Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1937-05-02 / 18. szám

XXXVII- évfolyam Rákosszentmihály, 1937- május 2, nap 18. szám RÁKOS VIDtKE — Társadalmi, közigazgatási és közgazdasági hetilap, Rákosszentorihálynagyközség es számos egyesület hivatalos lapja. — Megjelenik niitideH vasárnap Felelős szerkesztő: BA LÁZS0V1CH ZOLTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: RÁKOSSZENTMIHÁLY, Szentkorona ■ utca 103. Elöttzetési ár: Egész évre IQ pengő Fél évre 5 pengő Negyedévre 2‘50 P Egyes szám ára 24 fillér Postatakarékpénztár, esek-ksz. sz: 761. A csekk, meg a bejelentő lap. A budapesti bejelentő hivatalban jár­tam. Dísztelen, szűk szobában fogadják a feleket, de a rendszer, amiéi/hen a hivatal a. közönséget kiszolgálja, szinte mintaszerű. Ugyanabban a szobában van a doháuytözs- dc, ahol bélyegestől adják a szükséges nyomtatványt, annyiért, amennyi dij jár. A hivatalos dij ugyanis nem egyenlő. Ha la­kás bizonyítvtányt kérek, attól függ az ára, hogy mire használom, iparügyben, illetőségi, honossági ügyben stb. De az. nem gond. A trafik tudja a dolgát és annyiért adja ameny- nyi dukál. A nyomtatványt az egyik álló Íróasztalnál ceruzával kell kitölteni és oda adni a hivatalos embernek, aki .számcédulát ad róla s megmondja, bog yT a bizonyítvány mikor lesz készen. A mondott napon egy másik szobában jelentkezem a cédulával, kezembe nyomják a kész bizonyítványt és mehetek. Nem furcsa? Végre valami egyszerű, valami józan és természetes a hivatalok bo­nyolult labirintusában.! Csaknem hihetet­len! Ellenben az erkölcsi bizonyítványért minden kerületi kapitányságon más órában Kell jelentkezni. Hol, mikor, csak akkor tud­hatom meg, ha megpróbálom. Az egyik ke­rületben a kiapus felküldött a második eme­letre. Ott kiderült, hogy a szükséges nyom- hitványt, az első emeleten kapom. Lemász­tam, felmásztam» kitöltöttem. Ekkor okmány­bélyeget kértek. Nincs. Tessék lemenni a trafikba. Két emelet le, két emelet fel. Végre nagynehezen szegletle jutottunk. De né­hány nap riiulva megint róhattam az emele­teket, amikor a kész bizonyítványt akartam átvenni. De hát mit keresünk mi Budapesten? Ez csak kivételes eset és véletlenül szerzett tapasztalat. Nekünk, boldog embereknek Mátyásföldön van a rendőrkapitányságunk, még pedig a repülőtér közelében, minden, közlekedő eszköztől jó negyedórányi távol­ságban. Hogy miért kell ezt a messze utat róni állandóan tisztviselőnek, legénység­nek, közönségnek, ezt magyarázza meg az olimpiai rébuszfejtő. Ráadásul újabban me­gint súlyosbodott a helyzet. A mátyásföldi rendőrkapitányságnak nincs pénztára, a hi­vatal pénzt nem vesz át senkitől. Amikor Va­lami hivatalos dijat, vagy büntetést le akar az ember fizetni, csekket kap és feladja a postán. Ez' nemi baj, ha nem olyan az! esiet, hogy nyomban be is kell mutatni a csekk befizetését igazoló szelvényt. Ilyenkor a- zonban újabb lótás-futás kezdődik. Edd ga fél a repülőtéri postára száladt, &z elég 'kö­ziéi van és diadallal vitte Vissza a csekksziel- vényt. De a repülőtér kapuját egy idő ót? bezárták. Idegeneknek tilos a bemenet, a