Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-11-16 / 45. szám
2 UI BUDAPEST 1921 november* lb tárják a belföldi gyárak ipari mintáit, megismertessék azok beszerzési forrásait. Tény az, hogy a tavaszi vásár első években tisztára iparfejlesztési jellegű volt. A vásár anyagának bővítésével azonban egyenes arányban nem emelkedett az elért üzleti forgalom, az árumintáikat bemutató iparosok panaszkodtak amiatt, hogy a közönség érdeklődése ugyan állandó és fokozódó, azonban a detail kereskedők érdeklődése már kevésbé kielégítő; viszont a bevásárlási célból a vásáron meg-megjelenő kereskedők amiatt panaszkodtak, hogy az áru- mintakinálat nem kielégítő, hézagos és nem átgondoltan szervezett, nem öleli fel mindazt, amire szükségük lenne, úgy hogy kénytelenek a tavaszi vásár mellett egyéb beszerzési forrásokat is felkeresni. A megegyezés az volt, hogy hozzájárultak azoknak a külföldi árumintáknak bemutatásához is, * amelyek hazánkban nem állíttattak elő, viszont a belföldi nagykereskedelem érdekeinek védelmére kimondandónak vélte, hogy a külföldi áruminták csakis belföldi kereskedő, vagy ügynök által mutatható be a vásáron, ahol a cikk külföldi származása határozottan feltüntetendő. A kereskedelemügyi miniszter ehhez hozzájárult és a keleti vásár már ezen szélesebb alapon rendeztetett meg. 1918. évben határozta el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, hogy a vásár rendezésénél el fog térni az eddigi gyakorlattól és kiterjeszti a vásár anyagát a Kelet és Balkán produktumainak bemutatására is és ezért a vásárt Budapesti Keleti Vásár cimen rendezte meg oly célból, hogy az 1918. évi keleti áru mintavásár valósággal a Kelet kapujává tegye az erre hivatott Budapestet. Azóta a vásárnak cime az eddigi tavaszi vásár helyett Keleti Vásár lett. Ezen a Keleti Vásáron 500 magyar, 58 külföldi iparos vett részt, de csak azért ennyi, mert az Iparcsarnok sztik térfogam miatt több kiállítónak helyet nem adhattak és igy több mint száz iparost el kellett utasítani a vásáron való részvételtől. Ez alkalommal bebizonyosodott a már több ízben hangoztatott kívánság jogossága, hogy egy állandó kiállítási csarnokra a magyar közgazdasági életnek nagy szüksége van. Éz a kiállítás nagy anyagi sikerrel záródott. Szóíiából külön vonattal érkeztek a bolgár kereskedők, külön hajó is hozta őket, a szerb, albán, montenegrói, nisi és iiszkiibi kereskedők ugyancsak külön vonattal érkeztek Budapestre. Hasonlóképen külön vonattal jöttek a török, h orvát és erdélyi kereskedők is. A Keleti Vásáron csak a Balkán részére eladott áruk értéke meghaladta a 39.000.000 koronát. A kiviteli tilalom alatt állott árukra propaganda kontigenst kaptak a kormánytól. A kereskedelemügyi miniszter 2000 féláru vasúti jegyet adott a kereskedők részére, ezek csak akkor voltak érvényesek, ha azokat a Keleti Vásáron láttamozták. Látható ilyképen, hogy a Budapesten rendezendő árumintán ás cirok működése nem meddő, létjogosultsága megvan, csupán csak cifra van szükségünk, hogy ezen nagy fontosságú kérdés iránt nagyobb érdeklődést tanúsítsunk s annak rendezését szélesebb keretekben folytassuk és annak rendezésére a külföldi Messamtok mintájára egy külön szervezetet állítsunk fel, amelyben már eddig is rendező iparkamara, az állam, a főváros és egyéb ipari szakférfiak is résztvennének, hogy ezzel is nagyobb lendületet adnánk az ügynek és olyan kereteket adjunk az általunk rendezendő vásároknak, amelyeket egy nagyobb