Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-06-02 / 22. szám
22 sz&m wx/cas vmmt 7 oldal Aladár dr. Rendezi: Mihályi Henrikné és Dernői Ferenc. A NÉP női táborából. A sashalmi NÉP női csoportja hétfőn este tartotta műsorral egybekötött választmányi gyűlését. Az igen népes gyűlést Bodó Ádám elnök bevezető szavai nyitották meg. Az értékes és gazdag megnyitóbeszéd kapcsán az elnök egész sereg közhasznú javaslatot olvasott fel, melyeket illetékes helyekre juttatnak. így többek között kérik az ebdij mérséklését és egyenlővé tételét, továbbá a tejforgalom szabaddá tételét. Ezután a női csoport elnöke, Szabados Gáborné mondott tartalmas beszámolót a csoport ez évi működéséről. Az elért szép eredmények után további lelkes munkára buzdította a hölgyeket. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Karingetz Julia tanítónő a történelmi Éva alakjáról beszélt, ahogyan Madách- különböző korszakok tükrébe állította, s amilyennek a mai korban lennie kell. A rendkívül értékes, mély gondolatokban bővelkedő előadásért a gyűlés külön jegyzőkönyvi köszönetét szavazott Karingetz Júliának. A műsort Kralovánszky Margit hangulatos zongorajátéka fejezte be, kedves magyar nótákkal és irredenta dalokkal. Valamennyi szereplő megérdemelt tapsban és elismerésben részesült. Dr. Rétheyné üdülése. Dr. Réthey Ferencné, a Pro Hungária alapitó elnöke üdülés és gyógykezelés céljában hetek óta Karlsbadban tartózkodik, ahonnan szives üdvözleteket küld barátainak és a Rákos Vidékének. Réthey dr.-né julius elején érkezik haza a világhírű gyógyhelyről, teljes egészségben és fárasztó hazafias tevékenykedése után felüdülten és felkészülten a további önzetlen és nagyértékü munkálkodásra, melyre szeretettel várja tisztelőinek lelkes tábora. Hősök ünnepélye. Ünnepélyes szentmisével kezdték meg a Hősök emlékünnepélyét. A szentmisét Kül- lős Ede esp. pléb. mondotta, mig a kóruson a NÉP énekkar és vonószenekar emelte az istentisztelet pompáját. Megjelentek imponáló számban a hatóságok, iskolák, egyesületek és a lakosság. A szent mise után a Templom téren tartották meg az ünnepséget, melynek szónoka, Biró Bertalan dr., r. k. hitoktató, magas szárnyalásu beszédben emlékezett meg a nap jelentőségéről. Nemcsak a hősi halottak, — mondotta — hanem mindazok, kik a háborús szenvedésből részt kaptak: az apa nélkül maradt gyermekek, a férj nélkül maradt anyák és mindazok, kik a háború okozta nyomorban tengődtek, — hősök. Az ünnepélyen közreműködött a szokásos sikerrel a levente zenekar, a NÉP énekkar, Háderer Zsuzska polg. isk. növendék és az iskolák és a cserkészcsapat szavalatokkal. Közgyűlés. A Nagykaszinó most vasárnap este 7 órakor tartja közgyűlését. Hősök versenye. A Hősök napján rendezte a járási mezei 3 és 5000 méteres futóversenyt a sashalmi levente csapat, példás rendezéssel, nagyszámú közönséggel. A helyi csapatot nem kisérte szerencse, csak 4. helyet tudott elérni. Ugyanis a junior egyéni versenyben Ray István sashalmi levente lett a 4. A versenyen kivül, az 5000 méteren futó Csaba István sashalmi öreg levente keltett feltűnést. Atlétikai verseny. Junius 