Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-04-27 / 16. szám
2 UJ BUDAPEST 1921 április 27 Ezt a kerek erdőt vágom én... A mentők egy esztendeje 1920-ban 51 eset volt a napi átlag — 900 korona egy mentőorvos havi fizetése Fel kell emelni a mentők fővárosi segélyét! Fatolvajok Eldorádója a Zugligetben és Hűvösvölgyben — Még a jelzőtáblákat is ellopják Nincs munkás a faültetésre és útjavításra Á budai villamosokon még ma is mindennapi látvány a faköteg'et cipelő ember, aki a Zugligetből, vagy a Ilüvösvölgyből behozza a saját kezével vágott és lopott rozsét. Ez a jó szokás még a kommunizmus idejéből maradt reánk, amikor a szociális termelés nagyszerűsége egyéb tüzelőanyag híján a környékbeli erdők vandál pusztítására kényszeri- tette Budapest népét. Az erdőirtásnak máris megvannak a maga szomorú következményei: szeles napokon a pesti oldalt elönti a rákosi homok, hiszen azok az erdők, amelyeket éppen a homok lekötésére ültettek, ki vannak pusztulva. A fővárosi erdők siralmas állapotáról Gluck erdőtanácsos, a főváros erdőhivatalának vezetője a következő információkat adta: — A fővárosi erdők a lehető leg siralmasabbá állapotban vannak. Az erdők helyén letörve, kipusz- tilva, kiirtva meredeznek a csonkok. A lopás enyhe kifejezés, vandalizmus, amit elkövet a közönség. 25—30 főből álló tiszti járőrök teljesítenek éjjelnappali szolgálatot a budapesti erdőkben, de még ezek sem tudják megakadályozni a falopást, hiszen minden fa mellé nem állíthatunk puskás őrt. — A rabláson kivid a gyakori tüzesetek is nagyiján pusztítják erdőinket. A tüzeket szintén a gondatlan publikum rovására kell Írni, amely a száraz tavaszi hónapokban gondtalanul dobálja el az égő gyufát és Cigarettavéget. Az idén eddig nem kevesebb, mint 44 tűzesetünk volt, köztük egy 20 holdas terület is leégett, több mint százezer korona kárt okozva a fővárosnak. — Tárgyalásra szinte naponta járunk a büntető-- törvényszékre és a kerületi elöljáróságokra. Erdei kihágás címén 1700 egyén ellen folyik az eljárás. Ha még csak a hulladékot, vagy a száraz galvakat vinnék el a kundsaftjaink! De újabb időben csak a készhez nyúlnak, és a szállításra várakozó fatömegeket dézsmálják meg ... — A régi ültetések szépen fejlődnek, az uj ültetéssel azonban sok baj van. A béke éveiben százezer csemetét ültettünk el egy évben, most egy-egy tavaszon alig kerül 30.000-nél több fiatal csemete a földbe. A legnagyobb nehézség ezen a téren a munkáshiány. Nincsen munkás a faültetésre, de még az útépítési és javítási munkálatokra sem. A sétautaink olyan rossz állapotban vannak, hogy még a tilalmi és jelzőtáblákat is elcipelik, sőt a lépcsőknek is gazdájuk akad. — Fel szeretném a jobbérzésü közönség figyelmét hívni arra, hogy legyen segítségünkre a lelketlen pusztítás megfékezésére. Ne bántsák főképpen a gyümölcsfákat! Egy-egy vasárnapon ezrek és ezrek rohanják meg a virágzásuk teljében lévő alma-, körte-, cseresznye- és mandulafákat, „ csak egy ágat!" kiáltással. Hiszen csak kárt okoznak ezek az áglördelők is. mert ősszel ennyivel/ kevesebb lesz a gyümölcs, anélkül, hogy a gyorsan hervadó virágos ág bárkinek is hasznot vagy örömet okozna. Ültek a városatyák... Hálás utókor — A lengyelekről — A legerősebb . . . Verdi a városházán — A