szabású, külföldieket is vonzó vásár megkíván, összeegyeztetve a hazai ipar és kereskedelem érdekeivel is. (FolytaJtjuk.) A kontinens legszebb óllatkerije Miért támadják a városgazdasági ügyosztályt ? — A Lenűl-ügy a háttérben A külföldi szakértők és látogatók általánosan elismerően nyilatkoznak budapesti állat- kertünk állományáról. így maga Bethlen mi- I niszterelnök is az állatkert látogatása alkalmával Berczell tanácsnok előtt kijelentette, hogy ámul az állatkertünk állományának nagysága és az egyes példányok jó tápláltsága fölött, mert evvel szemben a párisi állatkert csak néhány szánalmas állapotban levő állatot mutathat a látogató közönségének. Németország állatkertjei között a legtöbb a legválságosabb helyzetben van és néhányat a nagy drágaság miatt és az állathiány következtében be is zártak. Evvel szemben állatkertünkben számos értékes s a külföldi állatkertekben egyáltalában elő nem forduló exotikus állatpéldány van. így két víziló,- három elefánt, három jávor-an tilop, három jegesmedve, öt oroszlán, két leopárd, egy puma, egy ajakos medve, négy barna medve, hat amerikai bölény, hat európai bölény, két fehér bivaly, két zebra, hat teve, egy láma, két guanaco, három nilgau-an tilop, három kecske-antilop, két mufflon. Ilyen állatkerti állományra a külföldi nemzetek fiai mind büszkék volnának s újságjaik dicshimnuszokat zengenének. Evvel szemben hazánkban szomorúan azt tapasztaljuk, hogy a napisajtó egyes félrevezetett orgánuma a komrnün alatt szerepet játszott, felfüggesztett igazgató hamis adatai alapján oly hangon if, mintha, állatkertünk teljesen kipusztult volna. Az állatkert helyzetének rosszabbodását tisztán s egyedül arra vezetik vissza, hogy nem Lendl az igazgató. A valóságos adatok azonban az ellenkezőjét bizonyítják, igy pl. a madárállomány az 1919. év végén, tehát Lendl felfüggesztése után közvetlenül 775 példányból állott, mig a mai napon 795 érdekesebbnél érdekesebb szárnyasa van a. madárháznak. Tehát 19 darabbal több, mint Lendl idejében. A két strucc Lendl idejében, 1917. évben hullott el, az egyik gümőkórban, a másik pedig gyomor- átfuródásban, melyet is ajtózár és töltényhüvely idézett elő, s melyeknek pótlásáról miért nem gondoskodott az akkori igazgató? S miért nem dicsekszik avval, hogy az öreg Jónás víziló, a két elefánt és az összes zsiráfok, hogy belső területére való áttelepítését és e célra alkalmasabb épületet emeljen. Utalt mar akkor arra, hogy Lipcse városa a praktikusan berendezett vásárépületek egész sorát bocsátja a Messe rendelkezésére. Sajnálattal meg kell állapítanunk azonban, hogy ezen kezdemenye- zés abbamaradt és az építkezés néni történt meg’. Ma is a fokozottabb ig’ényekkel szemben, a tavaszi vásárt még mindig a városligeti Iparcsarnokban tartják meg. 1906. évtől kezdve tavaszi vásár név alatt tartott budapesti áruminta vásárok rendezése 1913 január hó 15-ike óta (a kereskedelmugyi ni. kir. miniszter ur jóváhagyásával a budapesti kereskedelmi és iparkamara teljes ülésének határozata alapján) a kereskedelmi és iparkamara munkaprogrammjába vétetett fel és a kamara a nyolcadik árumintavásárt 1913. évi május hó 7-én rendezte először; ez a minta- vásár is a városligeti Iparcsarnokban tartatott meg és ezt a kereskedelemügyi miniszter ur díjmentesen bocsájtotta a kamara rendelkezésére; a vásár 6 napig tartott. Az érdeklődés óriási mérvű volt, belföldi kiállító 311, külföldi pedig 43, tehát összesen 354 volt. Nagyobb számban fordultak elő egészen szép üzletkötések is és nem egy iparos az árumintavásáron eszközölt kötéseivel biztosította üzemének egész évi rendszeres foglalkoztatását. 