Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-11-23 / 46. szám
7. évfolyam Budapest, 1921 november 23. 46. szám UJ BUDAPEST M Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési ára: Egész évre 260 K ♦ Félévre 130 K ♦ Negyedévre 65 K ♦ Egyes szánt ára 5 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: V„ Káímán-utca 20. ♦ Telefonszám: 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Doby Undor Plébános-választás Irta: BARANSKI GYULA dr. Végre beteljesedik sok ezer katolikus fővárosi polgárnak buzgó óhajtása, a törvény- hatósági közgyűlésnek csak katolikus tagjai választják meg a megüresedett katolikus plébánosokat. A legközelebbi közgyűlés a világ legnagyobb plébániájának, a 10Ö.000 lelket számláló Józsefvárosnak választ papot s ezért igen aktuális a plébános-választás kérdésével behatóbban foglalkozni. Mindenki, aki szerencsétlen hazánk és népe megmentésének gondolatával foglalkozik, — ez ma minden magyarnak legelső kötelessége — tisztában van azzal, hogy nemzetünket csak úgy vihetjük át a háború és forradalmak okozta pusztításokból egy jobb ezredév kezdetére, ha megadjuk a telkeknek azt az egyensúlyt, melyet az utolsó hét év szenvedései, megpróbáltatásai és idegen befolyások alatt elvesztett és amely egyensúly, nyugalom, megelégedés okvetlenül szükséges a bajból kivezető egyetlen tényezőhöz: az alkotó, teremtő, újjáépítő munkához. A lelkek megmentésének és megnyugtatásának nagy feladata elsősorban a lelkipásztorokra vár. Ök nemcsak hivatásuknál fogva képesek erre, hanem az isteni törvényben rejlő erővel és megfelelő eszközökkel is ren- lelkeznek ahhoz, hogy az ember elvadult, felzaklatott leikéhez hozzáférjenek, azt megnyugtassák, megsimogassák, felemeljék, kiegyenesítsék és uj küzdelemre, a jó diadalmára alkalmassá tegyék. Egy régi közmondás szerint a madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni. Bátran kimondom, egy községet a papjáról lehet megítélni. Amilyen a pásztor, olyan a nyája. Ez a hasonlat sántít egy kicsit, mint a többi, mert a papjukat nem maguk a hivek választják, de ha lehet az okozatból az okra következtetni, mégis kell a két nemzetalkotó tényező: a lelkipásztor és hivek között azt az okozati kapcsolatot keresni és ha az nincs meg, ezt meg kell tereinteni. Ez a gondolat hevíti azoknak a becsületes szándékú férfiak lelkét, akik évtizedek óta sürgetik a katolikus autonómia megvalósítását, mely követelésnek egyik sarkpontja: a hivek szabad papválasztásának intézményes biztosítása, Hogyan, hát lehet, szabad katolikus papot a híveknek is választani“? Nem ütközik ez az egyházi törvényekbe? Hiszen úgy tanultuk, hogy a lelkipásztori hatalom egyenesen Istentől ered és pap csak az lehet, aki arra Szent Pétertől, Isten földi helytartójától kapta a felhatalmazást, a jogot, a képesítést? Az egyház- jog szerint a papi rend tényleg a hierarchia szabályai és törvényei szerint alakul meg. I)e ez néni jelenti azt, hogy Szent Péter utóda a pápától nyert, hatalomnál fogva papokat nevelő püspök által felszentelt sok lelkipásztor közül egyet, a magukhoz megfelelőt, a nekik legalkalmasabbat, a szivükhöz legközelebb állót a hivek ne választhassák. Ez ellen nemcsak a püspöki kar, sőt a papságnak túlnyomó része súlyos érvekkel támogatott kifogást emel, újabban pedig a kánonjog is törvényes akadályokat gördít, de azok a nem katolikus egyházak tagjai is óva intenek, akik teljesen szabadon választják lelkipásztoraikat, mondván, hogy a papválasztással járó korteskedés és pártviszály többet árt az ügynák, mint használ, mégis tekintettel arra, hogy a plébános-választás sem a fővárosban, sem más autonóm egyházközségben tulajdonképen nem is választás, hanem csak jelölés, prezentálás, ehhez a. jelöléshez a híveknek befolyást kell biztosítani, hogy a hivek és a lelkipásztorok között a szorosabb jogi és lelki kapcsolatot megteremtsük. A speciális magyar kegyúri jog már Szent István óta biztosítja a világi elemnek a lelkipásztorkodó papság megválasztására, jelölésére, prezentálására a jogot, mely szerint a kegyur által ajánlott