Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1937-09-19 / 38. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 38. szám. iái ja, Varázséji Béla űr. váci prefátus kanonok ési Vedres Béla p^tujJaJelyi apátplé bános, kerületi esperes látogatott el hoz,- zánk, hogy az épülő plébánia templomot megtekintse. A hatalmas méreteiben már teljes szépségében kibontakozó templomot nagy gyönyörűséggel szemlélték, elragadtatásuknak adtak kifejezíést és meleg: szeretettel üdvözölték szép sikeréért Nagy Géza. esperes plébánosunkat. Bartos Mártont, községünk szülöttét, Bartos István lakos társunk fiát, megyéspüspökünk Gödöllőre helyez te hi toktaténak. A Nép nőcsoport gyűlése. A Nemzeti egység rákosszentmihályi nőcsoportja hétfőn tartotta évadnyitó gyűlését. Regősné Kohajda Margit dr. elnök megnyitójában a kettős szentévről emlékezett m;e.g. Buzdította, asszonytársait, hölgy szenteljék meg ezt az évet méitóképen s a katolikus tagok a Mansz kezdeményezésére végezzenek szentáldozást minden csütörtökön. Megemlékezte tt a Budapestre költözött Tölgyessy Elemér vezietőtitkárról. Bejelentette, hogy a nőcsoport angol nyelvtanfolyamot rendez. így elősegítik azt is, hogy a tavasszal községünkben időző amerikaiak fogadása, elszállásolása, informálása köny- nyebb legyen. Ajánlta a Szociális Akadémia tanfolyamainak látogatását. Megemlér kez'ett arról, hogy Meissner Stefánia, a Polgári Lövés-Ziegylet Rozgonyi Ci,colié lövészcsapatának kiváló vezetője gyengélkedése miatt tisztségéről lemondani készült. Meissner Stefánia munkáját annyira eredményesnek érzi, hogy szeretettel kéri munkájának folytatására. A lemondást az elnökség1 nem fogadhatja el. Megemlékezett a pángermán veszedelemről, amelynek káros hatásait a nemzeti erők fejlesztésével kell megszüntetni. Részletesen ismertette az uj munkaév programúi,át, annak jótékonysági és kulturális részét is. Bejelentette, hogy a leánycsoport elnöke, Krenedits Ilonka, tisztségéről lemondott, mivel hosszabb időre Angliába megy. Regősné dr. elnök hálás köszönetét mondott Krenedits Ilonka buzgalmáért. A tartalmas gyűlés az, elnök buz- diló szava ív, al ért véget. Művészi csipkéj ü oltárteriiőt adományozott a sashalmi plébániatemplom számára, Kincs Emilné. A plébániahivatal ezúton is hálás köszönetét fejezi ki a nemeslej kü adományozónák. HymenSatt inger Viktor dr., mátyásföldi rendőrfo- galmazó, id. Sattinger Viktor igazgató és felesége szül. náda,sdi Baán Berta, fia, a belvárosi plébánia templomban hűséget esküdött Jenes Babszynak, néh. Jenes Árpád csendőralezredes és felesége, szül. hango- nyi Kiss Borbála leányának- Az uj párt szeretetted üdvözölték tisztelői és barátai. Hóra Dezső, Fiór|a Nándor érdemes, régi Ja- kostársunk fia, aki műkedvelő előadásainkon sokszor feltűnt ügyes szereplésével, a. belvárosi plébánia,--templomban oltár elé vezette Stahl Mancit, dr. Fekete Sándor községi orvos feleségének húgát. A két családot ési azl ifjú párt sokan keresték fel, jóki ván almaikkal. GoreczI Magda okleveles tanitónő és Auersyvald Józ'sef máv. tiszt sztept. 25-én tartja esküvőjét a rákosszéntmiIrályi plébánia. templomban délben 12 órakor. Mansz-gyülés, lOkt. 4.-én lejslz a rákosszentmihályi Mansz- legközelebbi gyűlése a. községháza tanácstermiében. A mindenről jólértesültek napok óta suttogják és bizalmasan továbbadják a titokzatos hirt, hogy a jrákosszent- mihályi plébániatemplom nem készül el a kitűzött időre, mert a mennyezete leszakadt ési ujria kell épiteni. Nyilvánvaló, hogy ez. is olyan, mint iáz egykor annyira hires és sokat emlegetett Jókai-és et, amikor a nagy irói a Dunapa'rton sétált és hala]másán eltüsszentette magát, majd pedig, azt mondta kísérőjének, hőgy »alighanem náthás lettem1.