1914. évben volt az utolsó tavaszi vásár, amikor is 419 cég vett részt mintáival, a vásár látogatóinak száma a százezret jóval túlhaladta, az elért forgalom pedig hozzávetőleges becslés szerint 21,000.000 koronát tett ki. Ugyanekkor a budapesti kereskedelmi és iparkamara az üzleti körökben koronként felhangzó kívánságokhoz képest elhatározta, hogy az árumintavásároknál reformokat és újításokat léptet életbe. Legtöbb vitát okozott az árumintavásár jellegének megváltoztatására irányuló törekvés. Vájjon ezen vásároknak iparfejlesztő vagy kereskedelmi jellege legyen. A kereskedelmi fejlesztés, kereskedelmi jelleg niellett szól, hogy a vásár csak akkor valósíthatja meg a hozzáfűzött várakozásokat, ha a vásáron bemutatásra kerülő kínálat oly sokoldalú, hogy a kereskedő összes szükségleteit beszerezheti; ha tehát a budapesti árumintavásár látogatása valóban feleslegessé teszi a távolabbi beszerzési forrásokat, például a lipcsei vásár- felkeresését. A külföldi verseny nem ártana a magyar iparnak, mert. az a szakmánk, amely versenyképes, amúgy is kedvezőbb helyzetben van és csak nyerhet az összehasonlítás által. Egyébként pedig a. kifejlődött nagyobb forgalomból bizonnyal nagyobb rész jutna a gyengébb magyar iparnak is. Ennek az álláspontnak hívéi a székesfőváros ideg’enforgalmi érdekeit is a maguk igaza mellett állítják sorompóba. Ezzel szemben azok, akik a magyar árumintavásárt elsősorban iparfejlesztő intézménynek tekintik, hivatkoznak a tavaszi vásár alapításának körülményeire, ennek kifejezetten hazai ipar fejlesztését célzó intencióira. Ezek a tavaszi vásárban jó eszközt látnak arra, hogy a belföldi és Balkán kereskedelem elé A régi Pest Pest-Buda földje A pest-budai föld is magánviseli a rajta elsétált idők nyomait, átviharzott száz és ezer esztendők barázdáit. Nem kell hozzá egyéb, csak egyszerű ásó s bizonyos mélységben már előtűnik az a lap, amelyre Pest esti históriája van Írva. Előkerülhetnek tárgyak, amelyeknek anyaga rokon egy mai anyaggal, formája ugyancsak hasonló életszükségletre vall, készítője, kovácsa és csiszolója ugyancsak ember, — de az idő, amikor ez az ember csiszolt és kovácsolt, oly messzire süpped a mull feneketlen teknőjén, hogy azt a társadalmat, amelyben ezek a tárgyak szükségletet szolgáltak, csak szabad csapongással tudjuk elképzelni s történelemmérésünk hozzá pontosan, holtbizonyosággal már föl nem ér. Laikus szemmel persze ez a szivéig kapart föld is csak csupasz agyag, szótlan és közömbös föld s a tárgyakat, amelyeken hideg hanggal koppan az ásó, nem tudjuk, hogy hová tegyük: primitiv ipari gagyo- gások, ha arra gondolunk, hogy ebben a fejlődés folyamán, később hová jutott az emberi finomodó képesség: barbár mondatok, ha eszünkbe jut egy csomó szépség, amit féltve őriznek a világban iparművészeti gyűjtemények. Laikus szemmel a máriaremetei vagy a Geller,t-hegy lejtőjén lévő barlang sem jelent egyebet, csak bailangot, amelynek füstös falán, bevájt mélyedésein annyi kétségkívül látszik, hogy nem mai, régi. Am ki hinné, hogy ez a régiség visszanyulik addig, amikor még nehány ezer év választ el a keresztény időszámítástól? Ki hinné, hogy az ily barlangban is ember lakott, a maga csontjainak megfelelőleg oly kényelemmel, mint a jó párnákhoz szokott idegen a párisi Hotel Champs Elysée-ben. Senki se hinné, ha