Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-03-10 / 10. szám
XXXV évfolyam. 10 azAm. RÁKOS VIDÉKE TaRSAHALMI, KÖZIGAZGATÁSI É» «tOZGAZUASAei HETILAP. RAMOSSZENTlIlfillÄLV NAGYHÖZSÉG ÉS SZÁNKÓ» EGYESÜLET HÍVATAR.il!» LApJA. Rákosszentmihály, 1935. március 10. vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON : Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: #47. sz Száznéggsxavas iúmtmi. Ismert és megszokott formája az udvariasságnak, a távirat utján kifejezett jókívánság vagy üdvözlés. Nem olyan nagy esemény tehát, amelyre sok szót lehetne vesztegetni. Az a távirat azonban, amelyről ezen a legkiváltságosabb helyen megemlékezünk, nem ilyen szokványos udvariassági tény, hanem igen nevezetes okmány: tükörkép, jellemrajz, közéleti fotográfia. De kezdjük elején a dolgot: Mint a Rákos Vidéke már jelentette, Pestszentlőrinc kiváló főjegyzőjét, Balogh Géza dr. v. vármegyei tb. főügyészt kormánytanácsossá nevezték ki. Pestszentlőrinc múlt vasárnap ünnepelte az első méltóságos községi főjegyzőt, még pedig olyan nagyarányú ünnepség keretében, amelyből nem -hiányzott a község egyetlen testületé, vallásfelekezete, -egyesülete, szervezete, pártja és számottevő polgára sem. Erre a lélekemelő, szép ünnepélyre természetesen meghívták a kerület ott is osztatlan szeretetnek és becsülésnek örvendő országg\óilési képviselőjét, Szűcs István dr. ny. államtitkárt is, akinek jó barátja az uj kormányfőtanácsos és egyik legkedvesebb községe Pestszentlőrinc. A hirtelen visszatért tél szeles, hideg időjárás azonban megakadályozta a gyengélkedő Szűcs István doktort a megjelenésben: minden áron el akart menni, de orvosa erőszakkal visszatartotta a kockázatos vállalkozástól. így azután a pestszentlőrinciek Szűcs képviselő nélkül tartották meg a nevezetes és lélekemelő ünnepélyt, de Szűcs István dr., akit sok év óta szinte homerosi jelzővel neveznek az egész vármegyében, a »legnépszerűbb« képviselőnek, — csak testben volt távol az ünnepélyről, lélekben ő is ott járt és a gyűlés is jelenlévőnek tekintette őt. Midőn Szentlőrinc fejlődésével foglalkoztak, szeretettel és megbecsüléssel emlékeztek meg a község érdekében szerzett soha el nem múló érdemeiről, és az ünneplő gyülekezet lelkes határozata alapján Szűcs államtitkárt táviratban üdvözölték. Ez az a távirat, amelyről ezek a sorok szólnak és ennek a táviratnak az a nevezetessége, hogy — száznégy szóból áll, a mi terjedelmes levélnek "felel meg. Tehát száznégy szavas táviratba öntötte bele Pestszentlőrinc a maga háláját, szeretetét, mutatta meg lelkének mosolygását képviselője felé, még pedig akkor, amikor — nem a képviselő volt az ünnepelt, nem ő kapott kitüntetést, nem ő ült névnapot vagy jubileumot, csak amikor a lelkesedés hevében, az őszinte öröm melegségében megnyílt a sokaság szive és az ünneplők lelke őszintén megmutathatta magát. Ráadásul mindez akkor történt, amikor a község apraja nagyja együtt volt és felekezetek, csoportok, riválisok, ellenségek és jóbarátok, a község minden rendű és rangú tényezője együtt, egyértelemben és egyet akarással, spontán és közvetlenül adott kifejezést a mindnyá- lukat egybekapcsoló érzésnek, a lelkesedésnek, a hálának és szeretetnek az igaz és kiváló ember és a község- és polgárainak fáradhatatlan jótevője iránt. íme, a száznégy szavas távirat, mint kortörténeti adat, mint csillogó tükör, amely a »legnépszerűbb képviselő« ábrázatát vetiti elénk. Szinte mellékes, hogy mi a levél tartalma. Mellékes, hogy felsorolja a legfontosabb testületeket, amelyek az ünnepi gyűlésen resztvettek, hogy hirdeti a község elévülhetetlen háláját, emlegeti Szűcs István dr. nagy alkotásait, közöttük főként a község büszkeségét, a felsőkereskedelmi iskolát és szárnyaló szavakban fejezi ki a gyülekezet jókívánságait. A száznég) szavas távirat sok mindenre megtanít mindnyájunkat. Különösen érdekes és értékes ez a tanulság épen ebben a pillanatban, amikor váratlanul és hirtelen olyan helyzetbe kerültünk, hogy ismét az urnák előtt kell bizalmunkat nyilvánitani azok iránt, akik arra érdemeseknek bizonyultak. Nekünk nem okoz gondot ez a feladat, mert minket megajándékozott a Gondviselés Szűcs István dr.-ral, aki minden párt és minden egyéb szempont felett már egymagában egyénileg programot jelent számunkra, akit híven követünk és •cserben nem hagynánk soha, egyszerűen azért, mert ő Szűcs István dr. A száznégy szavas távirat, mely kétszer huszonnégy órával kelt a váratlan politikai fordulat előtt, igy lett szerfelett időszerű, különös figyelmet érdemlő, jellegzetes és fontos dokumentum. H axenimiháíyi Dénu$%. Kezdetben vala a milói Vénusz, akit már gyerekkoromban módfelett sajnáltam két márvány karjának elvesztése miatt. Azután következett a Marssal társalkodó murányi Vénusz, akivel az irodalomtörténet-órákon találkoztam gimnázista koromban. Későbbi éveimben különféle Vénuszok keresztezték az utamat, de sohase jutott eszembe, hogy összemérjem őket a milói Vénusz klasszikus arányaival. Akkoriban még nem voltak divatban a szépségversenyek, nem állítottak fel szabályokat a szépségre, s általában az volt az alapelv, hogy: kinek a pap, kinek a papné. (»Nekem a lánya«, — tették hozzá a szellemesebbek.) A dolog csak akkor kezdett komplikáltabbá válni, amikor a »Miss« predikátummal ellátott szépségkirálynők vették át az uralkodást, s minden újságolvasó embernek illett tudnia, hogy Miss Piripócs hány centiméter magas, mennyi a nyakbősége, mennyi a »slussza«, milyen vastag, vagy vékony a bokája és mennyit szabad ennie vacsorára. Már akkor forradalmi hangok hallatszottak, amelyek meg akarták dönteni a milói Vénusz trónusát. A milói Vénusz méretei, — mondották, — már nem felelnek meg a modern szépségideál arányainak. Slusszban keskenyebbnek kell lenni, a boka is karcsúbb légyen, és Bizonyos, előttem ma is rejtélyes »vonalak« egészen másként »hangsúlyozzák ki« a szépséget, mint annak
