Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)

1936-11-01 / 44. szám

44^ szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. Október 7-én, szombaton .társasvacsora a Rákosszentmihály] Nagy kaszi­nóban. Ez lesz egyúttal a szokásos ^évadzáró kuglivacsora. Az estnek kedves nevezetessége is lesz: Kóczé László, a kitűnő cigányprímás, aki tudvalevőleg helybeli háztulajdonos, és most elköltözik Rákosszentmihályról, felaján­lotta közreműködését, hogy egypár jó magyar nótával búcsúzzék el a helybeli úri társasága tói. Kóczé egyelőre Budapestre költözik, aztán Bécsbe utazik, majd pedig a koronázáskor Londonba megy, ahova Edward király utasítá­sára hívták meg. A király ugyanig legutóbb Becsben hallgatta a játékát s akkor tetszeti; meg neki annyira, hogy feljegyeztette a nevet és címét. Az angol kabinetiroda értesítését Rá- kosszentmihályon kapta iriiegi a búcsúzó Kóczé. Himmel Miklós Bhév. főfelügyelő örvendetesen felepult sú­lyos sérüléséből s most már csak utólagös ke­zelésen kell még' átesnie. A múlt papokban már gépkocsin, orvosi kísérettel megjelent községünkben, hol Nagy Géza esperesplébá- nos társaságában először a templomba ment, majd felesége sírját látogatta meg és srövid időt töltött lakásában. Reméljük, hogy ked­ves lakostársunk mielőbb teljes egészségben térhet haza otthonába. Léderer-Kárpáthy egyházi dalt hallunk nemsokára templomunkban. Léderet Györgly egyik vallásos áhitatu szép versét megzenésítette Kárpáthy László dr _ A kitü­nően sikerült szerzeményt a Krédó' énekkar tanulja és egyik közelebbi vasárnapon elánek- li a nagymisén. Reformáció emlékünnepély. A Rákosszentmihály—sashalmi ref. és |ájgy ev. egyház okt. 31-én, szombaton d. u. 5 ,ó- rakor a ref. kulturházban reformációi emlék- ünnepélyt rendez . Ugyanaznap délelőtt 10 órakor úgy a ref., mint az ev= templomban ünnepi istentisztelet lesz. A Pro Hungária sashalmi csoportja látogatott választmányi ü- lést tartott a héten. Elhatározták, hogy a köz­gyűlését novemberben tartják meg és annak 'előkészítésével foglalkoztak. Hymen. Vasárnap délután 5 órakor zsúfolásig; meg­telt plébánia templomiunk, a népszerű, és ked­velt Szanyi János és a kedves Fekete Mária esküvőjén. A derék Szanyi János meg] ijs ér­demli ezt a nagy érdeklődést, hiszen minden nemes ügyben, minden jótékonycélu előadás­ban tevékeny részt vesz. Az eske-tést Sélley Ferenc káplán vég'ezte s igen, szép beszédet intézett az ifjú párhoz. A kóruson a Vízmüvek zenekara játszott, a Krédó énekkar énekelt Pornóy János vezényletével, Poros Géza dr. fjedig saját szerzeményű A ve Máriáját adta je- lő. A fiatal párt elhalmozták Szerencsek;vona­tokkal. A Károly-királyuti sportpálya megszűnik Tulajdonosa nem volt hajlandó a bérletet megtujitani, hanem parcelláztatja a területet, egyelőre pedig kertgazdaság céljai­ra adja bérbe. így a levente-egyesület és az RTk-pálya nélkül maradt; a kerítést és áz épü­leteket el kell távo,Irtani és a területet át kell adni. A községi elöljáróság most keres al­kalmas uj helyet a levente- sport- és gyakorló­tér számára. Négy fillérért ■■■bb Harminc Hűmmel olvashat havonta az IRODALMI Szalon kölcsönkönyvtárbán. Rá­kosszentmihály, Béla-u. 67 sz Levél a szerkesztőhöz. Igen tisztelt szerkesztő ur! Őszinte nagyrfa- becsüléssel viseltetem a sashalmi ház- és