Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-10-05 / 39. szám
/. évfolyam Budapest, 1921 október 5. 39. szám IU BUDAPEST VÁROSPOLITIKAI VÉS CkÖZÚAX TI Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési ára: Egész évre 260 K ♦ Felévre 130 K ♦ Negyedévre 65 K ♦ Egyes szám ára 5 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Kálmán-utca 20. ♦ Telefonszám: 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Doby Undor A város és az állam A főváros és az állam viszonya soha sem volt egymáshoz a legmelegebb. Mások a főváros érdekei, mások az állam érdekei, a kiadásokat illetőleg a főváros igyekezett mindig az állam segítségét igénybe venni, az állam pedig arra törekedett, hogy a terhek a város nyakán maradjanak. így volt ez már a béke éveiben is, de fokozott mértékben igy volt a háborús esztendők alatt, mikor a kormány háborús szolgáltatások cimén a sorozási költségektől kezdve a kórházak fentartásáig utólagos elszámolás cimén minden háborús kiadást a fővárossal fizettetett meg. A forradalomról, a kommunizmusról és az azt követő legújabb időkről már igazán nem is érdemes beszélni: a. főváros sok száz millió erejéig lett hitelezője az államnak, — az állam azonban rossz kezesnek mutatkozott, mert nemcsak, hogy a lejárat napján, hanem még sokkal később sem akarta beváltani a váltókat. Itt az ideje, hogy óvást emeljünk! Nem beszélünk most a háborús terhekről, arról a több mint 250 millióról, amely a háborús kiadások és a kommunizmus pusztításai folytán az állam helyett még most is a főváros mérlegét terheli. De beszéljünk a legújabb időkről. Beszéljünk aról az 55 millióról, amelyet a kormány leghatározottabb Ígérete után vállalt magára egy évre a főváros az állami alkalmazottak villany- és gáz-kedvezményének ellen- értékeképen. Beszéljünk arról, hogy a beteg- ápolási pótadóból befolyó milliók az állam kasszájában maradnak és a kormány február óta egyetlen fillért nem adott a főváros kórházai számára, úgy hogy a kórházak eladósodott volta már a közel jövőben csőd elé kergeti közegészségügyünket. Beszéljünk arról, hogy az Egyesitett Vasutak, amely e pillanatban még, bárhogy is tagadják, állami intézmény, esztendők óta nem fizeti a törvényszerű szerződések cimén a fővárosnak járó terület- használati dijakat, sőt most még alkudozni is próbál a. fővárost minden jog szerint megillető ezen járulékok csökkentéséről. Az egész vonalon, amerre nézünk, a kormány legteljesebb indolenciáját látjuk a fővárossal és a főváros érdekeivel szemben. A fővárosi alkalmazottak fizetésrendezése meghiúsult a kormány azon merev állásfoglalásával, hogy amig az állami alkalmazottak íizetésrendezése elintézve nincsen, addig szó sem lehet a fővárosi tisztviselők külön fizetésrendezéséről, mert ez antagonizmust szülne a főváros és az állam alkalmazottai közt. Az építési akcióknak, amelyekről úgy a főváros, mint maga az állam számtalanszor elismerte, hogy állami feladat, két esztendő óta hire-hamva sincsen, úgy hog|r a főváros műszaki hivatalai tétlen tervezgeréssel töltik idejüket. Csudálatosnak tartjuk, hogy ezek mellett a sokszor emlitett és csoportosított tények mellett szótlanul halad el a főváros törvényhatósági bizottsága. Furcsának tartjuk azt a nemtörődömséget, amellyel a főváros intézi sok esetben a maga ügyeit, azt a gyengeséget, amelynek következtében a főváros nem áll a sarkára és nem harcolja ki a maga igazát ellenfelével szemben. Téves az a felfogás, mintha gazdasági és pénzügyi kérdésekben a kormánnyal szemben való állásfoglalás keresztényellenes politika lenne. A kormány álláspontjára kell helyezkednie a fővárosnak is, nem barátságos indulattal nézni az eseményeket, hanem a rideg önzés alapján, az önzés pedig nem hanyagságot