papot — ha az ellen kánoni akadály fenn nem forog — a püspök kinevezni és stallumában megerősíteni köteles. Ezt a jogot a főváros közönsége mint kegyur hajdanában a tanács utján, 1872 óta a törvényhatósági közgyűlés utján gyakorolja. Miután pedig egy közjogi személy, a közgyűlés csak a szavazás, vagyis választás utján érvényesítheti ezt az akaratát, a plébános kijelölése mindenkor bizonyos választási küzdelmekkel járt. A proletár-diktatúra el ott i időben ezt a választást per abusum az összes bizottsági tagok szavazatával ejtette meg a közgyűlés, ami nemcsak azért volt helytelen, mert a nemesi birtok vagy nemesi kegyúri jogokat is csak katolikus férfiak gyakorolhatták, hanem azért is, mert a közgyűlés nem katolikus, sőt nem keresztény tagjai mindinkább annyira felszaporodtak, hogy a zsidó bizottsági tagok majorizálták a keresztényeket és az eredmény az lett, hogy nem keresztény bizottsági tagok választották meg a szinkatolikus kerületek és plébániák plébánosait, aminek viszont az lett a folyománya, hogy a legkevésbbé alkalmas, sőt a legjobban alkalmazkodó papokból lettek a főváros legnagyobb plébániáinak lelkészei. így jutott pl. Hock János előbb Kőbányára, azután pedig a Józsefvárosba. Ennek a lehetetlen állapotnak vetett véget a közgyűlés elhatározása, hogy ezentúl csak katolikus bizottsági tagok vehetnek részt a plébános-választásban. Hogy ezt a jogát a törvényhatóság hogyan gyakorolja most már, mikép döntsön a jelölés, a prímás, az egyes kerületek, plébániák és egyházközségek kívánságával szemben, az a jelen pillanatban még eldöntve nincs, mert a kánonjog által is elismert régi szokásjog, — con- suetudo, — a kegyúri jog és az újonnan alakult autonom egyházközségek szabályzata közötti különbségek kiegyenlítésére és összeegyeztetésére kiküldött kegyúri bizottság az egyházi és kormány-hatósággal karöltve most dolgozik a végleges megoldáson. Véleményem szerint az egyházközségek alkotmányos szervét illeti meg első sorban a plébános személyének kijelölési joga, de nem kötelező döntés formájában, hanem csupán tanácsadó, informáló szervként, a prímás által megejtendő jelölési sorrend megállapítása céljából. A prímásnak azt a jogát, hogy a pályázók közül hármat az egyházközségi tanács óhajának figyelembe vételével jelöljön a fővárosi kegyurnak választás okából, nemcsak a kánonjog szempontjából, hanem a legarra- valóbb pap személyének megválasztása okából tartom helyesnek és elfogadhatónak. A három jelölt közé mindig be fog kerülni az egyház- község jelöltje és a közgyűlés katolikus bizottsági tagjai mindig fognak úgy az egyházközségnél, mint a. prímásnál olyan befolyást érvényesíteni tudni, hogy a prímás azt a három legarravalóbb papot jelölje, akiket a hivek szempontjából és hitélet ápolása céljából a legalkalmasabbnak talál. Legjobb példa erre a. harmonikus együttérzésre a felső vízivárosi plébánosi állásnak egyhangú betöltésének esete. A Szt. Anna plebánia-templom plébánosának boldog emlékű Horváth Károly elhunytakor a prímás admi- nistrátornak Molnár László segédlelkészt nevezte ki, aki már e minőségben jobb keze volt a plébánosnak, amennyiben nemcsak a szociális és karitatív háborús munkának oroszlán- részét vette vállára, hanem a kerület társadalmi és közművelődési mozgalmaiban is élénk részt vett és általános szeretetnek örvendett. Mint administrator elsősorban a katolikus autonómia sokat vajúdó megszervezésén fáradozott, mi által egyházának világi tagjaival még szorosabb érintkezésbe jutott, úgy hogy az egyházközségi autonómia e plébánia területén mondható a legtökéletesebbnek. Tlv körülmények között más papról ennek a plébániának betöltésénél sem a prímás, sem az egyház- község'. ennélfogva a főváros törvényhatóságának bizottságában sem lehet szó, mert a legérdemesebb és legarravalóbb papot senki sem mellőzheti. Sajnos, hogy a nov. 23-iki plébános-választásnál a prímás és az egyházközség jelölése nem mutatja azt a*harmóniát, amely a két faktor akaratának megnyilatkozása között kellene, hogy meglegyen s ezért a törvényhatósági bizottság bölcsességén