Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-09-01 / 35. szám
35. szám1. r RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. így járt hétfőn Halmi Jenő; akinek jutalomjátékíát másodszor is végleg elmosta a felhőszakadás. Az előadást egyáltalán nem lehetett megtartani. (A fehérvári huszárok c. operett lett Volna műsoron.) — Kedden megint jégeső, vihar, égzengés (j záporeső. Estére kitisztult ugyan, de az elázott nyári színház helyett csak a kaszinóban lehetett megtartani az előadást. A terem egészen megtelt. A társulat búcsúzott a Történnek még1 csodák gyengécske operettben és ’méltán] népszerű Gál Zoltán tartotta jutalomjátékát Divat 'mostanában, hogy la jutalmazott nem a legjobb 'szerepében lép fel. Amit ebből a hevenyészve összefércelt figurából ki lehetett hozni, azt kicsiholta a tehetséges és ügyes Gál, hogy pedig ördöngősen táncolt m|é|g a szűk színpadon is, arról nem is kell beszélni. Zajosan tüntettek,' mellette. A társulatnak minden egyes búcsúzó tagját percekig tartó taps fogadta, Ekecsnét és Ekecset tombolva ünnepelték, úgy hogy az egész előadás elakadt. Ekecsné Tihanyi Mária halommal kapta a szebbnél-szebb virágcsokrot. Könnyes, forró bucsUzás volt a jó hangulatban eltelt egész este. —- Szerdán a régi alakjában jobb létre szenderült Royal revü szinház egyik előadását újították fel, csupa vendéggel a főszerepekben. A Mimi 'azért jött létre; hogy Rubinstein Erna hegedű- művészetének romantikus! keretül szolgáljon. Ezt a célját el is éri. Felemelők, gyönyörködtetők azok a pillanar tok, amelyekben a hires hegedümüvésznő hegedű játékát élvezzük. Bizarr érdekesség', hogy kedves a színpadon is és ügyesen táncol. A darab egyébként semmi és az előadás sem jelent semmi különös élményt. Tolnay Edit és Feleky Kamill virtuóz táncos, D’Arrigjö elegáns és kellemes, Békássy István szeretetreméltóan vidám. A mi színészeink közül Ekecs, Ekecsné, és Gál egészítette ki az együttest, mint mindig, ügyesen. Nagy közönség nézte az előadást 'és sokat tapsolt, különösen a hegedüszámok után. : 1 SZÍNHÁZI HÍREK: Szalay Karoly igazgató^ mint részvéttel értesülünk, tüszős mandulagyulladásban megbetegedett. — A Szalay színtársulat szept. 8-án Mezőkövesdre megy, onnan pedig négy hét után Csongrádira. — A rákosszentmahályi szjini évad, az eredeti tervektől eltérően, szeptember 7-én véget ér. Az utolsó bérletes nap szeptember 5-ike. A bérletszelvényeket a filléres előadásokon is beváltják. — Az Ekecs-pár Kallós József színtársulatához szerződött igen előnyös feltételekkel. MŰSOR: Pénteken nincs előadás. Szombat d1. u. 5 órakor: a fővárosi gyermekszinház vendégjátéka 20— 60 filléres hely árakkal. Este: Alvinczi huszárok. Az uj személyzet bemutatkozása. —i Vasárnap: d. u. 6 órakor: Én; 'és a kisöcsém. 20—60 filléres helyárakkal. Este tüzoltókabaré. Hétfő: Ma éjjel szabad vagyok. 20—60 fill, helyárak. Kedd: Laurisin Lajos vendégjátéka: H!áL rom a kislány. Szerdán: Molntmartrei ibolya. 20—60 fill. Csütörtök: Katz (bácsi. 20—60 fill. Péntek: SzüCs László vendégfelléptével: A cigányprímás. Szombat szept 7-én: d. u. 5 órakor: Alvinci huszárok. 