Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-09-08 / 36. szám

2. oldal. RÁKOS VIDÉKE. 36. szám. A tüzoltótestület jubileuma Lezajlott hát a nagy jubileumi ünnepség, a rákos- szén tmihályi önkéntes tüzoltótestület huszonötéVes jubi­leuma. A közönség! megértő volt, az érdeklődés elég nagy, bár az ilyen egésznapos programim megosztja és ki­menti a publikumot, A siker általában igen széjp. A ve­zetőség valóban odaadó munkát végzett és mindent el­követett a szép cél érdekében. Hajnali ébresztő után fél kilenckor a templomba vonult a testület iéjs szentmisét hall­gatott, Nagy Géza esperesplébános igen meleg és szép szavakkal üdvözölte a jubiláló testületet. Az emberi önfeláldozás és szeretet példaképe a tűz­oltó. Isten áldását kérte a testületre és sZaVait azzal fe­jezte be, hogy nem külső tüzet, hanem belső tüzeket kí­ván a testületnek. A misén Orbán Antal és HaVas, Sán­dor ministrált egyenruhában. A kóruson csupa hazafias éneket énekeltek. Mise után térzene Volt a piactéren!. Csattogányi István karnagy vezette a községi zenekart. Tíz órakor a Ferenc József téren sorakoztak a tűzoltók Klier Antal parancsnok vezetése alatt. A mátyásföldi és sashalmi testületet Alapffy István parancsnok és Ábra­hám, illetve Schuszter alparancsnok vezette, A póstuj!- helyi testület Fehérvári József vezetése alatt érkezett meg. Albertfalva képviseletében Labuda József v. járási tüzrendészeti felügyelő, albertfalvai parancsnok vett részt az ünnepélyen. A községháza előtt a tűzoltók négyszöget alkottak, a községi zenekar Csattogányi István karnagy vezetése alatt eljátszotta a Magyar Hiszekegyet, ßalä- zsovich Zoltán beszélt az emberszer'etet és önzetlenség erényéről, melyet a tűzoltók gyakorolnak és az elesett hős tűzoltók hazafias önfeláldbzásáról. Az ünnepély a templomban kezdődött hálaadással Istennek és a hősök emléktáblája előtt folytatódott, hölgy hálánkat itt is le- rójjuk és fogadalmat tegyünk, hogy a haza ügyét, melyért ők legnagyobb kincsüket, az {életüket áldozták fel, el nem hagyjuk. A vértanük viszik diad'alra az igaz esZr mét, miként krisztusi hitünknek, úgy magyar hazánk­nak is számos vértanúja van, akik biztosítékai, hogiy a jó ügynek minden szenvedés és megpróbáltatás után dia­dalmaskodni kell. Az emléktáblát, melyről most eltávolít­juk a leplet, átadjuk a községüek, hogy örök emlékként példa mutatóül őrizzék és becsüljék meg mindenkor. A község részéről Schfulek Károly bíró vette át az emlék­táblát, majd a Himnusz fejezte be az ünnepélynek ezt a részét. Délben disZgyülés volt a községháza termében!. Dibusz Sándor elnökölt. Megnyitójában lelkes szavakkal méltatta a testület működését és vázolta nemes rendelte^ tését. Üdvözölte a vendégeket és a közönséget. A szép és hatásos beszédet nagy tetszéssel fogadták. Igen nagy sikere volt Sor Ferenc dr. jegyzőnek, a testület titká­rának, aki a testület huszonötéves történetét ismertette. A hatalmas arányú, gondosan és szeretettel irt, igen szép munkálat mindvégig feszült érdeklődésben tartotta á kö­zönséget és zajos tapsokat nyert jutalm|ul. Ha a köi- rülmények megengedik, a széleskörű érdeklődéísre jog-, gal számot tartó szép dolgozatot folytatásokban megis­mertetjük olvasóinkkal és