Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-06-16 / 24. szám
6. old»!. WAKQ3 V/DWKB 24 tésében szeretet, hozzáértés és buzgalom nyilvánult mindenkor, a tagok pedig szivesen követték vezetőiket. Most éli talán a klub legszebb virágkorát, s igy a jubileum méltó örömünnepévé vált. Három napig tartott az ünnep, melynek főrésze pünkösd hétfőn zajlott le. Délelőtt 11 órakor diszközgyüléssel kezdte meg a SASC nagy napját. A Polgári dalkör a Hiszekegyet énekelte el, majd v. Hortobágyi József elnök nyitotta meg a közgyűlést, meleg szavakkal méltatva a közgyűlés jelentőségét és elismeréssel emlékezett meg a kör régebbi vezetőségéről. Figyelembe ajánlotta a sport fokozatos támogatását, az ifjúság sportszerű nevelését, hazafias szempontból is. Jobszt László titkár ismertette az egyesület 15 éves történetét, kegyeletes szavakkal emlékezve meg a közben elhunyt tagokról. A közönség minden elhunyt nevénél felállással áldozott emléküknek. A tartalmas ünnepi beszédet Biró József mondotta nagy tetszés mellett. Az egyesület tagjairól Ugyancsak Biró József készített művészi Ízléssel összeál- litott és kidolgozott tablót, melyet ekkor lepleztek le. Ezután az egyesületek üdvözlései következtek. Az elöljáróság nevében Szabó Kálmán biró, a kaszinó és levente egyesület nevében Zalán Rezső, a Polgári Társaskör nevében H. Mihalik József, a TESz. és a hargittaváraljai székely község nevében Bodó Ádám, az ipartestület nevében Moldován Ferenc, a Ház- és telek- tulajdonosok nevében Gálhidi József, a Katholikus Kör nevében Szakter Károly dr. mondott lélekemelő beszédet, sőt Szakter dr. lendületes szavait köre nevében még 50 pengős adománnyal tetézte, amit a birkózó szakosztály létesítésére adott át. Képviselve volt még a Frontharcos szövetség, a X. Kér. FC és a Polgári dalárda. Vitéz Hortobágyi József indítványára a közgyűlés táviratban üdvözölte a Kormányzót, majd kiosztotta az egyesület érdemes játékosainak és tagjainak a jubileumi jelvényeket, viszont a játékosok szeretett elnöküket művészi bronzszoborral ajándékozták meg. Dr. Révész Bélának, az ünnepély fővédnökének bronz sast ajándékozott a csapat. Végül Hortobágyi elnök hálásan megköszönte az egyesületek és a társadalom támogatását, kérve azt a jövőre is minden sportszeretőtől. A lélekemelő közgyűlést a Polgári dalkör zárta be a Himnusszal. A délutáni mérkőzésről más helyen számolunk be. Este a mérkőzés után a Paksz vendéglőben volt társasvacsora. A helyiséget zsúfolásig megtöltötte a két község sporttársadalma. Itt Hortobágyi elnök szívélyesen üdvözölte a szomszéd község résztvevőit. Az üdvözlésre Varga László válaszolt a rákosszent- mihályiak részéről, lelkes, hazafias szavakkal. Sokáig, vidáman volt együtt az ünneplő közönség. öreg diákok találkozója. Kedves ünnepségen vett résit Küllős Ede sashalmi esperes-plébános. A nagy- szombati érseki főgimnázium 1900., 1905., 1910. és 1915-ben végzett növendékei találkoztak e hó 2-án Hudyma Emil kanonoknak, az intézet utolsó igazgatójának elnöklete alatt, a még életben lévő két tanár jelenlétében. (Esperesünk az 1900-as évfolyamba, tehát a legöregebb »öreg diákok« csoportjába tartozik.) Az ünnepség a Szent István-bazilika sekrestyekápolnájában kezdődött, majd a megjelent 86 öreg diák a farkasréti temetőbe vonult, ahol virággal borította el két elhunyt tanára sírját. Délben a Wippner-vendéglő nagytermében az öreg diákok családtagjainak részvételével 130 terítékes bankett volt. Csak néhány nevef említünk a megjelentek névsorából: Jalsovszky Géza dr. miniszteri tanácsos, Drahos János dr. prelátus, primási