20—60 fill. Este: bU- csuelőadés: Aki mer az nyer., operett. Szalay Károly igazgató búcsúbeszéde. Az igazgató a viszontlátásig búcsúzik s 'jövőre a f edett szín h ázb.a.n; akarja folytatni előadásait. 1 f Belvárosi kávéház " Kígyó-tér).— Elsőrangú italok, Egész nap kitűnő meleg konyha. — Külön termek. — Figyelmes kiszolgálás. Ötórai tea, RÓNAY MIKLÓS HÍREK Nyolcvanöt százalék lesz a községi pótadó. Szomorú hir: az idén is elviselhetetlen 80<>/o-os községi pótadónk a jövő évben 85<yo-ra emelkedik. A költségvetést e héten tárgyalta Rákosszentmihály képviselőtestülete, Schulek jKároly bíró elnöklet© alatt. Dibuszi Sándor főjegyző szomorúan terjesztette elő a tervezetet, és rámutatott, hogy a legnagyobb takarékosságot tartották szem1 (előtt, teljesen az idei, bár nem kielégítő tételekhez ragaszkodtak, amelyeket már a miniszterközi bizottság is jóváhagyott, mégis kedvezőtlenebb az eredmény, mert adóalapunk 131 ezer pengőről 125 ezerre csökkent, az uj vágóhíd költségének első részletéről goh- dloskodni kell, 'és1 a Strasser-féle útépítésből 22.000 P visszatérítését és 70.000 pengő törlesztését varrták a nya« kunkba, Végül pedig az idén nem lehet a tavaly elért 8000 pengős zárszámadási feleslegre számítani. A költségvetést hozzászólás nélkül, egyhangúlag elfogadták. Ebben a tehetetlen, megbénult állapotban, senkinek sem volt rá „kedve, hogy költségvetési beszédekkel szalmát csépeljen. A költségvetés főbb tételei: Általános igazgatás (személyi: és dologi kiadások, stb.; mindig pengőben). 76.592 kiadás, 5635 bevétel, Adóügy: 3920 kiadás, 124.715 bevétel. Tűzrendészet: 21.378, kiadás, 20.619 bevétel. Közegészség és állategészségügy: 7203 kiadás, 14.000 bevétel. Tanügy: kiadás 39.482, bevétel semmi. Gyermekvédelem: 5320., bevétel nincs. Szegényügy: 5900, bevétel: 2388. Útfenntartás, öntözés: 14023, , bevétel: 8083 Vagyoni igazgatás, (épületek fenntartása, biztosítása stb.) 13019. bevétel: 10.025 (bérjövedelem). Rendkívüli, átmeneti kiadások 105.814 (Strasser, 70.000, visszatérítés 20.814, inségmunka 10.000 stb.) — Az összes szükséglet: 293.671, fedezet 187.465, a hiány: 106.206. Az adóalap: 125.318 P; 08 dili. A községi pótadó tehát 85<yo^ A szent bürokrácia nevében a költségvetés számos tételét (népművelés, testnevelés; iskolák stb.) külön is tárgyalni kell & jgy ezeket a költségvetésben megállapított tételeNyugodtan alhatik, ha tüzelőanyagszükségletét nálunk fedezi. Előnyös áron szállítunk baglyasaljaí darabos szenet. I. bükk hasáb fát. Előjegyzés és részletes felvilágosítás az üzletben HANGYA szövetkezet, Rákosszentmihály, Ferenc József (piac) tér. Váltson bérletet a Korzó Mozgóba! Elsőrendű műsor, tökéletes leadás. A bérletszelvény minden eddigi kedvezménnyel felér. kiadó október 1-ére a Szentkorona-utca 93- sz. alatti ház éves lakónak. Újonnan tatarozva. Berendezett fürdőszoba. Bővebbet a Rákos Vidéke kiadóhivatalában- — — — — O A T r7cn I PAPÍRÁRU GYÁR OALZ,CK J. Telefon: Aut, 845-05. Készít legfinomabb pouder-dobozokat, parfüm-kazettákat a legfinomabb kivitelben. — Külön osztály cukrászpapír kellékek gyártására. Gyártslsp: Lehel-u.9. Városi iroda: Ferenc J. rakparti!