nem volna két tudomány, amelyek közül az egyik a földből, a talaj arculatából oly tisztán olvas, mint valami lapozható könyből. S a másik ugyancsak itt. a földben elásva talált tárgyak anyaga, alakja, technikája alapján több titkot tud meg valamely lepergett kultúráról, több eleven vonást ismer föl, mint amit olykor valami kusza Írásbeli följegyzés ad. E két tudomány: a geológia és archeológia (ős- régészet), amelyeknek lapjaira támaszkodva, a pestbudai talaj mindjárt más talaj, mint ahogy látszik egy modern bérház ablakából. Mint ahogy beszélt róla a tanító az iskolapadban, a történelmi kézikönyv, amely az élet, a pest-budai földön keletkezett emberi szin-i játék históriáját csak ott kezdi el az őt megillető érdeklődéssel, amikor egy pogány magyar fekete fejére vizet öntenek ezüst edényből s Vaykból István lesz. Azon a ponton, ami az uj időszámítás első évezredének lcg- drámáibb része, amikor Ázsia Európával, Kelet a világ minden irányával, Észak, Dél és Nyugattal viaskodik, amikor egymásután süppednek a pesti, dunántúli és erdélyi földben bronztestü Vénuszok, finom vonalú párkányok, vésett kövii gyűrűk: a népvándorlás nagyszerű megmozdulásán néhány röpke szóval átugrik. Holott ez idő előtt, amelyet a történeti tankönyvek egyszerűen avval intéznek el, hogy. pogány, -— ez idő. előtt, tudjuk, hogy már állt, virult, császárt is választott az óbudai széltől a Gellért-hegy aljáig húzódó város. Egy város, a nagy és raffinált, az ősi és dekadens Rómának ifjú és friss egészségű fia, amelyben minden megvolt az Urbs-nak, a városok apjának, az ókori Párisnak vívmányából: színház," fórum, fürdő, posta, boulevard és vízvezeték. Mindez azonban még csak másfélezer év, nem túlságosan nagy és problematikus- idő a régiségtudomány és a geológia számára. Ez már oly kultúra és történelem, amelyről bőven vannak konkrét ismereteink, ahová meglehetős tisztán bevilágít a jó tudósok kezében lobogó fáklya. A homályba vesző élet, az emberi exisztálás elmosódó körvonalai ott kezdődnek, amikor a gellért-hegyi barlang mélyén kővésőt és szerpentin baltát találtak, amikor Budapest környékén, mintegy ötven kilométeres sugaru körön belül — amelynek átmérője Szentendrétől a Csepel-sziget végéig húzható — különböző helyeken oly agyagedényt, bronzokat leltek, amelyeket a római emlékektől már ezer esztendők választanak el, amelyek a történelemelőtti idő jegyét viselik. S ezzel most itt volnánk, a pest-budai föld őskoránál, nagy regényének első, misztikus fejezeténél. Ami tudományos ásatások, valamint városszabályozás, ház- és vasútépítés, kútfúrás révén dobott ki magából a pestbudai föld: mindezt megszámozva és pénzzel bajosan kifejezhető vagyon gyanánt őrzik a Nemzeti Múzeumban. E holmik egy része kőből készült szerszám, amelyekkel az őskori ember végezhette itt a maga napjainak munkálatait. Kővésők, kőekék, kőgyaluk, balták, szarvasagancsból készült házieszközök (dunapentelei leletek). Előttük, némi fantáziával persze, szinte érezni a primitiv, praehistorikus, kissé még Ádámszerü ember lehelletét, nagy és súlyos topogását. A neolith, vagyis csiszolt kőkorszakbeli emberét, akinek otthoni csemegéje az édesvízi kagyló s akit ha eltemettek, guggolva, összehúzott lábakkal, ülve temettek el, melléje téve a tálat, amiből ebédelni, s a kancsót, amiből inni szokott, nehogy a halál után szűkölködjék, ha eszébe jutna földi örömeit folytatni. Mint ahogyan ezt a tököli határban kiásott sir tárta föl, amely pont —