fog múlni, hogy a plébánia híveinek legszentebb lelki érdekében a legalkalmasabb és legérdemesebb papra essék a választás. Vessen tehát számot minden kát. bizottsági tag a lelkiismeretével és a rokon- szenv érzelmeinek elhallgatásával arra a jelöltre adja szavazatát, aki biztosítani fogja a lelkek harmóniáját, melyre e nehéz időkben a legnagyobb szükség van. A lelkek harmóniája pedig meg fogja hozni nemcsak az egyházközségben, hanem az egész kerületben is azt a békét és összetartást, mely nélkül eredményes és üdvös közmunkát végezni nem lehet. A mintavásárok Irta: PURÉBL GYŐZŐ dr., székesfővárosi tanácsnok f III. Nem érdektelen, ha talán röviden kiíerjesz- kedünk a Leipziger Mustermesse előző történetére is, amikor ezt az úgynevezett [Vaarérintessék előzték meg a Messplátzéken es a Messbudékhan történt az adás-vevés. Ha a legrégibb időkre pillantunk vissza, Frigyes Ágost (az erős) uralkodása alatt 1694-től 1733-ig érték el az úgynevezett ,/ahrmarktok fénykorukat. Az üres tereket, kapualjakat, mindkét oldalról ezrével lepték el a vásárosok, ahol nemcsak vásári áruk, lóvásárok, hanem még színészek is rögtönözött színházukkal, lepték el a várost, miként azt az egykorú írásokban megtaláljuk s az egykorú képek nekünk ezeket szemléltetően bemutatják. Abban az időben is hivatalosan tavasszal és ősszel voltak ilyen vásárok, amelyeknek internacionális jellegük volt, azonkívül volt Lipcsének még a frankfurti kapu előtti téren egy úgynevezett kis vásárja is, amely azonban hazai jelleggel birt és az úgynevezett városi ellátást szolgálta. Ezeken a vásárokon Lipcsének összes szabad terein és be nem épített területén foglaltak helyet az árusok. A régi írások szerint 1820-tól 1840-ig a Markion, az Augustusplatzon, a Rossplatzon, a Fleischer- és Ritterplalzon mintegy 6134 kvadrát területen foglalt helyet mintegy 1153 árus. Ilyenkor egész kocsitábor helyezkedett el a városban, a vásárosoknak a kocsijai, amelyekről szintén folytattak árusításokat. Bár most mintegy ötven áruházban vannak elhelyezve az árusok, mindezek dacára ma is a forgalmas tereknek nagyobb része ilyen rögtönözött vásári csarnokkal telik meg, bár a rendhez szokott és a szabad tereit szerető lipcsei polgárság elitéli ezen tereknek ily értelemben való kihasználását; mégis kénytelen megnyugodni abban, hiszen ez a gyakorlat évszázadokra nyúlik vissza. A polgárság nyomásának engedve Lipcse városa és a kormány maga is foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a most decentralizált és a város különböző pontjain elhelyezett látogató közönséget meglehetősen irritáló ideiglenes csarnokokat megszünteti és helyette a Völkerschlachtdenkmal hatalmas méreteihez hasonló mintegy 20 emeletes magas áruházat épit, ahol az összes árusokat összpontosítaná. A történelmi áruvásárok helyébe, ahol tényleg adás-vétel is folyt, tulajdonképen 1781-ben kezdett életbelépni a mustrakártyákból való üzletkötés, bár akkor a gyárosok még elhozták az árujukat is. 1794-ben az összes angol kereskedők, akik pamutárukkal és szövetekkel kereskedtek, elkezdték az utazókkal való kereskedelmi közvetítést, az egyes kereskedőket városokban, községekben, az üzlethelyiségekben felkeresni. Mikor pedig a vasút is megindult, ugylátszott, hogy a lipcsei vásárnak sorsa meg van pecsételve, azonban itt is bekövetkezett az, amire sokszor nem gondolunk és a. kereskedelmi leleményesség megtalálta, ismét az utját-módját annak, hogy a lipcsei vásárt, újból felvirágoztassa. A gyárosok az utazó ügynökeiket, akiknek ellátása és utaztatása rendkívül költséges volt, nem küldték most már körös-körül az országba, hanem egyszerűen mintáikat — mindenből egy-egy darabot — a lipcsei vásárra elhozták és ott a vevőközönségnek bemutatták rendelés céljából és igy a rendelők természetben látták azt, amit mustrakártyán, rajzokban, képekben mutattak be azelőtt. A kereskedők a gyárossal igy találkozván, közvetlen érintkezésbe jöttek eattmással, ügyeiket közvetlenül letárgyalhatták, kötéseket, eszközölhettek.^ egyik a másikat a gyártmányok felől felvilágositotta