« Valaki e2t meghallotta és a Bálátok terén el újságolta, hog'y Jókai beteg. A Népszínháznál már mindenki arról suttogott, hoigy a, költő tüdőgyulladást .kapott, az: Oktogonnál pedig már halála hire terjedt el. A szientmihálvi mesének annyi a, jnjagja, hogy az egyik mennyezetrészt, amely rabi tz búi készült, nem találták elég megfelelőnek és1 egy kisebb területén léverték, hogy tökéletesebb, időállóbb keverékkel pótolják. Az első sem szakadhatott volna, le, dei nehogy megrepedezzék, vagy szépségében kár essék, ezért cserélték ki, ami semmi különösebb bajt vagy időveszteséget nem okozott. A titkos mese tehát híjával van a komolyságnak, és nem érdemli meg, hogy komoly emberek felüljenek neki. Iskolaszéki ülés. A rákosszentmihályi községi polgári, leányiskola, iskolaszéke gyűlést 'tartott, melyet Krenedits Sándor elnök betegsége miatt Di- busz Sándor főjegyző vezetett, riszainé Kökény Margit igiazgató volt az előadó, Nagy Géz;a, és Baiázgovicb Zoltán a jegyzőkönyv hitelesítő. Az, iskola olyan népes, hogy gondot okoz a növendékek elhelyezésié. Százki- lencven tanuló, iratkozott be és az 1909-ben épült helyiségeket azóta nem bővítették. Az első osztályban (3i növendék szorong 35 négyzetméternyi teremben. Párhuzamos osztályt kell tehát létesíteni,, amib&z uj tanerő kell, mert az, öttagú tanári kar több munkálja képtelen. A modern testnevelés szempontjából is szükség lenne uj, megfelelő képesítéssel rendelkező tanárra. Az államtól kérik tehát, hogy adjon az iskolának egy nyelvszakos és. tornám is képesített tanerőt. Mátyásíöidön két tanárral segített a kultuszkor mán y az iskolán, remélhető, hogy a, mi kérésünket is teljesítik. Pattern os Ist- vánnénak ének, Fekete Sándor dr-nak e- gész'ségtan tanítására adtak erre az évre is: megbízást. Az iskola számára, nemzeti; zászlókat szereznek be és modern falitáblát készít tétnek. Kispesti szabadalom, szerint a terem falán a vakolatot leverik jésj valami anyaggal vonják be, amely tökéletesebb és tartósiabb a külön táblánál és sokkal olcsóbb is annál. A felszerelést uj asztalokkal lés. székekkel egészítik ki. Az, iskola,- szék a múlt évi zárószámadást, melyet Poros István gondnok terjesztett elő, egyhangúlag jóváhagyta, A felsőbb hatóság az eddigi tandíjak szedését erre az évre ,is megengedte. Az iskolaiszék végűt igen sok tandíj kedvezmény-kérvényt vizsgált meg!. — Három folyamodót elutasított, 106-nak pedig kisebb-nagyobb kedvezményt szavazott meg. 1 . f Halálozások. Busi Fereucné, szül. Demeczky Irén, életének, 27-ik, boldog: házasságának 3-ik évében, hosszú szenvedés után elhunyt Rákosszentmihály on. A korán eJ költöződben régi lakostársunk, özv. Demeczky Sándor né, szül. Cserjessy Irén, leányát, Demeczky Sándor, fiatalságunk értékes tagja, testvérét, Cserjessy Károly ny. reáliskolai igazgató, régi kedves barátunk és volt helybeli társunk unoka,húgát vesztette lel A mélyen sújthat t család iránt meleg részvét nyilvánul. : Vértes Henrik ny. Máv. felügyelőt, régi; lakostársunkat súlyos csapás érte. Feleségle 71 éves korában Budapesten elhunyt. Évek óta, tartó szenvedéstől váltotta m,ejgj a halál. Hazaszállították Rákosszentmihályra és a gyászházból kisérték nagy részvéttel a helybeli