irodaigazgató, Mihalovich dr. kanonok, a Cat- holika Actio elnöke, Kodály Zoltán, a nagy magyar 'zeneköltő és még sok más büszkesége közéletünknek. Számos beszéd és pohárköszöntő hangzott el, de leg- meghatóbb volt, amikor a Felvidéken működő öreg diákok népes küldöttségének vezetője hazaszeretettől izzó köszöntőt mondott. A jelenvoltak elhatározták, hogy ősztől kezdve rendszeresítik az ilyen összejöveteleket; s legalább is a Budapesten és környékén élő öreg diákok havonta fognak találkozni. Tervbe vették azt is, hogy egy alkalommal Sashalmon tartják majd. meg a találkozót, kedves iskolatársuk, Küllős Ede esperes tiszteletére. Kugli verseny. A kaszinó pünkösd hétfőn rendezte első nagyszabású tekeversenyét a Kath. kör és a Postatisztviselők egyesülete ellen. Az egész napos verseny nagy élénkséget okozott a kaszinóban. A versenyben tulajdonképen a rákosszentmihályi kaszinónak is részt kellett volna vennie, de kuglicsapatának több tagja nem jelenhetett meg, igy a rákosszentmihályi kaszinó csapatát sajnálattal nélkülözték. A verseny győztese a Postatisztviselők egyesülete lett 60 ponttal, a II. és III. helyen 57 ponttal holtversenyben a sashalmiak osztoztak. Egyéni verseny-győztes: I. Draxler János (Sashalmi Kath. Kör) 13 fával, II. Boronkay Sándor (Sashalmi Kaszinó) 12 fával, III. Pintér István (Sashalmi Kaszinó) 10 fával. A verseny után nagy áldomás és társasvacsora következett, kitűnő hangulatban, cigányzene mellett. A verseny második fordulója junius 22-én, szombaton lesz Rákosszentmihályon, a postatisztviselők kaszinójában. Beírás a polgári leányiskolában. A sashalmi r. k. polgári leányiskolában jun. 18. és 19. napján d. e* 8-tól 12-ig tartják a beírásokat. A tandíjfizetés irat módozat szerint történik. Teljes tandíj havi 7 pengő. Elsőfokú kedvezmény 6, másodfokú 5 P 20 fill., harmadfokú: 4 P 40 fill., negyedfoku: 3 P 60 fill., ötödfokú: 2.80. A tantestület összesen évi 1500 pengő tandíj elengedésére jogosult és e kereten belül a kedvezmények megadása valláskülönbség nélkül történik, szegénységi, esetleg vagyontalansági bizonyítvány alapján, a szorgalom és előmenetel figyelembe vételével. A Veress József bemutatója. Mint jelentettük, most vasárnap, junius 16-án d. u. 4 órakor lesz a Nagyitce termében a Veress József zenepedagógus zeneoktató módszerének bemutatója. A fakanál hegedű most vizsgázik a szakkörök előtt. Az érdeklődőket szivesen látják. A székelyek hírei. A Hargita váralja jelképes székely község hétfőn este a »Virágh« vendéglőben elől- járósági gyűlést tartott. A rendes havi tárgysorozaton kívül a trianoni gyászünnepen való részvételt, majd a julius 1-ére tervezett társas vacsorát beszélték meg. Levente verseny. A leventeegyesület 23-án tartja évzáró ünnepségét házi atlétikai verseny keretében. A polgári dalkör hírei. A polgári dalkör nagy reménységgel tekint a junius 30-án Újpesten tartandó országos selejtező dalosverseny elé. A vezetőség kéri a tagokat, hogy a siker érdekében lelkiismeretes pontossággal járjanak el az ének próbákra. Egészségügyi vizsgálat. Szakter Károly dr. községi orvos és Csörgő Mátyás rendőrfelügyelő megvizsgálta a vendéglőket. Az eredmény megnyugtató: teljes rend és tisztaság uralkodott mindenütt. Jó munkához idő kell! Szabó Ferenc Árpád-u 8. sz. házában a lakást festették. Feltűnt a ház urának, hogy az egy-két napig tartó munkán már a második hete dolgozik B. Pál segédmunkás. Észrevételét szóvá is tette, mire a válasz az volt, hogy jó munkához idő kell. A munka befejezte után vették' észre, hogy a lakásból eltűnt egy bődön zsir, sok kolbász, sonka, és néhány tizpengős.