2-án, a Pestújhelyen tartandó levente járási atlétikai versenyen a sashalmi leventék a 4x100 méteres szenior stafétaversenyen, a 100 méteres egyéni síkfutásban, a 4x1500 méteres junior stafétában és egy ötös buzogány csapattal vesznek részt. Uj temetkező-vállalat. Gál Károly, ki eddig, mint üzletvezető működött a szakmában, önállósította magát és a Rothermere sétány 8. száma alatt uj temetkező üzletet nyitott. Telefon: Sashalom 45. Kontárkérdés. Az ipartestület elöljárósága emlékiratban fordul a főszolgabíróhoz, hogy a kontárok elleni védelmet kérje. A sashalmi iparosok már csak igen szórványosan jutnak munkához, mert a kontárok sokkal olcsóbban vállalnak munkát, minden erkölcsi és anyagi biztosíték nélkül. Betörés. Betörők hatoltak a »Continentál« kötő- szövőgyár jelenleg szünetelő gyárüzemébe. Az ablakon keresztül jutottak a helyiségbe. De éjszakai rendőrőrjárat zavarta meg munkájukban, mert üres kézzel kellett távozniok. Szerelmi bájital. Házaló cigányasszonyt állítottak elő a rendőrségre. Kártyavetéssel foglalkozott, hozta fel mentségül. A vizsgálat megállapította, hogy szerelmi port és bájitalt árusított. A nyomozás megdöbbentő dolgokat derített ki. A környék legjobban menő üzleteinek forgalmát lepipálta a cigányasszony Ámor nyilával védjegyzett szerelmi boltja. Zsebtolvajok. A sashalmi piacon zsebtolvajok garázdálkodtak. Győri Ferenc sashalmi lakostól a tolongó tömegben ismeretien tettesek a pénztárcáját lopták el. Góger Józsefné piaci árusnak pedig 40 pengőt tartalmazó pénztárcáját tüntették el. Könnyelmű lépés. Toll Rudolf sashalmi lakos autón jött Budapestről. A még mozgásban lévő autóról leugrott, s összetört tagokkal véresen terült el a kövezeten. Első segélynyújtásban az épen ott tartózkodó Radványi Gáspár rendőr részesítette, akinek körültekintő intézkedése és segélynyújtása után a súlyosan sérült embert orvoshoz szállították. SPORT. Labdarúgás. RTK—VI. Kér. 3:2 (1:2). Csapkodó, iram nélküli játék. A VI. Kér. szerzi meg a vezetést, majd Mihálkó kiegyenlít. Nagy kavarodás után ismét gólt rug a VI. Kér. Szünet után jobb játékot mulat az RTK. A 15-ik percben Gelle egyenlít ki, majd Kis rúgja a győztes gólt. RFC—PTBSC. Az utóbbi meg nem jelenése miatt a mérkőzés elmaradt. Autótaxi—RAFC 7:1 (1:0). A kiesésre álló RAFC a második félidőben teljesen összeroppant. RTE—SASC 6:1 (2:1). Idegenben, nehéz talajon nem tudta formáját kijátszani a félidőn át jól védekező SASC csapata. Áz egyetlen gólt Szőczei lőtte. X. Kér FC—Siketek 4:0 (2:0). Könnyen győzött a X. Kér. csapata. Góllövő: Vörös, Szklár, Schvarcz és Erdélyi. Pannónia—BRSC 3:2 (2:0). Vasárnap sportja. BVSC—RTK, Szőnyi ut fél 6 órakor. A X. Kér. FC—Mémosz. az évad utolsó és döntő mérkőzését junius 2-án d. u. fél 6 órakor tartja, mely alkalommal győzelem esetén a sok küzdelem után, eddig veretlen lévén, remélhetőleg bekerül a III. osztályba. '»HP1”! Győző Béla és Társa közismert jó szivattyúit motor- és kézi üzemre legolcsóbban, kedvező fizetési feltételek mellett szállítja: Húra Nándor mech gépműhelye bádogos és vízvezeték szerelő Rákosszentmihály, Ilona-utca 63.