közgyűlés Dániában. Gáspár mint szakember Kői rejtvénynek adom a következő körkérdést:- Mivel kezdődhet egy városi közgyűlés? Es hogy az első dijat (napirend előtti sürgős interpelláció) megnyerhessem, mindjárt felelek is reá: — Csakis adó javaslattal. És azzal is kezdődött. Szegény Vespasianus császár megfordulna sírjában (Föthy igaz?), ha hallhatna fővárosunknak őt is megszégyenítő adóreformátoráról, Csupor tanácsnokunkról. És nem tudom, van-e Csupornak is finyás- kodó Titus-a, de biztosra veszem, hogy ő is orra alá tartaná az uj adókból befolyó első aranyat, mondván: Non ölet. Es ha már a történelem emlékeit idézem, nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy azokat a kocsi- alakú water-ötöseteket, melyeket egy ügyes vállalkozó már 1830-ban járatott Páris utcáin, a mindenkor szellemes franciák a nagy adömester-császár dicsőségére ,.vés pasienne"-nalc nevezték el... Vájjon lesznek-e ily hálásak (vagy szellemesek) ami utódaink? De hagyjuk az adókat... Lám engem is majd eltérítettek egy kedves megemlékezéstől, ami pedig elnöki bejelentés gyanánt is szerepelt: vendégeink vannak (nekünk és Baránskynuk), a lengyelek. A velünk rokon szivii, vérii és sorsú nemzet fiai, kik itt voltak 1848-ban is, kiknek Bem apóját és Ruli- kovsky Kázmérját örökre fogja tanítani ;i magyar történelem. . . Mióta itt vannak, kedves Baránsky bátyánk redin- gotban jár és lengyel címert visel gomblyukában. Sőt, mint értesülök, a budai dalárdát (föl is emeljük érte a városi segélyét!) betanította a régi, lengyel-magyar énekre: A háború és a forradalmak pusztításai között egy intézmény maradt sértetlen és ép a lezüllött Budapesten: az Önkéntes Mentőegyesület. A forradalmak zivatarai között ép olyan hűségesen teljesítették kötelességüket, mint a kommíin idejében és ma is, mikor a drágaság már elviselhetetlen, a mentők ajkáról egyetlen zokszót sem hallani. Felkerestük a mentők Markó-utcai palotáját, ahol minden a leg’telje- sebb rendben várja a hívást a balesetekhez és szerencsétlenségekhez. A mentők gazdasági helyzete azonban nem a legrózsásabb. Drága a takarmány, a Pneumatik, a megélhetés ezer gondja súlyosabb, mint valaha, a mentők jövedelme azonban még mindig a régi, évenkint néhány százezer korona. Mint Sebők Dezső dr. mentőfőorvos ^ munkatársunkkal közölte, egy-egy kivonulás átlag 500 koronába kerül, Két évvel ezelőtt még csak 130 korona kiadást okozott a mentőknek egy- egy öngyilkosság, vagy baleset. Tavaly már annyira válságos volt a mentők helyzete, hogy az autóikat kénytelen voltak eladogatni. Nem volt pneumatikjuk. A főváros évi 50.000 korona segélyt ad a mentőknek, ami igazán kevés, a népegészségügyi miniszter még semmit sem adott, de „kilátásba helyezett” 60.000, mond és ird: Hatvanezer koronát . . . Egy mentőorvosnak havi fizetése — szinte szégyeljük idejegyezni, — 900 korona. Az ápolók ellenben havi 1600 koronát kapnak, ami szintén kevés a megélhetésre. Pedig a szolgálat nehéz és dolog van bőven. A most elkészült statisztika szerint 22.334 esetük volt tavaly a Itt a képkrach! A hadizsenik és műkereskedők siralmai Vége a műgyűjtő-láznak Aki ismerte Budapestet a háború előtt és aki ismeri Budapestet most: az öl éves hadiszállítás, a kettős forradalom és végül a keresztény megújhodás konjunktúrájában átmosdott kalmárokat, az minden különösebb éleslátás és fejtörés nélkül leszögezheti, hogy a műélvezet terén szörnyű nagy lelt a frontváltozás. Amig háború előtt, a béke cinikusan boldog éveiben, halomra pusztultak a piktorok (és bizony nem egyszer nagyon-nagyon jobb sorsra érdemes piktorok), addig a szállítások veszettül megdagadt milliói nyomán — már 1915-ben .