Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)
1936-08-09 / 32. szám
32. szám. RÁKOS VIDÉKE 4, oldal, i A sashalmi iparosok köre szeptember 6—7 és 8_|án az ipartestület szék- házában nagyméretű ipari bemutatót rendez a helyi ipar pártolása és propagálása céljából. A múltban ezek a kiállítások kiválóan sikerültek. A sashalmi iparosság egész Pestkörnyékén elsőnek rendezett ipari bemutatót, amit az illetékes körök is elismeréssel tüntettek ki. A bemutatóra lehet még jelentkezni Schach József elnöknél. ' \ , Változás a rendőrségen. A mátyásföldi rendőrkapitányságról Türei-Os- váth István dr. fogalmazót a budapesti főkapitányság bűnügyi osztályába helyezték át, helyét pedig Tarr Lajos fogalmazóval töltötték be, ki eddig Debrecenben teljesített szolgálatot. f > . ;, Külföldiek Rákosszentmihályon. Nem mindennapi vendégek érkeztek a héten Rákosszentmihályra. Hatalmas teherautón 16 lett utazó, akik nagyszabású külföldi túra útra indultak, Magyarországon jártukban ide jutottak. Az autón hordják minden úti holmijukat, még a sátraikat is. Először a ka.vicsbár nyában akartak sátrat verni, később azonban a Rákosi-uti járókelők a józsef-utcai Tihanyi vendéglőbe kalauzolták őket s ott a külön szobában rendezkedtek be éjszakai szállásra. A külföldiek három napot töltöttek községünkben, innen jártak be a fővárosunkat megtekinteni. Igen jól érezték magukat és dicsérték a magyarok előzékenységét. Az Olimpiász árnyékában. Egymásután születnek Berlinben a világbajnokságok. A magyarok győzelmi lobogóját is ■lengette már a szellő messze hirdetve ei maroknyi nemzet olimpiai bajnokságát Atlétáink nem váltották be reményeinket Berlinben, de ez nem csüggeszthet el senkit. A mi fiaink jóik voltak, de a többiek jobbaknak bizonyultak. A 4 év múlva következő tokiói tatáikor zöra jobban fel kell készülni! A 929.es »Szfent Mihály« cserkészek már készülődnek. Sportolnak, atletizájnak és ha így folytatják megkezdett munkájukat, Tokióban már ők is szereznek győzelmi babért. Vasárnap délután 3 órakor nagy atlétikai bemutatót is rendeznek az IRTK sportarénában. A cserkészatléták már hét tek óta folytatják az edzést, s már (csak másodé percek választják el őket az olimpiai rekordoktól (pl. diszkosz, gerely) Erre a karakán cserkészviadalra mindenkit szeretettel meghívnak. Belépődíj nincs. Felülfizeféseket a sportalap javára köszönettel fogadnak és hírlapikig nyugtáznak a »Szent Mihály« cserkészek. Nyári napnak csendes alkonyánál, —- fülledt szoba nyitott ablakánál, — Szabó Dezső ur békés otthonában, — álmodozott a Diófa-utcában. Az. Utca csendes, nincs járókelő, — az alkalom hát igen kedvező....— A tolvaj, jme, kurázsit kapott, — s elvitt onnan kabátot, kalapot. A sashalmi Ház és telektulajdonosok virslidélutánja minden kívánalmat kjelégiteft. A körülbelül 100 főnyi vendégsereget tréfás műsorral is meglepték. Két fiatalkorú éretlen tacskó és két tisztességes, kétségbelesett szülő kálváriája nyújtotta a hét szenzáciőí- ját. A rendőrőrszem a minap éjszaka két fiatal suhancot fogott el, akik a Károly király Utón az Általános Fogy. Szöv. falát bontogatták. A tétlenért betörők menekülni akartak, de az ügyes rendőr pillanatok alatt végzett velük. A rendőrségen tett vallomásuk szenzációs volt. ök törtek be Kiss Ferenc lakájoshoz,, — Kammecker Alajos lakatoshoz. Ök fosztották ki az RTK szertárát js. Az ellopott dolgok részben megkerültek. — Nagy betörőtársasáj- got akartak szervezni, melynek tagjai csak fiatal inasgyerekek lettek volna. A szülők nem js sejtették, hogy a fiaik, gjdk közül az egyik ,'ciií- pész-, a másik lakatostanonc, a napi munka Után éjszakánkint bűnös üzelmejket folytatják. |> f _-y cípősíalon, Budapest, IV Váci-utca 8. szám Tolvajlások. Károlyi Aladár fényképész egyik kirakatáról a fedőlapot ellopták. Haraszti János Rákosi ut 98 sz. lakostól a baromfit vitték el. -— Bar fogh József karmester Viola u. 33. sz. a. ru- hanémüt, Kral József nyomdásztól 11 pengőt loptak el. (Král tolvajait a rendőrség elfogta., két fiatal suhanc volt a tettes ) Elfogták a detektivszurkáló betörőt. Egyik éjszaka a Dittrich-uton lakására tartott Varga József budapesti detektív, aki észrevette, hogy Réthey Ferenc dr. ny. főispán házából egy férfi ugrott ki éppen. Az ember az ».igazolja magát« felszólításra futásnak eredt az országút felé. A detektív a nyomában. Elérte, majd dulakodás támadt közöttük. A detektívet több késszurás érte s a kése lő elmenekült. — Rendőrségünk elfogta a tettest Pálinkás Imre többszörösen büntetett betörő személyében, aki ez év julius 18-án szabadult több évi raboskodósából. Réthey Fe- csakugyan ezért, lehet, hogy