posta már nem áll a közönség rendelkezésé­re, igy hát újabb félnapi járóföldre gyalogol­hatunk a mátyásföldi postára, ahol feltévQ- hogy a hivatalos óra még nem mull pl, fel­adhatjuk a pénzt, aztán pedig loholhatunk vissza a kapitányságra. A mi rendőrkapitányságunk ellen nem lehet panasza senkinek. Csupa kiváló, ren­des, derékL jóakaratu és kedves ur intézi ipz ’ügyeket. Ok nem1 tehetnek róla, hogy a 'közönség ilyen gyötrelmeket kénytelen pl­viselni, sőt maguk is részben szenvedő ál­dozatai az állapotnak. A kapitányság helyi­ségének tűrhetetlen elhelyezésén azonban végre is segíteni kell és valami olyan rend­szert kitalálni, amely megkönnyíti az ügyek lebonyolítását. A bejelentő hivatal példáját azért hoz­tuk fel, hogy rámutassunk arra» hogy nincs lehetetlen semmi sem. Ott, naponta százak jelentkeznek, köztük sok egyszerű, kevés­bé tanult és járatos ember és a legegysze­rűbb rendszer segítségével simán, sőt majd­nem fáradság nélkül intézheti el az ügyét. Mért nem válhatik az ilyen hivatali szel­lem általánossá és mért kell annak úgy len­ni, hogy akinek hivatalos ügye akad, arra keserűség, időveszteség, bosszúság, fáradt­ság és gyötrődés vár egyúttal, A bejelentő lapok' kitöltése körül is ba­jok vannak. Aránylag elég drága ez a .nyom­tatvány és ráadásul a megszerzése is körül­ményes : megszorított hivatalos órák al ti adja csak kj az őrszoba és ug anugy fogad­ja el. Mórt nem lehet azt egész nap meg' venni és beadni ? Nem elég, hogy rengeteg irka-firkával jár a kitöltése, három-négy pél­HÍREK Május 10-én lesz az autóbuszunk bejárása. A Budapest-árpádíöldi vonalra kiadott gép­erejű társasköcsi engedély alapján a Bart kérelmére május 10-én taAják meg a mi (vo­nalunkon a közigazgatási Jje.á^ást. Ekkor állapítják meg a járatok útirányát, a megál­lóhelyeket, és egyéb részieteket. A most ki­adott kilenc uj vonal közül az utolsó a mi­énk, a többinek mar meg tartották a bejárá­sát, amely hét esetben akadálytalanul folyt le, egy vonalra nézve azonban balul ütött ki, mert olyan rossznak találták a kijelölt útvonalat, hogy az engedélyt a miniszter visszavonta. Május 10-ifce sorsdöntő neve­zetességű nap lesz községeinkre nézve. Májusi ájtatosságok. Május szűz Mária hónapja. A jákosszentmi- hályi plébániatemplomban a má usi ájt tos- ságokat szombattól kezdve napoata d. u. 6 órakor tartják. A szombati napokon s ent- beszéd is lesz. Vasárnap és ünnepnapokon d. u. 3 órakor van ;a májusi litánia. A sashalmi katolikusok ünnepe. Mint már közöltük, a sashalmi Krédó most vasárnap, május 2 án, tartja zás.dószentelő ünnepélyét. Ez az ünnepély nem csupán szokványos ceremóniát jelont, hanem elen- ti Sashalom katolikus társadalmának impo­záns megmozdulását a keresztén/ szel em hatályosabb ápolására, a mai istentelen és pogány áramlatok közepette. Az egész na­pot betöltő ünnepségen részt vesznek nem­csak Sashalom., hanem Rákosszentmihály, Pestújhely, Mátyásföld, Cinkota, vallá-i és társadalmi egyesületei is. A zás lóanyai tisztséget Toperczer Ákosné országgyűlési képviselő, a keresztény magyar asszonyok szövetségének elnöke