te­lektulajdonosok egyesülete iránt, bár magam] netm vagyok háztulajdonos. Annál kínosabban érintett az egyesület elnökének egy kijelen­tése, amelyet Küllős esperes ünneplése alkal­mából telt. Üdvözlő beszédében ugyanis kü­lön hangsúlyozta, hogy ő, azokat képviseli, a- kik leginkább hozzájárulnak az egyházközség fenntartásához és terheinek viseléséhez. En­nek oly színezete van, mint ha a jobbmóduak szeretete és ragaszkodása többet érne, mint azioké, akiknek nincs házuk és telkük. Hát az a jobb katolikus, aki többet tud fjzetni ? S aki­nek nincs háza, az másodrendű katolikus? Ez egyáltalán nem keresztényi- gondolkozás. — Minthogy nekünkt ház és teleki nélkül szükölködőknek nincs külön »háznélküli szak­egyesületünk« és nincs külön alkalmi beszéd- müvészünk, — kénytelenek vagyunk szerkesz­tő urat tisztelettel arra kérni,: szíveskedjék szeretett esperesünket és a nagyközönséget nyilvánosan értesíteni arról, hogy a háznél­küliek is igaz ragaszkodással, hálával és el­ismeréssel gondolnak a kiváló lelkipásztorra. Kívánjuk neki és kívánjuk magunknak, hogy még! nagyon sokáig teljesítse nemies hivatását abban a házban, amely mindnyájunké: — az Isten házában! Tisztelettel: Aláírás. Választmányi gyűlést tartott a sashalmi tüzoltótestület a mjulf hé­ten. Bemutatkozott az uj elnök, Fekete Ger- zson főjegyző. A gyűlés 1 percnyi felállással áldozott Gömbös Gyula emlékének. A főjegy­zőt a parancsnoksági nevében Schuszter Vil­mos parancsnok, a legénység nevében Zimre József üdvözölte. Az uj elnök szép szavakkal ismertette terveit. Kovács T|ibo[d titkári, Rigjer Miklós pénztárosi jelentését olvasta fel. Emberi koponyát találtak Kiss András Máv. intéző Károly király-ut 171. számú házának udvarán ásáskor 60 cm. mély­ségben. Kutattak tovább is, de több csontot nem találtak. A koponyát beszállították a (má­tyásföldi kapitányságra. „Budapest városgyürüje“ címmel érdekes rádióelőadást tartott a napok­ban Jeszenszky Sándor dr. Nagy történelmi felkészültséggel ismertette a pestkörnyéki te­lepülések születését és fejlődését az Árpádok korától a legújabb időkig. Végső következh tetése az, hogy á fejlődés útja szükségsze­rűen Nagybudapesthez vezet. Sajnos, arról nem' beszjélt, hogy ezt a természetes fejlő­dést a főváros tője telhietőleg hátráltatni jés megakadályozni igyekszik. A rákosszentmihályi ipartestület közli, hogy hivatalos órákat minden nap tar­tanak a testület helyiségében;, ellenben szer­ződések, szabaditások és tagdíjfizetések csak kedden és pénteken este 6—8 óra között bo­nyolíthatók le. Galambsereg a temetésen. Megható jelenet játszódott le a rákossz'ent- mihályi temetőben. Varga Ferencné, helybeli, lakost kisérték utolsó útjára. A temetésen nagy számú közönség vett részt. Nagy Géza fesperes plébános beszentelte a halottat, mi­előtt azonban a koporsót leeresztették volna sírba, a budapesti postagalamb tenyésztők e- g'yes ül étének kiküldötte vett bucs'ut a halot­töl, jaj ki l elkes galambtenyésztő volt és nagy- szivü pártfogója a galamboknak. A beszéd vé­gén szabadon bocsájtott vagy ötven postaga­lambot, amelyeket magával hozott. A galamb sereg egy ideig a sir felett keringett azután tovaszállott, hogy megvigye hírét a rákos­szentmihályi temetésnek. vitéz Regős Ágoston vendéglője a piac (Ferenc Józsefbtéren Frissen csapolt sör. Saját szüretelésü fajborok. ZENE! Minden csütörtökön halászlé. Olcsó árak! - Ízletes konyha A Nép. sashalmi ifjúsági csoportja nov. , 7-én, 8 órakor tartja ismerkedő (nem Ismerkedési fiaim!) estjét a Nagyátcében. — Lesz kabaré és táncmulatság reggé! 