Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-01-20 / 3. szám

XXXV. évfolyam. ...........RÁftpsszentniihály, 1935. január 20 vasárnap, 3-szám.

RÁ

KOS VIDÉKÉ

TARSARALMl, HÖ£IOA£3ATAsI ÉS B4ÖÜÖAaE»A«Á«É HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAÍiYWftZ&Ée ÉS SZÁMOS EfÄYESÜLET BIV%TAMIS LAPJA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103.

TELEFON : Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZS0V1CH ZOLTÁN.

Előfizetési ár : Egész évre 10 pengő Fé! évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz

Tuliengés.

Mozgalmas az idei farsang, de általános jelenség, hogv a mulatságok, estélyek közönsége megfogyatkozott. Különösen feltűnő ez minálunk, ahol évek óta megszoktuk, hogy a helyiség szűknek bizonyul a közönség befogadására. Az idén még sehol se panaszkodtak a tolongás miatt, sőt az asztalfoglalás se okozott gondot, jutott hely mindenkinek.

A dolog magyarázatát nem lehet csak a gazdasági helyzetben keresni. A fő okot meg is találjuk, ha észrevesszük, hogy a sok mindenféle társadalmi esemény mindig ugyanazt a közönséget mozdítja meg és vészi igénybe. Lakosságunknak az a része, amely ilyen szempontokból egyáltalán figyelembe vehető, három csoportra oszlik: Az egyik — és ez a nagy tömeg — egyáltalán semmivel sem törődik és soha, semmiben résért nem vesz, sőt ezen a címen a különféle társadalmi adóztatások alól is kivonja magát. A másik csoport csak olyan sokadalomba megy el, ahol nem kell belépő dijat fizetni. Ennek a fele egyszerűen — fukar, a másik felének pedig nem telik más kiadásra, mint a legszükségesebb nélkülözhetetlenre. Marad a harmadik csoport, a legkisebb, amely minden jó célért meghozza áldozatát, bármily verejtékkel is, — és minden megmozdulásban részt vesz, amikor csak teheti. A baj már most az, hogy ugyanezt a közönséget különböző címeken folytonosan igénybe veszik és végül is erejét haladó áldozatra kényszerítik. Nem elég ugyanis, hogy annyi jó cél kivánja meg a támogatást, hanem mindegyiket több csoport, különféle címeken pártfogolja. A szegények segítésére például, hol a Mansz, hol a Nép női csoportja, hol a Magyar lányok testületé rendez teát, gyűjtést, előadást, hol a feiekezetek egyesületei buzgólkodnak ugyanebben, hogy a község hivatalos akcióját ne is említsük.

Ilyen a helyzet a bálok dolgában is. Ugyanazt a közönséget hívják a felekezetek estélyeikre, hívják a lányok, a fiuk, a tűzoltók, a frontharcosok, a leventék, a kereskedők, az iparosok, a kaszinók, a sport- egyesületek, sőt újabban a Nép szervezetek, a Mansz, a Pro Hungária, a jótékony nőegyesületek, a cserkészek és még Isten tudja hányféle más csoport és szervezet tagjai. Aki ezt győzi, ember legyen a talpán!

Röviden: sok az egyesület és a legtöbb nem csak az alapszabályszerü feladatait végezi, hanem egyéb célokkal is foglalkozik. Ez az utóbbi körülmény nem azt jelenti, hogy törvényellenes módon túllépne a hatáskörén, — sőt ellenkezően, dicséretes tevékenységet fejt ki, amikor általános jó célokat is támogat, de viszont mégis ennek a következménye, hogy ugyanazt a közönséget, hasonló törekvések előmozdítására többszörösen adóztatják, fárasztják és végül is tökéletesen kimerítik.

Már a kormány is megállapította, hogy túlságosan sok az egyesület, az orvoslás gondolatával is foglalkoztak, de a kérdés megoldása nem egyszerű. Nálunk például valamennyi egyesület tiszteletreméltó és dicséretes célokért küzd és feltétlenül kifogástalan, értékes vezetőkkel dicsekedhetik. Itt tehát egy sem akadna, amelynek megszüntetését meg lehetne okolni. Inkább az lenne a kívánatos, hogy mindegyik csak a szigorúan reátartozó célokért dolgozzék, a többi közhasznú mozgalmat pedig megfelelő egyetlen szerv, egységesen intézze, mint ezt a segitő tevékenységre vonatkozóan már e helyen is javasoltuk. A segítés munkáját helyesen és megnyugtatóan csak a község hivatala végezheti, a közönség köréből toborzott alkalmi bizottság, vagy mint nálunk igen eredményesen történik, egyetlen egyesület, -—- a Mansz gárdájának közreműködésével és támogatásával. így nem forgácsolódik szét az erő, ott segítenek, ahol igazán kell és úgy, ahogy a leghatásosabb, az áldozatkozatalba mindenkit bele lehet vonni és nem vesznek igénybe egyeseket többszörösen is.

A mai tultengés és elfajulás nem az egyesületek vétke Abból a badar divatból ered az, hogy manapság, ha valami hazafias vagy emberbaráti céit akarnak előmozdítani, vagy valami hazafias ünnepélyt rendeznek, a részvételre nem a közönséget, a polgárságot hívják meg, hanem a »társadalmi egyesületeket«. Ennél helytelenebb rendszert el sem lehetne képzelni. A rendszer úgy keletkezett, hogy Budapesten hazafias és külpolitikai célok érdekében megalakították a társadalmi egyesületek szövetségét. Nemes és okos gondolat volt, mert a külfölddel szemben tüntető bizonyságát adták vele annak, hogy a revíziós törekvések mögött valóban az egész ország sorakozik. A TESz mintáját azonban utánozni kezdték egyéb, belső ügyiekben is és ebből keletkezett azután a furcsa helyzet, hogy ha például most valami hazafias ünnepélyt rendeznek, arra nem a polgárságot hivják meg, hanem a »társadalmi egyesületeket«, holott ezeknek, mint olyanoknak, semmi közük sincs a dologhoz, ellenben minden hazafiasán gondolkozó helybeli lakosnak kötelessége, hogy abban részt vegyen.

Vagyunk itt jó pár tucaton, akik vagy harminc egyesületnek és testületnek vagyunk tagjai, sőt részben vezetői. Vájjon, ha a kegyeleti stafétán, vagy a hősök ünnepén megjelenünk, — a hogy illik, — milyen minőségünkben történik az? Én azt mondom, hogy egyedül csak a saját nevünkben és ez adja meg az ünnepély igazi díszét és értelmét, s egyáltalában nem tartozik a dologra, hogy egyébként a sakkörben választmányi tagok vagyunk-e, vagy melyik nőegylet, vagy iskolaszék tagjai között is szereplünk. Minden egyesület megbecsülendő a maga nemében és a saját keretei között, de ezekből kilépnie nem szabad és nem kell alkalmat adni erre azzal, hogy a »közönség«, vagy