vállalta. Délelőtt 10 órakor Vedres Béla kerületi esperes, apát* plébános mond ünnepi szentmisét, majd megsztenteli az egyesület zászlaját. Zászló­dányban kel! kiállítani, még ja megszerzé­sét és beadását jis korlátozzák a szabályok. Nem olyan kincstári nyomtatvány az', mint a bélyeg, a postautalvány, vagy szállítóle­vél, mért nem lehet megvásárolni a. trafik­ban? A község nagy területen fekszik, q.z őrszoba sok embernek messze van, mégis kétszer kell megtenni az utat p,z egyszerű be- vagy kijelentés dolgában, annál inkább mert az őrszobában nem szabad ,a bejelen­tőlapot kitölteni. Ahol olyan igazi jóakarattal intézik ay ügyeket, mint a mi rendőrségünkön, a hi­ba semmiesetre sem lehet az emberekben, csak a nehézkes hivatali szab. Tokban. Eze­ken pedig lehetne változtatni, fontosabb ér­dekek sérelme nélkül. Ezt bizonyítja a bu­dapesti bejelentő hivatal példája. A mátyásföldi rendőrkapitányság liiva- talának áthelyezése napróTnapra égetőbb kérdés, amelynek megoldása már nem tűr­het sok halasztást. Addig is szükségéé, azon­ban, hogy minden lehető könnyítés megtör­ténjék, hogy a közönség minél kevesebb fáradtsággal és időveszteséggel intézhesse el a hivatalos ügyeit. avató beszédet tart Közi Horváth József, az Actio Catholifca titkára. A íjónyes szertar­tás után Szőke Gyula dr. felsőházi lag, s a Krédó egyesületek országos elnöke tart be­szédet a Templom-téren. Délben 1 órakor a Kantler-vcndéglobén tartandó közebéden beszélni fog Vedress Béla apát, Pohl Sándor dr., főszlogabiró, Küllős Ede esperesplébá­nos, H. Mihalik József tanár, Szőke Gyula dr., a Katolikus Népszövetség kormányzó- tanácsi tag a, Feiszthammel Béla, Lafrankó István dr. és mások. Délután 3 órakor ugyjain itt beszámoló gyűlést tart Sashalom vala­mennyi hitbuzgalmi egyesülete. A gyűlésen fel fog szólalni Tobler János országgyűlési képviselő, Szőke Gyula dr. felsőházi tag, Lot.z Antal dr., az Eucharisztikus kongress- szus bizottsági tagja, Lafrankó István dr., az Actio Catholika központi kiküldöttje és Masson Izabella, a Keresztény magyar AszL szonvok szövetsége nevében. Minden re­mény meg van arra, hogy ez a nagyarányú ünnepség nemcsak R!lobbanó szalui0láng lesz, hanem' kezdetét jelenti a keresztény öntudat maradandó, krisztusi lobogásának. Az evang. egyház „anyák napját“ tart. A rákosszentmihályi és a sashalmi evang. egyház gyermekifjusága má:us 6-án, áldo­zócsütörtökön d. u. 5 órakor tartja a »Vén- fiuk«-véndéglő belvisédében igen szép mű­soros előadás keretében az »Anyák napját«. Az előadás bevételét a két egvhás femplohA alapja javára ajánl iák fel. Belenő dij 60 id­ler és 1 pengő. Gyermekeknek 30 fillér. Az előadásra a táncokat Ivánra Dénes tanitjA be, ami előre is nagy sikert jelent. Vidám gvermekdéíután. A Stefánia szövetség május 9-én vidám gyer­mekdélutánt rendez, amelynek jövedelme Q Búzavirág-akció javára — a sokgyermekes anyák megjutalmaza-ára — fog jutni. A Programm délután 4 órakor kezdőd'k a Ka­szinó színháztermében. Széki Emőné fő­védnöknő nagy gonddal, sok kedves ötlet­tel végzi a rendezés munkáját.

Next

/
Thumbnails
Contents