Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-03-10 / 10. szám
6. oldal. RÁKOS VIDVKB íO szarn Jogerős ítélet. A budapesti kir. büntető járásbíróság f. é. márc. i-én tárgyalta újból Herczegh József Iván dr. volt községi orvos hatóság előtti rágalmazást bűnügyét. A kir. büntető járásbíróság Herczegh József Iván dr. volt községi orvost Krenedits Sándor ny„ főjegyző és Kecskeméthy Vince volt biró ellen elkövetett hatóság előtti rágalmazásban bűnösnek mondta ki és ezért 200 pengő pénzbüntetésre, behajthatatlan-! ság esetén 10 napi fogházra Ítélte, a B. T. 92. §-a alapján azonban a büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős. Halálozás. Eszláry László szfőv. tisztviselőt, ismert, régi lakostársunkat fájdalmas gyász érte. Édes atyja, id. Eszláry László, rövid szenvedés után meghalt Rá- kosszentmihályon. A megboldogult a ref. egyháztanács tagja és egyházának tevékeny, buzgó fia volt. Szorgalmas, tisztes életének 76-ik, boldog házasságának 52-ik évében érte utói a halál. Felesége szül. Papp Erzsébet, fia, és három unokája gyászolja. Hétfőn temették a helybeli temetőben, hol Hörömpő Dezső lelkész igen szép és megható beszéddel és szárnyaló imával búcsúztatta. — Rákosfalva egyik legrégibb lakosa Kaltenecker János fuvaros hosszú betegség után elhunyt. Halála nagy részvétet keltett. Daniss Győző sikere Debrecenben. A mi Daniss Győzőnk, mint ismeretes a debreceni Csokonay Színház bonvivánja. A nehéz és lassan lelkesedő debreceni közönség szeretetébe fogadta a jeles művészt és ennek minden fellépte alkalmával zajos kifejezést is ad. Különösen tüntető módon ünnepelték Danisst budapesti bonvivánok vendégszereplése után, amikor az összehasonlítás a debreceni színház javára ütött ki. Legutóbb ton:boló sikerrel mutatták be helybeli szerzők operettjét, a »Gróf Gigölót«, amelyben Daniss a címszerepet játszotta. A Debreceni Újság magas színvonalú kritikája lelkesen méltatja a darabot és kitűnő előadást. Nagy elismeréssel ir Hajnal Margitról, a primadonnáról, majd igy folytatja: »Énekszámai gyönyörűen érvényesültek, s méltó partnere volt az előadásban a meleghangú, énektechnikailag is rendkívül kulturált Da- niss Győző, akihez fogható igazi bonviván még pesti viszonylatban is csak Rátbonyi Ákos volt. Úri, diszting- vált, minden vonalon művészi. A Csokonai Szinház igazán nem szorul arra, hogy gyenge »pesti bonvivánok«- kal operáljon...« A »Debrecen« pedig igy ir: »A címszerepben Daniss Győző egyik legnagyobb, legszebb sikerét aratta. Fölényes intelligenciával, keresetlen úri eleganciával és a legtisztább művészettel formálta meg a titokzatos mágnás alakját, e mellett szépen táncolt és nagyszerűen énekelt. Ahogyan a második felvonásban előadta belépő dalát, az külön élmény volt«. Hát ilyen fiú lett a mi gyerekünk, a mi kedves, kis műkedvelőnk. Ha nem volt elég Kecskemét, Kaposvár, Eger, Szolnok, Cegléd, Újpest, Pozsony, Sátoraljaújhely, Nyíregyháza és a többi, most már övé az őskulturáju Debrecen is, — mi pedig büszkén mondjuk, hogy ő mleg a miénk! Megjelent a Százhuros Hegedű. »Uj Ut« budapesti irodalmi folyóirat kiadásában Lovag Sándor szerkesztésében a napokban hagyta el a sajtót a Százhuros Hegedű irodalmi évkönyv 1935-ös kötete. Magában foglalja: a magyarországi (budapesti, dunántúli, nagyalföldi), sőt megszállott területi és az amerikai magyarság 100 kiváló Írójának életrajzát, irodalmi működését és közel 200 költeményét. Finn, észt, német, olasz