Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-07-07 / 27. szám
RÁKOS VIDÉKE társadalmi, közigazgatási ls közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. XXXV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1935. julius 7. vasárnap. 27. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: RÁKOSSZENTMIHÁLY, Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő Negyedévre 2 P50 fill. Szentkorona-utca 103. Telefon : Rákosszentmihály 31. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOL Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla ; 647. sz. Meddő jótékonyság A Rákos Vidéke »Egyesületesdi« cimü múltkori vezércikke igen találóan mutat reá többek közt arrays, miként járatja le a tolakodó; adománygyűjtés a leghazafiasabb és legvallásosabb gondolatot, s milyen képtelenség az, hogy ugyanazokért a célokért különböző csoportok, különböző címen buzgolkodnak. A közönség magától is tudja, hova kell a segítség; s igyekszik is áldozatkészségének már-már végső megfeszítésével enyhíteni a nyomorúságon. Hiszen szegények vagyunk majdnem mindnyájan, mégis készek vagyunk — sokszor a „szó legszorosabb értelmében — utolsó falatunkat megosztani a még szegényebbekkel, a nyomorgókkal és elesettekkel. ‘ * Meg kell azonban döbbennie az embernek, ha látja, hogy a legáldozatosabb jótékonyság sem javit a helyzeten, sőt ellenkezőleg, ma-holnap teljesen ki leszünk szolgáltatva a szegénység jogcímén fosztogató és rabló népelem terrorjának. Elég, hai a Rákos Vidéke legutóbbi számából idézek, : »Fekete hét. A múlt héten .megdöbbentő arányban megszaporodott a betöréses lopások száma. Minden napra esett legalább egy bűncselekmény.« Sok esetben épen az derül ki, hogy olyanok követik el a betöréseket, akik nappal koldulás ürügye alatt' terepszemlét tartanak az áldozat házatáján. Csoda-e, ha az- ilvren kifosztottnak elmegy a kedve mindenféle jótékonykodástól? Vannak jótékony lelkek, akik azt mondják: »majd én magam fogom megállapítani, ki érdemes a segelye- fcésre. Minden nyomorgón úgysem tudok segíteni, kiválasztok tehát egyet, akit aztán tőlem telhetőleg busásan és hatékonyan fogok támogatni«. Az aztán még a vidámabb esetek közé tartozik, ha a jólelkü adakozó észreveszi, hogy a busás és hatékony támogatást a legközelebbi korcsmáros inkasszálja. Nem egy olyan esetről tudok azonban, amikor valaki az ö házi szegényét felruházza, hónapokig eteti, lakásába is beengedi, mig végül a tisztességes pártfogolt az első kedvező alkalommal minden elmozdítható értéket magahoz vesz és angolosan távozik. Történtek igen jól átgondolt, életrevaló kísérletek arra, hogy a segélyezés ügye egyetlen hatósági szerv \kezében összpontosuljon, pontos kimutatás, környezettanulmány és szegénykataszter alapján. A jóakaratu kezdeményezők azonban arra a tapasztalatra jutották, hogy a nyomor és bűnözés hétfejü sárkányával nem bírnak megküzdeni. Nem is lehet. Nem győzöm ismételten hangsúlyozni, hogy Rákosszentmihályon is meddő marad minden jótékony megmozdulás, mindaddig, amíg a sashalmi barakk- telep itt van a nyakunkon a magia négyezer (!) részint segélyre szoruló, részint pedig notórius bűnöző lakójával. Pár héttel ezelőtt »Vissza az Istenhez« cimü icikkem- ben részletesen foglalkoztam ezzel a kérdéssel, amikor á, Mihalik tanár által kezdeményezett mozgalmat ismertettem a barakk-ügy rendezésére vonatkozóan. A cikknek élénk visszhangja volt, hivatalos körökben épugy, mint az olvasók táborában. A Rákos Vidéke egyik olvasója értékes szakcikk keretében fejtette ki, hogy semmi kbmsoj- lyabb akadálya nem lehet annak, hogy rendőrségünk a fővárosi kapitányság hatáskörébe kapcsoltassák, mint a- melynek egyedül van kellő apparátusa a barakkbeli bűnözők megfékezésére. (Ez tulajdonképen a Mihalik-féle terv alapgondolata, s ilyen értelemben ment fölterjesztés a belügyminiszterhez.) A barakk rendőri megtisztítása javára válnék elsősorban a barakk tisztességes szegényeinek, másodsorban tehermentesítené az emberfeletti munkával küzdő mátyásföldi kapitányságot,, végül és legfőképen pedig nyugodt álmot biztosítana az állandóan betörőktől rettegő környékbeli lakosságnak. Az álkoldusok száma is megapadnal s fokkor talán szó lehetne a tisztességes szegények állandó és rendszeres támogatásáról. Ámbár akkor is nyílt kérdés marad: hogyan jutnak épen a mi szegény községeink a megtiszteltetéshez, hogy több ezer idegenből idetelépitétt nyomorgót segélyezzenek. Említett cikkemnek azonban volt egy sajnálatos következménye. Olyan férfiak, akiknek komoly érdemei vannak a barakktelepi nyomor enyhítése körül, elég helytelenül, személyük elleni támadásnak minősítették tárgyilagos cikkemet,! viszonzásul — védelmükbe igyekszenek vienni a barakklakókat Kérem tisztelettel, ne zavarjuk össze a dolgokat. Soha életemben olyasmit nem mondtam, hogy a szegényeket nem kell támogatni. Kifejezetten hangsúlyoztam, hogy: »vannak a barakktelepnek becsületes* szegény lakói is.« Azt azonban .állítom és bizonyítom, s velem együtt ezer más polgártársam, hogy a /barakktelep valóságos aziluma a bűnözőknek, s az ott szolgálatot teljesítő pár szál rendőr a leghősiesebb küzdelemmel sem tud rendet teremteni. Hogy ez igy van, arról'nem tehet sem a barakk vezetősége, sem nem tehetnek az 'ott szorgoskodó jótékony hölgyek és urak. Senkit sem bántottam közülük személyében, — de azt be kell látniok, hogy ilyen körülmények között munkájuk sziszifuszi munka. Pedig valóban érdemes és értékes munkát fejtenek ki és íterem- tettek a jóravaló szegényekből is olyan tábort, amelyet csak megbecsülés illethet. És még egyet. Ne tévesszük össze a jótékonyságot iaz álhumanizmussal. Tegyünk különbséget munkanélküli és munkakerülő között. Ne számítsuk a minden rokon szén vet megérdemlő szegények kategóriájába az álkoldusíikat^és betörőket. És ne csináljunk olyan túlzottan érzelmi ké£-v% dést pont a barakklakók védelméből, amikor épeniol szegények élnek régi polgártársaink soraiban. Némely ol-^ dalról jállandóan a szegény, szerencsétlen barakklakóki V ' : 1 PcjvaC^.
