig nem történt intézkedés. Felháborodnánk ezen az indolencián, ha meg nem állapíthatnák azt, hogy a bérlet meghosszabbítását egyáltalán nem fogjuk tűrni, még akkor sem, ha majd azzal védekeznek az urak, hogy — nem volt idő a pályázat előkészítésére . .. A Revü-Szinház utolsó hete. A Revü-Szinházban átalakítás előtt ezen a héten játsszák utoljára min­den este a nagysikerű Luxemburg grófját. Vasárnap délután vizsgaelőadásul a Vávázskeringő kerül színre. Az Andrássy-uti Szinházban ezen a héten is az állandó táblás házakat vonzó uj műsor darabjai és magánszámai kerülnek színre. A nagyságos asszony táncosa három első előadása taps és kacagás között folyt le. A rendkívül mulat­ságos darab ezen a héten szerdán, csütörtökön és vasárnap este kerül színre, mindannyiszor a be­mutató kitűnő szereposztásában: Paulai/ Erzsivel, Jankovich Magdával, Tóth Böskérvel, Urayval, Vágó­val, Z. Molnárral és Magyarival. Pénteken és szom­baton a nagysikerű Búzavirág kerül színre. A Belvárosi Színház e heti műsorán a nagysikerű Mámái' ötször, a harmadik jubileumához közeledő Buta ember pedig szombaton és vasárnap délután kerül szinre. Vasárnap délután ugyancsak a Buta ember-1 adják. Az Offenbach 150. előadása. Hétfőn, 25-én került szinre Faragó .Tenő—Nádor Mihály Offenbach cimü daljátéka 150-edszer a Király Színházban. A rend­kívül népszerű daljáték főszerepeit a jubiláris estén is úgy mint minden este Lábass Juci, Dömötör Ilona, Abonyi Mariann, D'Arrigó, Latabár, Ihász, László és Raskó játsszák. A Sasfiók vasárnap délután. Vasárnap délután Rostand remeke, a Sasfiók kerül szinre mérsékelt helyárakkal. A címszerepet ezúttal Gellérí Lajos, a Belvárosi Színház tagja játssza- Az előadás 2 órakor kezdődik. Strindberg reprezentáns darabja, a Mámor, melyet „alkotása csúcspontjának“ mond Esswein, a leghíre­sebb Strindberg-tudós. A Belvárosi Színház előadása — Peffieő, Gellert, Titkos I,lona, Szabados Piroska négyese — méltó tolmáesolója a Mámor-mik. Szom­baton és vasárnap délután a nagysikerű Buta- ember kerül szinre. Góth Sándor és G. Kertész Ella művészi pályájuk legszebb sikerét aratják esténként a „Pesti asszony“- ban, Liptay Imre kitűnő vigjáltékában. Mindaketten

Next

/
Thumbnails
Contents