stb. műfordítások. Könyv-rovat és egyéb érdekességek teszik változatossá a gondosan szerkesztett, finom papírra nyomott, csinos kiállítású könyvet. Ára 1 P (3 drb. coupon rep.). Kapható minden jobb könyvkereskedésben. Vidéki főbizományos: Express Hirlapiroda Ka-' posvár. * ■ • ■:<i Az Oltáregyesület teadélutánja. A rákosfalvai róm. kath. egyházközség Oltáregyesülete vasárnap délután a Székesfőváros népművelő bizottságának Szent- mihály úti kulturházában szépen sikerült teadélutánt rendezett, melyről a nagyszámban megjelent tagok és a vendégek kellemesen eltöltött délután emlékével távoztak. A jól összeállított és értékes házimüsort a a zsúfolásig megtelt terem hallgatósága hálás tapsokkal jutalmazta. A várakozáson felüli siker az oltáregyesület kiváló elnöknőjének Francisczy Bélánénak és a vele együttműködő Csetényi Józsefné, Hornberger Antalné, Tóth Imréné, Knecht Irma, Francisczy Emmuska és több tagtársuk fáradságot nem ismerő és áldozatkész működésének eredménye. A vezetőség ezúton is köszönetét fejezi ki a Kulturház gondnokának Reményi tanárnak a termek dijtalan átengedéséért. öngyilkosság. Ágoston Lajos kovács, helybeli lakos, öngyilkossági szándékból felakasztotta magát. Szerencsére idejében észrevették és levágták a kötélről. Tettének oka ismeretlen. Betörés. Betörők garázdálkodtak Hegyi Emánuei tanár, Béla-u. 75. sz. házában. A jelenleg lakatlan, nyaralónak használt épületben nyugodtan dolgoztak. Alapos rámolást végeztek. Az álkülccsal kinyitott lakásból elvittek mindent, ami elvihető volt. A kár igen nagy Az egér kártevése. Az egér rengeteg kárt okoz a közgazdaságnak. A berlini élettani birodalmi intézet kiszámította, hogy egy egér és ennek utódai kereken 3.75 métermázsa gabonát eszik meg. Ez a szám homloktérbe tolja azt a kérdést, hogyan lehet legsikeresebben védekezni az egér ellen ? A felelet könnyű: a macskával A macska, mint ösztönös egérpusztitó, közgazdasági tekintetben a legértékesebb, állatok egyike. Minden egyes elpusztított egérrel 3.75 mázsa gabona elvesztésétől menekülünk meg. Ha egy macskát csak hetenként kétszer bocsátunk ki a mezőre, akkor egy évben 390 métermázsa gabonát ment meg számunkra. Ezer macska ilyenformán 39 millió mázsa gabona elvesztésétől óv meg bennünket. / MEGHÍVÓ. A Rákosszentmihályi Ház- és Telektulajdonosok Egyesülete 1935. márc 10-én, vasárnap d. u. 5 órakor tartja ez évi rendes közgyűlését hivatalos helyiségében (Rákosszentmihály, József-u. 90., vitéz Szekeres vendéglőjében) az alábbi tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó, 2. Főtitkári jelentés. 3. Pénztárnok jelentése, költségelőirányzat. 4. Számvizsgáló bizottság jelentése. 5. Határozat a felmentvények megadására. 6. Tisztikar kiegészítése választások utján. 7. Esetleges indítványok. 8. Elnöki zárszó. Indítványok közül csak azok tárgyalhatok, melyet 3 nappal előbb az elnökséghez beadtak. FELHÍVÁSI A Nemzeti egység szervezete kéri tagjait, kik or- szágyülési választói névjegyzékben még nincsenek felvéve, hogy névjegyzékbe való felvételük kieszközlése végett márc. 14-éig a szervezet irodájában Tihanyi vendéglőben (Ilona-utca 66—68.) kedden, csütörtökön, vagy szombaton d. u. 5—7 óráig, vagy a községháza 6-os számú szobájában Tölgyesy Elemér titkárnál bármely délelőtt 9—12 óráig jelentkezni szíveskedjék. Elnökség. A környék egyetlen kávéháza Rákos- L j A A szentmihály központjában, a Rákosi utón K 1 ** u : Bővebbet a Pestkörnyéki Banknál.