és közönyösséget, hanem erélyes állásfoglalást és nem szűnő harcot jelent. Mindezt pedig azért tartottuk aktuálisnak megírni, mert a készülő lakásrendelet ügyében a. főváros megmutatta, hogy igenis lehet, sőt kell is a kormánnyal szembehelyezkedni, amikor a kormány intézkedései és tervei homlok- egyenest ellenkeznek a főváros érdekeivel. Azok a fővárosi kiküldöttek, akik az uj lakás- rendelet előkészítő tárgyalásaiban részt vettek, kétszeres szolgálatot tettek a fővárosnak: Multheti cikkünk, melyben állást foglaltunk á Közúti kizsákmányolási vasutpolitikájával szemben, a legszélesebb körökben keltett feltűnést. E cikkünk visszhangja az alábbi közlemény, mely, ha annak minden megállapításával nem is értünk egyet, egészen uj oldaról világit ja meg a sokat vitatott problémát. A főváros közgyűlésének azon elhatározása, hogy a területén lévő vasutakat az engedélyidő lejárta előtt megváltás utján megszerzi, igen nagy jelentőséggel bir a főváros érdekeinek szempontjából. Az egyik a gazdaságpolitikai rész, a másik a fővéi >s vasúti politikáját képezi. Nézetein szerint a közgyűlés többségének elhatározása helyes. A mai gazdasági viszonyok közepette téves volna a kérdést úgy felállítani, hogy pillanatnyilag előnyös-e a felmondás és a vasutak megváltása. Elméleti fejtegetésekre a fővárosnak ma nincsen ideje. Bátornak nevezem tehát a többségnek elhatározását, mely szembehelyezkedve a liberális érából származó megállapításoknak, megfogta a kérdést ott, ahol az egész problémának kulcsa rejlik — a megváltásnál. Vasutpolitikai szempontból a fővárosnak a közelmúltban elfoglalt álláspontjával szemben ez gyökeres fordulatot jelent. A főváros vasúti politikáját 1911-ben uj alapokra helyezte, t. i. akkor főrészvényesi minőséget vállalt az egyik helyi forgalmi vállalatnál. A főrészvényesi minőség társvállalkozóvá tette a fővárost. Ez a minőség úgyszólván kizárta a szerződésnek szigorú alkalmazását, mert mint részvényesnek a fővárosnak is az az érdeke volt, hogy a részvénytársaságot lehetőleg jövedelmezővé tegye. Lehet-e a mai gazdasági és társadalmi viszonyok közepette a vasúti téren oly politikát ajánlani, melynek súlypontját a vállalati érdek érvényesítése képezi? A yasutaknak megváltása területhasználati szerződésbeli kikötményt képez. A főváros tehát, amidőn ezen jogával él, szerzett jogot vesz igénybe. A magyar jogi felfogásban a szerzett jog-ok intézménye sziklát képez, amelyen a napi áramlatok váltakozó irányai és hullámai megtörnek. Vasutpolitikai szempontból szilárd alapot, erkölcsi keretet nyert a főváros, hogy ezen a lakosság vasutpolitikai érdekeit függetlenül részvénytársasági befolyásától érvényesíthesse. A vasutpolitikai érdeket, amely a megváltáshoz fűződik, ezekkel azonban nem látom kimerítve. Lehetetlen e kérdés megítélésénél figyelembe nem venni a budapesti közúti vasút u. n. szanirozási vagy kibontakozási javaslatát, mely még 1920. évi julius 20-án került a kereskedelmi miniszterhez, aki ezt tárgyalás végett nyomban a székesfővároshoz leküldötte. Ez a kibontakozási javaslat egyenesen megsemmisítését képezte volna a főváros jogainak vasutpolitikai téren, ha az ott lefektetett elvek érvényre jutottak volna. A fővárost a mai jogi helyzet szerint először is megilleti az, hogy a területhasználati szerződésben a viteldijakat meghatározhassa. Kizárólag az ő hozzájárulása mellett lehet tehát tarifaemelést elhatározni. A szanirozási javaslat szerint a részvénytársaság egy uj tarifapolitikai irányt akar inaugurálni, állitván, hogy a díjszabás kérdései a közérdek szempontjából oly súlyos jelentőséggel bírnak, hogy azoknak megítélése igyekeztek enyhíteni az uj lakásrendelet szörnyűségeit, másrészt pedig utat mutattak arra, hogy