— hallatlan rohanással emelkedett a kremsi korán fölismert ázsiója. Aki azelőtt a festőt és mázolót egy rőttel mérte, nevesebb gicsőreink műtermében modellt ült portré célzatából, a másik pedig, aki a patron és ecset között már ismerte a nüánszokat. rogvásig teleaggalla a falát minden rendű és rangú alkotásokkal. A piktorok fölíélegzettek, egyik műWegier Polak dwa firatanki Tak do szabii, tak do szklanki... ami magyarul igy énekelendő a Kossuth nóta dallamára: Magyar és lengyel jó barát Karddal s pohár közt egyaránt. Vitéz, bátor mind a kettő, Áldd meg őket,' ó teremtő! Áldd meg őket, áldd! Ezek után pedig szabadjon ellopnom Cornelius Nepos-nak Datames-rőt írott életrajzának kezdő sorait: — Venio nunc ad fotrfissimum virum. Vájjon ki ez és merre van hazája? Csupán az előbbire bátorkodom válaszolni: ez ö O Ő, dr. Bródi r l*-nö, azaz az Er-nő. S ha valaki a fenti idézetemen találna kifogásolni valót, szolgáljon neki megnyugtatásul azon pótbejelentésem, mely szerint Bródi csupán kifejezéseiben a legerősebb. Most is erős Amit ebben és erejét alapitá az öreg Horatius-ra (369.), mely szerint „quandoque bonus dormitat Sipőcz Homerus“, mely feltevésében ezúttal alaposan csalódott. Annyira, hogy nemcsak elnöki rendreutasítást, de szómeg- vonásban is részesült. A hangulat nagyon el volt mérgesítve; szinte kapóra jöttek az újonnan választott orvosok, kiktől mindenki joggal remélte a helyzet gyökeres orvoslását. S mintha úgyis lett volna... Elhangzott a „szivem, teljes mélyéből üdvözlöm Önöket“ s utána a „bölcs közgyűlésnek ezt megháláljuk1‘ cinül immár elégszer hallott választási finálé, s utána átmeneti csönd volt. A t. Városatyák kedélyesen diskuráltak, melyből legérdekesebb volt kétségtelenül azon észrevétel, amelyet az egyik fiatal Atya tett akkor, amikor Nagy Istvántól kérdezte meg Szakáll Géza, miért borotváltatta le I élöles szakáiét? (Furcsa volt a helyzet, mert mentőknek, vagyis naponta állag 61 kivonulás. Öngyilkos 983 ember akart lenni, ipari baleset pedig 347 fordult elő. 1919-ben 959 volt az ipari balesetek száma, ami azt jelenti, hogy tavaly már jelentős mértékben visszafejlődött Csonka-Magyárország fővárosának ipara . . . Az 1919-es forradalmas esztendőről pontos képet ad az utcai verekedések stb. statisztikája: 1752 eset. A rákövetkező évben, azaz tavaly, már csak 597 utcai inzuHálásnál kellett megjelenni. Érdekes az Öngyilkosságok statisztikája. Az elmúlt márciusban 79 öngyilkossághoz vonultak ki a mentők, az öngyilkosok legnagyobb része 18—25 éves volt, túlnyomó többségben nő. Az öngyilkosságok módja — szinte hihetetlen, — az évszakoktól függ. Szinte majd minden hónapnak megvan a maga öngyilkos- sági formája. A téli hónapokban inkább gázzal ölik meg magukat az emberek, nyáron viszont szívesebben halnak a Dunába. Az öngyilkosoknak egytizedrésze mérgezi meg gázzal magát, 20%-a revolverrel