izr. temetőbe. — giaüamszegi Gé- czy János földbirtokos, ki több éven át volt Rákosszentmihály lakosa és élénk részt vett társadalmi életünkben, 71 éves korában meghalt Gyöngyösön. — egri Cso- may Gáspár dr., ny. szfőv. főjegyző, éleiének 72-ik évében meghalt Budapesten. Kiváló képzettségű, talpig: mag'yar ur volt, egyik legértékesebb főtisztviselője a fővárosnak. Rákosszentmihályt igen szerette 'és haláláig meleg: érdeklődést tanúsított ügyeink iránt. Egyetlen leánya Klárika, férj. dr Bonybay Miháiyné siratja, kinek évekkel iez- előtt több szép költeménye jelent meg lapunkban. Száz tanonc iratkozott be a rákosszentmihályi iparos- tanonciskolába. A felügyelő bizottság nagy örömmel vette tudomásul ezt az eredményt, amely a község fejlődésének kiáltó bizonyítéka. Száz tan onc már igen tekintélyes számú iparost és kereskedőt jelent és örvendetes bizonyítéka annak, hogy a fiatalság szép számmal fordul a praktikus életpályák felé. Az iskolagondnokság ülése A rákosszentmihályi állami elemi iskola gondnoksága Nagy Géza esperes plébános elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen a miüt évi záró számadásokat, a könyvtári számadásokat és a kisdedóvók zárószámadását jóváhagyták. Elemi iskoláink tanulóserege is megszaporodott: 1474 gyermeket írtak be. I. sz. iskola: 667, lí. sz.: 570, Hl. szt; 237 Nagy gondot okozott a tanulók elosztása. Egész osztályokat kellett a Béla, utcába áthelyezni. Az egyik kisdedóvóban villamos világítást kellene berendezr tetni. A költség viselésére a községet kérik Több kisebb ügyet intéztek még el. A tárgyakat Hild László igazgató terjesztette elő, a, jegyzőkönyvet Schulek Károly és Poros István hitelesítette. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik boldogult feleségem temetésén eljövetelükkel megtiszteltek, fogadják ezúton hálás kösz ön etemet. Vértes Henrik. . . . Nagyot ütött botjával a szamár fejére. Nemrégiben elkészült a Beszkárt és társ- vállalatai jövő évi költségvetése és három és fél millió pengő deficit mutatkozott benne, A székesfőváros, a vállalatok gazdája nem nyugodott bele ebbe az eredménybe és a költségvetést visszautasította. A vasutak igazgatósága átdolgozta a hatalmas számadásokat és most uj költségvetést terjesztett a polgármester elé. Ebben már a Beszkárt- nak nincsen deficitje, csak a Bhév.-nél jelentkezik két millió pengő hiány. Sashalmi kirándulók — filmen. A sashalmi kaszinó a nyár folyamán kedves kirándulást rendezett vitéz Hortobágyi József mogyoródi birtokára. A kirándulásról keskeny-film felvétel készült, amelyet most szombaton este 9 órakor mutatnak be a kaszinó helyiségében, A filmen komoly sashalmi urak láthatók, amint csajkával a kezükben lesik a bogrács-gulyás és a Hortobágyi-féle vitaminos túrós-csusza kiosztását, amely tudvalévőén a gyógyszerészi tudomány remeke. Humoros jelenetekben bővelkedik a helyiérdekű világfilm, s utolsó felvonásképen természetes valóságukban kerülnek az asztalra az Ízletes ételek. vitéz Regős Ágoston b VENDÉGLŐJE a piac (Ferenc József)-t é r e n H Frissen csapolt sör. Saját szü- I rctelésii fajborok. — ZENE! Olcsó árak! — ízletes konyha ! ■ Saját termésű soltvadkerti borok. I Utcán át kadarka 1 liter 40 fii- ■ lér, kitűnő rizling 1 liter 50 fill. H A Gtnkota Hév Budapest Kerepesi-uti állomáson lévő CUKORKA ÁRUSÍTÁS tisztelettel ajánlja tisztán kezelt cukörka- és csokoládlé-küliöiüegíes s égeit. — Rendkívül olcsó árák. Szives támogatóst kér: ROZNER HUGO ____