megmentjük az utókor -szá­mára. Dibusz elnök javaslatára a közgyűlés köszönetét mondott Sor dr-nak kitűnő és fáradságos munkálatáért. Krenedits Sándor t. parancsnok a hosszúra nyúlt gyűlő- sen ünnepi szónoklat helyett igen jóizü és humoros be­szédben Sor dr. és a testület vezetőségének munkálko­dását méltatta és lelkes, szeretettel teljes szavakkal adta át Klier Antal parancsnoknak, Orbán Antal, Csattogányi István és Kertesy Aladár tiszteknek a márvány talapzaton lévő Turul madár asztaldísz emlékajándékot, amit a ki­tüntetettek ' meghatva köszöntek meg. Kiosztotta to­vábbá a jubileumi emléklapokat. A művészi Ízléssel ké­szült emléklap Molnár László tudását és ízlését dicséri. Klier Antal parancsnok a legénység önfeláldozó és ki­tűnő működését, minden siker alapját dicsérte meg és kiosztotta az emlékérmeket, valamint kihirdette az elő­léptetéseket. Vég|ül Krenedits Imre indítványára a tesi- tület támogatói sorából huszonhat tiszteletbeli tagot vá­lasztottak. A társegyesületek nevében Alapffy István üd­vözölte a testületet, és tolmácsolta Pethő János dr. szent­endrei polgármester, volt vármegyei tüzrendészeti fel­ügyelő üdvözletét. A gyűlést a Krédó énekkar nyitotta [meg és .rekesztette be Pornói János vezényletei .alatt. A gyűlés után ebéd volt a Nagykaszinóban. A vendégek a nagyteremben étkeztek, a legénységnek a kerthelyi- ségben terítettek. Ebéd alatt Nagy Géza esperes-plébános üdvözölte a vendégeket és Gombás Károly törvénybiró beszélt még. Délután nagy érdeklődést keltett a diszgya- korlat, amelyben valamennyi testület résztvett. A hires Pluhár István féle konferáljásök mintájára Orbán Antal volt a beszélő, akinek elmés és kiválóan szakavatott ma­gyarázatait hangszóróval közvetítették. Ezzel a kitűnő öt­lettel biztosították a tájékozatlan nézők érdeklődését is. Ki is tartott á közönség! estig, amikor a tüzijátékos gya­korlat és külön tűzijáték szolgált újabb szokatlan és tet­szetős látványossággal. Az iskola- és gyorsszerelésben a leventeegyesület és a 929. Szent Mihály cserkészcsapat is részt vett. A rádiókészüléket ifj. Vörös Ferenc rendezte be, a hangszórót Schulek Károly bíró engedte át. A gya­korlatok pontosságát a jelen volt tisztekből álló bíráló bi­zottság ellenőrizte. — Minden résztvevő csapat szép emléktárgyat kapott, melyeket Dibusz Sándomé osz­tott ki. Dibusz Sándor elnök mondott köszönetét a köz­reműködő testületeknek és kérte bajtársi együttmükö|- désüket a jövőben is. Kilenc órakor kabaré volt Sza- lay-szinházban. Erről szinházrovatunkban számolunk be. A mozgalmas napot táncmulatság fejezte be a Nagykaszi­nóban. Kóczé László muzsikált zenekarával és reggel hatig tartott a zajos és jókedvű vigalom. Frigyer utóda ZSILLI GÉZA sütőmester, Rákosszent­mihály, József-utca 50(52. ízletes kenyér és sütemények a legolcsóbb napi árban. Két­szersült, keksz, elsőrendű hengermalmi liszt. Naponta délelőtt 8—10 óráig házikenyér sütés.------­Hétfőn v együnk sorsjegyet mert a PESTKÖRNYÉKI BANK FIÓKJA hétfőn d. u. 4-től 7-ig van nyitva. Más napokon Mátyás­földön, az uj székházban: Horthy Miklós-ut 17-------­Fr atelli Deisinger Kávé O Tea cégnél, Budapest Fe- renciek-tere 1 szám. (Királyi bérpalota.) O Rum

Next

/
Thumbnails
Contents