hogyan kell állást foglalni a kormánytényezőkkel szemben, mikor a kormánytényezők a főváros semmibe vevésével akarnak intézkedni. A fontos az, hogy a. fővárosnak az uj lakásrendelet ügyében való öntudatos és eredményes állásfoglalása ne maradjon elszigetelt lépés, ugyanezt a céltudatosságot, amit a. lakásrendelet előkészítő tárgyalásai körül tapasztaltunk, szeretnénk látni a fővárosi és állami kapcsolatok minden ágában, közönyösség, gyengeség és megalkuvás nélkül. a főváros autonóm felügyeleti hatáskörén messze tulmenőleg csakis állami, illetve kormányfeladat lehetnek. Nem teljes nullifiká- lása-e a főváros szerződésbeli, de általános hatósági jogainak is az — a tarifakérdést a fővárostól átjátszani a kormányhoz. Városi vas- utaknak gazdasági feladata nem helyezhető egy színvonalba az úgynevezett vicinális vasutakkal, ahol a. tarifa megállapítása országos érdek szempontjából egységes megállapítást és kezelést igényel az ország egész vasúti hálózatával. Ugyanabban a szanirozási javaslatban azt találjuk, hogy a társaság a maga részére évtizedekre kiterjedő tártammal kizárólagosságot és előjogot kíván magának biztosítani nemcsak a vasutak, hanem az autobusz-jára- tokra is. Az itt jelzett vasutpolitikai irány a fővárosra nézve oly hátrányos érvényesülés esetében, hogy bizonyára helyesnek fogja mindenki nevezni a főváros megváltási határozatát, aki a főváros önálló és független vasúti po- litikáját a főváros részére biztosítani kívánja. A megváltás elhatározásának logikus folyománya egyedül az lehet, hogy a főváros a közúti vasutakat saját kezelésébe veszi. Ezt a kérdést nem lehet a haszonelmélet alapján elintézni. A szociális érdek, amely egy helyes és egészséges vasúti politikához fűződik, nem képezheti áru tárgyát. Elegendő leszen e tekintetben arra a döntő befolyásra utalni, melyet a vasutpolitika a fővárosban a lakáskérdés alakulatára gyakorol. Díjszabás megállapítása és uj vonalak létesítése eszközt képeznek a főváros kezében arra, hogy jogos befolyását a lakáskérdésre érvényesíthesse. Egy pillanatig sem szabad e jogokat vélt pénzhaszon kedvéért akár a részvénytársaság, akár egy bankcsoportnak kihasználásra átengedni. A főváros helyiforgalma úgy műszaki, mint pénzügyi szempontból szervezeti változásokat igényel. Az egyesitett városi vasutaknak a kereskedelmi miniszterhez a tarifaemelés tárgyában tett előterjesztése kimutatja, hogy az összes kiadások évi 694 millió koronát tesznek. Mivel a 3 koronás díjszabás alapján ez az összeg fedezetet nem talált, mivel a személyzet részére szükséges fizetés javítás is végleges fedlezetet igényel, a díjszabásnak 5 koronára való felemelését hozta javaslatba. Nézetem szerint a fővárosnak már azért is kezébe kell venni a vasutakat, hogy megfelelő szervezet alkalmazása által a kiadásoknak csökkenését érje el. Mert hová vezet az a politika, amely kizárólag a díjszabások emelésében keresi az egyensúlyi a folyton fokozódó kiadásokból szemben. E tekintetben is kizárólag a főváros erkölcsi erejével képes az elébe tornyosuló nehézségekkel megküzdeni s a vasutak körében a szükséges szociális megértést és megnyugvást kelteni és fenntartani. Mindezen nagy kérdések megoldásánál erős jogi és erkölcsi alapot nyert a főváros azáltal, hogy a megváltási határozattal ismét a szerződési alapra helyezkedett. Az 1895-iki területhasználati szerződés oly erős alapra helyezte a megváltási kérdést, hogy a legcsekélyebb erőszakos vagy jogba ütköző határozmány nélkül a fővárosi megillető minden jogot és érdeket megóvni, a jövőnek független vasúti politikáját biztosítani lehet. A főváros uj közlekedési politikája írta ; JELLINEK HENRIK, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság v. elnökigazgatója