oltja ki az életét és több mint egyharmada ugrik a Dunába . . . Mindenkit érhet baleset! Vegye ezt tekintetbe a közönség és siessen segítségére a mentőknek. A főváros hozzájárulását is kevésnek tartjuk: 50.000 korona a mai világban igazán nem pénz. A mentők évi segélyét legalább a mainak tízszeresére kell, hogy emelje a főváros, nem is beszélve az államról, amelynek, ha van népjóléti minisztériuma, akkor támogasson is egy olyan igazán népjóléti intézményt, iránt a budapesti mentők derék testületé . . . t. j. kereskedés nvilt meg a másik után, egy-egy kikapart „zseni“ körül érdekcsoportok strázsáltak a termékenység fölött és marakodtak az ellenvéleménnyel, amelyik egy másik kikapart „zseni“ igaza mellett kakaskodott. Énnek az volt a „jövő embere“, annak a másik és óh!: bár annyi zsenije lenne ma pikturánknak. amennyi a jóslatokból ígérkezett, de valójában — nincs. A háború pedig csak folyt; csak ment illedelmesen, annak rendje és módja szerint, kint fogytak a gyerekek, itthon dagadtak a milliók, szaporodtak a képek, híztak a piktorok és nyíltak a botok. És igy volt ez jól. Aztán jött a krach! Leitta magát a sárgolyó és a szörnyű deliriumban koronánk szédületes zuhanása suhogott. Ludbőrös rémület ült ki az össze- szállitott milliók hátán, hogy na most aztán: égszakadás, földindulás, szaladj te is, pajtás! . . . Heltai „városparancsnok ur“ tengerészei száguldoztak az utcán, mint a betétek és safe-ek jakobinus- sipkás rémei, kezdett gyönge lábon állani a polgári magánvagyon, ami aztán Kun Béla szociális jóléte alatt már semmilyen lábon sem állott. Kanapékba, madracokba varrott „kékek“ súlyos milliói szepegSzakáll védte a szakáit.) De még furcsább lett, mikor az a fiatul Atya sietett megelőzni a kérdezettet s válaszolt ekképpen (szabadon Herodes Atticus után) „mert reájött, hogy Barba non facit philo- sophum!“ Úgy a Szakáll, mint a szakáltalan már komolyabb hangokat akart pengetni, midőn hirtelen lekötötte figyel műket a közbejött esemény: dr. Liszka Árpád indítványa, aki a forradalom bűnöseit kereste s lett is menten nagy balfelháborodás! Akaratlanul is a „Hamlet“ jutott eszembe ennek hallatára: ,,Something is rotten in the state of Denmark: valami bűzlik Dániában ...“ Ekkor már érti 10 óra volt és a tárgyhoz még 24 szónok volt feliratkozva... Reménytelennek látszott a helyzet: itt hajnal előtt nincs menekülés. De szerencsére kéznél volt dr. Lázár Ferenc, ki e veszélyes órában nem rostéit egyezséget kötni dr. Gál Jenővel, ki különben e tárgyban szintén szónokolt. És ekkor csoda történt: Lázár locutus, causa finita — a Városatyák hazamehettek! S a lépcsőn lefelé haladók boldog jókedvvel énekelték a sikeres befejezés örömére az „Álarcos bál“ című opera harmadik felvonásának végéről ismert dalt: Oh ehe baccano sül caso strano Andrá dimani per la cittá! amit az olaszul nem tudók kedvéért szabadjon magyarul is mondanom: Valóban szép volt, ami történt, Holnap mulathat rajta a város .. • És mert való igaz, hogy sirvn vigad a magyar: másnap tényleg nevettek azok. akiknek sirniok kellene közügyeink ilyetén állapota felett! . . Péntek. Megint folytatólagos ülés, melyre a megnyitáskor méltán illett, ami Máté evangéliuma 21-ik részének 16-ik versében olvasható, hogy „sokan van-v.