4 éráig. Belépődíj 1 pengő. Magyar Tamás hegedűművész, aki Rákosszcntmihályon az $- gyik Krédó előadáson olyan emlékezetes si­kert aratott külföldi körúton jár. Okt. 26-án a varsói rádióban zenekari hangversenyen — szerepelt s eljátszotta többek között Dolmányt hegedűversenyét is. — NoV. 3-án, Tallin ban, nov. 7-én pedig Helsinki — Helsingfors stú­diójában szerepel a testvérbátyja, Magyar Tamás nov. 1-én, 3 óra 40 perckor a budapesti rádióban ad gordonka hangversenyt. Sakkhirek. A Rákosszentmihályi, Sakkor nov. 8-án játsza első mérkőzését all. osztályban, régi riválisa, az Abonyi Sakkor ellen. Az egyesület életének érdekes eseménye, hogy a vezetőség érintke­zésbe lépett a Sakkszövetség utján Newcastle sakkcsapatával és a két csapat között táv-sakk mérkőzést kötött le. Az érdekesnek ígérkező játszma egyes lépéseit közölni fogjuk. — A kör vigalmi bizottsága nov. 14.-én, szombaton este 8 órakor tánccal egybekötött teaestélyt rendez a »Vén fiuk« helyiségében. A rende­zők, a már hagyományossá váló teaestély si­kere érdekében nagyban készülődnek és az estélyre szeretettel várják a kör minden ba­rátját. Az első népművelő előadás Sashalmon vasárnap volt a Horthy Miklós is­kolában. A megnyitóbeszédet Deszkáss Gusz­táv igázgató mondotta, majd ugyancsak ő vezényelte a Népművelő zenekart is. Előadást tartott Szakter Károly dr az első segélyről és Ginál János a Balatonról. Az élvezetes előa­dásokat szavalat követte. A népművelő bizott­ság! minden második héten tart előadást. Cserkészszemle Rákospalotán, Az országos cserkészszövetség a X. kerületi cserkészcsapatok felett a Máv. istvántelki főműhelynél lévő sporttelepen csapatszlemlé-: tartott. Vitéz Faragó Ede kerületi elnök jelen] meg a szövetség képviseletében. A 929. sz! ?>Szt. Mihály« cserkészcsapat js részt vett ^ szemléin s a vezetőség elismierésiét érdemelte ki fegyelmezettségével. Különösen kedves ké­pet nyújtott a két kerékpáros különítménye, melynek szervezése Fátray József segédtiszt érdeme. A kerületi elnök meleg! szavakkal üd­vözölte a megjelent csapatokat és hangoztatta, hogy a szemle célja az volt,, hogy ezúttal új­ra a fiuk emlékezetébe idézhesse a cserké­szet legfőbb törekvését, ami az akaraterő |és jellem kiművelése a lelkekben. BUDAPESTI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS TEJCSÁiiNüK rt, Rákosszentmihály 86. sz. fiókja, Rákosi-« 120. sz. és Mátyásföld, .Teljes tej, pasztőrözött tej, habtej szin, tejföl, gyermektej, yoghurt, elsőrendű .teavaj, gyógytejek házhoz szállítva. Ke­reskedőknek viszonteladásra házhoz szál- 5 litva. FratelH Deisinger j , cégnél, Budapest Ferenciek-tere 1- szám ( (Királyi bérpalota.) Hévé Q Tea Q S8u»i j Zsuffa István és társai angol gyafjuszö vetek kereskedése IV., Váczi-utcm 25. Piarista-utca sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol, skót ée irland szövetekben valamint selyem és egyéb bélésárukban ' l ■——— ii ii . , TsJ ÁD A$ női kézi ,mutlka ! 1 N és rajzmüterme \ ©Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 11 sz,c

Next

/
Thumbnails
Contents