más valamiért , renc dr. házában terepszemlét tartolt, mikor összeakadt a detektivveh Letartóztatták. Fiatal lélek, alig 18 éves, Terézia a neve. Azt mondják a szlomszédok, hogy a rossz bánásmód miatt kereste a halált. Szublimátot ivott Lehet, hogy de borzalmas kinek között rájött arra, hogy nem olyan könnyű meghalni. — Mentők szállították a kórházba t Megkezdődik a moziévad. A Korzó mozgó vezetősége az uj moziévadra beszerezte teljes filmszükségletét. A filmeket, a legjobbak közül, komoly mérlegelés után, a rákosszentmihályi közönség finom ízlésének megfelelően választotta ki és ezzel biztosította a mindenkor nívós előadások sorozatát. A filmek Budapesttel egyidőben, vagy közvetlen utána, a legtökéletesebb előadásban kerülnek bemutatásra. A közönség rendelkezé vére, mint a multban, az idén is olcsó bérletfüzeteket ad ki a Korzó mozgó. Szombaton, vasárnap és hétfőn igazi dzsungel film, milliós film, tomboló orkánok, az őserdők fenevadjai, emberek és bestiák harca egy lakatlan szigeten— ez: »A rémület szigete«. Főszerepben Bickford Charles. A másik sláger, a légi csodák filmje, ja »Letört szárnyak«. Főszerepben Loy Myrna és Grant Cary. HIRDETMÉNY. A folyó évi III. negyedre eső adórészlet tartozásukat fenti határidőig okvetlen fizessék (Mivel 15-ike ünnepnapra esik és azután vasárnap következik, 17-én is kamatmentesen •'fizethető. be az adó.) ' » Felhívjuk az adóhátralékosokat, hogy tartozásukat íenfi határideig okvetlen fizessék be, mert ellenük a legszigorúbb végrehajtást kénytelen lefolytatni az elöljáróság. A folyó évre szóló adóiveket kézbesítettük, amiből az adózók megállapíthatják az esedékes tartozásukat. A fenti határidő eltelte után külön irásiif beli figyelmeztetés nélkül az adóhátralékosok ’járandóságait (illetmények, lakbérek stb.) a- zonnal letiltjuk. Rákosszentmihály, 1936. augüsztuss 5. Elöljáróság. 13426—1936 sz. Árverési hirdetmény-kivonat M. kirí. Postamesterek és Postám, alk. orsz,. nyug. egyes, végrehajt at ónak dr. Vesztei Sáin- dorné sz. Juhász Amália végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a \ égrehajtási árverést 3400-1— 3400 P — f tőkekövetelés és járuléka behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén lévő, Rsztrmhály községben fekvő, s a végrehajtást szenvedő nevén álló a rsztmihá- lyi 532. sz. tkvi betétben A 6 'sorszám 4335 helyrsz. alatt foglalt 318 n. öl terüktülház|belly'- re, továbbá az adó- és értékbizonyítvány szerinti házra 3600 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936. évi szeptember hói 12. napján délután 1 órakor Rsztmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási át felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál1 magasabb ígéretet tett, ha Többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az átutal a ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegjészli- teni. (1908: XLI. t.c. 25 §); Gödöllő, Í936. évi május hó 5. napján. T)r. Markovich sk. kir. jbiróDIJTAL AN szemorvos! vizsgálat d. e. V2I2től J-íg, d. u. 4—6-íg. „REFRAKTIO" speciális látszerészetí intézet. Budapest,! V., Ferenciek-tere 1. Oberbauer A. utóda Magyarország legrégibb miseruhák, egyháziszerek, zászlók, oltárépitő és templom-berendező vállalata, r— B udapest, Vád-utca 4L — Telefon: 833 —• 44. — vitéz Regős Ágoston vendéglője a piac (Ferenc József)-téren Frissen csapolt sör, Saját sziireteíésü fajborok. ZENE! Minden csütörtökön halászlé. Olcsó árak! - Ízletes konyha A Cinkota Hév Budapest Kerepesi-uti állomáson lévő CUKORKA ÁRUSÍTÁS tisztelettel ajánlja tisztán kezelt cukorkáéi csokoládé-különlegességeit. — Rendkívül olcsó árak. Szives támogatást kér: ROSNER HUGÓ. Cinkofai strandfürdő Pestkörnyék egyik legszebb strandja 23° forrásvíz,. Rádiózene, torna, tenniszpálya. Árnyas ligetek, kényelmes napozó. Hév-vei kombinált fürdőjegyek. Társas kirándulásra, testületeknek külön kedvezmény. Kitűnő vendéglő uj vezetésben. Felelős kiadótulajdonos: Bialázsóvich Zoltánná Äfller és Prád’er-nyomda VIII., Fecske-u. 9. Felelős ; Práder J. — Telefon: 379-25, Nemolcsóbb már a borom mint a szódavíz, de nem is szódavíz ! ! ! 30 fillér 1 liter kadarka vagy fehér fejtett ujbor .Soltvadkert állomásra kiszállítva s feladva. Vasúti fuvar kb. 3 fillér literenkint. Csakis 50 literen felüli rendelést fogadok el. Hordót dijmenteesen adók a szállítás tartamára. Kölcsön hordóm 30 napon belül bérmentve küldendő Vissza. Szétkülr (dés utánvéttel. Égy pengő levélbélyeg ellenében küldök mintát a borból mintás dobozban, biérmentvie. Boraim kellemes édeskés italuak, tiszta tökéletes zamatnak s nem sav anyuk Cim; Székely Ferenc Soltvadkert.